Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 4. szám
Még a rá calm ősi Nagysziget fölött lebegve feltünedező Dunaújváros is őt idézi. A vasba és betonba öltözött ifjú városnak helyt adó pentelei löszpart tetejéről pillantott át a Kiskunságra a színészként vándorló költő, amikor társaival itt szekerezett el Kecsíkemét felé. „Meglátván Szalk- szentmártonnál a Duna partján a csárdát, hol apja egykor korcsmáros volt, olyan enthusiasmus- ba jött a kocsin, hogy nem lehetett vele boldogulni” - jegyezte fel földije és sorstársa, Szuper Károly vándorszínész. A pentelei magasparton, mintha délibáb emelné a táj fölé, most hatalmas város képe bontakozik ki varázslatosan. Sárga, zöld, szürke, pasztellkék háztömbök sűrű csoportjai tornyosulnak, mögöttük gyárkémények lökik a füstöt az égre. A legsajátosabb mezőgazdasági jellegű vidéken, szélesen nyújtózkodó gabonamezők ölén, az ellentét megragadó élményével hatnak a hirtelen felnőtt nagyváros modern háztömbjei, gyárépületei, vasbeton csarnokai. A Duna hosszú ideig mozgalmas partok alatt vonul itt, kikötők, raktárépületek, vasutak, daruk mellett. A jobb parti dombsor kiugró peremén hirtelen emelkedik a folyam fölé a dunaföldvári Csonkatorony. A budaeszéki hadiutat vigyázó hajdani erősség máig megmaradt, s korhűen rekonstruált része értékes fegyverkiállítást őriz: török han- dzsárokat, pisztolyokat, puskákat, huszárszablyá- kat, hírlövő ágyukat; kerek 600 év haditechniDuna-ártér Baja szetek foglalnak el mind nagyobb területet. Érd után a Mezőföld löszdombjai közül 200 méter magas gyárkémények ugranak elő Százhalombattánál, s az egyik legnagyobb magyar hőerőműre irányítják figyelmünket. Két nagyüzem működik itt együtt, a Dunai Kőolajfinomító és a Duna- menti Hőerőmű, melyek Százhalombattát, a száz vaskori sírdombról elnevezett kicsiny községet napjainkra gyorsan fejlődő várossá tették. Ercsinél magas, karcsú piramis néz a Dunára a meredek löszfal tetejéről. Eötvös József síremléke tekint át a folyam fölött az Alföldre, melyről az egyik legszebb vallomást ő tette A falu jegyzője utolsó fejezetében; „...te nagyszerűbb vagy a föld minden béreinél, honom korlátlan rónasága, te párja a végtelen tengernek, zöld s határtalan . . Hosszan kísér a szürke obeliszk a csendesen vonuló part fölött, balról alföldi térszín laposodik, jobbról a futó vizektől csipkézett mezőföldi perem követ hullámos formáival. A Csepel-sziget végén a két Dunaág ismét összeér, s a folyam még szélesebben terül szét kitágult medrében. Itt fekszik bele a legkényelmesebben az Alföld és a Dunántúl közti nagy törésvonalba, amely egyenesen vezeti dél felé. Már teljesen alföldies a táj képe, a legtökéletesebb síkság nyúlik el a bal parton, egészen a kiskunsági homokhátságig. Ez a rónatáj Petőfi pátriája. Itt állt „a nagy Duna mentében" a szülői ház, s a folyam mentén sorban elvonuló falvaik majd mindegyike egy-egy Petőfi-vers bölcsőhelye. A távolban feltűnő Szalkszentmártonból tekint át a költő a nagy látóhatáron, a völgy- és hegytelen rónaságon, hol „délibábok távol tengerében mint hajók lebegnek a tanyák". Itt zúg a szélben méneseknek nyargaló futása, itt kolompol az a száz kövér gulya, itt ringatózik a kalászos búza: a táj Petőfi költészetének része.
