Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)
1938-07-17 / 161. (4604.) szám
10 1938 julius 17, vásárnál VIZŰM (magyar, román cs lengyel) be- szerezhető gyorsan és megbízhatóan a Prágai Magyar Hírlap pozsonyi kiadóhivatala (Brafislava, Lazaret-ucca 45, telefon 41-70) utján. Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállaljuk. — Egyéb vizűm és meghosszabbítás a prágai kiadóhivatal utján (Praha II., Panská-u. 12. III.) eszközölhető. Egy motorkerékpár-karambol bírósági utojátéka POZSONY. — (Szerkesztőségünktől.) Polónyi János szénied lakos annakidején motorkerékpárján Malacka környékéről reggeli, sűrű ködben hazafelé indult Szeuicére, Nagyié várion keresztül. Az utolsó pillanatban vette csak észre, hogy az úttest nem szabad, hanem két hordóra egy vasúti sin volt átfektetve. Polónyi nekiment ennek a korlátnak. Súlyosan megsérült és hosszú 'hónapokig gyógykezelés alatt állott a pozsonyi kórházban. Amikor felgyógyult, feljelentést tett Prosek Ferenc malackai építőmester, az utjavitó munka vezetője ellen. A csendőrség megállapította, hogy bár az úttest mellett volt egy nemzetközi háromszögű jelzőtábla, is amely tilosra jelezte az utat, viszont a keresztbe fektetett vasúti sin nem volt előírás szerint fehérre meszelve, sőt teljesen rozsdás volt. Az előirás szerint egyébként sem szabad erre a célra vasúti sint felhasználni, hanem csak faoszlopot. Ennek ellenére a pozsonyi államügyészség nem emelt vádat az építőmester ellen, mert arra az álláspontra helyezkedett, hogy a motorkerékpárosnak észre kellett volna venni az akadályt és igy önmaga volt áz oka balesetének. Erre dr, Bianchi Leó ügyvéd, Polónyi jogi képviselője mint pótmagán vádló lépett fel Prosek épitőmester ellen és a pozsonyi kerületi bíróság Babos-tanácsa ki is tűzte az ügyet főtárgyalásra. Szakértőket hallgattak ki, akik azt mondották, hogy ha az akadály fából készült volna és fehérre meszelték volna, a baleset nem fordult volna elő. Ennek alapján a bíróság az építőmestert 400 korona pénzbüntetésre Ítélte gondatlanságból okozott súlyos testi sértés címén és elmarasztalta az orvosi költségekben. Az ítélet ellen Prosek fellebbezett és most tárgyalta a pozsonyi felsőbíróság dr. Cseh főtanácsos elnökletével az "ügyet. A fellebbezési tárgyaláson jelen volt a főügyészség képviseletében dr. Ru- zsiegka ügyész és meglepetésszerűen átvette a vádat hivatalból. A felsőbíróság helybenhagyta az elsőbiróság ítéletét, amely most már jogerős. UNDERWOOD STANDARD UNDERWOOD PORTÁSIÉ Írógépet szállít részlet- fizetésre is FREISTADT MÓR cég BRATISLAVA, 4E ¥ @ 33 túr utca !«Ja írógépet kölcsönadunk, vidékre is! ____.___—ásásul Sú lyos panaszok a komáromi munkaközvetítő hivatal ügyvezetése ellen A hivatal vezetője negyven munkanélkülinek megtagadta az élelmezési jegyek kiadását ■ ■ ■ Kinek van igaza! ■ - Az Egyesült Párt a járási főnőkhöz továbbítja a felvett jegyzőkönyveket — EGY „JUBILÁLÓ" TOLVAJ. Nyitráról jelentik: Tegnap állott huszonötödször a bíróság előtt Rücksloss Ferenc galgóevidéki csavargó, aki ez alkalommal is sorozatos lopással volt vádolva. Rücksloss Galgócon és környékén követett el lakásfosztogatásokat. Amikor a csendőrök elfogták és vallatóra fogták, beismerő vallomást tett és keserűen jegyezte meg, hogy lopás nélkül már nem tud élni, mert tiz esztendő óta lopásokból tartja fenn magát, de valahányszor csendőrrel kerül szembe, egész testében remegni’ kezd, úgy hogy hiába is kísérelné meg a tagadást. Ez az oka annak, hogy eddig már huszonnégyszer fogták el és ítélték fogházra. A mostani tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem képes dolgozni és ezért kényszerül mindig a bűn útjára. A bíróság tekintettel volt az enyhitő körülményekre és két havi fogházzal sújtotta a „jubiláló" tolvajt. H 4 ' j » S* jps w <*1* § "JS “ A • | 5 §5 — SIKKASZTOTT A „JUBILEJNI FOND" EGYIK VOLT ÜGYNÖKE. Nyitráról jelentik: A pozsonyi „Jubilejni fond" vezetősége bűnvádi feljelentést tett a nyitrai bíróságon Székács Sándor volt ügynöke ellen, aki a feljelentés szerint különféle nyomtatványokat tulajdonított ©l az irodából és azok segítségével önmaga számára „rendez" gyűjtést. A feljelentés megállapítása szerint Székács Nyitra környékén igen beható ténykedést fejtett ki, de a gyűjtött összegekkel nem számol el. A nyomozást megindították. — PETREZSELYEM HELYETT NADRAGULYA. Rimaszombatból jelentik: Sulek Mátyás forgácsfalai lakos májusban két nadragulyagyökeret hozott haza a községi erdőből s azokat Kaliska Mihálynénak küldte el Konjár Zsuzsi és Podsklan József közvetítésével. Podsklan azt mondta Kaliskánénak, hogy petrezselyemgyökérről van szó és ellenérték fejében egy koronát be is hajtott Sulek részére. Kaliskáné befőzte a levesbe a petrezselyemnek vélt ncdragulyagyökereket s röviddel később az egész család mérgezési tünetek közt súlyosan megbetegedett, úgyhogy a járási orvos intézkedésére azonnal a losonci kórházba kellett őket szállítani. Az ügyészség eljárást indított a homályos hátterű mérgezés ügyében. KOMÁROM, — A komáromi munkanélküliek száma nemcsak a város lakosságához viszonyítva nagy, hanem arányitás nélkül is, Pozsony után Komáromnak van a legtöbb munka nélkül tengődő lakosa. Ezek minden alkalmat megragadnak, hogy akár a városban, akár a messzi vidéken munkához juthassanak. A komáromi munkaközvetítő hivatal szokta a munkásokat munkához juttatni-, hivatalból, ugyancsak ez a hivatal adja ki az úgynevezett élelmezési jegyeket (blokkokat) az ellátatlanok számára. A munkaközvetítő hivatal működése ellen azonban komoly panaszok merültek fel s ha a panaszokat igazolni sikerül, a vizsgálat különös intézkedésekre világíthat rá. Komáromi munkások sorsa a hermaned vasútépítésnél*" Megjelent az Egyesült Magyar Párt komáromi pártirodájában mintegy negyven munkás, akik panaszt tettek az -élelmezési jegyek megvonása miatt. A következőt mondották el: A komáromi munkaközvetítő hivatal munkára küldte ki őket a hermaneci vasútépítéshez azzal, hogy a munkánál 2.50—3.50 korona órabért fognak kapni, azonkívül megfelelő lakást és olcsó ellátást. A hosszú, nyomorban eltöltött tél után nagyon megörültek ennek az ajánlatnak, igy remélték éhező családtagjaik megélhetésének biztosítását. Mivel útiköltségük nem volt, előleget kaptak a várostól azzal, hogy az útiköltséget munkabérükből vonják le. A munkahelyen két korona ötven fillér óránkénti munkadijat kaptak, naponta azonban levontak 50 fillért barakkhasználatért, 1 korona 70 fillért szerszámkoptatásért és 1 korona 20 fillért más címen, összesen levontak tehát 3 korona 40 fillért. A megmaradt pénzből fedezték az élelmezést is, úgy, hogy családtagjaiknak nem tudtak pénzt küldeni. A háló'hely tisztasága rengeteg kívánnivalót. hagyott maga után s éppen azért, mivel a hálóhelyet nem tartották alvásra alkalmasnak a sok féreg miatt s mert a munkabért nem tartották elégségesnek, gyalog indultak haza Komáromnak s gyalogszerrel haza is értek kiéhezve. Komáromban jelentkeztek a munkaközvetítő hivatal vezetőjénél, Csizmazia György volt vá- rosbirónál. A munkaközvetítő hivatal vezetője azonban, nagy meglepetésükre, megtagadja az élelmezési jegyek kiadását azzal, hogy a munkások is megtagadták a munkát s otthagyták munkahelyüket. A munkások kijelentették, hogy nem tagadták Nincs többé ősz haj! Francia professzorok csodás találmánya a párisi világkiállításról, mely afrikai gyümölcs- nedvekből készült vizszinü folyadék, az ősz hajat négyszeri bekenés után ismét feketére, vagy barnára változtatja. Ezen folyadékot a haj gyökerei magukba szivják és a haj hagymáit kitisztítja, az ősz haj ismét éledni kezd, a hajszálaknak uj életfolyamata kezdődik, miáltal az egészséges talajban a korpaképződést megszünteti és visszaadja a haj eredeti sziliét. Egy üveg ára Ke 15.—, portó Ke 3.—. Vezérképviselő Csehszlovákia területére „Rekord” Arcszépitő-Kosmetika és Parfumerie Áruháza, Mukacevo, Komenského 3. — Képviselők kerestetnek minden város részére. MTu|« V »7 NI- HALÁLT OKOZOTT AZ ELFELEJTETT KALAPÁCS. Nyitráról jelentik: A kerületi bíróság büntetőtanácsa Schwarcz László szerelő felett ítélkezett, aki gondatlanságból okozott emberölés vádjával terhelten került a vádlottak padjára. Schwarcz a handlovai szénbánya építkezésénél dolgozott és egy nagy kalapácsot az állványon felejtett, amely lezuhant és fejen találta Kubala Ferenc munkást, aki oly súlyos sérülést szenvedett, hogy röviddel a kórházba szállítása után meghalt. A vádlott a vizsgálat során tagadta bűnösségét, a kihallgatott tanuk és a szakértők azonban ellene vallottak, mire a bíróság négy havi fogház- büntetéssel sújtotta. meg a munkát s nem munkakerülők, dolgozni akarnak, de a munkából kénytelenek voltak kiáltani azért, mert: betegséget terjesztő férges helyre vitték őket aludni, az ígéret ellenére túlságosan nagy levonásokat eszközöltek csekély keresetükből és nem kapták meg az ígért órabért. Ezért tették meg gyalog az utat hazáig. A panaszosok, — akik panaszukról jegyzőkönyvet vétettek fel a pártirodában, — még a következőket jelentették ki: egy Kefei Endre nevű közismert munkakerülő az élelmezési jegyet rendületlenül kapja tovább, noha őt is kiküldték a munkára, de nem ment. Röttlich József előtt azt a kijelentést tette a munkaközvetítő hivatal vezetője, hogy Röttlich szlovák, menjen nyugodtan a járási hivatalba, ott kiállítják számára az élelmiszerutalványt. Vaszicsek Ferenc kivételesen szintén kap utalványt. A panaszt tévők azt kérik, hogy a vizsgálatot a felsőbb hatóság azonnal indítsa meg, szüntessék meg a kivételezéseket a munkaközvetítőben és zárják ki a politikát az intézményből. Politika az éleimiszerjegyek kiosztásánál! A munkaközvetítő hivatal enyhe nyomását egy másik panaszos jegyzőkönyv is megörökítette. Huszonnégy aláírással ellátott jegyzőkönyv arról szól, hogy a komáromi városmajorban mint munkanélküliek a panaszosok jelentkeztek élelmiszerjegyekért. A munkaközvetítő hivatal vezetője a következőket jelentette ki, — még a községi választáosk előtt, —: Lévai Lászlóné, mondja meg a többieknek otthon, hogyha nem a szociáldemokrata pártra szavaznak, nem kapnak élelmiszerutal- ványt. Lévainé hazament és a komáromi zenészek előtt kihirdette az üzenetet. A községi választások után ismét élelmezési jegyekért mentek a komáromi zenészek hozzátartozói, de ’■ :T ’ , , j! azt a kijelentést kapták, hogy élelmezési jegy nincs, menjenek ahhoz a párthoz, amelyre szavaztak. Állításaikat esküvel is igazolják. A panaszokról felvett jegyzőkönyvet a pártiroda a komáromi járás főnökéhez terjeszti fel azzal a kéréssel, hogy a járási főnök vizsgálja ki, mennyiben helytállók a panaszok. Nem aká- 'runk a járási főnök intézkedése elé vágni, mégis felhívjuk ezekre a panaszokra a figyelmet, mert igen különösnek tartjuk, hogy ilyen panaszok egyáltalán előfordulhatnak.- BÉKÉSEN VÉGZŐDÖTT A SZEGEDI LOVAGIAS AFFÉRSOROZAT. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jelentette a PMH, hogy ZsoWy Béla, a szegedi egyetem neves franciatanára összeszólalkozott Vogel József tanártársával s ebből sorozatos lovagias ügy támadt. A két tanár tegnap párbajozott a szegedi huszárlaktanyában. Mindketten köny- nyebben megsebesültek, de a .párbaj után nem csak, hogy kibékültek, de valósággal összeölelkeztek. Ezzel valamennyi lovagias ügy szereplője is kibékült egymással. Minthogy a lovagias afférsorozat ilymódon általános megelégedésre békésen elintéződött, a szegedi egyetem tanárai már el is utaztak nyaralásra.- A PARLAGON HEVERŐ POZSONYI SPORTPÁLYÁK, Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A városi tanács tegnap esti ülésén a Pozsony határában levő s parlagon heverő sportpályák ügyével foglalkoztak. A város vezetősége az elmúlt években számtalan esetben tett eleget különböző sportegyesületek kérésének, ha uj sporttelep vagy pálya létesítése céljából telket kértek a várostól. Ilyen esetekben rendesen hosszúlejáratú bérszerzödést kötöttek az illető sportegyesülettel, legtöbbször 99 évre s olyan alacsony bérilletéket állapítottak meg, hogy még e legszegényebb sportegyesület is könnyen megfizethette Az utóbbi időben azonban előfordult, hogy az ilyen átengedett telkekből az egysületek nem alakítottak sportpályát, hanem azt'parlagon hevertették, sőt az alig pár korona bért sem fizették meg. A város vezetősége most elhatározta, hogy felül fogja vizsgáltatni ezeket az ügyeket és azoktól a sportegyesületcktől, amelyek az átengedett telket nem használták fel sportpálya alakításának céljaira, a bérletet meg fogják vonni s a telket más célra használják fel. SZEPL0 májfolt, arctisztátlau ság elcsúfítja a lég szebb arcot is. Gyorsai megszabadul ezektől ha a tudomány lég újabb vívmányai sz© rint készült K0RALL-CRÉMEI használja. Száraz aro ra zsírosat, zsiro! arcra száraz kré met. Egy tégely án IV— Ki Nagyon szeplős arcra az erősebb Korall cróme extrát használja. Ára 12’— Ké. Fekete tégelyben (Zsíros vagy száraz.) Készíti: Y ÖRÖ SRÁK-patika, Bratislava, Mlhály-kapu 24. — NEGYVEN ÉVIG FÉRJKÉNT LLT FELESÉGÉVEL" EGY KÁRPÁTALJAI ASSZONY. Beregszászról jelentik: A túszt melletti Bogdán községben Chmecsek Deneter legény 1887-ben házasságot kötött Mate:suk Háfiával. Nagy volt azonban a fiatalass;ony meglepetése, amikor az esküvő után kid riilt, hogy férje voltaképen — nő. Először arra gondolt, hogy elhagyja „urát", de később meggondolta mert „férjének" kis vagyonkája volt. 40 évig éltek együtt, Háfia a falubeli legényeknél talált kárpótlást. Egymásután szülíttek gyermekei, akiket mind Chmecsek gyermekeiként anyakönyveztetek. Matejcsuk Háfia azután meghalt, bánatos „férje" eltemette; A gyermekek felcseperedtek családot alapitatak, de az unokák hajbakaptak az örökség niatt. Per lett a dologból, amelynek során kipattint a nagy titok, hogy apjuk, — nő. Annyira dszé- gyelték magukat, hogy beszüntették a pöriskö- dést. A hatóság azonban közokiratharxisitás miatt eljárást indított a hatvannyolc éves Chemcsek „Demeter" illetve Anna ellen, aki azonban elévülés címén felmentettek. A tüntetéstől megszabadult Chmecsek pedig mint nagyanya tért vissza a bíróságról unokáihoz, niután negyven évig „nagyapjuk" volt. — FELGYÚJTOTTA SAJÁT HÁZÁT. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: A Szerednye melletti Znacsevo községben hajnalban kigyulladt Rotli Salamon mészáros háza. A csendőrök megállapították, hogy a háztulajdonos éjjel petróleummal leöntötte bútorait, felgyújtotta, aztán családjával Munkácsra utazott, hogy alibit igazolhasson. Roth az épületet egy évvel ezelőtt magas összegre biztosította be tűzkár ellen. Mayer nevű --fivérével együtt letartóztatták. Mindkettőjüket tagadásuk ellenére a járásbíróság fogházába szállították. — HAMIS VÁDASKODÁS. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Hasek Károly ungvári kőművesmester két évvel ezelőtt bűnvádi feljelentést tett Marák Károly államrendörségi detektív ellen, akit háromrendbeli hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolt meg. Az államügyészség a detektív ellen megszüntette az eljárást és azután hamis vád büntette miatt a feljelentőt ültette a vádlottak padjára. A bíróság csak az egyik vádpontban foglalt állításokban találta bűnösnek Haseket s ezért hat havi börtönre Ítélte feltételesen, a többi vádpont alól felmentette. Az elitéit fellebbezett. Gazdasági titkár 28 éves, nőtlen, keresk. akad. matúra, 10 éves gazdasági prakszis, perfekt szlov. magy. német, mérlegképes és jártas adóügyekben. állást változtatna. Szives megkereséseket „Gazdasági titkár" jeligére a kiadóhivatal továbbit. — A POZSONYI VILLAMOS JÚLIUSI TRAM- BUSZUTJAI. Tram'busz indul juliu-s 17-én Pös- tyénbe. részvételi díj: 38 korona (indulás a C-arl- ton-szállótól 7.30-kor, indulás Pöstyénből 20.00- ikor.) — Julius 23—24. Trencsénteplieibe, 60 korona (indulás a Carlton-szállótól julius 23-án 15.00- kor. indulás Trencsénteplicből julius 24-én 19.00 órakor.) Jelentkezni lehet minél előbb: a pozsonyi villamosvasút igazgatóságánál (Rasin-ut 1., tel. 218), a „Gedok”-irodában (Cári tón-szálló, tel. 454) és a „Via”-dródában (Savoy-szálló, tel. 3106.) — TOLVAJOK A ZSÁMBOKRÉTI BAÍA- FIÓKBAN. Nyitráról jelentik: Tegnap éjjel ismeretlen tettesek kifosztották a Bafa-cég nyitra- zsámbokréti fiókjának kirakatát és mintegy 500 korona értékű cipőt loptak el. A betörők üveg- vágóval vágtak rést a kirakaton, majd ellopták azokat a cipőket, melyeket a résen keresztül elérhettek. A tolvajoknak sikerült a zsákmánnyal nyomtalanul elmenekülniük. A csendőrség nyomozást indított. — GÁZOLT A KERÉKPÁR. Nyitráról jelentik: Apfel Simon nyitrai fiatalember kerékpárjával elütötte Rafael Krisztina 78 éves asszony, aki súlyos agyrázkódást és belső sérüléseket szenvedett. A kórházba szállították. A kerékpáros szintén súlyosabban sérült meg. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye A 29. szám rejtvényeit megfejtette: