Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-05 / 23. szám

kentse, sőt növelje a munkakedvet a beállott új évtizedben. Nagy a munka, még nagyobb az Isten kegyelme. Sokszor talán terhes a könyörület munkájának gyakorlása, talán még keserűséget is okoz, de mily édes ezzel szemben a lelkiismeret megnyugtató, boldogító érzése. És ha másokkal jót tettünk, nem érezziik-e mi is magunkat boldogabbaknak? Ha mások könyét letöröltük, nem szárad-e föl hamarább a mienk is? Azért csak előre Istennek nevében, föl a további munkára! Erzsébetház, 1904. május 21. Makay Lajos. TÁRCZA. A dekretális esküforma az 1728—29. országgyűlésen. II. Heves jelenetek az országgyűlésen. Kenessey István védekezése. A protestánsok válasza a többség feliratára. Az eskü: aetus adorationis, szorosan vallási ügy. Praeeedenst a múltból felhozni nem lehet. Kísérlet magyar „Testaet" alkotására. Királyi leirat. Általános elégedetlenség. A királyi döntés sürgős. Természetes, hogy a protestáns vallású követek felszólaltak a veszedelmes törvényjavaslat ellen ; azonban tiltakozásuknak a többséggel szemben semmi eredménye nem lehetett s azért ismét ebben az ügyben is a trónnak méltányosságától várhattak csupán oltalmat. Újra az udvart ostromolták tehát; kifejtették, hogy e törvényjavaslat nem tárgyalható, nem tárgyalható pedig azért, mert az a királyi propozicziókban nem fordul elő, mihez képest a követek sem nyertek ilyen szellemű törvény megalkotására megbízatást. De ha még ez megtörtént volna is, hogyan egyeztethető meg e törvényjavaslat az 1681. XXV. törvény czikkével, mely világosan kijelenti, hogy vallásával ellenkező szertartásokra senkit reá kényszeríteni nem szabad ? Világos és a dolog természetéből következik, hogy a szóban forgó törvényjavaslat ellenkezik nemcsak az érintett törvénnyel, de ellenkezésben van az oly sokszor biztosított vallásszabadsággal is, mert a protestánsokat azon alternatíva elé akarja állítani, hogy vagy vallásukról mondjanak le vagy vonuljanak vissza a közügyektől. A többség még a zsidókkal szemben is figyelmesebb. De mindentől eltekintve, az egész esküügy nem egyéb, mint a protestánsok szorongatására előtérbe vont ürügy, hiszen a szentekre való hivatkozás magának Canisiusnak,1

de más r. katholikus tudósoknak tanítása szerint is nem tartozik az eskü lényegéhez (adiaphoron). Nem hagyhatják a protestánsok szó nélkül azt sem, hogy a többség a régi, a reformáczió korát megelőző vallási vonatkozású törvényekre hivatkozik, hiszen magától következik, hogy ama századoknak ilyen természetű törvényeit nagyban megváltoztatták, sőt részben hatályon kívül helyezték a későbbiek, névszerint azon törvények, melyek a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosítják. A feliratokra a királyi válasz rövid idő alatt megérkezett s aug. 25-én olvasták fel azt. A válasznak veleje az, hogy a mennyiben az eskü a valláshoz tártozik, ebben a rendeknek intézkedési joguk nincsen, ebben csak a király intézkedhetik csupán. Miután pedig a kiküldött 1 Canisius Péter (1521—1597^ jezsuita katecbismusa 1554. jelent meg „Summa doctrinae ckristianae, sive catechismus maior" cz. a. Lefordították magyarra is. vegyesbizottság már annak idején szorgalmasan foglalkozott az üggyel, de ennek daczára megállapodásra jutni nem tudott, várják be a király intézkedését. így állván az eskü ügye, ő felsége elrendeli, hogy az országgyűlés az adóval foglalkozzék, annyival is inkább, mert már az országgyűlés végéhez közeledik. Az ne aggassza a rendeket, hogy Boldogságos Szűz s a szentek tisztelete bármi tekintetben csorbát fog szenvedni, mert a király minden erejével oda fog hatni, hogy a r. k. vallás rövidséget ne szenvedjen. Semmi sem jellemzi jobban a helyzetet, mint az, hogy sem a király határozott rendelete, sem a sok időveszteség nem lankasztotta a többség harczi kedvét. Erdődy Gábor, Egernek harczias lelkű püspöke, felveszi a további küzdelemnek fonalát és azt hangoztatja, hogy a rosszul értesült fejedelemtől a jobban értesült fejedelemhez kell fellebbezni, és a többség készen is volt az új keletű vádakkal, felvilágosításokkal, s úgy látszik, a kínos ügy még sokáig elhúzódik vala, ha a király újabb leirata türelemre s várakozásra nem intette volna a többséget. * * * Az 1728—29. évi országgyűlésen felmerült vallási viták, küzdelmek vége magával az országgyűléssel véget értek. Volt-e a sok küzdelemnek eredménye, nyilt-e biztos kilátás a vallási békére, a békés fejlődésre? Az eredménnyel nem voltak, nem lehettek megelégedve első sorban a protestáns rendek; mert igaz ugyan, hogy az ellenfél támadását sikerült visszaverniök, de a korona segélyével, mely valóban nem mint pártvezér, hanem mint a nemzet feje ítélt ez ügyben. Ámde mi biztosította a magyar protestantizmust arról, hogy ha az udvar most propter certum quoniam útját állta is a nagyobbfokú üldözésnek, a jövőben is megteszi ezt, jobban mondva, ama kényszerítő okok a jövőben is fenn fognak-e állani? Könnyen érthető okokból nem volt az eredménynyel megelégedve a r. katholikus többség sem, mert végre is nagy erőmegfeszítése daczára sem vívott ki pozitív eredményt, czélját nem érte el. De nagy oka volt az elégedetlenségre a szegény, józan gondolkozású magyar népnek is, mely soha sem volt barátja a vallási üldözéseknek. Mennyi izgalmat okozhatott a többi között pl. a helytartó-tanácsnak még az országgűlés folyama alatt kiadott rendelete, melyben a kis-kőrösi ágostai hitvallásuak épülőfélben levő templomának lerombolását parancsolta meg. A nép fejszékkel támadt a rombolókra, a helytartótanács pedig halálra ítélte a zavargókat. A király megkegyelmezett ugyan, de a kolomposoka' (köztük egy asszonyt) Pest piaczán nyilvánosan megbotoztatták. És a király? Bizonyára III. Károlynak sem volt semmi oka arra, hogy megelégedéssel tekintsen a magyarországi vallási viszonyokra. Hiába rendelte el, hogy minden egyes panaszt külön-külön (seorsim et singillatim) kell tárgyalni; mint láttuk a vallási ügyek a legkülönbözőbb ügyekkel kapcsolódtak össze és megnehezítették az országgyűlés tárgyalásait; a sok felirat, leirat, a sok mérges, de meddő vita temérdek időpazarlással járt. Valamikor, a szatmári béke korában elrendelte a király, hogy minden vallási ügy abban az állapotban maradjon, melyben a Rákóczi-féle mozgalmak előtt volt. Mintegy 10 év múlva jött az ú. n. vegyesbizottság, melynek feladata lett volna a kényes ügyeket rendezni; de ez kétszeri ülésszakán nem mehetett tovább, minthogy a sérelmeket garmadába rakta és így elraktározta. Ekkor jelent meg a második rendelet: minden vallásos ügy maradjon abban az állapotban, a melyben a pesti kom-