Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 4. szám
A magyar sajtó történetének nevezetes eseménye volt, amikor a Petőfi Társaság 1879-ben megindította a Koszorút, a századvég egyik jelentős irodalmi folyóiratát. A Petőfi Társaságot többségükben fiatal írók alapították 1876-ban. Szembefordultak a Kisfaludy Társaság konzervatív szellemével, céljukat ifj. Ábrányi Kornél Vén írók és fiatal óriások című cikkében így jelölte meg: „Minden irodalomban megtalálhatók azok az írók és költők, akik nem akarják észrevenni, hogy fejük felett eljárt az idő, a megváltozott kor és a megváltozott közönség más igényekkel lép fel.” A társulat alakuló ülésén az elnökké megválasztott — korban már nem, de lélekben fiatal — Jókai Mór éles támadást intézett a Kisfaludy Társaság és az Akadémia ellen. Ez a beszéd felháborította az „öregeket”. Gyulai Pál röviden, a tőle megszokott gorombasággal így válaszolt: „A Petőfi Társaságot néhány elégedetlen Kisfaludy Társaságbeli tag és több, még elégedetlenebb szépirodalmi író alapította, akiket a Kisfaludy Társaság vagy nem akart, vagy tagjainak meghatározott száma miatt mindeddig nem tudott megválasztani.” A helyzet azonban más volt. Az új irodalmi egyesülés és annak havi lapja körül kitűnő nevek különböző korú viselőinek egész sorát találjuk. Váradi Antal, Tolnai Lajos, Ágai Adolf, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Endrődi Sándor, Reviczky Gyula, Vajda János, Kiss József, Arany János — vagyis, a társaságot akkori íróink legértékesebb része támogatta. A Szana Tamás szerkesztésében megindult Koszorúnak bármelyik számát vesszük elő, olyan eleven harci kedvre bukkanunk, amely addig ismeretlen volt az irodalmi lapokban. „Magyarországon az utóbbi időben irodalmi és esztétikai összeesküvés jött létre, amelynek tagjai három pontban megegyeztek. Helyettesíteni kell a tehetséget a puszta szorgalommal. Ehhez alkalmazkodó esztétikai rendszert felállítani és azt az egyetemen és a sajtóban addig hirdetni, amíg senki sem meri többé felemelni a szavát ellene.” Ez ellen az irodalmi összeesküvés ellen hirdetett harcot a Koszorú. PETŐFI DEBRECENBEN. **-»h (' ram.1 * tiflUti Ha ,á,| wnPfeMwn! «% jól c«fc . ‘ ***** »»»'«illrm >'n IrtMUHHl 1 Ha ra.l «-reUlwjent Hangja néha példátlanul éles. A Kisfaludy Társaság humoristája címmel Gyulai Pál új kötetéről ezt írja: „Voltaire mondta: Minden műfaj jogosult, kivéve az unalmasat. Ezen untató archívumba deponálhatjuk e különben díszes kiállítású, de sovány tartalmú könyvet. Megírattatott, kinyoma ttatott, a jó pajtások által fel is dicsértetett, de a publikum nem olvassa és ha sejtésünk nem csal, a jövőben sem fogja olvasni.” Megjelent Beöthy Zsolt középiskolai irodalomtörténete. A szerző — konzervatív nézeteihez híven — hol óvatosan, hol nyíltabban állást foglalt Petőfi, Kossuth, Vajda János és mások működésével szemben. A Koszorú kritikusa így vélekedett a műről: „A szóbanforgó könyvön két vonás ötlik szemünkbe. Az egyik: hallgatni mindazon írókról, kik bizonyos hatalmaknak nem tetszenek ... A másik: a szerző elváltoztatott kifejezésekben magáévá teszi mások, különösen pedig Gyulai Pál véleményét. Ily csekély önállóságot mutató könyvre bizony nem volna szükségünk.” A Petőfi Társaság lapja sorozatoKOSZORC. X l'l HU 1-T.lKSAsAi; HAVI ko/1 <i\u s/.WA I A M AS. san és élesen támadja az Akadémiát és az ott uralkodó, egyoldalúan maradi, szűk látókörre valló szellemet. „Az Akadémia első osztályában — írja — a legzártkörűbb párturalom vert gyökeret .. . Egyetlenegy párttömb élvezi az abszolút uralkodó gyönyörét ... Amíg ennek a pártnak az uralma a magyar irodalom és közízlés felett meg nem szűnik, addig költészetünk erősebb fejlődésnek, újabb virágzásnak nem indulhat.” Az Akadémia kiadványairól pedig ezeket olvashatjuk: „Mindenki tudja, hogy a barnásszürke akadémiai nyomtatványokat se nem olvassák, se nem veszik, se nem óhajtják. A tudománynak is piaca van, hol az értékek törvénye uralkodik. Senki sem fog ma már puszta hazafiságból egy rosszul írt könyv, egy unalomba fojtott értekezés olvasására ráfanyalodni és az akadémiai művek emészthetetlensége oly általánosan ismeretes, hogy az akadémiai bélyeg egy munkán már magában elég arra, hogy elriassza az olvasót.” Ezek után érthető, amit a lap egyik cikke előre lát: „Tudjuk, hogy darázsfészekbe nyúlunk, hogy nem egy írói hiúságot, nem egy érdeket kell kellemetlenül érintenünk”. Rendkívül érdekes az a levél, amelyet Kossuth Lajos küldött tu- rini száműzetéséből Szana Tamásnak, a szerkesztőnek: „Az irodalom hanyatlása tükör, melyből az erkölcsök hanyatlása vigyorog felénk — írja egyebek között. — Innen a nehézség, mellyel Önöknek birkózniok kell. Ár ellen kell úszniok, s az ár hatalmas, mert a szokás árja, mely mentiben nem apad, hanem dagad.” Válaszolva arra a közlésre, amely szerint a Petőfi Társaság mindjárt megalakulásakor tiszteletbeli tagjává választotta meg, Kossuth ezeket írja: „Jelentse be — kérem — a társaságnak becses ajándokáért legőszintébb köszö- netemet... Az élőhalott szét fog nézni, talál-e valamit sírjának romjai közt, amit Önök, ha nem is kielégítőnek, de egy jóadag elnézéssel (amire minden esetre szükségem volna) eltűrhetönek tekinthetnének. Találok-e? Nem tudni; de szétnézek ...” Az évfolyamokat átlapozva még számos olyan közleményre bukkanunk, amely ma is megérdemli a figyelmet. Ilyen például Déryné visszaemlékezése: Téli utazás a század elején, Hatala Péter két cikke az iszlám világnézetről, Névy László tanulmánya a régi magyar humoristákról, Reményi Károly cikke a Petőfi-szobor történetéről. Meg az a jellemrajz, amelyben Jankó Jánost, a kitűnő karikaturistát olyan újságíróként mutatja be, akinek egészen különös stílusa van. „A többi újságíró majd mind egyformán töri kerékbe a syntaxist, egyformán gyilkolja a grammatikát s egyformán beszéli a köztünk, céhbeliek között megszokott ama stereotyp kifejezésekkel megrakott nyelvet, melyet más ember meg nem ért és melyet éppen ezért «irodalmi tolvajnyelvnek» nevezett el valaki.” Kulturális életünknek ez a harcos szócsöve 1886-ig jelent meg, 1934- ben rövid időre feltámasztották, de névszerinti elődjéhez éppúgy nem volt köze, mint a harmincas évek jobboldali Petőfi Társaságának a fél évszázaddal korábbihoz. KEMÉNY ISTVÁN 16
