Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)

1937-06-13 / 133. (4279.) szám

1937 Junhis 13, vasárnap. 'TOmáMAc.ÍARFrim^ m 13 Szenzációsan sikerült a fiitekiek rajija A FülekiTC meghódította Prágát ■■■ Ragyogó játékkal megérdemelten győzte le otthonában a torna favoritját ■■■ A 4000 főnyi közönség teljesen átpártolt és lelkesen ünnepelte a magyar csapatot Füleki TC—Cechie Karlfn 3:1 (1:1) r PRÁGA. — Pénteken a késő délutáni órákban, a tropikus hőséget kissé enyhítő zivatar után, végre sor került a ligaselejte­ző első mérkőzésére, A Cechie Invalidus­téri pályáján sűrűn gyülekeztek a nézők. A Füleki TC játékosai nyitott autókárban mezbeöltőzötten érkeztek. A közönség so­raiban a prágai helyőrség magyar katonái, a prágai magyarok: kereskedők, tisztvise­lők, diákok és az érdekelt egyesületek, fő­leg a DFC szurkolói nagy számban jelen- írek meg. Negyed hét' után futnak ki a fülekiek. vö- íös-fehér mezben a pályára. j „Szlovák“ csapat, amely „Éljen!“-net köszönti a közönséget! r A FTC játékosai felsorakoznak a pálya közepén és a nézőtér két oldala felé há­romszoros „éljent“-t kiáltanak. A hetek óta célzatosan vagy tudatlanságból, de rend­szeresen tévesen tájékoztatott prágai kö­zönség csodálkozva hallja a FTC csata- kjáltását. „Hogy lehet az, hogy szlovák csapat magyarul üdvözöl bennünket?" —■ kérdik fejcsóválva. Igen, hát a prágai sajtó egyetemlegesen és kivétel nélkül úgy tüntette föl a szinmagyar Fülek derék csa­patát, mintha az szlovák egyesület lenne. Sehol említés arról, hogy a Füleki TC az MLSz kötelékébe tartozó, magyar tagokra támaszkodó, magyar szellemben működő egyesület! Hogy a csapat nyolc játékosa szinmagyar szlovenszkói fiú és játékszelle­mük a magyar futballiskola legszebb ha­gyományain épült föl, azt később mégis megtudták. Braun Csibi tanítványai nem vallottak szégyent. Szerencsétlen gól az első percben Miután a Cechie csapata is kifutott a pályára, a középen gyülekező játékosok zászló- és csokorcseréjére került sor. Az ünnepélyes aktust ligapályán szokatlan és fölösleges szónoklatokkal húzták ki. Ez a közönség túlnyomó többségének annyira nem tetszett, hogy amikor az egyik szóitok (Stunda csehszlovák agrárpárti képviselő, akinek kapcsolatai a magyar futballsporttal teljesen ismeretlenek) már vagy tiz perce gesztikulált, hangos füttyszóval, zúgoló­dással tiltakozott és követelte a távszónok­lat befejezését. Végre ez is bekövetkezett. Slavik biró sípjelére fél hétkor megindult a játék. Kariin kezd, balszárnyán támad, az elfő gódott fülekiek nem tudják elrúgni a lab­dát. Vanák késlekedik és Bubenicek bal- összekötő már az első percben belövi a meglepett Uram mellett az első gólt. 1:0 Cechie Kariin javára. Nagy verésre van kilátás, nem tudnak ezek a vidékiek, — gondolja a közönség. — De nem is tart sokáig ez a lebecsülő sajnálkozás, Fülek máris támad. Lábról-lábra megy a labda, Pilát kapja és a kemény jobbösszekötő 20 méterről pompás lövést küld Kariin kapu­jára. Alig ment valamivel fölé. Magára talál ' és fölénybe kerül a FTC A vendégcsapat mindjobban belejön a já­tékba. Félmagas, gyors passzjátéka célra­vezetőbb, mint a pepecselő karliniak tolo­gatása. Támadás támadást követ. Gleisza a 6. percben a balszélen lefut, szép techni­kai trükkel beadja magasan a labdát, Egri elfogja a beadást és utána rögtön pompá­san telibetalált félmagas lövéssel kiegyen­lít. John, a karlini kapus nem tudta fogni a váratlan és éles lövést. 1:1. —' Nagyon is gyorsan egyenlített az FTC. Ennek már a fele sem tréfa, — gondolják a prágaiak. De az FTC most már teljesen magárata- lál. Hátul biztosan fogják a széteső és rendszertelenül támadó Kariint, a fedezet­sorban Csukás és a hátrahuzódó két re­mek összekötő dobja előre a szélsőket és küldi harcba az elől leselkedő Mihó'kot. Modern, stílusos és friss a fülekiek játéka. A közönség meglepetten veszi tudomásul,, hogy a fülekíekben csalódott. Tetszik a játék (a fülekieké), mind gyakrabban taps­ra ragadtatják a közönséget. És az első félóra után már mindenki csak egy csapat­nak drukkol: a vendégeknek. Egri és Pilát minden helyzetből lőnek, de Gleisza és Galbács is veszélyeztetik a karlini kaput, kis szerencsével már több gól is lehetne. Uram is kitünteti magát egy-két merész labdafogásával. Az első félidő az FTC fö­lénye jegyében végződik. A második félidőben kél füleki gól biztosítja a győzelmet Újrakezdés után Kariin hevesen támad és az első percekben beszorítja az FTC-t. De a védelem Böhmmel élén és Urammal a kapuban — mindent ment. A nagy nyomás és sorozatos sarokrúgások után felszaba­dul Fülek. A 7. percben Galbács jobbszé­len gyorsabb, mint fedezete, ideálisan be­ivel a kapu előtt tömörülő csoportba. A labdára ugró hatalmas karlini védőjátéko­soknál azonban magasabbra ugrik a kis Mihók és fejéről védhetetlenül hull a há­lóba Fülek vezető gólja. 2:1 az FTC ja­vára. Most már önfeledten tapsol a közönség karlini része is. A Cechie játékosok azon­ban nagy iramot diktálnak. Nagyon béle- fekszenek a játékba s be-beszoritiják az FTC-t a védelembe. Uram ismételten re­meke] és tapsra ragadja a közöfiséget. Né­hány sarokrúgást olyan stílusban húzott le, hogy azt ritkán látni. Egyszer azonban már Uram, sincs a kapuban, amikor éles magas lövést küld a karlini balösszekötő a balsarokra. De utolsó pillanatban ott terem Böhm és pompásan kifejeli a gólba tartó lö­vést. Igen nagy tapsot kap. A Cechie durva játékba kezd — a biró nyomja Füleket — de Egri mégis gólt lő A játék mind élesebbre fordul. A karlini játé­kosok tehetetlenségükben szabálytalanul bele- szállnak a példásan fair füleki fiukba. A biró Ítéletei igaztalanul sújtják az FTC-t, a közönség tüntet a biró ellen. A 22. percben lerúgják a fü­lekiek egyik legjobb emberét, Egrit, aki csak sántikálva és nagy önfeláldozással küzd tovább. A 25. percben Gleiszát 16-oson belül felvágják. De rövidesen utána inkább az FTC ellen itél a biró büntetőt a 16-osról. Sorfal. Bubenicek rava­Az ÉSE 30 éves jubileuma ÉRSEKÚJVÁR. — Az 1907-ben alapított Érsek­újvár! Sport-Egyesület ezévben ünnepli fennállásának 30 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból egész sor társadalmi és sportrendezésre kerül a sor. A sportrendezések között az első helyen áll a cseh­szlovákiai magyar teniszbajnokság megrendezése, amelyet a Teniszszövetség engedélyével julius 4., 5-én és 6-án rendez meg az ÉSE. Ezen a versenyen a szlovenszkói magyar tenisz egész él-gárdája talál­kozót ad Érsekujvárott és igy igen magas színvonalú versenyekre van kilátás. Julius 11-én egészen nagyarányú népünnepélyt renr dez az ÉSE saját pályáján. Ez olyan eseménynek ígérkezik, amelyhez ha*ció Érsekujvárott még nem volt. A nagyarányú jubilieumi népünnepély rendező­sége máris megkezdte a nagyarányú előkészületeiket. Augusztusban éri el tetőpontját az ÉSE jubileuma egy jubileumi futballtorna rendezésével, amelyen az ÉSE mellett három nemzetközi klasszisu csapat fog vendégszerepelni. ) ( A bécsi nemzetközi teniszversenyen Ausztria bajnokságáért pénteken 32 fokos hőségben 49 game-s küzdelmet vívott a magyar Szigeti a cseh Vodiíká- val, végül is Szigeti győzött 1:6, 6:3, 6:3, 4:6, 8:6-ra. Metaxa legyőzte Stefanit 8:6, 3:6, 6:3, 6:3-ra, Bawa- rowski kiverte az utolsó olaszt is, legyőzte Quintaval- let 2:6, 6:4, 6:4, 6:3-ra. — A hölgyeknél bejutott a döntőben Wolf kisasszony, aki Kriegs-Aut verte 6:4, 6:0-ra. A másik oldalon a Herbst ellen győztes Paksy- né fog szembeállni Hornnal, aki Hummert győzte le, szül Íveli a labdát— már gólt Idáit a közönség, de Uram csodálatosan ment. Utána még két sa­rokrúgást ment Uram nagyszerű stílusban. Pár­ducügyessége elkápráztat. A 37. percben nagy Cechie nyomás uitán ismét Galbácsot szöktetik. A gyorslábú füleki fiú szépen beívelt labdáját Mihók középen hátra­fejeli és a remekül helyezkedő Egri sánta lá­bával is, két karlini hátvéddel a nyakán bete­szi a labdát John kapujába. Fülek 3:1-re vezet. Most már egyetlen ünneplés és taps a pálya. Az egész karlini közönség lelkesen biztatja a füleki fiukat, akik a hátralevő időben is veszélyeztetik Karlin kapuját. Ünneplik a győztest Amikor a biró a játék végét jelzi, kitör az öröm-mámor a pályán. Beözönlik a közönség. A magyar katonák vállukra emelik Uram kapust. Egrit ölelik. A csuromvizes, poros füleki fiúikat alig tudják kimenteni a lelkes közönség karmai­ból. A fülekiek prágai szurkolói sírnak a boldog­ságtól. Felejthetetlen percek, amikor az autó­buszba szálló magyar fiukat üdvrivalgással bú­csúztatják. Alig talál utat a sofőr. Kariin útvona­lain mindenütt ünneplő, éljenző, kalaplengető kö­zönség követi a szállóba robogó autóbuszt. Fülek fiai óriási becsületet szereztek Túláradó kritika fogadta a fülekiek meglepően szenzációs győzelmét. És erre a mutatott játék alapján teljesen rá is szolgáltak. Vendégcsapat — még hozzá Szlovenszkó távoli magyar vidékéről — Prágában ekkora sikert csak egészen rendki- vüli teljesítménnyel érdemelhetett ki. A közönség átpártolása és a vendégek győzelmének ünneplé­se — sajnos — különben is szokatlan a futball- sportban. Hogy ez mégis bekövetkezett, az an­nak tulajdonitható, hogy az FTC rendkívül tet­szetős, modem, gyors és abszolút* fair játékot produkált, A csapat minden egyes tagja lelkese­déssel küzdött az utolsó percig. Technikai és taktikai felkészültsége, pompás kondíciója ma­gasan a karliniak fölött állt* Nehéz az egységes és a győzelem kivívásában egyformán részes együttesből bárkit is kiemelni. Hogy Uram ka­pust, aki egész ritka tehetség, Bölím hátvédet, aki a védelem oszlopa volt, Csukást, a kitűnő kö­zépfedezetet és a csatársor két összekötőjét, Eg­rit és Pilátot mégis kiemeljük, azt csak annak hangsúlyozásával tesszük, hogy ezeknek nevét még a prágaiak is megjegyezték. A Füleki TC első lépése a liga felé a lehető legjobban sikerült. A prágai sportsajtó egyhan­gúan benne látja a selejtező egyik győztesét. A közönség pedig azt állítja, hogy a péntekinél szebb mérkőzést a ligabajnokság egész évében nem látott ... A Füleki TC-nek csak azt kíván­juk, hogy minden reá vonatkozó jóslat beváljon. sch. p. A CsAF-MLSz (a csehszlovákiai Magyar Labdarugók Szövetsége) HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI: Kemenyik József Apátfaliusi SC—SK Pált ár ki­adatásáért a CsAF 100 Kc-t javunkra irt, melyet az egyesület javára könyvelünk. (Kip. 155—37.) A Losonci AFC—Rimaszombati TSE XI. baj­noki mérkőzés biróügyét a KEB elé terjesztjük. (Kp. 178—37.) A Közép-ker. Direktóriumában Fejes János pénz­táros és Jelűnek László dir. tag lemondását az I. B. a fölhozott indokokra való tekintettel, kö­szönetének kifejezése mellett tudomásul veszi, s helyettük Ludiwigh Antalt pénztárosnak, dr. Wein- iberger Tibort dir. tagnak kinevezi; Fejes János dir. tagsága továbbra is megmarad. (Kp. 236—37.) Balázs Károly (Zsedizi SC) igazolása ügyéiben a CsAF fegy. biz. megállapítja, (hogy nevezett azo­nos az 1933 márc. 31-től a Zlatémor. FC részére igazolt Balázs Lajossal. — Utóbbi részére igazol­ható fölfüggesztésének letelte, keresztlevelének benyújtása és 623.10 Kg tartozásának kiegyenlí­tése után. — A játékost kétszeres igazolásért 1937 ápr. 27-től kezdődő 6 (hóra fölfüggeszti. (D. 257-37.) A pályaválasztási jog átengedésére (eladására) vonatkozó javaslatot a Szöv. Tan. Biz. ama indít­vánnyal terjeszti az lg. Tan. elé, hogy ennek ki­mondására a Kér. Választmányok legyenek ille­tékesek a bajnoki idény megkezdése előtt. — Esetleges (hozzászólásokat f. (hó 21-ig bezárólag kérünk. (S. 264—37.) A CsAF köv. magyar nemzetiségű játékosok nemzetiségét szlovákra változtatta át: Olejnik Já­nos (Presovi TMiSE), Hiozner Gyula (Ungvári MTE). (É. 282, Kt. 281—37.) Reiter Róbert SK Zelezniöiarov—Ungvári AC átlépését a CsAF fegy. biz. érvényesíti; leigazolja a várakozási idő letelte és 821 Kg kiegvenlitése után. (Kt. 338—37.) Sigmund József (Füleki TC) igazolási ügyében a CsAF fegy. biz. megállapítja, hogy S. József­[frrtlttfltOVJ JL * ve&c-UMtyaq.­U| epeba 4jg^í gyógyvize (DSK Prerov) azonos Gártner Józseffel (Warns- dorfer FK); mindkét igazolást megsemmisíti. — A játékosnak helyes neve Sigmund József Károly, cseh nemzetiségű; május 7-től számított 6 hónap múlva bármely egyesületbe léphet, ha a WFK-nál tartozását kiegyenlíti. (Kp. 339—37.) Az Osgyáni Sport-Egyletet a CsAF fölvette tag­jai sorába. (Kp. 343—37.) A Ligeti SC—Rimaszombati TSE május 30-iki bajnoki elődöntő mérkőzést az I. B. 1:1 arányban igazolja. — A jun. 13-iki Rimaszombati TSE—Ga- lántai SE elődöntő birájául Janicsek Rezsőt küldi ki. (S. 361-37.) A Füleki TC-nak Szlovenszkó div. bajnokságá­nak megnyeréséért az I. B. iegősziotébb jókivána- t-ait fejezi ki s további küzdelmeihez is a legna­gyobb sikereket kívánja. Üdvözletünket külön át­iratban fejeztük ki. (A. 378—37.) A mérkőzéseket látogató közönség biztositására vonatkozólag ajánlatot kaptunk, melyről rövid időn belül a kerületek utján értesíteni fógjiuk az egyesületeket azzal, hogy a köriratra a megadott határidőn belül föltétlenül válaszoljanak, mert az ügy igen fontos! (S. 395—37.) Kővár Adolfot RSK Karlová Vés—P.-Püspöki TK a CsAF jun. 1-évei kiadja; tartozása 30 Ke. (Ny. 399—37.) Alábbi katonajátékosoknak vendégszereplési en­gedélyt ad a CsAF: Johanyák Árpád SK Slovan Rim. Sobota—Párkányi TE, Medve László Palán- kai SE—-AC Poprád; hatálytalanítja: Föhst Adolf SK Soborten—Kassai SC; utóbbi igazolvány! (D. 383, Kt 406, É. 423—37.) Az I. B. kiadta: Mihalovics Frigyes Ligeti SC— SK Bafov Otrokoviee, Federmayer Ernő Donau. stadt SC—DSK Teschen (500 Kö), Margit les Fe­renc Nagyszöiilősi SE—SK Kojetin; helytelen ada­tok miatt nem adja ki: Putyera János Salai SK— SK Zilina, Olejnik János Prés. TSE—SK Slavia Presov, Moskovits Aladár Ungvári TKSC—SK Makkabi Prostejov, Hajlik Mihály és Popovies Endre Munkácsi SE—SK Slavia Műk aö evő, öster- reicher Leó Munkácsi SE—SK Makkabi Prostejov. (Ny. 405, 426, Kt. 418, D. 417, É. 416, Kt. 209, 411— 413—37.) A Központi Egyeztető Bizottság ülését f. hó 16-án 7 órakor tartja. A Szöv. Kupa-Biz. a Szenei SK föllebbezését a föllebb. dij be nem fizetése miatt nem tárgyal­hatta s igy a KKB határozata érvényben marad. A SzKB a kupa elődöntő- és döntő-mérkőzések napjait jun. 27-, juh 4- és juh 18-ában állapítja meg. — A Nyugati MK orsz. döntőjébe a köv. egyesü­letek kerülnek: DTC—Ra.pid, Dornkappel—Vas, Lévai TE—ÉSE, Tardoskedd—KFC, IKVSC— LAFC mérkőzések győztesei, továbbá Tamásfa'lva —Ligeti SC, valamint Galánta.—Rimaszombat baj­noki elődöntőből kieső egyesület. — Sorsolás ked­den! — Keleten az orsz. döntőbe a PTMSE—KSC, RSC—KAC, CsSE—BFTC, MSE—KSC győztesei kerülnek; döntő itt is jul. 18-án, elődöntőket ké­sőbb állapítjuk meg. Fölhívjuk a kerületeket, hogy a kupa nevezési dijak 40 százalékát haladéktalanul küldjék be! Dél, Közép és Kelet az ifj. bizottságok fölállítá­sára vonatkozó jelentéseiket azonnal küldjék be! A CsAF—MLSz titkársága. Versenykiírás n. A Polgári Torna-Egyesület, Bratislava a Cs. M. A. Sz. megbízásából 1937 junius 28-án, hétfőn d. e. 9 órai kezdettel saját ligeti sporttelepén rendezi meg a Cs. M. A. Sz. staféta- és csapatbajnokságait. Versenysorrend: 4-szer 200 m. staféta-síkfutás (előfutam). Sulylökés (hármas csapat). Magasugrás (hármas csapat). 4-szer 400 m. staféta-síkfutás (előfutam). Diszkoszvetés (hármas csapat). 4-szer 1500 m. staféta-síkfutás (döntő). Távolugrás (hármas csapat). 4-szer 200 m. staféta (döntő). Gerelyhajitás (hármas csapat). 4-szer 40Ó m. staféta (döntő). 1. A verseny a Cs. A. A. U. fennhatósága alatt áll és annak szabályai szerint rendeztetik. 2. A verseny egyszersmind egyesületi pontverseny is a PTE vándordijáért, pontozás: 5—3—2—1 ugv a stafétáknál, mint a csapatbajnoki szá­modnál. 3. Minden egyesület tetszés szerinti számú csapa­tot, illetve stafétát nevezhet, 4. Nevezési dij stafétánként, illetve csapatonként 5 Kö. 5. Nevezések hivatalos blankettán a nevezési dij egyidejű mellékelésével 1937 junius hó 21-ig Marék István, Bratislava, Cukor-u. 6, címre kül­dendők. 6. A csapatbajnoki számokba 5 (öt) versenyzőt le­het nevezni, akik közül azonban csak az első három eredménye számit, 7. Óvás az egyes versenyszámok lezajlása után 10 percen belül a versenybirónál 10 Kö mellék­lésével adandó de, mely összeg az óvás elutasí­tása esetén a Cs. M. A. Sz.-et. illeti. Bratislava, 1937 május 29-én. A PTE a ti. szakoszt. vezetősége, t

Next

/
Oldalképek
Tartalom