Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 3. szám

ADÓM HOMLOKZATA, KŐSZENTJEI MINDEN NYÁRON — HA KIGYULLADNAK A REFLEKTOROK, MEGKEZDŐDNEK A JÁTÉKOK — NAGYSZERŰ MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK TANÜI

(Foto: Szabóky Zsolt)

i

A

I

i

.

í

ff

hírlik, az egyik nagy nyugati hanglemezgyártó vállalat itt akarja rögzíteni az idén a Háry János előadását, a japán fesztiváljátékok rendezői pedig tanulmányútra érkeznek.

*

A Dóm téren, a Széchenyi téren, az Aradi vértanúk terén, a Tisza-parti parkokban vagy a szép belvárosi utcákon sétálva önkéntelenül is felvetődik a „hogyan lett ilyen ?”, s a „mi változott meg ?” kérdés.

Választ csak a Tisza-hídtól balra emelkedő, a közművelődésnek szentelt Móra Ferenc Múzeumtól várhatunk.

Találkozni szerettem volna Tömörkénnyel, s az egész városból leginkább itt találkoztam vele.

A földszinti termekben filcpapucsos lábak csoszognak. Diákok s idősebbek áhítattal nézik a „vizenjárók” eszközeit; a vitrinekben hajóépítők, halászok különös, feledésbe ment szerszámait. A falon a régi paprikapiacról készült képek, a sarokban faeke, paprikahúzó alkalmatosság: idézik azt az időt, amikor a nagyüzem és az új kor még nem változtatta meg a környező tanyák világát.

A jellegzetes szegedi halasbicskák - ilyeneket cserélt indián nyílhegyekért Tömörkény igazgató

úr - csakúgy helyet kaptak a múzeumban, mint a készítésükhöz szükséges eszközök és alkalmatosságok vagy mint a híres bőrdíszművesek eszközei.

Itt van, a falak között, a régi Szeged és elmerült élete. Csend van, a körbesétálók posztópapucsos lábai csoszognak. Ott kint pedig az egyre inkább ipari nagyváros forgataga. Szívdobogtató, megdöbbentő a kontraszt.

Köszönöm, Tömörkény, köszönöm, Móra - és minden utódok -, hogy az ellentétek éles fényével mindent szinte percek alatt megvilágítottatok.

Sz. J.

14