Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-09 / 32. szám

get; de ahhoz már van ám közöm, ha valakit fantáziája az Iszrói pusztára ragad ; mert e néhány holdból álló pusztához, mely kedves öreg principálisom (hála Isten! ma sem öregebb 19 év után) conventiójának egyik alkatrészét képezte, elrepült deli ifjúságom s egykori káplánkodásom legboldogabb két évének édes emléke csatol. i^gondolja hát magát, hogy mit beszél, a ki e pusztához kiván illetőséget szerezni, mert különben velem gyül el a baja. Elgyült Váczi János bátyámnak is. Nézzük el: mivel ? Szerinte a lelkészválasztás bejelentésére authentícusabb, kánonosabb, magyarosabb s kálvinistásabb kifejezés az e/választás, mint we//választás. Mert hát tessék; ott van a nagy Káté: »Isten elvalasztott némelyeket az idvességre.« Jól van Váczi János bátyám, de hát magyarázza el nekem, hogy mi köze van az idvességnek a papválasztáshoz. Van-e közöttük a legcsekélyebb vonatkozás; a legparányibb belső viszony? Mikor ezt a Káté iró ekként elírta, gondolt e arra, hogy majdan egyik esperes atya az ő kifejezésével fogja a papválasztás eredményét jelezni; a másik esperes atya kifigurázza mind az egyik esperes atyát, mind Dr.-Fokit? . . . Mert az elválasztás kifejezést csak azért használni egy vele semmi összefüggésben nem álló esetnél, mert azt már ezelőtt harmadfélszázaddal használta más tárgynál egy egyházi atya . . . ez olyan poetica licentia, melyhez hasonlóra csak az ő másik argumentumában akadhatunk, abban t. i. hogy ez a kérdés nem uj; mert e felett már ezelőtt 40 esztendővel (csak azért igaz, mert Mózes is 40 esztendeig bujdosott a pusztában) összecsapott három öreg lelki atya a terehegyi méhesben. En biz ezt nem tudtam ; krónikákban nem olvastam, se nem hallottam, pedig járok tisztes papok névnapjára, s olvasom a Borszem Jankót is. Tehát ebbeli tudatlanságomnak nem az én figyelmetlenségem az oka. Ki az ördög tudhatja, hogy a régi atyak mit nem csináltak a méhesekben!? . . . De hát épen az, hogy ez a kérdés nem uj, bizonyítja, hogy az én felfogásomat már ezelőtt 40 évvel is osztották, s végleg el is döntötték volna, ha az a »conjugista gyerek* a kátéból egy nagy követ nem dobott volna a Drávába, melynek locscsanása befrecscsentette a jó öregek különben is homályosuló szemeit, s némelyikét talán még ma is meghomályositja. A »flibuszter« gyerekből miniszter lett. És pedig — szó ^köztünk ne maradjon — derék miniszter (divini) a ki teljesen egyetért vélem a meg re nézve, a minek bizonyitékáúl megemlítem, hogy épen ő irta meg s pedig ékesen a »Mömmög,« pártot; de ez a miniszter szeret néha filiszterkedni, mókázni; s figurázása ott ölt legtetszetősebb alakot, midőn a meg és az el horderejét tünteti ki. »Amaz határozottabb, ez pedig befejezett cselekményt ir körül.« Tetszetős — minden — csakhogy az a baja, hogy ez is épen az én felfogásom helyes voltát bizonyítja. Ugyanis: az esperes felolvas jelentésében egy megtörtént cselekményt, egy lelkész választást, mely azonban a bejelentéskor még világért sem befejezett cselekmény. . . mert még ezután jön a tractus szózata: a megerősítés vagy a megsemmisítés; s ha az utóbbi történik, hiába sőt nevetséges volna az esperesi jelentésben a »befejezett cselekményt« involváló el. Mivel tehát az a választás még akkor nem befejezett cselekmény, tehát azt, csak a »határozottabb* meg-ge 1 lehet helyesen kifejezni. Állítja, hogy Pázmán, Károly, Molnár A. tudtak ugy magyarul, mint mi ketten. Ez csak frázis. A magyar nyelv akkori fejlettségével nem is tudhattak. De meg Pázmán nevezetesebb munkáinak nagy részét latin nyelven irta. Contra Lutherum, Contra Alvintium, Contra Balduinum stb. Kalauza; innepekre rendelt predicatiói stb. pedig világért sincsenek olyan szép magyarsággal írva, mint Váczi Jánosnak iszrói pusztán fogalmazott tréfálkozása. Károly és Molnár A. magyarságát pedig ma akarják szebb magyarsággal helyettesiteni. Azt tartom, hogy az egyik jobban tudott zsidóul, meg görögül, s a másik deákul mint magyarul. De azért tisztelem őket. Nagy volt mindegyik a maga koraban. . . . Végül kettő az, a mit rossz néven veszek Váczi János bátyámtól. Először az, hogy mért akar ő ebben a békés világban felekezeti gyűlölséget élesztgetni egy kálvinista szótár kiadásával!.. . A pápisták azonnal kiadják a magukét; igaz, hogy az a miénktől csak annyiban fog különbözni, hogy az övékéből hiányozni fog az y. (A lutheránusok mindakettőt fogják használni). Hja! mondja Váczi János. »vannak nekünk kálvinista szavaink«, ilyen az elválasztás. Miért ?.. . mert a kálvinista papot ugy szokás elválasztani. Bravissimo. Ezzel analogice van nekünk kálomista sódarunk, kálomista kukoricánk stb. mert a kálvinista papot ezekkel fizetik egyházi szolgálataiért. No kérem, ne nevessenek; ha abból, — hogy az Ur, a káté szerint elválaszt némelyeket az idvességre — az következik, hogy egy papvalasztási actus eredményét csak is az e/választás szóval lehet authentice és jó magyarsággal bejelenteni; akkor sokkal jogosabban alkalmazhatjuk a vallások milyenségét azokra a tárgyakra, melyeket a pap kap egyházi szolgálataiért. Ilyen analógiák után megéri Váczi János bátyám, hogy heti vásár alkalmával ugy fog a kálvinista pap kocsija tetejéről vevőket csábítani : ide atyafiak, itt a jó kálvinista buza ; a másik kocsiról meg a pápista pap ekként : de csak ide, itt az olcsóbb pápista ocsu. stb. Megvallom, hogy néha magam is használok humort ott, a hol a komoly szónak nincs helye, s nem egyszer sikeresen. Igy p. egyszer midőn az elöljárók egy igen szép három hetes borjut nézegettek az istállómban, jön a szomszéd birtokos ; vakbuzgó pápista, különben derék ember, jó barátom. A mint átlép az istálló küszöbén, megáll az ajtóban s el kezd köpködni a kis borjura. Mit csinálsz barátom ?... Hát azért köpködöm, hogy a szem ne ártson neki. (Az elöljárók nagyon helyeslőleg integettek). Erre sebtiben ezt feleltem : Soh se bántsd barátom, kálvinista borjúnak nem árt a szem. (Az előljájárok jót nevettek s annyira meggyőzte őket ez a felfogás, hogy most már szélteben hosszában használják azt a kifejezést és ma már e faluban senki sem köpködi a más jószágát.) Rossz néven venném Váczi János bátyámtól másodszor azt, hogy ő Pápay, Balogh és Kossá uraimékat ezelőtt 40 esztendővel revolver után kapkodtatja, ha nem tudnám, hogy ő olyan valóságos magyar levente, a ki mindenféle fegyvertől idegenkedik; a ki ellenségét fringiával nem elvágja, puskaporos szerszámmal nem eMövi, s a mai gazdag árzenálban csupán egyetlen fegyver van, mit forgatni tudna, az, melyet Lőrinc diak ekként magasztalt : Nincs olyan fegyver, mint a but sehol; Ez nem törik, nem tompul és nem ád Csütörtököt. Ennek nem baj az is Ha lapjával, ha élivel talált Ezzel nem kell tanulni a vivást, Ha elveszelt, az erdőn másikat lelni, Azért a bot minden fölött való. (Dózsa György) Jókai. Dr. Foki.