Pro Domo, 1943. július-december
1943-10-10 [1307]
Balékmüvet állit Jókainak $etőfi szülővárosa. Tud 0 VF/ííav/Bu Kiskőrös, október 9. A legendás ki&kőrösi hajlékot, amelynek zöldzsalugáteres, deszkamenny ez etes utcai szobácskájában Petőfi először pillantotta meg a napvilágot, mint nemzeti ereklyét közadakozásból annakidején az írók ós Művészek Társasága vásárolta meg korábbi tulajdonosától, Martinovics Pál kötelesmestertől, illetve nejétől Varga Teréziától. Az írók és Művészek Társasága és a Petőfi Társaság a ház birtokbavételére nagynevű elnökét, Jókai Mórt kérte fel. Noha merész'volt a kívánság, hiszen Kiskőnöst akkoriban még nem kötötte össze vasút a fővárossal, Petőfi emléke <ránt táplált kegyeletből a nagy mesemondó vállalta a feladatot. Szana Tamás, Komécsy József, üoaf i' La josf Aladár és Neugebauer László írók. Pest vármegye küldöttei és a / ÍVemetét képviselő Teleki László gróf kíséretében 1680. október ^ > szállt hajóra Jókai s Hartáig a Dunán, onnan pedig szekéren tetté meg a hosszú és fárasztó utat Kiskörösig. k Petőfi szülőfalujának közönsége fejedelmeknek kijárj hódolattal és lelkesedéssel fogadta Jókait, aki két napig időzött Kiskőrösön s október 17.-én országraszóló Unneptsóg kapcsán megrázó erejű hatalmas beszéddel vette birtokba Petőfi szulőhsjlékát. Kiskőrös azóta mindig hálával gondol Jókaira, mert az ő személyes megjelenése s a község nagy fiának szülőházánál tett megfelébbezhetetlen kijelentése döntött vég legesen:** • abban a hatalmas perben, amely évtizedeken át dult Petőfi szülőhelye körül. Azt a házat. amelynek akkor "Jókai vendége volt, Zoltán János szerkesztő, a Petőfi • Irodalmi Kör elnöké nek kezdeményezésére KikkŐrös most emléktáblával jelöli meg, I márványból faragott emlékmüvet október 17,-ón, vasárnap délelőtt fél 12 órakor diszes és kegyeletes ünnepség keretében avatják fel. Az emléktáblán a következő sorok olvashatók; " *íhnek a háznak volt "cendége 1880. október 16.-án és 17,-én a költőfejedelem Jókai Mór, aki nagyobb írói küldöttség ' élén az írók és Művészek Társasága éo • ***•' • í Petőfi Társaság nevében nemzeti ereklyeként akkor vette birto^Da Petőfi Sándor szomszédos szülőházát.** • • III . N