Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
X X X /X PORTRÉK ES EMLÉKMŰVEK Petőfi Sándor egyetlen hiteles arcmása az a dagerrotípia, amelyet jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti tárának fotógyűjteménye őriz. Egyetlen képünk van a költőről. Jó volna-e, ha előkerülne még egy? S ha tíz? Ha húsz? Ha száz? Nagy íróink-költőink hány arcára kíváncsi az utókor? Akik az irodalmat a művekben tükröződő személyiség kedvéért tanulmányozzák, a szerzőknek minél több képére kíváncsiak. Számukra az a fontos, hogy az alkotó ember valódi lénye tükröződjék bennük. Egyetlen fénykép, s lehetőleg ünnepi arc műtermi világításban, ahogyan azt a képszerkesztők általában kiválasztják, tulajdonképpen nem más, mint az író emlékműve. Korszakonként is változó jelkép. Adyt öklére támaszkodó arcmásában ismertük meg, ő is azt szerette legjobban. A hatvanas években utolsó képeinek egyike vált jelképpé. Jókai pedig tisztelőinek egész seregét látta el díszmagyaros fényképével. Ma szívesebben látjuk őt korai képei egyikén, s ha lehet, a feje búbját általában takaró vendéghaj nélkül. József Attila az ötvenes években mindig jólfésülten, magát kihúzva, optimistán tekintett előre. Újabban népszerű lett 1935- ben készült, tört tekintetű, kuszább vonásokat rögzítő képe is. Az irodalmi múzeum fotótára nemcsak a képek megőrzésére, tárolására szolgál. Nem elégedhetünk meg annak rögzítésével, hogy ki van a képen. Jogelődünk, a Petőfi Társaság leltárkönyvében még természetes volt az ilyen bejegyzés: „Jókai Mór, 12 db arczkép". A fényképek korszerű „olvasata" már lehetetlen irodalomtörténeti ismeretek, életrajzi, filológiai adatok nélkül. Hiszen érthetetlenné válik például Móricz Zsigmondnak huszadik házassági évfordulójukon feleségéhez írott, sorsfordító levele, ha 1905 júniusában készült képüket tévedésből januárra datáljuk, és — amint teszik — kinevezzük esküvői képnek. Mert a késői levél azt említi, hogy a leány magas, tornyos hajviselettel jelent meg az esküvőn, s az írónak alakított, idegen anyagból készült gallérral kiegészített frakkjában az Jókai feleségével és annak rokonaival Nizzában, 1904 k. a kínos érzése támadt, hogy ő ezt a frizurát nem tudja eltartani. A mi képünkön se magas frizura, se frakk, s így hiányzik az a feszültség is, amit azok jeleznek. Helyettük egyszerűbben öltözött-fésült, erős, elszánt, nyílt fiatalok, jövendő szülők: szövetségesek. Nem illusztrálja-e méltóképp Jókai második házasságának különös történetét az a kép, ahol a meglett korú írófejedelmet Nizzában, a parti sétányon Bellának és családjának számtalan női kalapja, gallérja, IánJókai Mór 1865 k. (Borsos József felv.) ca, szőrméje között, egy napernyőtől kissé takarva fedezzük föl? Milyen beszédes az Adyk családi képe, amelyen a kerti asztalnál a szülőkkel együtt ülnek a fiúk, és a karját a thonet-szék háta mögött lazán leengedő költő ellenpontja nem is a cvikkeres, nyírottbajszú Lajos, hanem a magát hegyesen kihúzó, jelentéktelenségében is feledhetetlen sógorasszony! Vagy a Nyugat egy évvel előrehozott negyedszázados jubileuma a Zene- akadémián. Sokan vannak a ké22
