Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 3. szám
Johann Strauss úgy érzi, méltatlanul üldözik, így hát külföldi turnéra indul. Lelkesedik érte Németország és diadalmenetben járja végig Francia- országot és Angliát; Berlioz ír róla magasztaló kritikát. Mindez nem kárpótlás a Kaiserstadtért. Alig egy évvel az önkéntes emigráció kezdete után idősb Johann Strauss, az első keringőkirály mindörökre kiejti kezéből a vonót, mely nemcsak a virtuozitást szolgálta, hanem karmesterbotként is jelentős sikereket aratott. V A közvélemény kegyetlen és gyorsan felejt. Meghalt a király - éljen a király! Az ifjabb Johann Strauss, alig 25 éves fővel örökli a rangot. Most már ő Bécs Walzerkönige. A bécsi rendőrminiszter besúgói nem feledik ifjabb Johann Strauss politikai kilengéseit, de a bécsi nép szava még a rendőrminiszternél is hatalmasabb. Strauss végigmuzsikálja mindazokat a báltermeket, mulatókat, kocsmákat, kávéházakat és főúri palotákat (beleértve a császár palotáját is), ahol valaha apja muzsikált. Az öregről már senki sem beszél. A Strauss név eggyé lett ifjabb Johann Strauss személyével és művészetével. A bécsi nép felejt. Megsiratja a forradalom áldozatait, de már újabb mulatságot keres. Egyre-másra nyílnak az új tánctermek és az új mulatóhelyek. Strauss fáradhatatlanul ontja az újabb és újabb keringőket. Szép számmal születik a polka, quadrille, csárdás, de mindenekfelett — a walzer, ami olyan híveket szerez számára, mint Richard Wagner, Liszt Ferenc, Hans Bülow, I. Ferenc József, Viktória angol királynő, Jenny Lind, a nagy énekesnő, akit általában észak csalogányának neveztek, Maria Ale- xandrovna cárnő, Anton Rubinstein (Liszt barátja és legméltóbb ellenfele), Eduard Hanslick (a kor legrettegettebb kritikusa), Rudolf trónörökös, Paul Lindau, a neves író, Franz von Lenbach, a XIX. század egyik legünnepeltebb festője és még mások. Elárasztják ajánlatokkal. 1854-ben Pavlovszkba hívják, az akkori Szentpétervár üdülő-mulató telepére. A nagy hangon beharangozott üdülőtelep csőd előtt áll. Pedig a vállalkozó minden áldozatra hajlandó volt, még arra is, hogy saját költségén építtessen vasútvonalat, mely a telepet összeköti a fővárossal. Mindezek ellenére a nyaralóhely üres. A vállalkozónak végül is egy mentő ötlete támadt: Johann Strausst szerződteti. E pillanattól kezdve, bár a cári Oroszországot a krími háború válsága gyötörte, az óriás pavlovszki bálterem, melyet több ezer emberre méreteztek, megtelik minden este. Innen nyílegyenes út vezet a Párizsi Világkiállításhoz. Három mesteré a pálma: Giuseppe Verdi: A szicíliai ve- csernyével lepi meg a világkiállítás közönségét, Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnővel, és Johann Strauss a Kék-Dunával. Félreértés ne essék: ez nem bemutatója a keringőnek, csak diadalmas reprize. A párizsiak abban a szent meggyőződésben, hogy Ausztria himnuszát hallják, állva hallgatják végig Strauss halhatatlan remekét. Világsiker lesz a „Bécsi vér"-ből, a „Bor, asszony, dal" keringőbői, a „Meséi a bécsi erdő"-bői, a „Mú'vészé/ef"-ből, a „Reggeli lapok"-bó\, a „Rombolás polkából (melyet abból az alkalomból írt, hogy a Bécset övező várfalakat lerombolták) és még egész sor klasszikussá lett tánczenéből, ami azóta sem hervadt el, joggal nevezik hát „örökzöldnek". Johann járja a világot. így a Bécsben maradt zenekart előbb Josef (a mérnöki pályát hagyta ott a zene kedvéért), majd Eduard vezényli (ő diplomatának készült). Aztán egy nap Johann arra ébred, hogy kinőtte régi műfaját. Valami mást kell csinálni. Olyasvalamit, amiben megmutathatja teljes erejét. Másfél évtizeddel a párizsi világsiker után, 1871. február 10-én a Theater an der Wien bemutatja Strauss első operettjét, az Indigót. Két év múltán a Római karnevált, majd a Denevért, a Királyasszony keszkenőjét, az Egy éj Velencében című dalművet, aztán az operettirodalom legcsodálatosabb telitalálata : Jókai Mór—Johann Strauss: Cigánybáró. Strauss 60 éves. Ereje teljében. Műve túlmutat már az operetten. Ez bizony elragadó vígopera. Nemcsak apparátusa, nagy zenekara és pompás énekszerepei teszik azzá, hanem súlya, értéke és teljessége is. A Walzerkőnigből a századvég nagy muzsikusa lett. Ha a későbbi operetteket (Simplizius, Pázmán lovag, Ninetta, Jabuka stb.) nem is tudta már úgy átforrósítani, mint Jókai meséjét, de ebben javarészt a szövegírók voltak a hibásak. Johann halála után a legifjabb Strauss, Eduard elégette a négy Strauss teljes hagyatékát. Nyilván idegrohamában tette, mert látta, hogy körülötte rohamosan változik a világ. Attól félt (járt ugyanis Amerikában), hogy a szakszofon hangja eltörli a keringővilág emlékezetét. Tévedett: csak a kéziratokat tüzelhette el, a kinyomtatott kották megmaradtak. így világháborúk, világválságok, s az ízlés ezernyi változata között is él, s mindörökkön közöttünk marad a Strauss-ze- ne; gyönyörködtetve és boldogítva bennünket. Az egyszerűség, a tisztaság, a szelíd mosoly és a szívet melengető emberszeretet jegyében. GÁL GYÖRGY SÁNDOR 34
