Prágai Magyar Hirlap, 1937. április (16. évfolyam, 74-99 / 4220-4245. szám)

1937-04-10 / 82. (4228.) szám

1937 április 10, szombat. 'PRAGAI-AVwAaRH 1RLAP Frissen borotvált külsőt ad „ECLIFS E“ 9 ® © Egy kísérlet meggyőzi Önt fkifyen ide váekatá Szlovenszkó egyrészében még esős időjárás. A legtöbb csapadékot Nyugatszlovenszkóról je­lentették. — Időjóslat: Rövid átmeneti javulás után délnyugat felől újabb esőzési zóna terjed a köztársaság fölé. — MEGALAKULT AZ EGYESÜLT PART POZSONYI MUNKÁSSZAKOSZTÁLYA. Az egyesült párt pozsonyi sajtóosztálya közli: A napokban ült össze a pozsonyi és környéki ma­gyar munkásság, hogy megalakítsa az egyesült párt munkásszakosztályát. A gyűlésen a pártve­zetőség részéről megjelentek Kontsek György tartománygyülési képviselő, dr. Bicsovszky Káz- mér országos főtitkár és Varecha József köz­ponti munkástitkár. Kontsek György, a pozso­nyi szervezet ügyvezető elnökének megnyitója után dr. Bicsovszky Kázmér ismertette a párt­programot és a szervezeti szabályzatot, majd egyhangúan kimondották a pozsonyi munkás- szakosztály megalakulását. A vezetőség a kö­vetkező: Elnök Szabó Béla, ügyvezető elnök Szabó Gusztáv, alelnökök: Berták Dezső, ifj. Bokros Miklós, Méry Vince, Rozinay Gyula és' Szucsány Rezső, jegyző Kunszt Elek, pénztáros Horváth Vilmos, ellenőrök Kovács Mihály és Simon Vince. Választmány: (Pozsony) Bálán Mihály, Csömör Mihály, Énekes János, Hor­váth István, Jancsó Sándor, Szalay Lajos és ZikhaTdt Károly, (Dornkappel) Gáhner István, Perneck Lipót és Telekes Béla, (Ligetfalu) Da­rázs János, Muzslay István és Peiszer József, (Óliget) Csornay Imre, Kovács Antal és Pasoby Péter, (Zabos) Fölös Lénárd, Kiss István és Malaschitz Rezső, (Főrév) Drabek Antal, Klim József és Musitz Lajos. — 107 EZER UTMUNKÁS ABESSZÍNIÁBAN. Rómából írják: Az abesszimai úthálózatnak ki­építését gyors ütemben folytatják, hogy még az esős évszak előtt elkészüljenek a munkával. A hatalmas úthálózat megépítésére 40 vállalat ala­kult, amelyek összesen 107. ezer munkást foglal­koztatnak. Coibolli-tG-igli olasz munkaügyi mi­niszter elutazott Abesszíniába, hogy személyesen ellenőrizze a munkálatokat. A pozsonyi országos képzőművészeti kiállítás a dunaparti Mezőgazdasági Muzeum termeiben naponta délelőtt és délután nyitva áll! E kiállí­tás magyar ügy! — A REVOLVERES DRÁMÁBAN SZEREP­LŐ JOCHMANN JÁRÁSBIRÓT NAGYSZÖL- LŐSRE HELYEZTÉK. Beregszásziról jelenítik: JocJhmanin József beregszászi járásíb’tró január 20-án, amliint annak iidiején részletesen jielentet- tük, revolveréivel véletlenül agyonlőtte lakás- adiójáinafc fialta! feleségét. A járáslbirót annak­idején áillásáitól fideiiglenesien felfüggesztették. A felfüggesztés kérdésében aiz igazságügyministz- tériiuim miás álláspontot foglalt él és jodhmamn jánáBibiróit állásába visszahelyezte, de szolgálat- tétiellre Nagysizőllősre osztotta be, ahol mint büntetőbiró fog működni. Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bél- izgal'mat, gyomorégést, vértódulást, szo­rongást vagy szívdobogást érez, igyák mi­nél előbb egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. 28 — AMIKOR A KÖZSÉGI ALBIRÓ TEHE­NET LOP. Pozsonyi szerkesztőségiünk jelenti telefonon: A Galánta melletti Nagytooirsány- ban Szlovák András gazda istállójából ellop­tak egy 2800 korom értékű fejőstehenet. A tolvajok Kismagyar -irányában hajtották a te­henet, majd kompon átvitték a Kis-Dunán. Takács révészt arra kérte egy idősebb ember, hoigy vigye át hitelbe, mert a tehenet eladja és rögtön utána megfizet! a vitelidiijat. Ter­mészetesen nem jiött többé vissza. Szlovák András feljelentéséire a csendőrség bekísérte Koilomár Ferenc 42 éves kislégi gazdát és an­nak sógorát, Nagy István 30 éves jókai mun­kást. Kolo'már, aki különben községi alhiró, tagadta a lopást, de a csendőrök megtalálták Kolomár istállójában a tehenet, amelyet idő­közben már meg is nyírtait, hogy azután ha­mis marhalevéllel eladhassák. Kolomárt le­tartóztatták és a pozsonyi ügyészség foghá­zába szállitották. Amikor Nagy István ezt meghallotta, bicskájával átvágta nyakát. Sú­lyos állapotban beszállitolták a pozsonyi kór­házba. Nagy István különben öt korona jutal­mat kapott sógorától a tehéhtopásban való se- gédk ezésért. xx Mi legyen egy házban mindig kéznél: Alpa sósborszesz. Masszírozás Alpával elősegíti a vér­keringést, erősíti az izmokat és felfrissíti az ide­geket. Guruul ázzunk és öblítsük ki szájunkat lan­gyos vízzel, amibe egy pár ósepp Alpát öntünk. Fertőtlenítjük ezáltal a lélegző utak nyákhártyáit és elhárítjuk, a meghűlést. Kérdezzük meg az orvost! 7 Az orosz Maginot-vonat Gigantikus földalatti acél- és betonfedezékek a Keleti-tengertől a Fekete-tengerig A vörös hadsereg szerepe a szovjetorosz politikai életben ■ ■ ■ Leleplezés az orosz hadsereg támadó erejéről ■ ■ ■ LONDON. — Az Oroszországban lejátszódó politikai események is igazolják azt a régóta han­goztatott feltevést, hogy a kommunista Oroszor­szág egyre határozottabb lépésekkel közeledik a katonai diktatúra felé. Egyetlen egy országiban sincs olyan katonakultusz, mint Oroszországban. Ma már nemcsak a fegyverek felett uralkodik Vo- rosilov, hanem a lelkek fölött is. Az orosz milita- rizmus teljesen fölébe kerekedett Lenin politikai és szellemi örökségének. A legjellemzőbb Orosz­ország gigantikus katonai berendezkedésére, hogy a vörös hadsereg tizenkilenc éves fennállását a közelmúltban megünnepelték. Különvélemény a huszárságról A vörös hadsereg tízenkilencéves fennállása al­kalmából a hadügyi népbiztos olyan hangú beszédet mondott a vörös hadseregről, amely a legharcia- sabb nacionalista államnak is becsületére vált volna, a világforradalomról, proletariátusról szó sem esett, csak az orosz hazáról. Végül himnuszt zengett az uj orosz alkotmányról is, amelyet köz­tudomás szerint Sztalin-alkotmánynak neveznek hivatalosan, de Sztálin személyéről nem tett említést. Ami külföldön is nagy feltűnést keltett, Oroszor­szágban pedig valósággal ellenforradalmi tettnek számít. A vörös hadsereg ünneplése közben azonban nemcsak politikai kulisszatitkokról hullott le a lepel, hanem egy szemvillanásnyi bepillantást ka­pott az európai közvélemény Oroszország hadi- készülődéseinek gigantikus szervezetébe. Érthető okokból nem jelent meg részletes jelentés a vörös hadsereg számáról és beosztásáról az ünneplés al­kalmából az orosz lapokban, — de azért egyet- mást mégis csak; meg lehetett tudni. így például az orosz vezérkar hangoztatja, hogy ellentétben más országokkal, a lovasságot távolról sem tartja elavult fegyvernemnek és éppen ezért még emelni fogják az orosz lovashaderők lét­számát. Nyilván ez a magyarázata annak is, hogy Orosz­országban ismét felélénkült a kozÁkkuAtusz. A gyalogság nemcsak gépfegyverekkel, kézigráná­tokkal és tankelháritó ágyukkal van fölszerelve s nemcsak erősebb és jobban 'szervezett, mint a cári hadsereg volt, hanem az úgynevezett ifju- pionirok kiképzése által olyan támadóeröt reprezentál, mint egyetlenegy más európai hadsereg sem. Ezt maga a Szovjetvezérkar állapította meg az ünnepi szónoklatok mámorában a vörös hadse­regről. Tengeralattjárókból áll az orosz Holta Fontos kérdés a hadiipar kérdése is, annál is inkább, mert hiszen a világháború alatt a cári hadsereg gyors felmorzsolódásának az volt a leg­főbb oka, hogy nem állott elég aktív hadiipar a harcoló hadsereg háta mögött. Erről a kérdésről egy katonai szakember cikkezik az egyik mosz­kvai lapban és megállapítja, hogy az orosz acélipar, amely a hadiszergyártás szem­pontjából a legfontosabb, 1913-ban 4.5 millió tonnát termelt, 1936-ban pedig 16 millió tonnát. Ami a flottát illeti, ez egyik leggyengébb pontja az orosz hadseregnek. A cári hadseregtől nem tud­tak átvenni örökségként úgyszólván semmit, mert a cári flotta nagyrésze még időben elmenekült a Fekete-tengerről. A keleti-tengeri kikötőkben a vörösök mindössze három páncélost, Vladivosz- tokban pedig egyetlenegy ágyunaszádot találtak, így aztán teljesen uj flottát kellett felépíte­niük, amely ebben a pillanatban majdnem ten­geralattjárókból áll. (Az angol sajtóból ismeretes adatokról, amelyek szerint 90 tengeralattjáró állomásozik a Keleti tengerén, 40 pedig a Távol-Kelet vizein, nem ir egy szót sem a szovjetsajtó.) Az orosz Maglnot-vonal titkai A legnagyobb szenzációja azonban az ünnepi nyilatkozatok kapcsán tett 'beismeréseknek az volt, hogy az orosz vezérkar a legnagyobb hite­lességgel megállapította, hogy Oroszország nyugati határvonalán a Keleti-ten­gertől le, egészen a Fekete-tengerig egy föld­alatti erőditményrendszer húzódik. Az orosz Maginot-vonal „legendáját*', amiről évek óta Írtak a német lapok és amit az oroszok állan­dóan cáfoltak, most maga a vörös hadvezetőség hitelesítette. Az „Izvesztija** egyik munkatársá­nak alkalma volt a határtól mintegy harminc kilo­méternyire húzódó földalatti erődítményeket meg­tekinteni és csodálatos dolgokat mondott el ta­pasztalatairól. Az erőditményrendszert a legnagyobb titokban építették ki az oroszok — s hozzá kell tenni: a Cseka börtöneiben összegyűjtött százezernyi fogoly munkaerejének felhasználásával. A Maginot-vonal mintájára ez az erőditmény- rendszer is vasból és betonból készült és számos úgynevezett elhárító központra épül fel. Ezekből a központokból telefonon igazgatják az egész vé­delmi vonalat tüzérségi, tank-, vagy repülőtáma- dás esetén. Ágyuk, amelyek vízzel vannak elbo­rítva, periszkópok, amelyeknek tükrében minden, a felszínen lejátszódó eseményt figyelemmel lehet kisérni, egy topográfiai rendszer, amelyben min­den határmenti fának vagy kőnek külön száma van, úgyhogy koromsötétségben is meg lehet aka­dályozni az ellenség legóvatosabb hadmozdulatait is, kimeríthetetlen élelmiszer- és lőszerkészletek, — ezekből áll az orosz. határvédelmi rendszer, amely egyébként két, egymástól két óra járásnyi távol­ságra lévő párhuzamosan futó vonalra épül fel. Erről a Maginot-vonalról az angol és a német lapok már töb'bizben írtak, úgyhogy a világnak nem volt nagy szenzáció, a vörös hadsereg ün­neplése közben elhangzott nyilatkozatokból el­lenben kiderült, amiről eddig az európai lapok nem írtak, hogy ugyanilyen Maginot-vonal húzó­dik a Távol-Kelet határvonalán is, Mandzsúria mellett. A hét méreg Az ilyen módon védelemre felkészült Oroszor­szág azonban nemcsak a defenzíva kérdéseivel foglalkozik, hanem nyíltan készül a támadó- háborúra is. És pedig két fronton is. Az egyik front a katonai, a másik a világnézeti. Varsói jelentés szerint az állami orosz kémiai üzemek egyik főmérnöke feltalált egy mérges gázt, amelynek hatása minden eddig ismert gáz­nál borzalmasabb. Egy violaszinü folyadékról van szó, amelyet, ha nagy mennyiségben kevernek vízzel, olyan gázt fejleszt, amely akadályozza a légzőszervek műkö­dését és súlyos égési sebeket okoz a bőrön. Az a terület, amelyet a folyadékkal befecekendenek, hosszú időre teljesen terméketlenné válik, mert a gyilkos gázt fejlesztő folyadék minden szerves életet megöl. Az eddig ismert gázálarcok és fel­talált biztonsági készülékek teljesen hasznavehe­tetlenek az uj méreggel szemben. Az uj méreg helyett azonban a régi, jól be­vált mérget Is alkalmazza a szovjet — a bolse- vizmus mérgét. A harmadik internacionálé propaganda-bizottságá­nak legutóbbi ülésén elhatározták, hogy Kelet- európa megdolgozására huszonötmillió dollárt for­dítanak. A prágai bankbetörők elhagyott autója tizenegy óráig állt egy forgalmas uccán, — amig felismerték A gangsztereknek nyomuk veszett ■ ■ Magas jutalomdijat tűztek ki a tettesek kézrekcritésére PRÁGA. — A prágai bankrablókról csütör­tök déliben elkövetett betörésük óta semmii hir. A rendőrséget az est folyamán arról ér­tesítették, hogy a rablók autóját Olmützíben látták. Ez a híradás tévesnek bizonyult, mert az autó sofőrje este 11 óra tájban a vino- hrady-i Dyx-uccán megtalálta üresen álló autóját. A kocsi teljesen sértetlen volt és a szomszédok állítása szerint már körülbe- d lüll 11 óra hosszat állt azon a helyen, ahol megtalálták. A rablóikat senki sem látta kiszállni az autó­ból. Tötbb körülmény is közrejátszott abban, hogy csütörtökön délután a prágai rendőrség másutt is erősen igényibe volt véve és ezzel magyarázható, hogy az autó, amelynek rend­számát 'már a déli lapok is közölték, 11 óra hosszat állhatott egy elég forgalmas uccán, anélkül, hogy felismerték volna. Az éjszaka folyamán nagyszabású razziát rendezett a prágai rendőrség. Az alvilág összes hírhedt mulatóját, kártya- ibarlaingját és búvóhelyét felkutatták, — mind­ezt azonban eredmény nélkül. A rendőrségnek különben az a véleménye, hogy a bankrablók azonosak lesznek a tavaly a S pórik) v külvárosban elkövetett bankbetö­rés tetteseivel. Az autó megszerzése és a be­törők „munkája**, a legkisebb részletekig tel­jesen azonos a sporilovi betörőkével. A prágai városi takarékpénztár 5000 koro­na jutalmat és az elrabolt pénzösszeg 10 százalékát tűzte ki a tettesek kézrekeritő- jének vagy nyomravezetőjének jutalma­zására. Budapesten is keresik a prágai gangsztereket BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztősé­günk telefonjelentése.) A prágai rendőrség értesítette a magyar közbiztonsági hatóságo­kat, hogy a bankrablók minden valószínűség szerint Magyarország felé vették útjukat s ez­ért kérte a magyar rendőrség támogatását is a nyomozásiban. A budapesti rendőrség meg­tette a szükséges intézkedéseket. „MECHANIKA* lVinter Ervin BRATISLAVA, Racistorfská 140. Telefon 31-68. Gyárt és javít: feszmérő- ket (manometer), hőmé­rőket, reduktoros szele­peket oxigénre, gázra, szénsavra. Tachométerek javitása. — Ne felejtse el idejében beküldeni nb. rendeléseit. — „MEGBÍZHATÓ" SZEMÉLYZET. Bu­apesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Báró lorn Frigyes napokig távol volt Budapestről, ’egnap éjszaka hazatért Andrássy-uti villájába megdöbbenéssel vette észre, hogy távolléte latt valaki kifosztotta lakását. Kára meghalad- i a 80.000 pengőt. Ellopták ezüst evőkészletét, $bb értékes perzsaszőnyegét és régi festmé- yeit. Följelentésére a rendőrség azonnal megin- itotta a nyomozást, amely meglepő fordulatot ozott. Kiderült, hogy a lopást a villa személy- ete követte el. A báró inasát, szobaleányát és óriását letartóztatták. — RAJTAVESZTETT ZSEBTOLVAJOK. Zsolnáról jelentik: Medvedik Mária zsolnai cse­lédleány a vasúti pénztárnál jegyet váltott Lip- tószentmiklósra. A mögötte álló Dániel Márton vándorköszörűs és vadházastársa, Horvát Emma észrevették, hogy a cselédleány pénztárcájában néhány száz korona van. Nyomon követték a cselédíeányt, együtt szálltak be vele a vonatba s egy óvatlan pillanatban kihúzták zsebéből a pénztárcát. De a zsebtolvajok nem „működtek" elég ügyesen, mert leleplezték őket és Ljptó- szentmiklóson átadták a csendőröknek. — ELÍTÉLT GYÜMÖLCSTOLVAJOK. Beregszászról jelentik: Jakab János és Demjén József beregszászi munkanélküliek tavaly ősszel a borzsavölgyi vasút beregszászi pályaudvarán veszteglő vasúti kocsiból diót és almát loptak. A beregszászi kerületi bíróság a két tolvajt egyenként négyhavi fogházra, az orgazdát, Stern Lajos vendéglőst pedig háromhavi fog­házra ítélte el. xx Amikor a háziasszony keres. Hogyne, a háziasszony is keres, ha t. i. olcsón és jól vásárol. Anniiképpen idejében tesz el gyü­mölcsöt és főzeléket, éppentugy tojást is rak­hat 'be. Csupán 1 korona ára vizüveg kell és azzal biztosi tót t magának 60 darab friss to­jást. Télen megérzi az ember az ilyen teher­mentesítést: és ez keresetnek számit, amit az­által éir el az ember, ha vizüvegibe rakja a tojásokat. — ELFOGOTT BETÖRŐ. Érnekuj zárról je­lentik: Az érsiekiujvári csend őrségnek elkerült Nagy Károly 21 éves csavargó személyében egy veszedelmes betörőt ártalmatlanná tenni. Egy bicikh'itopásbó'l kifolyólag került Nagy Károly a ceeindőrség kéziére, az elfogott tolvajról azon­ban hamarosan megállapították, hogy rovott- nuuilbu ember, aki sorozatos betöréseket, lopá­sokat követett el. Nagy beismerte, hogy a. ko- zteilmiiltbain háromszor egymásután betört Beim-, féld Ede énsekujváirl kereskedő üzletébe, továb­bá beismerte azt is, hogy ő volt aiz, akii egy Íz­ben 'fényes nappal feltörte Elkért Jakab keres­kedő üzletét.. A csendőrség széleskörű vizsgála­tot indított, hogy Nagy bírnia jstro.imát össze- álíittihaisem

Next

/
Oldalképek
Tartalom