Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1919. november 8. - 1920. november 6.
gek szervezését is munkába vette." Tanintézeteinkben megszűnt * hitoktatás, némely helyen „éppen a vallástanár kezdeményezésére." Április hó 4.-én püspöki pásztorlevél intette a gyülekezeteket a béketűrésre, a vallásoktatás és igehirdetés buzgó gyakorlására. Az ingadozók mellett azonban ott állott az erősek tábora is, akik híven megállották helyüket a. súlyos időkben. Mikor a proletárdiktatúra megszűnt, visszanyertük jogainkat és vagyonunkat. Az állami járandóságok háborítatlanul kiutaltattak. A főváros környékén 14 hitoktatói állás szerveztetett. melyeknek betöltéséről Püspök úr gondoskodott. A minisztérium rendeletéi" Püspök úr felhívta az esperesi hivatalokat és középiskolai igazgató tanácsokat a kommunizmus átkos munkájában résztvevő egyházi alkalmazottak igazolására, illetve megtorló intézkedések megindítására. Az eljárás folyamatban van. A tanácsköztársaság alatt történt vallásváltozásokra nézve a VK'M. úgy intézkedett, hogy az iskolai anyakönyvekbe a változtatott vallás jegyzendő be. ha a változtatás az illetékes lelkészi hivatal által kiállított bizonyítvánnyal igazoltatik. A névváltozásokat azonban a belügyminiszter érvényteleníti. A kongrua. korpótlé'k. drágasági pótlék stb. járulékok kiutalása iránt intézkedés történt. A KS. em. érdemekben gazdag esperese. Kálmán Gyula, nyugalomba vonult s helyébe Bocsor Lajos tengődi lelkész választatott. Ugyancsak a KS. em. gondnoka, Kiss Ernő, meghalt. Helyébe Dr. Kálmán Jenő tahi ügyvéd választatott. A jelentés őszinte részvéttel emlékezik meg a testvéregyház nagy halottjáról. Bal tik Frigyes püspökről, továbbá Szenliváuyi Árpád és Bcniczky Arpáel ek.-i felügyelőkről és Dr. Káinoki Bedő Albert unitárius főtanácsosról. Református egyházunkat is nagy veszteségek érték gróf Tisza István és Dr. Tüdős Is-tván püspök, valamint Puky Gyula tanácsbíró halálával. Lelkésztársaink közül járványos betegség ragadta el Paal József drávaszabolcsi lelkészt és fiát Dezsőt, ugyanottani segédlelkészt. továbbá Dr. Aracs István faddi lelkészt. Losonczy Gyula budapesti hitoktató- és Szűcs Lajos nagybábonyi lelkészeket. Eltávoztak az élők sorából még: Báthory Dániel baracskai. Molnár Sándor bugyi. Izsák Ferenc bpesti hitoktató lelkészek és Gyimóthy Jenő gyönki gimn. tanár. A jelentésben Püspök úr üdvözli a tiszáninneni egyházkerület újonnan választott püspökét. Dr. Révész Kálmánt, Kéler Zoltánt, az ág. ev. egyházkerület felügyelőjét, a P. em. újból megválasztott elnökségét, Nagy Ferenc esperes és gróf Teleki József gondnok személyében, valamint a KS. em. új esperesét és gondnokát. Végül köszönetet mond Sigray Pál tanácsbírónak a Ráday Könyvtárnak adományozott Szilágyi Sándor: Rajzok és tanulmányok című kétkötetes művéért. Az Ekkgy. Püspök úr jelenlését tudomásul veszi * javaslatait határozattá emeli. Főgondnok urat születésének