Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-23 / 39. szám

A zsinati törvényekbe illesztett módosításoknak és intézményeknek a gyakorlati életbe való vitele sok körültekintést fog igényelni. Ezért, mivel a sürgős teendők sorrendjében első az adóteher csökkentése: az egyházkerület kebeléből egyházmegyénként egy-egy küldöttség lesz megbízandó, hogy a túlságosan nagy egyházi adót viselő, vagy kiadásai fedezésére képtelen egyházakban megjelenve, ott az új egyházi törvények idevonatkozó szakaszaiban előírt adatok, okmányok megszerzésénél, az adókulcs megállapításánál, költségvetés összeállításánál az illető egyházaknak segítségére legyen. Kimutatandók lesznek továbbá azon kiadások is, melyeket az egyházmegyei tisztviselők tiszteletdíjai, az egyházmegyék és kerületek tartása, az iskolalátogatások vonnak maguk után. Az iskolákra térve, lelkes híve a felekezeti oktatásnak, de le kell vonnunk e téren a konzekvencziákat, a melyek azt kívánják, hogy iskoláink felszerelés és a tanítói színvonala tekintetében mindenütt kiállják a versenyt az állami iskolákkal. Szükséges volna e téren az iskolalátogatások korszerű reformálasa, hogy t. i. korlátoltabb számú, de nagyobb gyakorlattal bíró szakerők látogatnák meg az iskolákat. Rátért ezután a tanítók fizetésének kérdésére és e tekintetben oda nyilatkozott, hogy mivel egyes egyházak részint hamis ambiczióból, részint attól való félelemből, hogy felekezeti tanítóikat elvesztik, oly magasra mutatták ki azok fizetését, mely a valóságnak meg nem felel, — ezért az 1893. XXVI. t.-czikk közel jövőben mutatkozó revíziójánál mindezeket korrigálnunk kell. A lelkészi fizetéseknek kiegészítésénél a következőket mondja: „Az új egyházi törvények a lelkészi fizetések minimumát hat ízben ismétlődő 200-—200 koronás ötödéves korpótlékon felül 2400 koronában állapítván meg, egyházmegyénk és egyházkerületeinkből kiinduló mozgalom és országgyűlési képviselőnk támogatásának felhasználásával, a törvényhozásnál, illetőleg a kormánynál ki lesz eszközlendő, hogy a törvény revíziója alkalmával, a zsinat által megállapított minimális fizetés vétessék alapul; addig is pedig az évenkinti államsegély akként emeltessék, hogy az egyet, egyház saját hatáskörében egészíthesse ki lelkészeink fizetését oly összegig, melyet részükre a törvényben kilátásba helyezett." Ezek mellett, a hol a fizetés hibásan vétetett fel, ott azt ki kell igazítani. Az egyházlátogatásokról nyilatkozva kijelenti, hogy az egyházakat személyesen kivánja meglátogatni, és hogy a mai látogatást, midőn a látogatóság egy egyházban alig pár órát tölthet — czélravezetőnek nem tartja. Azt véli, hogy egy egyház pontos megvizsgálása legalább is egy teljes napot kell hogy igénybe vegyen. Gondoskodni kell azért arról, hogy a látogatóság költségei, melyek így magasabbak lesznek, jövőre a közigazgatási államsegélyből fedeztessenek. Felsorolva az 1848. XX. t.-czikk körül eddig történteket: kijelenti, hogy örömmel kell fogadni az ismeretes intézkedést az 1848. XX. törvényczikk végrehajtása tárgyában, mert az ország anyagi erejéhez képest most többet alig lehetett tenni, mint a mit ez a kormány tett. De fájlalja mégis, hogy a vallásfelekezetek közötti jogegyenlőség kérdésének megvalósításáról a kormány hallgat, s hogy a lelkészek és tanítók fizetésének kérdését elodázza stb. Azonban hiszi azt, hogy ha megfeszített erővel fogunk dolgozni igazainkért : az 1848- XX. t.-czikkben lefektetett igazságok meg fognak valósulni. Különben ő annak a felfogásnak a híve, a mit a jelenlegi kultuszminiszter ellenzéki állásponton hangoztatott, hogy egy nagyobb tőketermészetű alapítvány bocsáttatott volna a protestáns egyházak rendelkezése alá. De a jelen esetben, most már bevégzett ténnyel állunk szemben. * Székfoglaló beszédjét e szavakkal fejezte be: „Istenbe, vallásom tanaiba vetett rendületlen hittel, magyar hazám és ref. egyházam iránt érzett lángoló szeretettel, kérve a Mindenható áldó kegyelmét és hitsorsosaim támogató szeretetét, foglalom el a gondnoki széket." Gyakori éljenzés kisérte és zárta be a gondnoki székfoglaló beszédet, melynek elhangzásával az egyházmegyei gondnok a tisztikarral kezet fogott. Ekkor e sorok írója, mint az egyházmegye papi főjegyzője állott fel és az Úrasztala előtt, a vele szemben álló gondnokot, az egyházmegye nevében, hosszabb beszédben szívéből üdvözölte. Minden szép rendben így megtörténvén: rátértünk a többi ügyekre. Nem sok volt ezen alkalommal az elintézendő tárgy. Néhány tanító felesküdött, pár díjlevél megerősíttetett. A gömöri egyházmegyét ért veszteségeknek tolmácsolói voltunk. A Dókus Ernő gondnokká választásával megüresedett világi tanácsbirói állásra a szavazást elrendeltük. Azután azok az apró-cseprő ügyek. Iskolajavítások, kölcsönök, segélyek feletti intézkedések, melyek a legtöbb gyűlés lefolyását sablonossá s egyformává teszik. És még néhány közigazgatási birósági ügy. Délben közebéd volt a lelkészlak udvarán felállított sátorban, a hol számos pohárköszöntő hangzott el. Péter Mihály, papi főjegyző. IRODALOM. „Szövétnek". E czím alatt protestáns ifjúsági lapot indított meg Lic. Rácz Kálmán, a pápai ref. főiskola vallástanára. A lap régi hiányt kíván pótolni és szórakoztatva kíván tanítani és nemesíteni, és pedig nemcsak általában, hanem evangéliomi vallásos alapokon. A római katholikusok már évekkel ezelőtt megteremtették az „A mi zászlónk" cz. r. kath. szellemű ifjúsági lapot, a mely nagy ügyességgel levén szerkesztve és díszesen kiállítva, valósággal belopta magát a középiskolai ifjúság szívébe, sőt nem egy protestáns tanulóéba is. Lic. Rácz Kálmán vállalkozását tehát a legmelegebben üdvözöljük, annyival is inkább, mert lapunk volt egyike azoknak, a * Vájjon miért állanánk?! Csak komolyan, határozottan kellene hivatalos egyházunknak véleményt nyilvánítani, még lehetne a dolgon segíteni. Szerk.