Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1868. június 6.

2 1868. Junius. Mely alkalommal Junius 6-ikáu. 1.) Superintendens urnák a Szentlélek segedelméért intézett buzgó imája után, főgondnok ur, üdvözlő beszédében, a közgyűlés figyelmét a tanácskozás alá veendő tárgyak között, kiváló fontosságánál fogva, különösen az egyház és iskola javadalmaztatásának s államhoz való viszonyának, egyenesen egyházunk autonómiájának megőrzése szempontjából megoldandó kettős kérdésére felhiván, ezután fájdalommal emlékezett meg azon veszteségről, mely a mult gyűlés ideje óta egyházkerületünkre, újból két kitűnő, tanácsban bölcs, viharban erős tagjának, Patay József tanácsbiró és Ötvös Sándor főesperes uraknak elhunyta következtében nehezedett s egyszersmind inditványba tette, hogy egyházkerületünk ezen veszteség feletti fájdalmát, nevezett jeleseink emlékének megtisztelése végett, jegyzőkönyvileg is fejezné ki. Es ezzel a jelenvoltak szivélyes üdvözlése mellett a közgyűlést meg nyitottnak nyilvánította. £.) Az egyházmegyék és felsőbb iskolák képviselői elnökség által előterjesztett megbízó leveleik alapján fentebbi sorozat szerint igazolt attak. 3.) Egressy Sámuel és Antos János gondnok,Nagy Zsigmond főesperes,s PappAntal és gr. Ráday Pál tanácsbiró urak meg nem jelenhetésöket . beküldött tudósításaikban igazolták; s mivel több tagok meg nem jelenésökről semmi tudósítást sem küldtek, szükségesnek látja az egyházkerület ezen pontnál azon korábbi végzésére felhívni a figyelmet, mely szerint a gyűlés tagjai megnemjelenlietésükről az elnökséget értesíteni el ne mulasszák. 4.) Előterjesztetett superintendens urnák következő időszaki jelentése: „Tisztelt közgyűlés! Hálával magasztalom az isteni gondviselést, a mely engem azon szerencsével áldott meg, hogy egyházkerületünk tiszt- és képviselőit, a kik, buzgó lelköktől ragadtatva, egyházunk fentartásaért s ennek jólléte eszközlése végett tanácskozni s intézkedni egybesereglettek, ismét szives tisztelettel üdvözölhetem. Fogadja a tisztelt közgyűlés e fölötti örömem őszinte nyilatkozatát s teljesítse szives kérelmemet, miszerint egy évi tapasztalataimról, egy év eseményeiről — bár rongált egészségem miatt csak hiányosan— szólhassak s jelentést tehessek. Épen egy éve mult, hogy felséges urunk s királyunk örvendetes remények közt megkoronáztatott, mi által hazánk s nemzetünk alkotmányos élete, mely a független s felelős magyar ministerium megalakulása által inaugurált vala, kétlen biztonságot nyert. Ez év tehát országunkra nézve az újjáalakulásnak, az ingoványból menekülésnek, a szövevényből kibontakozásnak küzdelmes esztendeje vala, — de nem reménytelen s örömtelen : egyházunkra nézve mégis kedvezőtlen, mert munkálkodás és haladásunk kerekeit megkötötte, váró helyzetbe juttatott, áldozati készségünket lankasztotta, hiú remények karjain szunnyadozásra ringatott s illusiókba merített. Ugyanis, miután hazai alkotmányos életünk tovább fejlesztésének alapjául az 1848-ik évi országos törvény lőn elfogadva : egyházunk várta, méltán és jogosan várta az 1848-ki 20. t. cz. tárgyaltatása s foganatosítását, a mi azonban a jelen napig sem történt meg. Es bár egyházunk, természeténél s országtörvényszerü állásánál fogva, őnállólag intézkedhetik belügyeire nézve : bölcsen és czélosan csakugyan nem intézkedhetik vala a liozandott országos törvények ismerete és a netalán változandott viszonyokra tekintet nélkül, mert az államban élünk s az országos törvényeket tiszteletben tartani kötelezettek is vagyunk, kívánjuk is. Közülünk sokat elandalított s illusiókba bűvölt kiválólag a jelzett évi 20-ik t. cz. 3-ik §-a, miszerint minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmí költségek által fedezendők; mert sokan vannak a kik számolni nem tudnak s nem szoktak. Ugyanis az idézett törvényczikk már születésekor holt magzat vala; mert nincs állam s államjövedelem, mely ilynemű igényt kielégíteni, ily szükségletet fedezni birna. Kitűnt ez már azon évi nyári országgyűlésen, midőn az elemi iskolai törvényterv tárgyaltatott, mely alkalommal, aug. 24-én, az akkori pénzügyminiszter ekkép nyilatkozott: „Számot vetettem Magyarország szükségeiről és oly borzasztó összeg állott elő papiroson, melynek megbírhatása felett kétségbe esem, mert 30—40 millió körül van szó csak arra, hogy az első legnélkülözhetetlenebb szükségek fedeztessenek. Ezen tapasztalást, melyet szereztem, csak azért emlitém meg, mert vajmi könnyű mondani, fizesse a státus a népnevelési költségeket: de mikor nincsen egy feneketlen, kimerithetlen kútja az álladalomnak, mely tele volna kész aranyokkal. Midőn azt mondjuk, hogy fizessünk: eszünkbe kellene jutni annak is, honnan?" A mi lehetlennek bizonyult be már 1848-ban, midőn Magyarországot államadósság törvényesen nem terhelte: az merőben lehetetlen ez idő szerint, midőn az államadóssági kamatok fizetésére, a közügyi szükségek s katonatartási költségek fedezésére Magyarhon államjövedelmének négy ötödrésze fordítandó, s csak mintegy 24—30 millió marad fenn az ország mindennemű egyéb szükségeire s a halaszthatlan beruházásokra; csak annyi, mennyi egyedül az 5000 községben hiányzó népiskolák létesítésére s a fennállóknak