Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-23 / 8. szám

8 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. szám. ral szemlélt s mind jobban domborodik ki előtte az elvont egyház, az Úr Jézus teste, mely gondjaira van bízva; akkor már hallgatóiban e testnek beteg vagy egészséges tagjait látja csupán. Ez a hit, ez a tudat a belmisszió sikeres megkezdésének belső feltétele, a többi külsőség, melybe a hit kifejezési alakot ölt. Ha a belső feltétel megvan, a külsőt a helyzet, a viszonyok maguk szolgáltatják. Annál biztosabb a siker, minél kisebb a feltűnés, melyet a kezdet okoz. A ki teheti, vagy tenni akarja, úgy kezdje el, hogy hívei azt észre se vegyék, vagy ha észreveszik is, természetesnek találják. A lelkész három helyen érintkezik gyülekezetével: a templomban, az iskolában és a magán életben. A templom az első hely. A pásztor itt találkozik nyájával, s ősidőktől fogva, itt legelteti azt kies mezőkön. De bizonyosan észrevettük mindnyájan, hogy ez a legelő ma már mégsem olyan kies, mint a szent költő mondja, s a milyennek magunk is szeretnők látni. Prédikáczióink alatt — tisztelet a kivételeknek — a hívek buzgalma leereszti szárnyait s a szemekre pihentető álom borul. Igaz, hogy a nehéz testi munka, mit a nép hat napon át végez, kimeríti a szervezetet s a fáradt idegek kierőszakolják a pihenést; de azért melyik lelkésznek esik jól, ha hívei az ő beszédje alatt szundikálnak, s melyik nem gondolkodott a fölött, hogy miképen lehetne a figyelmet erősebbé tenni a fáradt test kívánságánál"?! Gondolkodtunk mi a fölött mindnyájan, s arra az eredményre jutottunk, hogy prédikáczióinkból hiányzik az érdekesség. Azt tapasztaltam, hogy hallgatóinkban az érdeklődést mással, mint alkalomszerűséggel s egyszerű nyelvezettel, fel nem kelthetjük. A lelkész csak akkor kötheti le a figyelmet, ha beszéde alkalmi beszéd. — Igen, de hol találunk mi egy kis egyházban évenként 52 beszédhez alkalmi tárgyat? Itt áll mindnyájunk előtt a bökkenő. Hát ha nem találunk is mind az 52 vasárnapra alkalmi tárgyat, ez nem zárja ki, hogy keressünk, s a mennyit csak találunk, használjuk fel. Azonban kérdésbe tehető az is, milyen tárgyakat szabad felhasználnom ? Én ennek a kérdésnek megoldásánál nagy szabadságot adnék a lelkészeknek, azon feltétellel, hogy minden tárgyul vett eseményt az evangélinm szűrőjén destilláljon és személyeskedésbe át ne csapjon. •— Azt hiszem, ha én valamely evangéliumi vagy általában szent irási igazságot akarok hallgatóim lelkébe oltani: akkor beszélhetek előttük márczius 15-éről, április 11-éről, augusztus 18-áról, 20-áról, az aradi vértanúk emlékéről, Kossuth vagy Erzsébet királyné haláláról, beszélhetek az országgyűlés megnyitásáról, új adók kivetéséről, jégverésről, filloxeráról, valami előforduló gyilkosságról, megbotránkoztató kihágásról, vörheny vagy egyéb járványról stb. Czélom mindig egy és ugyanaz s csak kifejezési formája változik; de ez a forma mindig ismerős a hallgatóság előtt. De van a mi templomi istentiszteletünknek még más fogyatékossága is. Es ez a Szentírás olvasás mellőzése. Vallásunk alapkönyvének tanítása rendesen csak egy-egy szakadozott idézetben nyer kifejezést; a beszéd többi része az emberi értelem reflexiója. Azt hiszem, nem vétenénk semmit liturgiánk ellen, ha prédikácziónkat megröviditenők s az ebből nyert időt az Úr asztala mellett egy alkalomszerű bibliai rész felolvasásával töltenénk el. Ennek a résznek megválasztását a lelkészre bíznám; ő ismeri az alkalmat, melyre a felolvasandó részt akarja vonatkoztatni. Az olvasás után egy vers ének következnék. Ezt mindjárt változatosabbá s a mi fő, biblikusabbá (és kálvinistábbá. Szerk.) tenné istentiszteletünket, bennünket pedig kényszerítene a biblia folytonos tanulmányozására, Ha szertartásainkat nézzük, ott is észre kell vennünk a biblikusság hiányát. A keresztelésnél, űrvacsoraosztásnál még elmondjuk a szereztetési igéket, de már a többi szertartásnál mellőzzük. Pedig egy-egy odaillő bibliai rész felolvasása úgy az ünnepélyességet, mint a buzgóságot a házas felek megáldásánál, a konfirmándusok felavatásánál, a hivatalnokok fölesketésénél, általában minden templomi liturgiális cselekvénynél nagy mértékben emelné. Sok helyen úrvacsoraosztás közben a lelkész bibliai mondás kíséretében nyújtja hívének a kenyeret, bort; de lassankint ez is kimegy szokásból, a nélkül, hogy valami pótolná helyét. Istenem ! hiszen így lassankint elkoptatunk istentiszteletünkből mindent, a mi a Szentírásra emlékeztet! Pedig nekünk e kívül más jelvényünk, más erőnk nincsen. A pápistának ott a „kereszt" jelvénye; tudjuk, hogyan használja azt útonútfélen, alkalmas és alkalmatlan időben. A mi Szentírásunk terjed ugyan, Istennek hála, de a templomban, a legméltóbb helyen, nem találja régi helyét. Miért kell nekem idegen helyre mennem, ha biblia-olvasást akarok hallani, mikor első sorban szentegyházam lenne hivatott lelkem eme vágyát kielégíteni ? I Gondolkodjunk e kérdés felett és ha csakugyan hibát látunk benne, segítsünk rajta. Nekünk ehhez jogunk van Egyhangúnak, sőt unalmasnak érzem délutáni istentiszteleteinket is. Két predikáczió egy vasárnap sok a népnek, ezért a délutáni istentiszteletet nem is igen látogatja; de egy predikáczió és egy délutáni ima kevés. Biblia- és káté-magyarázatok jók ugyan, de melléjök még fel kell vennünk valamit Ezt a csekély újítást azonban csak falusi viszonyok közt látom inkább czélra vezetőnek. Ez a vallásos előadások tartása. Városi helyen, hol sok alkalmas közhely áll a munkálkodó rendelkezésére, ez az ügy másként is megoldható; egyébként ott sem azért tartják — nézetem szerint — ezeket az előadásokat templomon kiviil, mintha a templom e czélra nem volna alkalmas, hanem mivel sok egyháztag elfoglaltsága vagy egyéb körülményei miatt oda s épen a rendes istentisztelet idejére el nem juthat. Ilyen helyen tehát üdvös dolog az élet kenyerét helyébe vinni az éhezőnek. * Falun ez szükségtelen, sőt botránkoztató. Még az iskolahelyiséget se használjuk fel erre a czélra, mert annak más rendeltetése van a nép szemében. Mint említettem, kerülnünk kell minden, a régi szokástól elütő újítást; talán első pillanatban a kíváncsiság ingere nagy tömeget von össze; de ha a kíváncsiság kielégült, vége a buzgalomnak. Este meg egyáltalán ne rendezzünk semmiféle vallásos összejövetelt, A ki falu helyen ilyet rendezett, tudja, milyen hanczurozásnak, rendetlenkedésnek nyitott szabad utat. Este, harangozás után jóravaló nőcseléd nem mászkál az utczán. Erre mi ne is szoktassuk őket. A vallásos előadások helye faluhelyen a templom; ideje a délutáni istentisztelet órája, kezdetben havonkint egyszer, ha beválik, esetleg többször. Ezt legjobb rendes énekléssel, biblia-olvasással egybekötve az Úr asztala előtt tartani. Az előadások tárgya a lelkész belátásától függ; ő tudja, mely irányban hiányos hallgatóinak ismerete, azt igyekszik pótolni. A vallástörténelem nagy alakjai: egy Calvin, Zwingli, Luther, Bocskai, Bethlen, Lorántffy stb. élettörténete vallási, egyházi * Én itt tisztán vallásos előadásról szólok, nem értve ide a vallásos irányú konezerteket, mert ezeknek templomba vitele ellenkezik a mi kálvini egyszerűségünkkel.