Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
Csokonai Vitéz Mihály Madách Imre H azugságon valótlanság tudatos állítását értve, a Petőfi-vers haldokló ifjú költőjének igaza van: az álmok nem hazudnak. Az álom ugyanis nem tudatos, hanem tudattalan életfunkció, másrészt a valósággal, ha sokszor rejtetten, nem ritkán kibogozhatatlanul, de valamilyen módon összefügg. Más kérdés, hogy az emberi képzelet, tapasztalat és nem utolsó sorban a tudomány mikor, milyen jelentőséget és szerepet tulajdonít az álomnak. A gondolkodó és a jelenségek magyarázatát kereső ember az ókortól kezdve évezredeken át olyan ígéretes vagy baljós jelnek tekintette az álmot, amelyet valamilyen földöntúli, felsőbbrendű hatalom, istenség akaratából él át az álmodó, s amely előre megláttatja vele azt, ami az álmot követően vár reá. Ennek az elképzelésnek egy későbbi változatában az álmot az alvó emberre bocsájtó felsőbb hatalom nem közvetlenül, hanem más lények — angyalok, tündérek, szellemek, varázslók, koboldok, nemtők, kimérák, váteszek, netán démonok, sátánok — közreműködésével láttatja meg. Fordulatot az álom értelmezése terén a XIX. század végén és a XX. század elején, pszichológiai kutatások és kísérletek nyomán ismeretessé vált mélylélektan, ezen belül elsősorban Freud álomelméletének elterjedése hozott. Freud a korábbi értelmezésekkel ellentétben az álomlátást nem jövőbeli esemény előjelének tekintette, hanem az álmot magyarázta múltbeli mozzanatok, átélt vagy elképzelt események és gondolatok, gátlásba ütközött vágyak, kívánságok alvás közbeni újra- vagy továbbélésével. Bonyolulttá teszi az álom freudi magyarázatát az, hogy az álomképek legtöbbször nem valósághű eredetiségben, hanem tértől és időtől függetlenül jelentkező szimbólumok formájában mutatkoznak. Ezt a sajátosságot Freud éppen az álmot kísérő folyamatok valamelyikével indokolta, s az álomnak a tudat mélyén lappangó lényegét a pszichoanalízis által tartotta feltárhatónak. Az álom valamennyi értelmezésének különböző változatai jelentékeny szerepet töltenek be a világirodalomban, de a magyar nyelvű irodalom nem kevésbé kimeríthetetlen tárháza az ilyen tárgyú műveknek. Már az első magyarul verselő jelentékeny költő, Balassi Bálint Már csak éjjel .. . kezdetű versében álmában érzett bűntudatáról ír, amely szerelmesének megbántó- dottsága miatt aggasztja. Zrínyi Miklós eposzában, A szigeti veszedelemben Isten Mihály arkangyal által buzdíja a szultánt a bűnös magyarok elleni támadásra. Batsányi János üssön akármikor... kezdetű versében álmából felsenkenve gondol az alva elképzelt boldog időre, amikor „sem szolga, sem úr még nem vala". Csokonai Vitéz Mihály „Az alvó Lilla felett", még bízva a leány viszontszerelmében, úgy véli, hogy szerelmese „csendes árnyékában álom és Ámor áll". Berzsenyi Dániel Az elválás reménye című verse 32 AZ ÁLMOK elején úgy érzi, hogy „az esti szellő fuvalma édes álmot lengedez szemére, ám ébredéskor a hajnal nem hullat rá egyebet, „csak holtig tartó epe- kedést”. Kazinczy Ferenc emlékirataiban említi, hogy álmából merítette az ötletet arra az országjárásra, amely az ő számára sok baráti kapcsolatot, nyelvújító munkássága számára sok hasznos tapasztalatot eredményezett. Ebben az álmában az ifjú Goethe jelent meg előtte példaképként. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékában szerepelnek az embereket tündérszép álomba ringató, a mennyei hatalom küldötteiként tevékenykedő bájos nimfák, Shakespeare Puckjának magyar húgocskái. Petőfi Sándor már évekkel a szabadságharc kitörése előtt „véres napokról”, arról a várva várt harcról álmodik, amely a zsarnokság megdöntéséhez, új világ megteremtéséhez vezet. Arany János az álmot a legszebben talán a Toldi első énekében ábrázolja. Ott „az édes álom pillangó képében, tarka köntösében" lengi körül a kimerültén leheveredő fiút, hogy aztán „két szárnyát terítve annak két szemére” elaltassa az üldözött menekülőt. Vajda János búskomoran, az egész földi létet csalódásokkal teli mesének érezve evezget magányosan, álmodozva a „Nádas tavon”, álmától várva az ébren nem remélt vigaszt. Kölcsey Ferenc szép hölgynek nevezve kéri az álmot hozó Phantasmát, hogy karjaival „balzsamot lengessen ébren átélt emlékei fölé". Kettős jelentőségű az álom Madách Imre művében, Az ember tragédiájában. A paradicsomból történt kiűzetés után Lucifer, „hogy a jövőnek végeit belássák", álmot bocsát az első emberpár szemére, s ezen az álmon belül, mint álom az álomban, Adám az álmodó Kepler alakjában álmodja meg a francia forradalom egy tragikus jelenetét. A Jókai Mór műveiben gyakran olvasható álom-jelenetek közül nyelvezetének szépsége miatt érdemel kiemelést a Sárga rózsa egy részlete. A hortobágyi pusztán lovagló csikós- legény, el-elbóbiskolva, háromszor is elveszti a süvege mellé tűzött virágot. Am a legény nem az álmosságtól szunnyadozik el, hanem mert behúnyt szemmel, mintegy álomban, a különlegesen szép sárga rózsánál is szebb virágszál: a csárdabeli csapiáros fogadott lánya jelenik meg a szemhéja mögött, önvallomásszerű Kiss József Tüzek című versének két sora: „Az én örömöm az álomlátások, az én világom egy álomvilág". Bródy Sándor álombéli „félig tündéri, félig igazi" történetnek mondja Ezüst kecske című regényét. Gárdonyi Géza művében, A láthatatlan emberben a leány azért beszélteti szüntelenül a belé szerelmes ifjút a saját titkos imádottjáról, a legendás hírű vezérről, hogy az apród elbeszélései nyomán álmában újra átélje a szerelméről hallottakat. Heltai Jenő Aímokháza című regényében az álom kelette illúziót leplezi le, egy kései versében pedig azt panaszolja, hogy „Ma is csupán a ma jött el megint, a holnap elmaradt". Ady Endre életművében igen gyakoriak az álom-szimbólumok, a vágyakozást vagy rémlátást felidéző álomképek. Egy kevésbé ismert fiatalkori versében még „szilaj, merész, fájó, de mégis édes" álmokat lát; későbbi, Álom álom helyett című költeménye már „a kéklő hajnal által eloszlatott, baljós, álombéli rémlátomás kínját említi, míg Az én koporsó-paripám álomfickói kárörvendő röhögésükkel már a végzetbe hajszolják. Babits Mihály költeményeiben is sűrűn található, nagyrészt az ókori görög irodalom hatásaként, az álom mint szimbólum vagy mint a versbeli tartalom háttere; az álmot legjellegzetesebben mégis egyik regényében, a Gólyakalifában ábrázolja. „Az életem — vallja a regény hőse — szép volt, mint egy álom", majd így folytatja meglepő, paradoxnak tűnő fordulattal: „bár lett volna az életem szerencsétlen, és az álmaim lettek volna szépek". Bíró Lajos A Molitorház című regényének főalakja előtt álmában válik világossá, hogy a rejtélyes körülmények közt meghalt családtagot ő maga ölte meg. Krúdy Gyula Szindbád-sorozatának lapjain ismételten felbukkannak a freudi mélylélektan és álomelmélet vonatkozásai. Ennek magyarázata az író és a Freud műveit magyarra fordító ideggyógyász személyes kapcsolata, amelynek során Krúdy szakmai tájékoztatást kapott a pszichoanalitika elemeiről. „A síró szerelem nem alszik el soha", mondja bánatos, a reá váró rossz
