Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)
1937-11-07 / 254. (4400.) szám
6 MHSBBfflMB magi I i/ 0 *00 * Irta: Hungaricus Viafor VELENCE, október. — Útközben Fló- rencben és Nápolyban, Capriból visszatérőben Rómában és Velencében álltam meg egy-egy pillanatra. Mert mi mást, mint röpke pillanatot jelenthetnek a napok, vagy akárcsak hetek is, melyeket az örök Róma, a művész Firenze, a szépséges Nápoly patinás falai, pompázó csodái, Velence kincsekben duslakodó palazzói, sötétlő lagúnái között tölthettünk éppen e nevezetes 1937-iki év világpolitikailag is rendkívül érdekes at- moszféráju őszi hónapjaiban. Capritól október elején perzselő nyári kánikulában búcsúztam, őszi napsütés enyhe simogatása mellett érkeztem őszutó derűs vasárnapján Velencébe. Firenze klasszikus szépségét dicsérni, műkincseit, — a 16. század óriás triásza: Ti- zián, Tintoretto, Veronese örökbecsű alkotásait kellőleg méltatni úgy sem volna elegendő e néhánnyi sor, látnunk, ismernünk kell azokat, hogy kellőleg gyönyörködhessünk bennük. A Ponté Vecchio ivei alatt a Palazzo Piíti, — a Galleria degíi Uffizi-be vezet első utam. Az Uffizák hires arcképgallériá- jában szülővármegyém, Sáros büszkesége, Szinyei-Merse Pálnak önfestette portréja oly meghitten mosolyog felém, mintha mondaná: tódul a sok müértő idegen, s volt lakóházát Caprinak ajándékozta Munthe. A ház ma már lakatlan, s csak mint múzeumi nevezetességet belépődíj ellenében nézhetik meg az idegenek. A bevétel négyötöd részét Munthe végrendelkezése értelmében máris Capri szegényei kapják, egyötöd rész a ház fönntartási költségeire szolgál. Ő maga a sziget legtávolabbi, csak szűk gyaloguton megközelíthető egyik legmeredekebb pontján építtetett uj lakóházába visszavonultan, emlékeiben élve néz világtalan szemeivel a vágyva-vágyott Nirvána elé. Gardonében, a Garda taván él önkéntes számüzöttségben a világgal meghasonolva hasonló másik világhiresség, irók fejedelme, olaszok büszkesége, d'Annunzio. Két isteni szikra, két nagy megfejthetetlen emberi titok. Mi gyújtotta lángra, mi készti némaságra e két nagy emberi Szfinkszet? Ámbár Axel Munthe ezzel az akaratlan reklámmal elsősorban az_ irodalmi sznobbo- kat vonzza Capriba, Capri értékét, természeti szépségeit régesrégóta ismeri a világ, Tiberius császár tudvalévőleg már kétezer év előtt hozta divatba e regényes fekvésű szigetet. A S^lto Tiberio-nak keresztelt félelmetes meredélyü sziklafal, mint óriás plakát mered a messziről érkezők felé. Innen gurittatta, dobatta szikláról-sziklára megunt szerelmeit a tenger mélyébe a Capriban tizenegy évig legparáznább életet élt római császár, Tiberius. Talán ennek a buja életnek emléke villog ma is oly véresen a hegyhát sziklás oldalán: egy-egy vérfolt, vérveres virágok virulnak piroslón a sziklahátak repedései közül. A néphit szerint a Salto Tiberio ormain holdtöltekor meztelen leányok hárfáznak arany hajukból szőtt hangszerük pengő húrjain. Jaj annak, aki meglesi őket, — észtvesztve zuhan a halálos mélybe. Esése útját vörös foltok, sziklák közé bujt vérvirágok pirosló fürtjei jelzik. Legendák színes virágai fonják be Capri köveit, Tiberius rombadőlt oszlopainak csonka maradékait is. S ezekből a regényes törmelékekből ásta ki Axel Munthe a császár palotájának eltűnt, csonkaságukban is csodaszép oszlopsorait, melyekből Sant Michele falai köré állított magának soha el nem múló, felejthetetlen emléket. Ám végezetül is, mi vonzhatta mégis Axel Munthét Capri rommá lett emlékei közé? A csodaszép természet, legendák virágainak pirosló fénye, — világgyülölet, «— vagy az élet soha meg nem fejthető nagy-nagy titka, a lélek és test reszkető vágyódása a keresett és soha föl nem lelhető boldogság, ismeretlen örökszépségek rejtelmei után? Capri sziklacsucsán kőkoporsó fogja vaI lamikor Munthe titkát örökre magába rejteni. S elsuhan majd fölötte is az idők szárnya és Capri és Sant Michele továbbra is — Hitted, hogy itt, ebben az előkelő nemzetközi társaságban fogsz félszázad muí-| tán viszontláthatni? Nagy mellőzése, visszavonulása idején Jernyén, jernyei parkja műtermében láttam először Szinyei-Merse Pálnak később az Uffizákba került remekművét, hires önarcképét. Ebben a műteremben, melynek falain ott lógtak még a ,,Majális", a „Pacsirta", az „Oculi", a „Rokokko", a „Veranda" s a többi, ma már világmárkát jelentő, s világszerte elhelyezkedett és megbecsült remekmű, iskolapajtásunkkal, a művész fiával, Féli&szel gyártottuk vadászatainkhoz a töltényt. Gondolatnak is borzasztó, itt robbanthattuk, gyújthattuk volna föl gyermekes elővigyázatlansággal a műteremben szanaszét heverő, soha nem pótolható, megbecsülhetetlen értékű sok-sok Szinyei-képet. Ötven év múltán Florenzben állok most a nagy magyar festőművész portréjával szemben. Mennyi példaadás, mennyi tanulság szól hozzánk erről az Uffizákban elhelyezett Szinyei-képmásról. Mellőzték, észre nem vették, elhagyták, — jernyei tuszkulánumába behúzódó mü- vészremete lett évek hosszú során át Szinyei-Merse Pálból. S aztán szerencsecsillagának, ám elsősorban saját művészetének ősereje minden felhő sötétjét keresztülfurva csodás fényével bevilágította az egész földhorizontot, hogy végezetül a firenzei mü- vészpantheonba vezesse a magyar nemzet dicsőségére küzdelmes útja. Ránk, sárosiakra Firenze legérdekesebb nevezetessége, büszkesége az Uffizákban elhelyezésre méltónak talált Szinyei-Merse- kép. * Nápoly ősszel a legszebb. „Még nyílnak lankáin a legnyáribb virágok, — ám rozsdás leveleivel hirt küld már magáról a közelgő ősz." A Santa Lucia öblének fodrozó vizét aranyló lávával ömleszti végig a Vezúv felől szikrázó fényben ideragyogó őszi napkorong. Sárga, lila, kék, — fehér, vörös, zöld, a legváltozatosabb szinpompákban tobzódik Nápoly virágboritotta földje. Aranyló csomókban lógnak szőlőlugasaiban a mézédes fürtök, kéklik a duzzadásig érett nápolyi füge, ősz késői gyümölcsét kínálják a rozsdás színekben pompázó barackfák. Közel-távolból Capri, Sorrento, Amalfi napkápráztatta házai villognak fehéren feléd, —- vágyói lenni, — köszönni Istennek, hogy élsz, lehetsz, tudsz szeretni szépet még. Végcél azonban ezúttal Capri. Jó munkát végzett a világtalan svéd orvosiró, könyvével öntudatlan világreklámot szerzett Caprinak, sohasem fogja eléggé meghálálhatni Munthe e nagy ajánlólevelét az anacaprii nép. S. Michele bucsujáróhely lett, világjárók jönnek búcsúzni a halódó aggastyántól, házát láthatják, őt magát azonban nem láthatja többé senki sem. A kápolnát, melynek paradicsomot ábrázoló mozaikpadozatát megcsodálni messzeíöldről Mécs László: foldeiáT SzUwwmkón A magyar űr mindig elsősorban paraszt. A föld tanítója. Őszi sarat dagaszt, kemény gőzekével hasítja a földet, álmokat vet bele, ősi átkot öl meg a zordon Anyagban nagy-nagy türelemmel, tudással, örökölt, hősi szerelemmel. Mert a földet Isten megátkozta régen, midőn a bűn miatt eltűnt róla Éden s a Boldogság fölment az angyal-lajtorján sietve az égbe. Elvadult: bojtorjánnyelven, tüske-nyelven, gizgaz, durva dudva- nyelven beszél a föld, szebb nyelven nemíudva. A magyar úr a föld örök tanítója. Tanítása nyomán gyönyörűn dalolja a föld a zöldszinű vetés-áriákat, barackfák bíborszin citerákká válnak, bor- és buza-nyelven beszél a föld szépen, hogy legalább részben visszatérjen Éden. A bikák bőgése átalakul drága dallammá, kinccsé a földzsírozó trágya, zsellér-verítékkel megkereszfelődnek a rögök s anyacsók-íze lesz a földnek. A magyar úr földtől a térdéig paraszt. Vaskos valóságból nő a szépség, malaszt. Mert túl gágogáson, csikók nyerítésén, gazdasági udvar szürke kerítésén, lompos kuvasz mérgén, — minden más: úri a kiskutya, a park és a kedves kúria, lantformájú ágyas, nyesett galagonya s a ház vaj-szívü, vas-kezü nagyasszonya. A magyar űr térdtől föl a szivéig kertész. Az élet-bozótban vadak után cserkész, oltással a vadból jóízű gyümölcsöt szeret ki, gyerekből finomabb erkölcsöt. Parkja, (melynek szúrós, kökényes volt nyelve) most zeng, magnóliák szirmát énekelve. Gyerekei frankul, németül, szlovákul* s Krisztusul tanulnak. Mikor a konyháiul szabadul az asszony: fest vagy zongorázik, összhanggal felel, ha férje gordonkázik. Szerelme a család egészen a sírig. A magyar úr kertész térdétől* a szívig. De szívétől egészen az esze búbjáig a magyar úr furcsa kalandokra vágyik: álom-lovag. Eszmék, könyvek paripáin száguldoz hazulról téli éjszakáin. Fajának a fátum bánat-lisztet őröl száz szélmalmon: jajszó csikorg szét a kőről. A magyar űr harcot kezd a malmok ellen, bajtársakkal sűg-búg, szervez, küzd a szellem kardjával: maradjon épnek népe nyelve, műveltsége egyre szépüljön s ne nyelje el a nagy szláv tenger! Védje erős tábor! — Egy ily magyar úrnak keresztneve: Gábor. 1937 november 7, vasárnap. Az almafákat, amelyeken penészgombák voltak permetezze be már ősszel. Megbízható és bevált permetezőszer az rra >i:mi ■hi nminir—imiiiwiiii mm\ nwirmiiun wawta szürke világjárók zarándokhelye lesz. Mert: Capri l'isola, que non si scorda mai. * Rómában (— óh barbár borzalom?) ezúttal csak kétszer huszonnégy órára álltam meg. Tizennyolc év előtt három hónapot töltöttem az örök városban, egy állandóan Rómában lakó belga pap ismerősöm kalauzolása mellett tanulmányoztam Róma jólismert kincseit, ám a nagy tömegek előtt ismeretleneket is, melyeket a leglelkiismeretesebben szerkesztett útikönyvekben sem sikerült később fölfedeznem. Ezúttal azonban az uj Rómát, a Mussolni- teremtette Citta Nuovát kerestem, akartam az örök városban fölfedezni, megcsodálni. Mert csakugyan csoda, amit ez a müvész- lelkü Diplomata, Hadvezér és Városépítő egyszemélyben Itáliában, elsősorban Rómá- uralomrajutása óta alkotott, szinte pillanatok alatt varázsolt a világbámuló szemei elé. Említsem a kiszárított pontini mocsarak fölött teremtett uj életet, földet, virágos kertet, nagyszerű városrészeket, — a lerombolt, rongyos római uccák helyébe teremtett uj utak, paloták széles, magasbanyuló pompázó sorát? —' Legmélyebb bámulattal legújabb alkotása, a Foro Mussolini előtt állok meg. Aki nem látta, a mai Rómát nem ismerheti még. Róma falain kivül, olajfákkal, pineákkal és ciprusokkal benőtt lankás hegyoldalak virágos völgyébe ágyazta alkotásai eme leg- szebbikét a zseniális Népvezér. Olasz városok népének emelte, szánta remekművét Mussolini. Itália minden városának állított a Toro Mussolini köré hófehér carrarai márványból egy-egy faragott, óriásméretü szobrot, melyek talapzatára az illető város nevét vésette. Körbefutó, számlálhatatlan sorban állnak egymástól alig néhány lépésnyi távolságban az olasz szobrászművészet legújabb, legszebb alkotásai. Statua di Roma, — di Perugia, — di Pisa (ez utóbbi kettő legszebb, legtökéletesebb), — Statua di Aquila, — di Gorizia, — di Ancona, — di Fiume, — di Venezia, — di Trieste, — di Napoli, — di Torino, — di Milano, — di Genova, — hogy csak a legnevezetesebbeket említsem, — s mintegy az uj idők jelképéül II Ballila, az uj olasz ifjúságnak emlékül teljes fölszerelésü ballila ifjú szobrát állíttatta a Foro Mussolini bejárata mellé a Duce. Még nem teljesen kész minden, az uj fórum környékén még forr, izzad, még sarjad a Munka, a nagy sporttelep befejezve még nincs, a jövő római Olimpiászra azonban ez és a Duce többi elgondolása is készen lesz, Róma uj köntösében azzal a nyugodt öntudattal fogja várhatni a világból feléje özönlő néptömegeket, hogy amit a régi Róma mellett az uj Rómából fog nékik bemutathatni, az örökszép Régi mellett ez Ujjal sem fog szégyent vallani. * Végezetül Velencében álltam meg. S itt álljon meg útjában a toll is. Velencéről külön lélegzetvétellel, áhítattal lehet csak megemlékezni, mert Velencét nemcsak mindenkor csodálni, aki Velencét megismerte, annak Velencét szeretnie is kell. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye -----------------A 45 számú rejtvényeket megfejtette^ (olvasható neves pontoscim:)
