Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1863. október 28. 29. 30. 31.

2 1803. October. Mely alkalommal. October 28-án. 10 Superintendens ur buzgó imában a nagy Isten segedelméért és áldásáért könyörögvén, — fögondnok ur pedig a megjelent tagokat szivélyesen üdvözölvén, annak felemlítése mellett: hogy a többek közt e gyülésünk tárgyai lesznek a májusi közgyűlésben elintézetlenül maradt ügyek, küldöt­tségi tudósitások, s az idó'közben e hó 8 —11. mind a négy ref. e. kerület által megtartott egyetemes értekezlet jegyzőkönyvi határozatai, lelkes s egyetértő közreműködésre felkérvén: E közgyűlést megnyitottnak nyilvánította. 20 E közgyűlést alkotó tagok névsora részint az esperes urak s főbb tanintézetek igazgató­ságai által bemutatott jegyzőkönyvek, részint az illetők szóbeli jelentéseik szerint összeállittatván, annak tapasztalása folytán, hogy némely egyházmegyéből nem két, de egy képviselő se küldetett. Megujjíttatik a mult 1862. Octoberi közgyűlés jegyzőkönyvi 5-dik szám alatt hozott hatá­rozata, melynélfogva köteleztetnek az egyházmegyék mindenik gyűlésre az esperes és segédgondnokon kivül még legalább egy egyházi, s egy világi képviselő küldéséről gondoskodni. 30 Polgár Mihály világi főjegyző ur az egyházkerületi közgyűlés elnézésének kikérése mellett jelentvén, hogy szembajai miatt a jegyzői teendőket ez alkalommal ugy mint óhajtaná nem viheti; Filó Lajos egyházi aljegyző ur ugyanazon baj miatt hasonló értelemben nyilatkozván, mind­ketten segitő jegyzőket kérnek. Kineveztetnek e gyűlés folyamára a jegyzői teendőkben segédkezésül Dékány István és Molnár Aladár urak. Felolvastatván a Pesten f. évi October 8—11. napjain tartott egyetemes értekezlet jegyzőkönyve, elővétettek annak egyházkerületünket közelebbről érdeklő pontjai, s nevezetesen 4.) a 4-dik szám alatti, melyben javasoltatik: hogy az egyetemes értekezlet továbbra is a felmerülő szükséghez és körülményekhez képest, az időköznek minden előleges meghatározása nélkül akkor hivassék egybe, midőn annak szüksége iránt valamelyik egyházkerület indokolt előterjesztéssel lép fel, s abban kifejtett nézeteket és indokokat még legalább egy testvéregyház­kerület magáéivá teszi. Ezen javaslat egyházkerületünk részéről elfogadtatván, végzési rangra emeltetik. 5.) A 7-dik szám alatti pont, melyben előadatván: hogy az ágost. hitvallású főtiszt, egyetemes conventnek azon testvéri megkeresése folytán, melyben az a paten. talisták zavargásai által előidézett sérelmek megorvoslása tárgyában 0 cs. kir. apostoli Felségéhez intézendő felirata s általában az egész fenforgó ügy iránt az egyetemes értekezletet részvevő figye­lemre s hathatós pártfogásra hivja fel, az egyetemes értekezlet ezen ügyet annyiban magáévá teszi, a mennyiben az emiitett s másolatilag meg is küldött feliratban panaszolt tényeket a magyar pro­testáns egyház törvényes jogain ejtett sérelemnek tekinti, — ezen alapon ezen ügy az egyetemes értekezlet által az egyházkerületek pártfogásába hathatósan ajánltatik. Egyházkerületünk teljesen osztja az egyetemes értekezletnek ezen sérelmi ügyben kifejtett nézetét és érzületét, s ahoz képest a maga részéről ezen ügyben a nagyméltóságú Helytartótanács utján O cs. kir. apóst. Felségéhez felirat intézését határozza. 6*) A 9-dik szám alatti pont, melyben előterjesztetik: hogy az egyetemes értekezlet a nagyméltóságú Helytartótanácsnak Budán f. évi Májushó 30-án 37,722. sz. a. az érettségi vizs­gák tárgyában kelt intézményét a tiszáninneni és a tiszántúli testvér-egyházkerületek jegyzőköny­veiben kifejtett okok alapján és előadott tekintetekből, miután azon intézmény a legfőbb felügyeleti jog határain túlterjeszkedve, rendelkező hatálylyal kiván iskolai ügyeink vezetésébe bocsátkozni, or­szágos törvények által szentesitett önkormányzási jogainkba ütközőnek, s ekkint sérelmesnek találja; — következőleg a két tiszai egyházkerület által e tárgyban már gyülésileg elhatározott felirás in­tézését helyesli. Egyházkerületünk is a fenthivatolt intézményt hazai protest. egyházunk önkormányzási jog­gyakorlatát sérelmesen érintőnek találván 3 az ellen a két tiszai egyházkerület jegyzőkönyveiben kifejtett indokok alapján a sérelmi mozzanatokat hiven és részletesen előtüntető tiszteletteljes fel­írást határoz. 70 A 10-dik szám alatti pont, melyben javasoltatik: hogy miután az érettségi vizsgák hazai reformált iskoláinknak ős és folytonos alkalmazásban volt intézményei, a mennyiben azok, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom