Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)

1990 / 3-4. szám

mi építkezéseknél a zsidóknak a téglát kellett készíteni. A keménytojás Izrael újjászületését szimbolizálja. Ágai 1912-ben megjelent Múlt és jövő című könyvében így adja vissza az est hangulatát: ,,Reb József átlépi a ház küszöbét. Felesége, leánygyermekei elé járulnak s úgy fogadják őt, mint királyt. Király is ő ma, bár uralkodása, jóllehet húsvétra szól, mégiscsak pünkösdi királyság. Az asztalfőn ott a trónus. Lágy párnából, lágy szeretettel vetette meg a feleség. A ház ura beléereszkedik, őszinte méltósággal, ünnepi komolysággal. A hófehér abroszon csak úgy csillog minden. A maceszek le vannak terítve, a földi lét sanyarúságait példázó sós viz, keserű torma, mellette a petrezselyem, tán a reményt jelentő zöld, mind takaros rendben vannak felállítva. Kezdődik az ünnepi szertartás. A mély csöndet megszakítva csengő hangon zengi el Reb József a beköszöntő áldást. Utána Bárele elhadarja a manistánét (húsvéti szertartáshoz tartozó kérdés). Míg a család apró tagjai több-kevesebb vitézséggel gyűrik le az élet sanyarúságait, a „reménységet" s a „könnyeket", és az egyiptomi népvándorlás sokszor hallott részletein is épültek már a gombócos leves várandóságában türelmetlenkedő ifjú kedélyek." A rítus egyik elmaradhatatlan mozzanata az, amikor a gyerekeknek, rendszerint a legkisebb fiúnak négyszer kell feltenni a kérdést: Miben különbözik ezen este a többi estéktől? A családfőnek pedig a Haggadából kell felolvasni a megfelelő választ. A Haggada a Biblia után a zsidóság legnépszerűbb könyve, szövege a XIII—XVI. század között alakult ki, gyakran gazdagon illusztrált. Mint önálló mű először a XIII. század végéről, spanyol földről ismert, ma már száznál több kéziratos Haggadát ismerünk. Ezekben a könyvekben különböző mértékben ötvöződnek a zsidók Egyiptomból való kivonulását elbeszélő történetek, tudós értelmezések, az ünnep megtartására vonatkozó utasítások és anekdotaszerű betétek.

A széder-lakoma fogásainak tálalásához, fogyasztásához szükséges edények közül jelentősek a poharak, kelyhek. Különösen szépek az úgynevezett Élijáhu (Illés) poharak. A széderest ugyanis a Megváltó városának jegyében is zajlik. A Misna sora ugyanis: „Nem küldjük el a peszáchi lakomáról a későn érkeSzédertáltakaró, magyar úrihímzés, XVIII. sz.

Jelenet a Rylands Haggadából, XIV. sz.

zőt" minden betérő vendégre, különösen pedig a Messiás eljövetelét sáfárral hirdető Illés prófétára vonatkozik. Az ő számára tesznek félre egy darab maceszt, az afikómánt és készítenek ki egy pohár bort. Illés próféta serlege csak a XVII. század végétől tartozéka a széder- asztalnak. Rendszerint ezüstből készült, de arany, sőt elefántcsont változata is ismert. Csehországban szép csiszolt, illetve népies jellegű Fon- csorozott üvegpoharakat töltöttek meg a próféta számára a várakozás jegyében. A zsidó edények semmiben sem különböznek azoktól, amelyekben az adott korszakban a főúri vagy polgári háztartásokban sütöttek, főztek, tálaltak. A fűszertartók, poharak, serlegek, tálak, tányérok jelentését mintegy „felfokozta" az a rítus, amelynek keretében használták őket. A XIV-XV. századi ábrázolások lakoma-jeleneteinél még nincsenek tányérok az asztalon, s az evőeszközök közül is csupán kések fordulnak elő itt-ott. E korszakban általában lepényszerű kenyér volt az étkezéseknél a tányér és a kanál is egyszerre. A kenyérlepény- nyel fogták meg és vették ki a húsos levekből az elfogyasztani kívánt darabot, a sülteknél erre csepegtették a szaftokat, mártásokat. Az abrosszal terített asztalokon csak a XV. századot követően jelennek meg a tálak és tányérok. Ebben az időben először a keletien lepény került agyagtányérra német nyelvterületen. Spanyolországban és helyenként Olaszországban ugyanis a XIV- XV. században a macesz és a maror kosárba téve került az asztalra. A szefárd rítust követőknél a kosarat a családfő egymás után sorban ráteszi a lakoma résztvevőinek a fejére, így emlékeztetve őket a hosszú vándorlásra. Európa északibb területein a rítus adott pillanatában a széderezők együtt emelik fel a szé- dertálat hasonló céllal. A kovászta- lan lepény letakarására különleges kendők készültek az elmúlt néhány száz évben. Ezek a négyszögletes vagy többrétegű kerek kendők annak a vidéknek a hímzésdivatját követik, ahonnan előkerültek.

A rituális lakoma főbb elemei régen rögzültek a szokásgyakorlatban. A szédesesti menü további fejlődésének, gazdagodásának története még nem eléggé tisztázott. Ezért nem tudjuk pontosan azt sem, hogy a szédertálra mikor került fel a többi étel. A tárgyi emlékek azt tanúsítják, hogy a XVI. századtól a XIX.

13