Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
„A pápai nagy kollégium mellett ott volt egy kicsi fehér ház, abban egy még kisebb fehér szoba. Ennek a kis háznak kis szobájában szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt ez az egész világ. Az egyik Orlai Samu, a másik Petőfi Sándor, a harmadik voltam magam” — írta pápai diákkorára emlékezve Jókai Mór. „Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, az enyim a festő ecset. Ha Orlai írt tüneményes regényjeleneteket, Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk; s Petőfi szavalásmodora épp oly rendkívüli volt, mint az én kompozícióim. Maga készítő plasztikai szabályait, mint én festékeimet.” 1841—42-t írtak akkoriban. Komáromból „a Dunántúl Athénjébe", az 1531-től működő Református Kollégiumba jött Jókay Móricz, akiből csak íróvá válván lett Jókai és Mór, Pápán még festőnek készült, de már az irogatásba is belekóstolt. 1841 csatakos márciusában itt hozta össze a sors a városba obsitos katonaként, betegen érkező Petrovics Sándorral, a „bús magyarral”, „a bakával", ahogy társai nevezték. Jókainak is volt beceneve: „Engemet úgy hittak, hogy Jámbor.” Petrovics akkor a színészetért lelkesedett, de verselt is. 1842 májusában, amikor megjelent A borozó című verse a Bajza József által szerkesztett Athenaeumban, egycsapásra az érdeklődés fényébe került. És új nevét is próbálgatta egy füzet hátlapján, többszörösen leírván így: PETŐFY. Unokatestvére, Orlai Petries Soma, a hármas harmadik tagja, ő szánt magának írói pályát, de már rajzolt is. Orlai így emlékszik együtt- léteikre: „Ha Petőfi valamely új művével meg volt elégedve, elszavalta azt előttünk, s így önképzö körünkön kívül is gyakran élveztük egy-egy elmeszüleményét. Néha, ha időnk engedte, Jókaival ketten rajzolgattunk és festettünk szűk szobánkban ... Rajzban ... Petőfi ítélete volt a döntő.” Jókai nem Pápán kezdett a festői-rajzolói mesterségbe, már szülővárosában, Komáromban szerzett hozzá alapokat. Bizonyítványa is maradt fönn erről a Révkomáromi Királyi Rajz Oskolából, Orbán Gábor tanár pecsétjével, mely szerint „Jókai Móritz négy esztendők elforgása alatt, hetenkint háromszor a fent említett Oskolában bejárván, leginkább az artzképeket, úgy nemkülönben az Architektúrának kezdetét. Jelessen és Szorgalmatossan tanulta, s minekutána az Architektúrában az az oszloprendek' tiszta rajzolásában, úgy nemkülönben azoknak tussal való árnyékolásában szép előmenetelt tett volna... s minekutána tulajdon munkái bővebb bizonyságot nyújtándanak, mint külömben jeles Ifjút szívesen ajánlunk, mindenkinek.” Mit és hogyan rajzolt az akkor, 1841-ben tizenhat esztendős „jeles Ifjú"? Az 1986 januárjában Pápán rendezett kiállításon, Orlai és Petőfi rajzainak társaságában szerepelt például harangot ábrázoló és vízfestékkel kiegészített aprócska rajza, a harangon az aláírása: „Jókay festette" még m Vág-Beszterce meglehetősen gyerekes betűkkel. Ott volt a Tóth Ferenc szuperintendenst megjelenítő kis portréja is kőrajzban. A litográfiára való áttételt aligha a serdülő Móricz végezte. Egyszerű, de figyelmet érdemlő munkák. Többet mondanak arcképei Eszter nővéréről és annak férjéről, Váli Ferencről, valamint lányukról, a Jókairól könyvet is író Váli Mariról, melyeket oldott tussal, ecsettel árnyékolt festőjük, s így a karakter megragadásán és a fejek alapos fölépítésén túl arisztokratikus hatást is adott korai műveinek. A nevezetes 1841—42-es pápai tanév során keletkezhettek ezek a kis méretű, de rangos portrék. „Mikor elváltunk, én lefestettem Petőfi arcképét kicsinybe, olajba, nem tudom, hova lett ez a kép” — írja később Jókai. „Orlai emlékverset írt számunkra, Petőfi könnyekre fakasztott érzékeny szavalatával. S akkor erős fogadást tettünk egymásnak, hogy csak '' ■*: * .11. »V ' Petőfi szülőháza Kiskőrösön
