Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
annyi szerénységgel párosítva nem láttak, mint ami Szerémy Zoltánban egyesül. A színpadi realitásnak mestere. Minden fellépése kabinetalakítás. Nem véletlenség, hogy különösen magyar darabokban és nevezetesen vidéki ifgurákban nagyszerű — típusa a magyar színésznek, aki gazdag és vérbő tehetségével józanul, meggondolással gazdálkodik. A Vígszínház összjátéká- nak legnélkülönözhetetlenebb oszlopa.” A Vígszínház, különösen működésének első két évtizedében helyzet- komikumra épülő, könnyed francia vígjátékokat adott az új magyar szerzők művei mellett. Akadt azonban komoly drámairodalmi alkotás is. Ilyen volt például Ibsen John Gabriel Borkman című drámája. Erről Kárpáti Aurél írt kritikát, melyben Szerémyről így szól: „Szerémy Zoltán Foldalja a kontraszt kidomborításával hatott elsősorban. De ezen túl annyi mélység, az átélés erejének olyan művészi megnyilatkozása sugárzott alakításából, hogy a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk neki.” A Vígszínház háziszerzőjének számító Molnár Ferenc minden darabjában volt szerepe. A Hattyú bemutatójáról írta Kosztolányi Dezső: „A Vígszínház sátoros ünnepet ül. Még a pincért is olyan nagy színész játssza, mint Szerémy Zoltán.” Tegyük hozzá, hogy akit Kosztolányi egyszerűen pincérnek nevez, a szereposztás szerint Caesar udvarmester. A pályatárs erről így emlékezik: „A Hattyú fejedelmi légkörét nem a főhercegek és nem az udvar előkelőségei adták meg, hanem a főkomornyik (Caesar főudvarmester, ahogyan Molnár nevezte), akit Szerémy játszott benne. Az a kézmozdulat, az a műértő pillantás, amellyel a megterített asztal pohárütegének egyenes vonalát kiméri, a nézőt örökös emlékkel gazdagította.” Schönherr Hit és haza című drámájában parasztot játszott. „Szerémy Zoltán a megtébolyodott paraszt szerepéből művel eddig nem látott dolgokat” — írja egyik kritikusa. Fiatal pályatársa, Somló István így jellemzi: „Szerémy Zoltánban nem lehet különválasztani a színészt és az embert. . . Régi vágású magyar úr, akár frakkban ün- nepélyeskedik, akár parasztgúnyában szerénykedik." Ibsen: John Gabriel Borkman Vajda Ernő: Délibáb Bródy Sándor: A dada Szigligeti: Liliomfi Már 1907-ben kinevezték a Zene- akadémia szavalástan tanárának, ezzel ismerték el példaadóan szép, tiszta magyar színpadi beszédét. Kétszer részesült államfői elismerésben: először 1926-ban, a Vígszínház harminc éves jubileumán, majd 1929-ben, színészi pályájának negyvenedik évfordulója alkalmából. Ekkor a magyar rádió is megünnepelte, amelynek alakulásától elismert és foglalkoztatott művésze volt. Ezt követően nyugdíjba vonult, de egy-egy szerepre még vállalkozott, ha azzal nagyon csekély nyugdíját kiegészíthette. Kollégái felajánlották, hogy megsegítésére matinét rendeznek, de ő ezt szerényen elhárította. — Ha van még erőm, inkább dolgozom — mondta. 1934. június 12-én pályatársai mégis „búcsúestet” tartottak számára a színházban, amelynek bevétele némiképp enyhítette az idős művész gondjait. Azon év október 13-án, Bródy Sándor halálának tizedik évfordulóján felújították A tanítónőt, és Szerémy vállalta, hogy eljátssza a plébános szerepét. Amikor Molnár Ferenc meghallotta, hogy nyugdíjasként is elfogadta a szerepet, őt kérte meg, hogy új darabjában, Az ismeretlen lányban játssza el az öreg tengernagy szerepét. 1934. október 31-én, a sajtófőpróbát megelőző próba után érte agyvérzés Szerémyt az öltözőjében. Saját szavai talán minden más értékelésnél hívebben tükrözik színészi és emberi magatartását: „Sem mint színész, sem mint ember sohasem szerettem a han- dabandázást! Nem is volt nekem álmatlan éjszakám soha amiatt, hogy nem játszottam III. Richárdot, Falstaff Jankót, vagy a Tragédiában Lucifert. Miattam ugyan sem meg nem őszült, sem egy félórával hamarébb nem dőlt a sírjába se színházi rendező, se színigazgató. A „competens” szerepeimért így hát vért, könnyet, verejtéket, tentát, nyomdafestéket, dühös szókat bizony nem ontottam . . . Nem volt ez halvérű megalkuvás. Sem aféle „minden-mindegy”. A becsvágyam sem volt kevesebb, mint másnak, de talán óvatosságom, meg az önkritikám volt valamelyest fejlettebb, érzékenyebb.” CENNER MIHÁLY 43
