Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-04 / 5. szám

Belföld. Magánynéxeteiiii a Sehiiecz-Keszterezehmiyai emlékirat Körül. A mint a selmecz-beszterczebányai iskolai ügy a leg­közelebb mull egyházkerületi gyűlés alkalmával Pesten föl­merült, egyike voltam azoknak, a kik oda szavaztak, hogy az ügy mindkét felől a hely szinén vizsgáltassék meg, mert mint meggyőződésnek és nem vak hitnek az embere, mi ellen ev. egyházunk is nyilván tiltakozik, Pál Thes. 5, 21. í. Kor. 10, 15., csak igy vártam biztos, megnyugtató eredményt. Ez igy megtörténvén, egyéb sem marad hátra* minthogy most már ez az ügy mint száraz tény, távol min­den hivatalos szintül, lapok utján is komolyan vittassék meg. miszerint egyes esperességek e nagyfontosságú s mind­nyáj uakat igen közelről érdeklő tigy érdemében ily kime­ntő niagányelőzniények után, annál lelkiismeretesebben és szabadabban nvnjtbassék be annak idejében hivatalos Írás­beli jelentéseiket. Szólok tehát e végre én is nem hivatalo­san. hanem magánykörömböl, mintáz iskolai közügynek egyik barátja, szólok pedig higgadtan, őszintén, részrehaj­lás nélkül,szemeim előtt tartva: amicus miln Plató,amicus Aristoteles, raaxiiue amiea vcritas. Hiszem, hogy e szerény magánjTölszólalásom legkevésbé sem fog vétkül fölrovatni, a prot. egyházi s iskolai lapnak különben is föladatai közé tartozván, hogy az egyház es iskola körlili eszmék tisztul­janak, s az elvek szilárduljanak, vagy is a jobb győzzön.— Kimondhatlanul jól hatott reám a sclmeczi emlékiratban azon pontosság, mely a tőkék elosorolása, kezelése, s álta­lában a pénzügy kimutatása körül kitűnik, az a kegyelet, melylyel a. selmeczi ev. közönség a múlton csügg, 9 az a for­ró, csaknem rendkívüli ragaszkodás, melyet tanodája irá­nyában a jelenben tanusit, s melyet ugy a múlt, vajamint a je­len korban is több fényes áldozatokban nyilvánított. Való­ban, a ki mind ezeket figyelemmel olvassa, kell, hogy a szívnek legbensőbb redöjéig áthatva legyen ; a derék sel­meezieket dicső tetteikben, kitartásukban bámulja, s az Istent, a kinek az atyai kegyelme a selmecziekben oly bö mértékben nyilvánult, teljes szivéből áldja. Általában az egész selmeczi emlékirat, oly kiegészített, valami, hogy már ahoz többet aligha lehetne adni, s oly ügyesen előállí­tott, hogy az első pillanatra bevehetleu vár, s réstörést nem szenvedő bástyaként tün föl előttünk. De minden ragyogó eiőnyei mellett sem mondhatom emberi gyarlóságtól ment­nek. Az ingerültség sötét folt gyanánt tün föl benne, s az előbbi hatást nagyon gyöngíti. Fájt nekem a superinten­dentiát bele szőve, s mintegy megtámadva látnom. Én ha ugy vagyok, mint a selmecziek, ezt nem teszem , részint mivelhogy ez a superintendentia fő egyházi hatóságunk, és mint ilyennel igy elbánni, az ildomossággal nem a legjob­ban fér össze, részint mivelhogy ez a superintendentia a selmeczi tanodát gyámolította s gyámolítja is, részint mivel hogy az Istenben boldogult selmeczi áldottemlckü lelkész, és néhai érdémkoszorúzott superintendens irányában is tett­leges kegyeletet nyilvánított, részint mivelhogy egyébb te­endői mellett többet tán nem tehetett, elviselhetlen terhet magára vállalni szinte nem akart, vagyha tehetett volna is, az ügyet egy kis időre elhalasztani tanácsosnak vélte, a mi felől a későbbi idők legjobban fogják igazolhatni. Azt nem is említve, hogy azt támadom meg, a kitől segedelmet kérek. A beszterczei emlékirat a selmeczihez képest egészen egyszerű, rögtönzött, s távol minden ingerültségtől, a foly­vást növekedő pénzbeli erőnek a kimutatására, mindenek felett pedig az ott szükségeltető tanodának az elismertetésére szorítkozó. Mely félhez csatlakozzunk most már? Selmeczhez-e avagy pedig Beszterczéhez ? Tájékozzuk kissé magunkat. Hogy Beszterczebánya bővebb pénzforrást bír előmu­tatni, mint Selmeczbánya, az előttem még nem döntő, mert | nem a pénz az, mi minket intézkedéseikben mindenek fe­[ lett szabályoz , hanem a pénznél sokkal magasabb valami. Hogy Selmeczbánya három százados történetére s ér­demeire hivatkozik, dicső ugyan, are perennius monumen­tum, de magában szinte nem döntő, mert ha mi élni és foly­! tonosan virágozni akarunk,akkor nekünk nemcsak a múl­tat, nem csak a kivívott érdemeket, hanem mindenekfelett a kiáltó ev. jelen közszükséget is szemeink előtt kell tarta­| nunk, különben ha arra jól nem ügyelünk, hogy egyetemes ev. szempontból hol szükségeltetik a tanoda legjobban? akkor a nélkül, hogy abban a pillanatban tán éreznők, magunk alatt vágjuk a fát. Mi hát az selmeczi és beszterczebányai ügvben a döntő ? Az, hogy hol szükségeltetik az a tanoda ev. szem­pontból tekintve az ügyet jobban, Selmeczen-? vagy pedig Beszterczebányán ? S hol fogna jobban kamatozni az egy­háznak és az emberiségnek, itt-e vagy amott? Ha Selmeczen, ám maradjon tovább is ott, támogat­tassék az Istennek minden fegyverivel; ha pedig Beszter­czebányán, a mint azt Beszterczebánya említi, pillanatig sem kédkedjünk annak az áttétele felől, mert csak az a fÖ kér­dés: Hol szükségesebb itt-e vagy amott? S hol fog kama­tozhatni az ev. egyháznak és a hazának bővebben itt-e vagy amott ? Hogy ennek valósággal igy kell lenni, mutatják a példák ugy a múltból, mint a jelenből is. A nébai wittenber­gi egyetemet Haliéba tették át. Miért? Kétségkívül azért, mivel azon a vidéken jobban szükségeltetett, A midőn ez a változás történt a wittenbergiek szinte elmondhatták vol­na, ne illesetek minket szentségtelen kezekkel, mert im itt Luther és Melanchton tanítottak, tehát érdemnek, történe­lemnek, kegyeletnek a szentélye ez, azért mégis csak át­tették, igen ám, mert az ev. közérdek ugy kívánta. Egy más példát hozok fel alföldről. A mostani szarvasi tanoda Mezőberényböl tétetett át Szarvasra. Eléggé fájlalták ezt a herényiek, eléggé hivat­koztak ők az érdemre, a történelemre, és mindenre a mire csak hivatkozni birtak, azért a békési Esperesség még is csak Szarvasra tette át. Miért ? azért mivel az Esperesség java ugy kívánta. Tehát maga az élet is igazolja, hogy a tanodának oda kell szállitatnia, a hol az legjobban szükségeltetik, a hol abból az ev. közönség legtöbb szellemi hasznot várhat. Es ha mi iskoláink elhelyezése alkalmával e döntő, s az élet által is eléggé igazolt szempontból kiindulni nem fogunk, vájjon mi lesz akkor annak a következménye? Az hogy nagyaink s értelmesbeink, látván, hogy min­ket nem annyira a közügy, mint inkább a helyi viszonyok, barátságos összeköttetések és régi emlékek érdekelnek, egyházi és iskolai közügyeinktől lassan elfognak vonulni. Kérdem, ha vájjon célhoz fog e ez vezetni minket? Azért is midőn nagyszerű eszme forog szőnyegen, a milyen selmecz besztercze is, vetkezzünk ki olyankor min­den sztikkebltiségből, ne játszék akkor a komaság, barát­ság, helyiség, hanem a közszlikség, és az abból reményl­liető szellemi haszon főszerepet, különben sem Isten, sem világ, sem saját lelkiismeretünk előtt bátran megállhatni nem fogunk, a növény, melynek az ápolására hivatva vol­tunk, saját kezeink közt fog elhervadni. Salus publica supprema lex esto! A selmeczi atyafiaknak az érdeme és dicsősége akár jobbra, akár pedig balra talál fordólni, a kocka azért elvi­tázhatlanúl megmarad, a superintendentiát pedig ebbeli joga szabad gyakorlatáért, mihelyest azt jónak, üdvösnek ta­lálja, elitélni szinte nem lehet. Horváth Sámuel. Helyén látjuk itt egy másik közlésből, melynek elejét több okoknál fogva közre nem bocsáthatjuk, e tárgyra vonatkozó következő észrevételeket közölni. Szerkesztő. Még egy pár pont van, melyre hitem sorsosainak fi-, gyeimét felhivni bátorkodom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom