Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)

1984 / 1. szám

,.Csodálatos egy valami ezek a mozgófényképek, amelyek, mint a bogár a fehér falon, másznak. Amikor őket először Nizzában láttam: elbámultam, elképedtem azon, hogy az ördöngös fotogra- fáló masina mi mindenre képes. Nagy kár, hogy nem színesek, akkor többet tudnának mutatni és mondani." — írja Jókai Mór 1895-ben, majd így folytatja levelét: ,,A nizzai kávéházban és azután Genuában, ahol még egyszer láttam őket, az emberek úgy tódultak hozzá, mintha búcsú vagy vásár volna. Ha az emberek megúnták, úgyis oda fog kerülni. A vásárra. A cirkusz- és trapézművészek közé. Nagyon szeretném, ha ezek a falon mozgó képek Pestre is elkerülnének. De örülne a sok lateiner és delnő rajta ... Ezek a csodálatos képek, amelyek Verne Gyula fantáziáján is túltesznek, valószínűleg Amerikában találnak a leghálásabb talajra. Ott ezeket az ördöngös képeket, amelyet nálunk az erdélyi móc áhítattal fog tekinteni, és utána a pópához gyónni megy, értékesíteni fogják."

1895-ben Budapesten a Váci utca egyik bérházából a szomszédos palota ablakára szegezett vászonlepedőre reklámképeket vetítettek. Tíz-tizenöt állóképet egy-egy mozgókép követett, az utca közönségének nagy ámulatára. A mozgóképek mulattató, groteszk jeleneteket ábrázoltak, amelyek időtartama alig volt több fél percnél. Kezdetleges, szürke képek voltak, de hírük akkora közönséget vonzott a Váci utcába, hogy a kocsiforgalom néha negyedórákon át szünetelt, és a rendőrség már azon gondolkodott, miként tudna a mindennap ismétlődő csoportosulásnak véget vetni. Egész Budapest a Váci utca amerikai csodaképeiről beszélt. Jókai is ott nézte végig a mozgóképeket, majd lelkendezve sietett a régi Lloyd épületbe, s az egykori szabadelvű párt klubhelyiségében Tisza Kálmánnak, Wekerle Sándornak és Lukács Lászlónak újságolta: „Képeket láttam, melyek élnek és mozognak. Nézzétek

Lóth lla, a magyar némafilm népszerű színésznője

meg. Ez a találmány, mely egykor a világot fogja felforgatni." A mozgókép csodájára a sajtó is felfigyelt. A Pesti Hírlap feltette a kérdést, vajon nem volna-e helyes a mozgóképeket zárt helyen, belépődíjért mutogatni? Rövidesen ennek is eljön az ideje. Mindenesetre a Váci utcai vetítés volt az első alkalom, hogy mozgóképek kerültek a közönség elé Magyarországon. A mozgókép feltalálását követő években a filmek készítőit és nézőit egyaránt a valóság rögzítésének csodája ragadta meg. A későbbi nagy lehetőség, a játékfilm csíráit is a valóságot rekonstruáló munkákban találjuk meg. Magyarországon is a rekonstruált híradók, vagyis rövid idővel korábban megtörtént események lehetőleg hűséges reprodukálása indította el ezt a folyamatot a század első évtizedének végén. Ezt megelőzően azonban, öt évvel Lumiére-ék megjelenése után, 1901-től egy sajátos, játékfilm-elemeket tartalmazó és később széles körben kibontakozó filmkészítő vállalkozás indult. Az Uránia Tudományos Színház népszerű tudományos előadásait filmvetítéssel illusztrálta. Ezek az Uránia fotó- és filmmühelyében készült filmek tették meg az első lépéseket a rendszeres magyar filmgyártás megindulásához. A sorozat első darabja A tánc című film volt 1901- ben.

Budapesten a Rákóczi út 21. szám alatti, eredetileg orfeumnak szánt „mór stílusú aranypalotában”, ahogyan sokáig reklámozták a később mozihelyiséggé átalakult termet, 1899 novemberében nyílt meg az Uránia Magyar Tudományos Színház. Az itt folyó és rövidesen népszerűvé váló ismeretterjesztő előadásokat különféle vonzó szemléltető eszközökkel, sót színpadi trükkökkel, mutatványokkal, háttérvetítésekkel, diákkal, különféle világítási megoldásokkal illusztrálták. 1901 tavaszán Pékár Gyula, az akkoriban népszerű író és könnyed csevegéséről ismert előadó a táncról tartott előadást. Szokás szerint több állókép vetítését tervezték illusztrációként. Felvetődött a gondolat, hogy mozgóképpel szemléltetnék a táncról szóló előadást. Pékár Gyula javasolta (bár előzőleg egy spanyol mozgóképpel sikere volt), hogy ne külföldről hozzanak filmet, hanem magyar szereplőkkel forgassanak. Zitkovszky Béla, az Uránia fényképészeti műhelyének vezetője segítségével az ötlet meg is valósult. Ő lett azon filmek operatőre, melyeket az Uránia épületének lapos tetején forgattak, a filmanyag csekély érzékenysége miatt csak erős napsütésben. A három részből álló filmet Pékár Gyula állította be. Az első jelenetben Balogh Szidónia, az Opera prímabalerinája és tanítványa, Nirschy Emília szerepelt, akiből később ugyancsak ünnepelt szólótáncos vált. A kis táncjáték rövid cselekménye, hogy Pán isten hétágú sípjának hívó szavára megjelenik Terpszikhoré, a tánc múzsája és görög táncot lejt. A kisfilmet játékfilmmé az tette, hogy meséje volt, még ha igen egyszerű is, és szereplői színészi alakítást nyújtottak. A második részben palotást jártak az Opera táncosai. A harmadik részben a vidám csárdást Radics bandájának muzsikájára a kor népszerű férfiszínészei, Vendrey Ferenc és Hegedűs Gyula táncolta, partnerük Nikó Lina és Bosnyákné volt.

A színészi játék a magyar film jelentős tényezője lett a rövidesen megjelenő játékfilmekben. A filmsztár jelentkezésének is hamarosan tanúi lehetünk. A későbbi hollywoodi sztár, a maga korában „magyar Psilander"-ként tisztelt Várkonyi Mihály, akit ezzel a jelzővel a páratlan nemzetközi sikerű dán filmszínészhez hasonlítottak, már ekkor felfedezte a filmben rejlő művészi lehetőségeket. 1913 őszén érdekes cikkben írta meg gondolatait a filmszínészi játékról. A mozijátszásról című írása egyben a némafilm korszak felvételi technikájának is érdekes dokumentuma. Érdemes kivonatosan idézni: „Az egyes jeleneteket kétszer-háromszor elpróbálják a már felállított felvevőgép előtt. A rendező és az operatőr megjelölik a határt, meddig szabad a színésznek mozognia, hogy a képek bekerüljenek a látószögbe. Ha a beállítás készen van, következik a felvéVárkonyi Mihály, a „magyar Psylander"