Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-12 / 23. szám

675 698 Minek következtében az e tárgy feletti intézkedés beszün­tetvén, jövő gyűlésre a jelentés beváratik. Végül figyelem nélkül nem hagyhatom azon körül­ményt, miszerint gyűlésünket m egelőzött órában, a letelt 3 év után uj esperes választására beadott szavazataink — az egyházkerületi megbízottak által — felbontatván nagy tekintetű segédgondnok ur, mint az emiitett bízott, ság elnöke felkéretett a szavazatok eredményének nyilvá­nosság eléhozására, ki is, kijelenté: hogy a bejött 46 azaz negyvenhat (nem hat, mint a prot, e. i­lap 20-ik számában hibásan nyomva van) érvényes szava_ zatok mindegyike n.t. Yályi Lajos urat érte, melyre köz­örömtől lelkesült egyetemes éljen hangzott a gyűléste­remben. Az espercsi jelentés itt következik : Nagytiszt, és tekintetű e. m. közgyűlés ! A törvényszabta egyházlátog atást, a felső közép és alsó csaloközi területen 1869-ik év nov. 17 — de­cember 1-ső napjáig n. t. Csorba Farkas tanácsbiró úr­ral, — a Mátyus és Yágvidéken f. év febr. 15-től már­cius 1-sőjéig t. Bajcsi Lajos mocsi lelkész atyámfiával bevégezvén : az egyház és iskola terén szerzett ugy szellemi, mint anyagi tárgyakra vonatkozó tapasztala­tinkat van szerencsém következőkben beterjeszteni : Egyházainkben ébredezni kezd a vallásosság és hit­élet nemes szikrája, amennyiben az egyháztagok — kü­lönösen nagyobb ünnepek alkalmával ismét kezdik fel­tenni az úr oltárára áldozat filléreiket „Istendicsősége" cim alatt, a Mátyus és Vágvidéken ritka egyház az, mely ezen nemes jó cselekedetben ne gyönyörködnék. A csa­lóközi egyházak között felemlítendő még Csicsó, mely­nek tagjai a legközelebbi új év alkalmával 180. o. é. ftnyi szent alamisnával gazda-itották az egyház pénz­tárát. Nem hallgathatja el az egyházlátogaM bizottság kis-mányai gondnok, Micsi Gedeon kis birtokos nemes tettét is, ki a legközelebb leégett kis-mányai egyház lelkészlak és iskolájára 40. o. ért ftot adományozott. Szintén örömmel győződött meg az egyházlátogató bizottság arról is, hogy a kegyadományok mindegyik egyházban kellően s önkénytes buzgalommal ki lőnek szolgáltatva. Kiemelendő azonban a hetényi és imelyi gyülekezetek azon buzgósága, mely szerint egyesek még a can. visitatio jelenlétében is versenyre kelve adogatták át szives alamisnáikat; megragadó volt pedig azon je­lenet, miszerint egy imélyi iskolás gyermek, öröm köny­uyük közt kézbesítette az egyházlátogató bizottságnak, az égett egyházak felsegélésére tanuló társaitól gyűjtött szerény, de becses összegecskét. Csallóköz vidéken még novemberben megtörténvén a hivatalos látogatás, a sok helyütt még csak akkoriban összegyűlt tanoncok nem mutathattak fel kellő sikert, s a tanítók sem adhatták még elő a meghatározott s tanít­tatni kellett tantárgyakat, azonban a szorgalommal mű­ködők sorában találtattak az alistali, aranyosi, ekki, gel­leri, kulcsodi, szakálosi, n. megyeri, n. ócsai, n. tanyi, b. patoni, patasi isk. tanító urak, kik is a növendékek körül értelemfejtöleg dicséretes szorgalom és sikenel vezették tanoncaikat. A Mar és Vág vidéken február hóban történvén az egyházlátogatás: már itt nagyobb eredméuy volt látható, s itt különösen kiemelendők: a csúzi, melynek növendékei minden meghatározott tan­tárgyban, egyszerűen elbeszélés után oktattattak a nö­vendékek, a madari, hol szintén minden megszabott tan­tárgy előadatott, s a tanoncok magokat rögtönzött levél­írásban kitűntették ; a negyedi fiu és leány iskolák, hol szintén kellő siker és értelmes tanitás gvönyörködteté a vizsgálót. Szorgalmuknál fogva dicséretes tanítókul tűntek fel még: a bátorkeszi, farkasdi (mind kettő) kis ujfalui ime­lyi, kamocsai, hetényi, szentpéteri és perbetei iskola tanítók. Egyébiránt a tantárgyakat illetőles: megjegyzendő, hogy a magszabott tantárgyak csupán a csúzi és madari iskolákban adatnak elő teljes mértékben. A tanmódszert ami illeti: még a legveteranabb tanítók is igyekeznek az uj tanmódszert elsajátítani. Az iskolák egy pár teremet kivéve nem mutatnak teljes felszerelést elő. Azon egyházak pedig melyeknek iskoláik még csak kis részben sincsenek fölszerelve, e következők: Néma, Csusz, Szap, B.-Patony, Hodos, lmely, ap. Szakálos, Kamocsa, Zsigárd, Deáki, Alsó-Sző­lős, Kis-Ménya, Cs.-Ra lvány, D.-Iladvány. Ezen egyházak elöljáróinak szívökre köttetett az iskolák kellő fel­szerelése. Itt kell fölemlítenem még azt is, hogy egyházme. gyénk területén legkisebb hajlam sem mutatkozik a fe­lekezeti iskolát községivé átalakítani kivéve Marcelházát, hol rendes tanítói állomás és fizetés szervezve nemiévén, az egyház anyagi körülmények által kényszerítte­tik, hogy iskoláját közössé alakítsa át. Fájó szívvel kell az egyházlátogató bizottságnak azt is bejelenteni, hogy mult őszön az alsó-szöllősi lelkész­lak betöretett, s az egyház edényei, perselye, vala­mint a helyettes lelkész öltönyei is elraboltattak, de a tettesek kitudódván, az elrablott cikkek habár természet­ben nem is, de értékben megtéríttettek az aranyos ma­róthi törvényszék által. — Az elrablott kehely helyett egy diszes aranyozott ezüst kelyhet készíttettek az egy­háztagok, egyéni adakozás gyümölcséből. A mult évben több egyház kebelében, következő kijavítások történtek. Uj iskolát építtetett: D. Mocs,— kezdeményezett: I). Radvány. Templomát fedelezte: Ekei, — B. Patony, — lelkészlakot javíttatott ki: N. Megyei; órát készíttetett s harangot öntetett: Negyed. Jelen ta­vaszon templom és administrator-lak építéshez fog a d, patoni egyház; templomtetőt épit s falat emel Ilodos, — Ugyancsak templomot csináltat Izsa, s épen az egy Pa­tas az, mely a lelkész s tanitólakon a legszükségesebb melléképületek állításáról— már évek óta tudni sem akar. Következő egyházak sem biztosították egyházi épü­leteiket : Szap ; állítván, hogy szegény; Izsap, hol a tem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom