Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
az ország legnagyobb nyomdájában már összesen nyolc magyar nyelvű lap készült: Heckenast és Länderer valóságos sajtónagyhatalom. A tankönyvek és a visszaemlékezők legtöbbjének állításával szemben a nyomdászokat nem érte váratlanul a márciusi forradalom napján beözönlő fiatalok serege. Nem is érhette, hiszen a márciusi ifjak közül sokan szerkesztői, munkatársai voltak azoknak a lapoknak, amelyeket Heckenast és Länderer kiadott. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Vidács János és még sokan mások állandó látogatói voltak a Váci utcai könyvesbolt titkos szobájának. Länderer előző este lelkére kötötte a nyomdászoknak, hogy a zavaros napok ellenére másnap reggel is legyenek mindannyian a helyükön. Az sem lehetett véletlen, hogy a szokásosnál jóval több papírt áztattatott be a nyomáshoz - bizonyára tudta, hogy miért. Minderről nemcsak a Heckenast család adatai - amelyeket a Kanadában élő Heckenast Dezső professzor gyűjtött össze -, hanem Hatvány Lajos visszaemlékezései is egyértelműen szólnak. A nagy napon reggel 8 órára már mindenki együtt volt, s a személyzet éljenzéssel fogadta a nemzeti színű szalagokkal ékesített fiatalokat, Länderer állítólag még rövid beszédet is mondott. Álljon itt azoknak a nyomdászoknak a neve is, akik a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt szedték: Giersch Lajos, Prohászka József, Potemkin Alfonz, Malatin Antal, Neumann Lajos, Weiss János és Träger művezető. Petőfi elfelejtette magával vinni a Nemzeti dal kéziratát, odaült hát a művezetői asztalhoz, s emlékezetből újra leírta. Ahogy egy-egy vers- szak elkészült, máris szedni kezdték. Az utolsó szakaszt már diktálta Petőfi az egyik nyomdásznak. Nem csoda, hogy a nagy kapkodásban — Petőfi végtelen türelmetlenségében még korrektúrát sem csináltatott —, bizony néhány vesszőhibával jelent meg a „Talpra magyar" első kiadása. A szabadsajtó első munkanapja az ifjúság elvonulásával még nem ért véget. A fényárban úszó házban serény munka folyt: készültek a röplapok, a falragaszok, amelyek a nap eredményeit voltak hivatottak közölni a pestiekkel. Másnap, 16- án, Länderer és Heckenast zsinóros magyar ruhában járta a várost nyomdászai élén. A világosi fegyverletétel, a szabadságharc bukása után, aki nem tudott idejében menekülni, arra Hay- nau vérbírósága s akasztófa, golyó várt, vagy „kegyelem útján” évtizednyi fogság. 1848-ért Landerernek és Heckenast- nak is meg kellett fizetnie: Länderer bújdosni kényszerült, Heckenast nyakába hűtlenségi pert akasztottak. Länderer már nem tudott többé talpra állni, hosszú, fájdalmas betegség után 1854-ben meghalt. Heckenast kielégítette az örökösöket, s egyedül vezette tovább a nyomdát. Pere fél évtized múltán fölmentéssel ért véget. Lassacskán ismét gazdagodni kezdett, s nemsokára újból vagyonos ember. A nép neveléséhez, a nemes irodalom terjesztéséhez ezután sem lett hűtlen. Idősebb már, betegeskedik. Sokat tartózkodik Pilismaróti kastélyában, nagyokat sétál a négyholdas parkban, üldögél az óriási gesztenyefa alatt, úgy mondják, nem egyszer Deák Ferenc társaságában. A „Pi- lis-maróthi jószág" népes baráti találkozók, napokig tartó irodalmi estek színhelye. Jókai, Vörösmarty; Bajza József, Vajda János kereste fel csendes beszélgetésre vagy hangos szüreti mulatságra. Heckenast lassan kilép az üzletből, örökét a Franklin társulat veszi át. Pozsonyi birtokára vonul vissza, ott hal meg, szívrohamban száz esztendeje: 1878. április 10-én. SZOCS GÁBOR
