Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
©í^úzeumi Hírlevél Talán ebből az időből való az 1852-ben festett Madonna gyermekkel című alkotása, amit a Munkácsy Mihály Múzeum kölcsönzött a kiállításra. Színeiben élénk, az alakok megformálásában kissé merev, provinciális, még nem a kiforrott, gyakorlott mester keze műve. 1857-ben megismerkedett az olaszországi körútját járó Ormósi Zsigmonddal, a műtörténetíró, későbbi főispánnal, aki pártfogolta és gyűjtötte képeit, 22 művét a temesvári múzeumra hagyta. Szamossy bejárta Milánót, Rómát, 1859-ben visszatért Bécsbe, onnan Pestre, majd 1961 táján, gróf Wenckheim József meghívására Gyulára vezetett útja, ahol családi arcképeket festett. A békéscsabai kiállításon most látható a legendás életű - az irodalomtörténet szerint.Jókai Mór Egy magyar nábob című regényének hősét ihlető - kígyósi gróf harmadik feleségét, Scherz Krisztinát érzékeny vonalakkal ábrázoló finom kis emlékkép. Nem portré, hiszen az ifjú hölgy 1849-ben, gyermekének világrahozatala után elhunyt, így Szamossynak már nem állhatott modellt. Jobb minőségű a valóságos megfigyelés alapján készült Wenckheim Lászlót (aki 1860-ban Gyulán a Békés Megyei Gazdasági Egyesület alapítója, majd elnöke volt) ábrázoló nagy méretű portréja, vagy a könyvtár és múzeumalapító patriótát, Mogyoróssy Jánost megörökítő festménye. Mindhárom a Megyei Múzeumok Igazgatósága Erkel Ferenc Múzeumának gyűjteményéből való. A két utóbbi képet egyébként a gyulai polgármesteri hivatal dísztermének arcképcsarnokából kaptuk kölcsön, hogy szemmagasságból vizsgálhassuk a kiállítás ideje alatt megfestésük módját. Ezeknek a képeknek a készültét talán Munkácsy Mihály is tanulmányozta, hiszen ebben az időben ismerkedett meg Gyulán Szamossy mesterrel. Visszaemlékezéseiben így írt találkozásukról: „.. .egy napon kopogtattak az ajtón, 35 év körüli úr lépett be a műterembe, odament a mesterhez és bemutatkozott. Azt mondta, hogy ő is festő, aki a gyulai Wenckheim-palotába jött, hogy a régi családi arcképeket másolja. Németül beszélgettek, nem értettem, miről van szó. Az idegen aztán felém fordult és magyarul kérdezte:- Szeret rajzolni?- Nagyon. Elmeséltem neki, hogy hetenkint háromszor jövök Fischer mesterhez, de szívesen itt maradnék akár örökre is. Úgy látszik, az idegent érdekelni kezdte a dolog. Alaposan kikérdezett minden felől, aztán meghívott, hogy menjek el hozzá s vigyem el rajzaimat. Nem vártam sokáig, hamarosan felkerestem. A hónom alá szedtem munkáimat és a kastélyába siettem, ahol éppen munka közben találtam. Egy nagy teremben dolgozott, ahol nem volt más, mint egy sereg portré a falon. Parókás ősök képei, eredetiek és másolatok. A mester láthatóan örült jövetelemnek, megnézte rajzaimat és kijelentette, hogy bármikor szívesen lát, csak jöjjek el hozzá és dolgozzam nála. Képzelhetik örömömet! Ettől kezdve, amikor lázmentes voltam, nála dolgoztam. Jótevőmet Szamossynak hívták. Mialatt festegetett, eddigi életemről meséltem neki és bevallottam félelmemet, hogy vissza kell mennem az asztalosműhelybe.- Dehogy kell! - mondta. - Hiszen olyan ügyes és tehetséges, hogy többre viszi, mint egy asztalos! - Ezzel a mondattal dőlt el a sorsom. Szamossy gyakran mesélgetett nekem híres festőkről, Tiziánról, Veroneseről, Michelangelóról és arról, hogy van egy úgynevezett festőművészeti akadémia, ahol remekműveket látott és örökbecsű képekről mesélt, miközben festett és én ott álltam mellette, azt hittem, hogy mindaz, amiről szólott, éppen olyan, mint drága, aranyos mesterem sok - sok képe. Azt hittem, hogy ő éppen olyan híres, mint azok. Csak csodáltam őt és úgy éreztem, hogy az elmúlt világban, lehetett sok nagy festő, de az élők között egyedül ő számít: Szamossy mester! Szeretett, s nemcsak festeni tanított, de nevelt is. Művelt ember volt s szomorúan látta, hogy én mennyire tudatlan vagyok. így aztán igyekezett fogyatékos képzettségemet kipótolni. Minden napra adott fel leckét s ha este otthonmaradt: mesélni kezdett a történelemről és írásbeli dolgozataimat javítgatta." Aradon egy könyvkereskedő meghívására arcképeket és oltárképeket festeni érkeztek, majd Beodrára, Buziásra vándoroltak. Mikor 3 és fél év után Munkácsy megvált mesterétől, Szamossy Elek is felhagyott vándorművészi életével és a honvédelmi minisztériumban irodatiszti alkalmazásba állt. Eközben kőnyomatokat készített. Nyolc év elteltével Nagyváradra, reáliskolai rajztanárnak nevezték ki. Több oltárképe maradt a váradi templomokban az 1877-ig tartó iskolában való alkalmazásának idejéből. Családjáról keveset tudunk, a Naményi cikk szerint, az egyik mellékoltár Mária alakjához akkoriban elhunyt leányának képét használta modellként. A Magyar Nemzeti Galéria anyagából viszont a kiállításon látható A művész felesége című olajfestmény. Igen kedves, biedermeier portré. Ugyancsak a galéria kölcsönözte az Anya gyermekével című 1868-ban 116
