Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)

1938-08-27 / 195. (4638.) szám

8 ^WöM-Ma&ÁARHIRMP 1938 augusztus 27, szombat. cpADT Ml %Jr JÓL ÜL p Angolok vezetik a KK döntőket Nozir játszhat Budapesten ■■■ Megoldódtak a Slavia-Ferencváros mérkőzések nehézségei (*) Rádió az uj pöstyéni iskolában. Tudósítónk jelenti: A gyógyfürdő „Flo­reat“ nevű kertváros-negyedében az idén épült fel uj állami iskola. A modern szem­pontokat tekintetbe vevő építkezés során az iskola összes termeit rádióhangszórókkal látták el. A vevőkészülék és a házi mikro­fon az igazgató dolgozószobájában van. így lehetővé vált fontosabb rádióelőadások­nak valamennyi tanterembe egyszerre való közvetítése s szintúgy az igazgató is egy­szerre beszélhet az osztályokhoz anélkül, hogy azoknak a tantermet el kellene hagy- niok. (*) Meghalt Kuprin, a híres orosz iró. Moszkvából jelenti a Tass-ügynökség: A napokban Leningrádban 68 éves korában meghalt Kuprin Alexander orosz iró. Kup­rin regényei közül különösen a ,Járna” (A gödör) cimü aratott világsikert szociális kri­tikájával. A regény a prostituáltak környe­zetében játszódik és emiatt Kuprint porno­gráfiával vádolták meg. A „Járna” cimü mü­vét utóbb dramatizálták és a színpadon is sikert hozott Írójának. Kuprin irodalmi je­lensége még most is vita tárgya. Munkái közül értékes a „Párbaj” cimü regénye, amelynek háttere az orosz—japán háború. Bibliai tárgyú a „Szulamit” cimü munkája, de Kuprin ebben is az ösztönélet ábrázoló­jának bizonyult. A közelmúltban az iró Pá- risba emigrált és ott számos éles, szovjetel­lenes röpiratot jelentetett meg. Utóbb azon­ban megint kibékült Moszkvával, visszatért Szovjetoroszországba és Leningrádban élt visszavonultan. (*) Az „Ember Tragédiája" Svájcban. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Eugen Keller, a berni városi színház intendánsa felesége, a budapesti származású kitűnő né­met színművésznő, Andor Mária kíséreté­ben szabadsága nagyrészét Magyarorszá­gon töltötte. A svájci főváros színházának vezetője feleségével együtt több hetet töl­tött Mátraházán, ahol mindkét művész fő­ként Az ember tragédiájával foglalkozott. Keller intendáns tudvalévőén a jövő év ja­nuárjában bemutatja Madách halhatatlan költeményét Mohácsi Jenő fordításában. Ez lesz a Tragédia első svájci előadása. Az előadást maga Keller intendáns rendezi. (*) Magyar darabok a prágai német színház műsorán. Tegnap hozta nyilvános­ságra a prágai német színház igazgatósága az 1938'—39. évi idény müsortervezetét. A német újdonságokon kívül a színház Shakespeare-ciklus és Wagner Richard „A Nibelungok gyűrűje” előadását tervezi. Magyar darabok közül Molnár Ferenc „Li- liom”-a, Békeffi és Solt „Nincsenek vélet­lenek” cimü vigjátéka, valamint Kálmán Imre „Cirkuszhercegnő” cimü operettje sze­repel a műsoron. A bemutatók közül érdek­lődést kelt Sztravinszky és Milhaud egy- egy operája, azonkívül Zuckmayer és Bil­iinger uj drámái. (*) A berlini Havemann vonósnégyes Tren- csénteplicen. Tudósítónk jelenti: A berlini Have- mann-vonósnégyes hangversenyét a Kurszalon zsúfolásig megtelt hangversenytermében tartotta meg. A műsoron Beethoven, Schubert és Hamann müvei szerepeltek. Beethoven f-moll op. 95. vo­nósnégyese átszeiileműlten, teljes pompájában mutatkozott a hallgatóság e’őtt, Schubert vonós­ötösében mintha a Becsi Erdő zengett volna. Ha­mann, az újabb német zene együk kiváló repre­zentánsa kétség kivüi Strauss Richard hatása alatt áll, de dal' amos invenciója fölfigyelésre készteti az embert. A közönséget valósággal el­ragadtatta a Havemann-kvartett játéka. Zugó tapsok köszönték meg a szép este műélvezetét. A kamarazene ünnepi heteinek műsorán tegnap a berlini Gebei trió játszott ugyancsak kitünően. A fesztivál egyébként vasárnap este ér véget a párisi Touché-vonósnégyes hangversenyével. (*) „Hazudj igazat!" Budapestről jelen­tik: A Magyar Színház első magyar újdon­ságai között szinrehozza Vaszary Jánosnak az „Angyalt vettem feleségül" és a „Há­zasság" nagysikerű szerzőjének legújabb vigjátékát, amelynek „Hazudj igazat!" a cime. A kiváló szerzőt, akinek éppen most van Newyorkban az „Angyalt vettem fele­ségül" cimü darabjával páratlan sikere, uj vigjátéka eddig ismeretlen oldaláról fogja bemutatni. (*) Büzbombák a newyorki mozikban. New- yorkból jelentik: Tizenhárom newyorki film­színházban egymásután több könnygáz- és bűz- bomba robbant fel. A tizenhárom mozi ugyan­azon vállalat tulajdonában áll. Húsz ember meg­sebesült, közülük többen súlyosan. A merény­lőket nem sikerült elfogni. Azt hiszik, hogy a merénylők a mozgóképszínház-alkalmazottak szakszervezetének tagjai közül kerültek ki. PRÁGA. — Jelentettük, hogy a szeptember 4-i és 11-i KK-döntőket izgalmas csatározások előzték meg. A helyzetet az tette bonyolulttá, hogy az olasz-magyar fuíballviszály következté­ben a magyarok nem kívántak olasz játékvezető­ket és a Slavia ragaszkodott az olaszokhoz. Más­részt még fokozta az izgalmakat, hogy Noziít, a I Slavia egyik legjobb játékosát mindkét mérkő­zésre zárolta a KK-bizottság. Mindkét ügyben a mai napon sikerült az ellentéteket elsimitni. Pelikán tanár, a CsAF elnöke, pénteken dél­előtt telefonon tiltakozott Coppolánál Nozir tul- szigoru büntetése miatt és sikerült annyit elérnie, KOVNÓ. — Csehszlovákia válogatott utánpót­lása, az úgynevezett „oroszlánköíykök” csütör­tökön Kovnóban játszották első portyamérkőzé- süket Litvánia válogatottjaival. Az állami stadionban 5000 néző előtt, fair le­folyású mérkőzésen kisarányu, de megérdemelt győzelmet arattak a csehszlovákok. A vendégek csapata nagy technikai fölényben volt a még kezdetleges futballt játszó litvánok­kal szemben, de csatársorának tehetetlensége miatt nem tud­ta fölényét gólokban is kifejezni. hogy Coppola, a KK-bizottság elnöke megmásí­totta eredeti ítéletét, amennyiben a Slavia-játé- kos büntetését csupán az első prágai mérkőzésre hagyta érvényben. így hát Nozir a budapesti re- vánsmeccsen már játszhat. Egyidejűleg sikerült a játékvezető-kérdést is elintézni. A csehszlovákok belementek a magya­rok követelésébe és eláüottak az olasz bírák ki­küldetésétől. Coppola viszont beleegyezett abba, hogy a KK-bizottság angol játékvezetőket kérjen föl a két KK-döntő vezetésére. Most már csak az angol szövetségtől függ, hogy milyen játék­vezetőket küld ki az idei Ferencváros—Slavia döntőkre. |A csapat s egyben a mezőny legjobb embere No­zir középfedezet volt. Már a játék elején nagy fölényben voltak a csehszlovákok, de Ludl és H-efmánek a csatársor­ban mindent elrontott. Végre a 29. percben Nozir megunta a csatárok ügyetlenkedését és 25 mé­terről gólt lőtt. Szünet után Blazko szép beadását a kapuban álló Ludlnak csak meg kellett tolda­nia. A 33. percben Smejkal hátvéd ügyetlensé­géből kifolyóan Surkus lőtte a litvánok gólját. A fair mérkőzést a finn Kosunen közmegelé­gedésre vezette. A csehszlovák utánpótlás első portyagyözelme Csehszlovákia B.— Litvánia 2:1 (1:0) Veszélyben a futball játékosok nemzetiségi katasztere! PRÁGA, — Egy prágai lapban olvasom, hogy Kreuz, a pardubicei válogatott játékos, Prágába gravitál, hogy ott valamelyik vezető proficsapat­ban elhelyezkedjen. A prágai lap foglalkozik Kreuz nemzetiségével és rámutat arra, hogy Kreuz német és így pillanatnyilag nem játszhat prágai cseh klubban. Vigaszul szolgál a prágai cikkírónak, hogy Kreuz szándékát rövidesen végre tudja hajtani, mert a futballjátékosok nemzeti­ségi kataszterét a közeljövőben eltörlik. Ez a hir nekünk nem lehet közömbös, mert életbevágó kérdése a nemzetiségi futballszövetség- nek. így elsősorban kell, hogy érdekelje a Cseh­szlovákiai Magyar Labdarugók Szövetségét, a CsAF—MLSz-t. Ismeretes, hogy Csehszlovákia futballjátékosai nemzetiségre való tekintettel nyertek beosztást és ennek alapján három nemzetiségi alszövetség, a \ csehszlovák, a német és a magyar működik. A 1 nemzetiségi kataszter fenntartása az alszövetsé- i gek részére rendkívül fontos, mert ha a játékos ^ nemzetiségét törlik, úgy például a magyar egye- i sületek játékosai szabad prédáivá válnak bármely jj más nemzetiségű futballklubnak. Igaz, hogy ez az eset fennáll más nemzetiségű játékos esetében is és igy német és csehszlovák játékosok is játsz­hatnának a jövőben magyar egyesületeknél, de jól tudjuk, hogy más nemzetiségű játékos egziszten­LABDARÚGÁS ) ( Csehszlovákia válogatott futballcsapata pénteken elutazott Prágából Zágrábba, ahol va­sárnap Jugoszlávia válogatottjaival mérkőzik. Ugyanakkor egy tartalékokból álló válogatott Prága városi csapat néven Belgrádba utazott a vasárnapi Prága—Belgrád mérkőzésre. A válo­gatottakat dr. Meissner szövetségi kapitány, Be- zccny és Valousek választmányi tagok kisérik. )( A KFC vasárnap — mint komáromi tudósí­tónk jelenti — sérültjeire való tekintettel (Ványa, Czirók, Tóth és Drózdy) csak könnyebb mérkő­zést fog játszani a helybeli csapatokból alakított válogatott ellen (E. Rapid, KMTE és SK Komá­rom). A KFC ezen a (héten nem is tarthatott ed­zést, mert pályája a nagy esőzéstől viz alá ke­rült. ){ A Ferencváros uj ügyvezető elnöke: dr. Melly Béla. A dr. Springer Ferenc halálával megürese­dett ügyvezető elnöki széket most töltötte be a Ferencváros igazgatósága: dr. Melly Bélát kérte fel az ügyvezető elnökség vállalására. Dr. Melly helyettesitette hónapokon keresztül a beteg dr. Springert és nemcsak hozzáértésével, hanem elő­zékeny fellépésével és a játékosokkal való bánni- tudásával is mindenképpen alkalmasnak bizonyult a fontos pozíció betöltésére. ATLÉTIKA )( Cunrűngham Montrealban az 1 mérföldes futásban 4:09.9 perces remek idővel legyőzte Venzikét. clális okokból nem-igen kívánkozik a magyar futballegyesületekbe, amelyek gazdasági helyzete, mint ismeretes, nem a legjobb. Ha tehát a nemzetiségi katasztert az alszövet- ségek fölött álló állami futballszövetség, vagyis a Ceskoslovenská Asociace Footballová, eltörli, úgy ez súlyos játékosveszteséget fog jelenteni a szlo­vákiai magyar futball részére, mert sok fiatal já­tékos ki lesz téve a szipkázásnak és igyekezni fog egy kis állás, vagy egy kis baksis miatt más nem­zetiségű egyesületben boldogulni. A nemzetiségi kataszter eltörlése természete­sen még nem jelenti a CsAF—MLSz végét, hiszen alapjában véve nem történik más, mint hogy a já­tékosok szabadabban vándorolhatnak és ott játsz­hatnak, ahol akarnak, végeredményben azonban ez az intézkedés mégis csak a magyar alszövetsé- get gyöngítené. A CsAF—MLSz már eddig Is kellő figyelmet szentelt ennek a kérdésnek és minden rendelke­zésére álló eszközzel azon lesz, hogy a nemzeti­ségi katasztert fenntartsák. A magyar szövetség semmiképpen nem fog belenyugodni egy esetleges ilyirányu határozatba! Reméljük azonban, hogy a CsAF nem kívánja egy újabb esettel az amúgy is bonyolult prágai futballhelyzetet komplikálni. Observer. SPORTHÍREK )( Vasárnap kezdődik a Balatoni Sporthét. A IV. nemzetközi Balatoni Sporthét augusztus 28-án kezdődik és szeptember 4-ig1 tart. Az ün­nepélyes megnyitást József főherceg eszközli Ba- latonfüreden. A megnyitóünnepség után azonnal megkezdik a vitorlás versenyeket és a Tihany- Balatonfüred közti távuszóversenyt. Siófokon megkezdődik a balatoni repülőnap, Földváron pe­dig az autós csillagtura. ){ Az amerikai uszócsapat csütörtökön Bres- lauban indult és mint mindenütt, itt is csupán a gyorsuszószámokban győzött. 100 m.: 1. Fick USA 1:00, 2. Yaretz USA 1:01, 3. Dove (angol) 1:01.4 — 400 m.: 1. Flamagan USA 4:55.2, 2. Plath (né­met) 4:59, 3. Wainwright (angol) 5:06.2. — 100 m. hát: 1. Sdhlauch (német) 1:11, 2. Neunzig USA 1:13.1. — 200 m. mell: 1. Balke (német) 2:47.4, 2. Versen USA 2:53:7. — 3X100 vegyes: 1. Német- őrs: ág 3:30.5, 2. USA ?:36. )( A luhacsovicei galamblövő VB keretében tegnap rendezett első versenyben, Csehszlovákia nagydijáért a csehszlovák Hóeke győzött 94 talá­lattal két francia és egy lengyel előtt. A tavalyi világbajnok dr. Lumniczer (magyar) 90 találattal ötödik lett. A csapatversenyt is Csehszlovákia nyerte 352 találattal, 2. Lengyelország 343, 3. Franciaország 337 és 4. Magyarország lett 323 találattal. Mélyen leszállított áron kapható AZ AUTÓ cimü soförképzfi tankönyv második kiadása A könyv 24 Ké-ért megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalánál, Praha II , Panská 12, EL Portó 3.— Kő, utánvétnél 5.— Kő. mimwhhbb——HB Halassy tizenegyedszer is megnyerte a magyar folyam* bajnokságot BUDAPEST. — Csütörtökön zuhogó esőben bo­nyolították le hét kilométeres távon Magyaror­szág 1938. évi folyamuszóbajnokságát. A bajnoki cím tízszeres védője, Halassy Olivér (UTE) erede­tileg be sem nevezett a versenyre, mert idén egyáltalában nem volt edzése és már biztosra vet­ték, hogy idén az örök második Páhok lesz a folyambajnok. Csakhogy Halassy, mint a bajnoki cim védője, még utolsó pillanatban jelentkezett a rajtnál és izgalmas versenyben az utolsó métere­ken megelőzte nagy riválisát, Páhokot. Halassy ezzel tizenegyedik folyamuszóbajnokságát nyerte meg. A győztes ideje 46:48 p. volt, a második Pá­hok (MTK) 46:51 p. és a harmadik Hauser (BTE) 47:35 p. idő alatt ért célba. A hölgyek bajnokságát 11 induló közül Molnár Magda MÜE nyerte 52:44 p. időivel. Második Szabó Ágnes FTC a tavalyi bajnok lett 56:24 p. alatt. A férfiak versenyében 29 induló volt. Nikkanen túlszárnyalta Járvinen gerelyvetőrekordját 77.87 MÉTER az uj VILÁGREKORD HELSINKI. — Az atlétikai világrekordok hetét éljük, — Wooderson két csodálatos futóre- kordia után tegnap Nikkanen egy Karhula nevű kis finn városban rendezett versenyen 77.87 mé­terre dobta a gerelyt és ezzel megjavította Matti Járvinen 1936 júniusában felállított 77.23 méteres hivatalos világrekordját. A verseny alatt enyhe oldalszél fújt és ez Inkább még akadályozta a gerlyt röptében. A gerely súlya viszont 10 gram­mal több volt az előírtnál és igy a rekord hite­lesítése biztosra vehető. — Az uj világrekordéi Yrjö Nikkanen most 24 éves és az utóbbi Időben állandóan legyőzte a világ legnagyobb gerelyve* tőjének tartott Matti Jarvinent. Százezer dolláros szerződés - várja Donald Budget PROFI LESZ A VILÁG LEGJOBB TENISZJÁTÉKOSA NEW YORK. — Amerika még a Davls-Cup döntő lázában ég és biztosan számit arra, hogy Budge kivételes klasszisa segítségével sikerül az értékes vándordijat az USA számára megvédel­mezni. Közben azonban már nyilvánosságra ke­rült annak a szerződésnek a szövege, amelyet élelmes vállalkozók Donald Rudge-zsel azonnal a mérkőzés befejezése után kötni kívánnak. A szerződés, amely már csak Budge aláirásárá vár, 100.000 dollárt (azaz mintegy 3 millió Kő-t) biztosit a teniszcsillagnak egy hét hónapig tar­tó portya esetére. Amerikában biztosra veszik, hogy Budge az aján­latot elfogadja. Először 20 mérkőzést fog játsza­ni, persze különböző városokban Vines ellen, ké­sőbb Perry lesz az ellenfele. A vállalkozók Makó Gézát is környékezik, mert szeretnék egy Budge- Makó kofitra Vines-Perry páros attrakcióját nyújtani az amerikai közönségnek. TENISZ )( Elázott a magyar—olasz tenisz KK-mérkőzés befejező, harmadik napja. A csapatkapitányok megegyeztek abban, hogy a mérkőzést pénteken fejezik be. )( Az USA bajnoki teniszverseny párosmér­kőzései már az elődöntőkig jutottak. A bostoni versenyen a következő négy pár került az elő­döntőbe: Quist-Broomwich (ausztráliai), Budge­Makó (USA), Allison-Van Ryn (USA) és Riggs- Grant (USA.) Az egyik elődntőt csütörtökön már le is játszották és ebben Allison-Van Ryn 6:1, 8:6, 6:2 arányban legyőzte a Riggs-Grant kettőst. )( A magyar Szigeti Ottót, aki idén megnyerte a német birodalmi teniszbajnokságot, meghívták az Egyesült Államok szeptemberi nemzetközi baj­noki versenyére, melyet Forest Hillsben tartanak meg. A magyar éljátékos a megtisztelő meghívás­nak az idő rövidsége és hivatali elfoglaltsága miatt nem tehet eleget. )( Komárom és Komárom járás teniszbajnok­ságai. Tudósitónk jelenti: Komárom ezévi tenisz- bajnokságait ismét megrendezi a Komáromi Sport- Egyesület, ezeknek azonban az ad nagyobb jelen­tőséget az idén, hogy összekapcsolták Komárom járás teniszbajnokságaival. Tekintettel arra, hogy mindkét csoportban külön lesz a férfiegyes, női- egyes, férfi- és nőipáros, vegyespáros, továbbá oldboy, ifjúsági és gyermek-bajnokság, igen nagy­számú jelentkezésre van kilátás. A verseny ren­dezősége éppen ezért egy hétre szabta a ver­seny idejét, és pedig augusztus 28-iki kezdetteL A döntő-mérkőzések tehát szeptember 4-én lesz­nek. A KSE fáradságot nem ismerve dolgozik a verseny sikeres megrendezésén, de nem sajnált anyagi áldozatokat sem, mert minden egyes számra értékes nyereménytárgyakat tűzött ki. Komárom különben egyoldalú sportéletében bi­zonyára élénk visszhangot fog kelteni ez a nagy­szabású teniszverseny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom