Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
A Királyfürdő rézkupolái A simára csiszolt felületű vörösréz lemezbe tűvel karcol rajzot a művész. A barázdákba ezután fekete nyomdafestéket préselnek úgy, hogy a meg nem karcolt felületrészek festékmentesek maradjanak. A rézlemezre gondosan rásimított papírlapra erős nyomás, sajtolás segítségével vihetők át a bekarcolt vonalak. A papír ugyanis némileg benyomódik a borázdákba a préseléskor, s a benyomódás mentén felvesz a barázdák festéktartalmából. így egy lemezről több (de nem korlátlan mennyiségű) lenyomatot lehet előállítani. A rézlemez felületi simaságával szemben magasak a követelmények. Nagyon gondosan csiszoltnak, tükörfényesnek kell lennie. A régi mesterek hengerlés, kalapálás és más mechanikai formáló eljárások segítségével igyekeztek kialakítani a kívánt lemezfelületet. Az elektrokémiai eljárások gyakorlati elterjedése óta a galvanizálás biztos módszer a metszésre alkalmas rézlemezek előállítására. Réz vízköpő A rézmetszésnek számos változata alakult ki az idők során. Ezek közül a legrégibb és a művészi kifejezésre legalkalmasabb a vésővel készített rézmetszet. A rézlemezt saválló réteggel vonják be, és ebbe karcolják a képet. A karcoló tű nyomán szabaddá válik a rézfelület. Savkezelés után a vonalak nyomán finom bemaródások jönnek létre. Ezeket alakítja a felületi réteg eltávolítása után vésővel mélyebb vagy kevésbé mély, szűkebb vagy bővebb barázdává a rézkarckészítő. A vonalak kialakítása után a barázdák pereméről a rézszálakat, szálkákat eltávolítják, és a felszínt kisimítják. Az így nyert lemezről készülnek a nyomatok. A nyomólemezen bizonyos számú nyomat elkészülte után a finomabb vonalak, barázdák lassan elzáródnak. így a friss nyomólemezzel készített képek értékesebbek, pontosabban őrzik a művészi elképzeléseket. Bár ez a szabály csak némi módosítással érvényes; a legelső néhány nyomat egyenetlenebb, durvább. A legjobb nyomatokat gyakorta megjelölték, ezek ritkaságuk miatt becsesek, akár a fogazási hibával vagy más egyedi jelzéssel forgalomba került bélyegek. Dürer és Rembrandt is alkalmazta a rézmetszésnek azt a módját, amelyben a maratás utáni utánvésés elmaradt. Ennél a technikánál többszöri maratást alkalmaznak, a már bemart finomabb vonalakat viasszal lefedik, amíg a soron következő vonalak kimaratása folyik. Ennél a technikánál a rézfelületre vitt saválló réteget vékonyan bekormozzák, és erre a rétegre karcolnak acéltűvel. A rézmetszés valószínűleg a XV—XVI. század fordulóján keletkezett. De már ennek is voltak előzményei. Az etruszk leletek között találtak olyan réztükröket, amelyekbe képeket is karcoltak, ezek alapján készülhettek volna nyomatok. A közvetlen előzmények azonban az ötvösműhelyekben keresendők, ugyanis az itt készült fegyvereket, kardmarkolatokat ábrákkal díszítették. Ezeket az ötvös a fém rézbe karcolta, és a karcmélyedéseket úgynevezett niellóval töltötte ki (ólom vagy ezüst, esetleg réz kénvegyülete). Ez a fekete anyag kiadta a rajzot a fényes rézfelületen. A niellóval való kitöltés előtt az elkészült karcrajzról az ötvösök próbanyomatokat készítettek. Ebben persze még nyoma sem volt a művészi sokszorosítás igényének. Vitatott, hogy az első igazán rézkarcnak tekinthető nyomat mikor és hol keletkezett. Egyes források szerint az augs- burgi ötvös, Daniel Hopfer 1510—20 körül készült vallásos tárgyú nyomatai az elsők. Mások az olasz Tommaso Finiguerra firenzei ötvös Krisztus kínszenvedését ábrázoló, 1446-ból származó sorozatát tekintik a kezdetnek. Ismét más források szerint az első hitelesen keltezett (1513) rézkarc alkotója Urs Graf, aki fametszőként is neves mester volt. Az első kísérleteket rövidesen halhatatlan alkotások követték. Dürer neve a korai követők között az első, de későbbi mesterek közül is kevés mérhető hozzá. Az 1500-as évek során Itáliában, Németországban és Franciaországban egyaránt elterjedt a rézmetszés technikája. Ha rézkarcról, Trombita rézmetszésről beszélünk, mégis Németalföld jut eszünkbe elsősorban. Lucas van Leyden, id. Pieter Bruegel, Hans Bol, Dirck Veiler és elsősorban Rembrandt neve összeforrt a rézmetsző művészettel, mintha az eljárás Németalföldön született volna. A legrégibb európai rézbányák körülbelül ezerévesek. A Majna menti bányák 860 körül, a rammelsbergi (Harz-hegység) bányák közül számos 1100 körül már művelés alatt állt. A selmeci, körmöci és besztercebányai rézbányászat a honfoglalást megelőző időben már virágzott. A jelentős kitermelés és kohászat azonban alig 150 éves . . . szerte a világon. Ma mégis úgy tartják, hogy 20—50, de maximum 80 évre van még kiaknázható rézkincs a Földön. Más színesfémekkel hasonló a helyzet. Ontenek-e utódaink száz év múlva harangot, és készítenek-e rézkarcot? KARÁCSONYI REZSŐ Réz hajóharang
