Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
A szóló, a szólöfürt viszonylag korán bekerült a kereszténység szimbólumrendszerébe. Kezdetben az ókeresztény katakombák freskóin a szóló csak díszítésként szerepelt, de pogány mintára gyakran előfordult allegorikusán is, az élet végét jelképező szüreti jelenetekben. Az Újszövetségben pedig a szőlőtőke Krisztus, a szőlőtőke termésének nedve, a bor Krisztus vére, a szólővessző a hívek jelképévé válik. Bár az egyszerű szóló és az ígéret földjének szőlő- fürtje a legutóbbi időkig a termékenység szimbóluma maradt, a kánaáni szőlőfürt mégis már a középkorra bonyolult ikonográfiái és szimbólumrendszer középpontjává vált. Ez abból adódott, hogy a teológusok többféleképpen értelmezték az Ószövetséget, Mózes negyedik könyvét: „És szóla az Ur Mózesnek, mondván: / Küldj férfiakat, hogy kémleljék / meg a Kánaán földét... I Mikor pedig eljutának Eskol völgyéig, / lemetszének ott egy szőlővesszőt / egy szőlő- fürttel, és ketten vivék / azt rúdon ...” Előfordultak olyan nézetek, amelyek kapcsolatba hozták, illetve párhuzamba állították a szőlőfürt vitelét Krisztus keresztvitelével. A klosternau- burgeri templom 1181-ben készült oltárán például' ban már előfordul a kánaáni fürt iniciálékban, biblia-illusztrációként. H. Wierix egy 1607-ben készült metszetén a szólófürtöt vivők ábrázolásának több típusát ötvözte: a hírvivőkkel keveredik Krisztus megkeresztelésének (a nagy szőlőfürtből szőlővel és szőlöindákkal körülfont kereszt nő ki, rajta a felfeszített Krisztus), körülmetélésének és a Szentlélek eljövetelének ikonográfiája. Gaspard Poussin XVII. századi francia tájképfestő úgy használja fel a témát egyik sorozatában, mint az ősz szimbólumát. A XVIII, századot követően Európa-szerte a legkülönfélébb helyeken: hordófenéken, cégéren, házoromdíszként is megjelenik a kánaáni szőlőfürt ábrázolása. Középkori magyar kánaáni szőlófürt ábrázolásról nem tudunk, bár ebben a korban számos templomunk belsejét díszítette Ó- és Újszövetségi eseményekről készült falfestmény vagy táblaképsor, így joggal feltételezzük, hogy ábrázolták a kánaáni szőlőfürt vitelét is. A barokk idejéről maradt fenn egy igen figyelemre méltó emlékünk, Baranya vármegye 1694-ben, I. Lipóttól elCégér, Bázel, XVIII. sz. KÁNAÁNI SZŐLŐFÜRT Nicolas de Verdun Jézus megkeresztelését allegorikusán a kánaáni hírvivőkkel ábrázolta. A kánaáni hírvivők a nagy szőlőfürttel először a keresztény antikvitásban jelennek meg agyaglámpákon, szarkofágokon, aranyozott üvegfestményeken a mennyei boldogság szimbólumaként. Hasonló témájú, más üvegfestmények népi párhuzamairól a XVIII, századból tudunk, Nyugat- Európából. Előfordulnak olyan ábrázolások, amelyeken a szólófürtöt vivő két férfi átkel a Jordánon. Ennek egy szép magyarországi példája a Sárospatakon, a református egyházkerületi múzeum kiállításán látható XVII. század végi, vagy XVIII, század eleji üvegre festett kép, amit szemléltető eszközként használtak a pataki kollégiumban. Egy német nyelvű forrásmunkából tudjuk, hogy a középkorban az úrnapi és passió- körmeneteken résztvevők között volt olyan személy, aki a hírhozók nagyméretű képét vitte. A XVI. századtól egyre gyakoribbá vált a kánaáni hírvivők ábrázolása. Marten de Vost is megihlette a bibliai esemény, majd az ó munkája alapján néhány évtizeddel később, Adriaen Col- laert készített rézmetszetet A hírhozók elhozzák Kánaánból az óriási szőlőfürtöt címmel. Ekkorinyert címere, amelyben látható a nagy fürtöt — sajátos helyi terminológiával: a hevenget — vivő két férfi. A heveng német eredetű szó, és azt jelenti, hogy egy ágas-bogas vesszőt teleaggatnak szőlővel, mely végül hatalmas szőlő- fürtöt formáz. Baranyában két falu. Lánycsók és Helesfa XVIII, századi pecsétjén is szerepel a hevenget vivő két férfi. Egy másik nagyon becses, magyar vonatkozású emlék az ä kánaáni szólőfürttel ékesített, 1697-ben készült, faragott mézeskalácsforma, melyet az Iparművészeti Múzeum őriz. A nagy szólót két magyar népviseletbe öltözött legény viszi. Ugyancsak ebből a századból származik a Selmecbányái plébánia- templom ezüst úrmutatója, rajta a két alak szólőfürttel. A magyar népi asztalosmunkákon ritkaság az emberábrázolás. Tudunk azonban két olyan XVIII, századi munkáról, amelyen a kánaáni hírvivők láthatók. Az egyik a csengeri (Szat- már megye) református templom festett famennyezetén, a másik pedig az erdócsinádi (az egykori Maros—Torda megye) ugyancsak református templom faragott támlájú ülőpadján Faragott hordőfenék, Eiche, XIX. sz. 11
