Rádiófigyelő, 1938
1938-11-21 [1310]
Ha/Ku A besztercebányai rádióállomás 19.15 érakor a ruszinnyelvü adás során a következő hireket közölte: A magyar rádió jelentette, hogy Nagyszőllős" közelében cseh katonása g üldözőbe vette az ukrán szökevényeket, akik Magyarországba akartak menekülni. A cseh katonák a hir szerint' meg táraadták a magyar határőrséget. S hirrel szemben, meg kéli állap1tani, hogy szombaton Nagyszőllős vidékén teljes rend volt, hogy cseh katonák nem támadták meg a magyar őrséget és ennek következtében sem halott soa sebesült nem volt. Az elmúlt napokban a magyar határőrség átlépte a demarkációs vonalat és két kilométernyire hatolt be Kárpátalja területére, A támadókat visszaverték, 36 ar s A magyar rádió továbbra is félrevezeti az egész világot azzal az állítással, hogy bizonyos közs#gek Magyarországhoz való csatolásukat követelik. Bár ezt a hirt kormányunk'tegnap hivatalosan m-gcáfolta, a magyar rádió ma az állítást megismételte és egyúttal Igen sok községet sorolt fel. Ebben a felsorolásban több olyan község , szerepelt. , amelyet már régen Magyarországhoz csatoltak. , Ezzel az állítással a magyar rádió kompromittá Íja a bécsi döntőbíróságot is. Egyébként ismét hangsúlyozzuk, hogy soha egyetlen kárpátaljai község sem követelte iVA agyarorszéighoz való csatolását. 36 36 3 A magyar rádió Amerikából kabelográramokat küldet magának, amelyekkel bizonyitani akarja, hogy amerikai honfitársaink Kárpátaljának Magyarországhoz való csatolását kívánják. Ezeket a táviratokat amerikai magyarok küldik, mig a mi honfitársaink gyűjtéseket rendeznek testvéreik javára. 3? 36 36 A budapesti rádió tegnap Eemko munkácsi alpolgármestert szálaltatta meg. Demkonak mindén szava hazugság volt. Jellemző, hogy az orosz kultúra volt propagátora, az orosz szinház igazgatója és Munkács mai polgármestere szidalmazott bennünket, dicsérve a magyarokat, Beszédének ez volt az egyedüli értelme. Lehet, hogy Demkonak és Fenéiknek jobb dolga lesz mint eddig volt, de a magyar szabadságra jellemző az a tény, hogy két nap alatt 960 embert tartóztattak le. Felsőremetén letartóztatták a községi elöljárót, mert nem,akarta üdvözölni a magyar katonákat.Ungváron és Munkácson a letartóztatottak száma mintegy hatszázra rug. ilyen az a szabadság, -amelyről Demko ur beszélt.