Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-02 / 5. szám
A liorvát-szlavonországi magyar iskolák küzdelmei. A napilapokból olvassuk, hogy a Julián-egyesület által Horvát-Szlavon országban fenntartott iskolák tanítói kérvényt intéztek Rauchhoz, az új bánhoz, a melyben hatályon kívül helyezését kérik annak a korábbi rendelkezésnek. a mely őket a képviselőválasztási jogtól megfosztotta. — Ezzel szemben Verőcze vármegyének legutóbb tartott közigazgatási bizottsági ülésén meg elhatározták, hogy kérvényt intéznek a báni kormányhoz az iránt, hogy a Roics Milán volt közoktatásügyi osztályfőnök által a horvátszlavonországi magyar iskolák látogatására vonatkozó s Rakodczay bán által hatályon kívül helyezett rendelet újból életbe léptettessók. A Roics-féle rendelet azt czélozta, hogy a nem magyar gyermekek a magyar iskolákba ne járhassanak. Ezt akarnák tehát kedves horvát testvéreink most is elérni a rendelet újra életbe léptetésével. Reméljük azonban, hogy a magyar kormánynak mégis csak lesz annyi ereje ós bátorsága, hogy a magyar iskolákat megvédelmezze a horvát erőszakkal szemben. Tanári kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, szerződéses jogából kifolyólag, a gyönki ref. algimnáziumhoz Gyimóthy Jenőt, a mezőtúri ref. főgimnáziumhoz pedig Fejér Lajost, Hosszú Lajost és Kocsis Gábort rendes tanárokká nevezte ki, illetve az államilag kinevezett tanárok létszámába átvette. Nyilvánossági jog. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a karczagi ref. főgimnázium V. és VI. osztályainak nyilvánossági jogát végleg, a VII. és VIII. osztályok nyilvánossági, valamint érettségi vizsgálat tartási jogát pedig az 1907/8. iskolai évre megadta. Igazgatói lemondás. A szarvasi evang. főgimnázium kiváló igazgatója: Benka Gyula, szembaja miatt lemondott igazgatói hivataláról. A felügyelő bizottság az igazgatói teendők ideiglenes végzésével Mocskónyi József tanárt bízta meg. Iskolai alapítvány. Szemere Miklós, az ismert sportférfiú, 10,000 koronás alapítványt tett a miskolczi ref. főgimnáziumon, azzal a rendeltetéssel, hogy az egy, katonai fegyverek használatára berendezett czéllövőház felállítására és fenntartására fordíttassék. EGYESÜLET. A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület a tűzoltó-utczai elemi iskola napközi otthona nagytermében (IX. ker., Tíízoltó-u. 88—90. földsz.) febr. 1-én és 8-án, szombaton este 7 órakor vallásos estélyeket rendez, a melyeknek sorrendje a következő : Február 1-én: 1. Közének. 37. dicséret 1. vers. 2. Ima és bibliaolvasás. 3. Karének. 4. „A XX. század haladása és nyomorúsága" czínien előadást tart Böszörményi Jenő ref. hitoktató, a Lorántffy Zsuzsanna-egyesület misszionáriusa. 5. Ima. 6. Közének XC. zsoltár 1. Február 8-án : 1. Közének 74. dicséret 1. 2. Ima ós bibliaolvasás. 3. Karének. 4. „A magyar nemzet és a magyar református egyház" czímen előadást tart Böszörményi Jenő. 5. Ima után közének XXV. zsoltár 1. — Az egyesület évi közgyűlését f. hó 2-án, tartja meg a ref. főgimnázium dísztermében. Ezt megelőzőleg a Kálvin-téri templomban Böszörményi Jenő, az egyesület misszionárius lelkésze tart alkalmi egyházi beszédet. GYÁSZROVAT. Ferenczy Imre, krassói ref. lelkész, az újabb papi generáczió egyik kiváló tagja, élete 39-dik évében elhunyt. Gyülekezetén, korán árvaságra maradt családján és özvegy édesanyján kivül Ferenczy Gyulát, a Debr. Prot. Lap szerkesztőjét borította mély gyászba a boldogultnak szomorú elhunyta. A kegyelemnek Istene adja gyógyító balzsamát megsebzett szíveikre! Incze Ferencz, kisfülpösi ref. lelkész, jan. 16-án, 65 éves korában elhunyt. Kováts Géza, a bátorkeszi-i ref. gyülekezet lelkipásztora, jan. 19-én, 69 éves korában, hosszas szenvedés után jobb létre szenderült. Legyen áldott emlékezetük ! PÁ I. VÁZA T. Az alsóbaranya-bácsi ref. egyházmegyébe kebelezett babarczi ref. egyház lelkészi állására, melynek jövedelme az 1896-ik évi egyházkerületi gyűlés jegyzőkönyvében 1296 K-ra van értékelve, pályázat hirdettetik. Kongruáért folyamodásra az előző lelkész rábírható nem volt. Ez állás lelkésztanítósággá fog tétetni, s mint ilyet köteles a megválasztott majd betölteni s így tanítói oklevél bírása, vagy pedig egy év alatti megszerzése szükséges. Az állás 1908-ik évi április 24-ikén elfoglalandó. Megváltási tárgyak nincsenek. Pályázatok f. é. febr. hó 23-ig Szabó Péter espereshez, Piros, Bács-Bodrog várm. posta helyben küldendők. Kunszentmiklós, 1908. jan. 30. Baksay Sándor, püspök. KÜLÖNFÉLÉK. Tejgazdaság. Minden gazdálkodó arra a tapasztalatra jutott, hogy télen az istállóetetés következtében, a tehenek tejelőképessége és a tej minősége csökken. Ennek következtében nem mulaszthatjuk el a gazdálkodó urak figyelmét felhívni a több mint 50 év óta sikerrel alkalmazott Kwizda-féle korneuburgi marha-tápporra, melynek előállítója Kwizda Ferencz János cs. és kir. osztrák-magyar és román királyi udvari szállító állatgyógyászati praparatumok számára, Korneuburgban, Bécs mellett. Ezen készítmény állandó adagolása, mint póttakarmány, a teheneknél nemcsak a tej minőségét feljavítja, de a tejelőképességet is fokozza. A gyógy tudomány a reá háramló feladatot, hogy a betegségek bonyolult jelenségeiben az általános törvényszerűségeket felkutatva a természet pusztító elemei ellen sikeresen harczoljon, csak úgy képes betölteni, ha ismeri azon módokat, melyekkel a szervezet a betegségek ellen önmaga védekezik. Nem áll módunkban a meg figyelések óriási tömegét felsorolni, itt csupán a legújabb irányra szorítkozunk. Dr. Kovács J. fővárosi orvos majdnem két évtizedre terjedő tapasztalatából merítve megállapította, hogy a vér alkaliczitása a legjobb védőszer és a legerősebb természetes gyógyszer. Ezen elsőrangú gyógytényezőt emeli nagyra specziális gyógymódjával,