Rádiófigyelő, 1938
1938-12-07 [1310]
/ a munkaközvetítő hivatal jelentésének folytatása./ Ta/Bi • Ezek szerint Csehszlovákia területén november hónap végén imintegy munkát kereső munkanélkülit tartottak nyilván. Ez a szám november elején 77.000 volt. m~ mm mm Ta/Bi A besztercebányai adó 19.30-kor a mindennapi M Aktualitások " során Moravsky VTado szerkeszt^, képviselőjelölt szlováknyelvü beszédét közvetítette. Beszédében kifejtette, hogy a szlovák állam csak akkor lesz erős, ha az-égisz szlovák nemzetai épül fel, A nemzet gerincét a parasztság alkotja. Az uj•állam tartópilléreinek éppen ezért a paraszti osztályon kell nyugodni 1 . Az uj szlovák országépités tudatában van ennek és legfőbb céljának tekinti, hogy erős paraszti osztályt teremtaen. Ezt uj földbirtokreformmal fogják a leghatékonyabban elősegíteni, A régi földreform készakarva hagyott olyan lehetőségeket, amelyek segitségével egyes urak újra magukhoz kaparintották a nép száma'ra kiielült földet. Az uj szlovák földreform elsősorban a régi rendszer teremtette földbirtokokat fogja felülvizsgálni. Természetesen nem fognak minden földet szétforgácsolni és olyan törpebirtokokat teremteni, amelyek csak saját magukat tartják fent. Nagyon sok föld van idegen, nevezetesen zsidó kézen, Nem lehet megengedni, hogy a szlovák földet idegenek bitorolják, A földosztással még koránt—sem ér véget a parasztság megszervezése. A földosztással egyidejűleg nagyszabású nép-Hievelő munkát fog nak megvalós ítan i és a parasztságot szövetkezeti uton f o gják gazdaságii níV/ efősfé tenni. " X \Ta/Bi A besztercebánya'i adó 19.45-kor magyarnyelven közölte a csehszlovák kereskedelmi kamarának az elmúlt 11 hónap kereskedelméről közzétett jelentését. A jelentésnek Csehszlovákia és Magyarország . „ keres kedelmi viszonyára vonatkozó•része azt mutatja, hogy a két ország közötti forgalom állandóan emelkedik, A tavalyi kereskedelmi forgalomhoz viszonyítva idén 118 millió csehkoronával növekedett meg a két ország kölcsönös forgalma, ami 50 %-os növekedést jelent. Csehszlovákia kivitele > Magyarországba 36 jS-al növekedett, C s ehszlovákia behozatala Magyarorszűtgból 80 $-os növekedést mutat. A mérleg a tavalyi 8 millióval szemben, 29,6 millió aktivumot mutat, jc,y Csehszlovákiából főleg a fa és ásvány, kivitek javult, mig a behozatali többlet főleg a marha és zsir kereskedelemből adódik, A kereskedelmi kamara jelentése nagy fontosságot tulajdonit ennek a javulásnak. Kiemeli, hogy a változott viszonyok uj feladatok elé állitják a kereskedelmi kamarát, amelyeknek csak akkor tud eleget • tenni, ha mindkét részről a kölcsönös megértés jelei fognál: mutatkozni. Remélhető, hogy a mindkét fél számár a n agyo n fontos jóindulat a jövőben csa k fokozni fogja Csehszlovákia és Magyarország keresked e lmét . Ta/Bi A besztercebányai ad ó 20.00 órakor szlo- • vák nyelven jelentette, hogy a katonai parancsnokság rendelete következtében december 6- tói megszűnik a csehszlovák tábori postaszolgálat.