Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
A RADICI© a kísérleti készülékkel is, mert a famulus kitörő örömmel szólt visz- sza: „Uram, tökéletesen tisztán hallottam a hangját a telefonon keresztül.” Ha a történet igaz, akkor Bell segítségkérő kiáltása volt a világon az első telefonban elhangzott mondat. Az esetet maga Bell jegyezte fel, tehát nincs ok a kételkedésre. A németek máig is bizton állítják, hogy a telefon igazi föltalálója egy friedrichshafeni tanító, Philip Reiss volt, mintegy tizenkét évvel Bell előtt. Aki ugyan Skóciában láthatta is a „beszélő kötőtűt” s hallhatta is, amint e páratlanul mélyértelmű bölcsességet recsegi: „A ló nem eszik uborkasalátát.” Németül a mondat ugyanis olyan hangzókból áll, amelyek a kötőtű vasmagú vevő- készülékből mind jól artikuláltan visszanyerhetők. A próba várakozáson alul sikerült. Manapság egyre többen vitatják azt is, hogy a telefonközpontot Puskás Tivadar találta fel. S egyetlen bizonyítékunk, a nevezetes Edison-fény- kép a dedikációval, valóban nem túl meggyőző: „Puskás Tivadar volt a világon az első ember, aki a telefonközpont gondolatát felvetette." Ám Puskás Tivadar érdemeit nem lehet elvitatni a telefonhírmondó létrehozásában. „Ha mindamellett is arra határoztam el magamat, hogy ezen találmányt legelőször hazámban léptetem életbe; ezáltal hazám iránt tartozó kötelességemet akartam leróni” — írta. „Telefonújságom legfőképp abban különbözik az eddigi újságoktól, hogy nem nyomtatás által készül, és nem olvasható, hanem maga az újság beszél, és cikkeit, híreit és egyéb közleményeit a telefon közvetítésével közvetlenül szállítja a hallgatóság füleihez ...” Üzembe helyezése után alig egy hónappal az újság megdöbbentő hírt közölt: elhunyt megalkotója. A Kerepesi úti temető művész-parcellájában temették el. Végső nyugvóhelyének kijelölése a művészetek terjesztésében szerzett érdemeinek elismerése volt. Telefonhírmondója, egy központból nagyszámú előfizető részére műsort szolgáltató berendezése a világon első, jó negyedszázaddal előzte meg a műsorszóró rádiót. Ez utóbbi hazánkban hivatalosan 1925. december 1-én szólalt meg, Demény Károly, az akkori postavezérigazgató szavaival: „A Magyar Rádió budapesti adóállomása, mint a magyar találmányú Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének modern stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan működését és rendes programját, melyet a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel, a csepeli állomás útján ... szór szét az éterben." Az első rádiós berendezések a táviratozás eszközei voltak. Ilyen rendeltetésű volt a Postamúzeum birtokában lévő szikratávíró egység is. A hagyomány szerint 218 történelmi jelentőségű táviratot közvetített Kun Béla és Lenin, illetve Csicserin külügyi népbiztos között. 1923-ban a Magyar Posta szakemberei Berlinben a HUTH cégtől távíró és telefonüzemre egyaránt alkalmas adóberendezést vásároltak. Adásait amatőrök is „lehallgatták", s mivel tapasztalataikról szívesen beszámoltak a Posta Kísérleti Állomás mérnökeinek, önként adódott az ötlet: a berendezést műsoradásra is ki kell próbálni. Marczal János műszerésznek jó énekhangja volt, dr. Magyari Endre, a magyar híradástechnika nagy öregje szépen hegedült, Tauber Margit, a női hang átviteléhez kölcsönözte hangját. A mikrofont egy kiselejtezett bútorszállító kocsiban helyezték el, s ez lett az első magyar rádióstúdió. Hamarosan nagyszabású munkálatok kezdődtek a Telefonhírmondó Rákóczi út 22-es számú házának helyiségeiben. Új rádióstúdió építkezésébe fogtak. A város lázban égett, ezrek és ezrek készítettek maguknak detektoros vevőt. Lelkes postaműszerészek alapozták meg a hazai rádiózás lehetőségeit. A kísérleti adások „művészei" továbbra is főként a posta alkalmazottai voltak. Arató Béla postaellenőr a gyermekeket szórakoztatta meséivel, a Balázs jazz-zenekar és az Országos Postás Zenekar is szívesen hallgatott műsorokat adott. S amikor 1925 végére elhárult az utolsó akadály is a rendszeres műsoradások előtt, a magyar művelődés óriási jelentőségű eszközzel gyarapodott. Kozma Miklós, az MTI vezérigazgatója a magyar kultúra fegyverét látta benne, s büszkén fogadta, hogy „minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni." Mintegy húszezernyi ember hallotta az első hivatalos műsorban Donizetti Lindájának nagyáriáját, Hubay Csárdajelenetét, Kálmán diák dalát a Farsangi lakodalomból, Liszt Szerelmi álmok és Bartók Allegro barbaro című műveit. Lezárult az emlékezetes bútorszállító kocsi, az amatőr postás-művészek hősi korszaka. Néhány év múltán hazánk is nagyadóval, sőt a lakihegyi szivar alakú antenna- toronnyal, mint az akkori világ legmagasabb műszaki építményével büszkélkedhetett. Távíró, telefon és rádiós eszközeink önmagukban is jelentős kulturális értékek, mert roppant szellemi erőket megtestesítő találmányok, így egyenrangúak azokkal a humán értékekkel, melyeket közvetítenek. Történetükbe a Postamúzeum új' távközléstörténeti kiállítása enged érzékletes betekintést. KOZMA GYULA Osztrák gyártmányú audion vevő, 1925 k. A bútorszállító kocsi
