Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-24 / 19. (4165.) szám
1937 január 34, vasárnap* A SZLOVENSZKÓI LELEK — Egy kérdés és egy felelet érdekes összetalálkozása — Pál, Maróthy Jenő, Pásztor Árpád, Kosá* ryné Réz Lola, Nagy Endre, Komáromi János, Szép Ernő, Erdős Renée, Halász Gyula, Lesznai Anna, Bányai Kornél, Pe-i terdi Andor, Bodor Aladár, Komlós Aladár* Juhász Gyula, Miklós Jenő, hogy csak az ismertebbeket említsük. PRÁGA, Január 23. Két összetartozó cikket köziünk alább. Két cikk, egy téma; kérdés és felelet. Farkas István felteszi a nagy kérdést; miért nem alakult ki a sajátosan szlovenszkói lélek és ennek nyomán a sajátosan szlovenszkói magyar irodalom úgy, ahogyan ez Erdélyben történt Mért van az, hogy Erdély rengeteget adott az egyetemes ma- gyár irodalomnak, Szlovenszkó magyarsága még keveset Sándor Imre e cikkről mitsem tudva, ettől teljesen függetlenül irta meg a magáét a szlovenszkói magyar írók nyitraí antológiájának második kötetével kap* csolatban. Ez a kötet a Szlovenszkóról elszármazott írókat tartalmazza. Sándor Imre pontos választ ad a nagy kérdésre, hogy miért nincs kifejező irodalma Szlovenszkónak: „Még nincs gyakorlatunk a különéfés- ben." A két cikk két szlovenszkói író véletlen, találkozása a szlovenszkói írás legközpontibb kérdésénél. Az egyik cikk kiegészíti a másikat; fájdalmas kérdőjel mell’ett hivő felkiáltójel, amely a szlovenszkói magyar lélek elkövetkezendő jövőjét revelálja. PróbájliJuík eteniieanl a (képeit, Kogy (hátiba csak azért tetszik ott és töilüfk ramdeai szébbnek, mert a ma-g-y ar megszokta, hogy mindig a iszomezédé tessék, de ez 'is csak álofcosíkodás. Erdély egy datraib magától támadt, átmeinetileg talán ma- igáibaroskaait, de önálló, étet.es élet. Szlovemszikö és Kánpáitóul'ja busz évvel edöbbr-öil messze évszázadok távlatáig Habsburg-ország volt és semmi más. fis ha a mi dalunk egyszerűbb s velünk együtt egyszerűbb és szerényebb a mi szlovák testvérnépünk dala is, igét és múltat semmiből nem teremthetünk. Közös szenvedésekre még egyformáin emlékezhetünk s ma, a hirdetett demokrácia. korában, egy kis Nyugatot utánzó siirge épitoni-aikarással sóik újat, de nem maradandót. tudunk adni azoknak, akik még 'benne élnek jobban a múlt. eseanényes forgatagában. * ¥ ¥ Szlovenszkó lelke Irta: Farkas István Ünnep délután, amikor odakint már alkonyra bomályosult az élet és pirosarou gyerekek tértek meg a korcsolyázásról, találkoztam Erdély lelkéveL Felém mosolygott a vén Firtos- hegy, éppen olyan szűzies magakelletéssel, mint amikor utoljára láttam, bevetültek a szobába a köröndi fazekasok, eljött hozzám a lemhényi asszony, akinek jósütetü kenyerét ettem, a Feketeügy vize csobogott előttem, tiszta, kristályos vizével s az Ojtozi-szoros őrző Mogyorós hegy is bekandikált az ablakomon. Lóíő-székely, unitárius emberrel beszélgettünk. dr. Bedő zsélyi föJdJbirtokossá 1^ a Zichy-oiradailoim volt jogtanácsosával. Lófö-szé- kely — olyan csendes erőmmel, minden kérkedés nélkül tudta mondani s szivemre hullt a Tamási Áronok. Nyíró Józsefek, Kós Ká- rolyok, Berde Máriák és mindannyiuk sok, remek Írása. Erdély lelke itt volt velünk az ünnep délutánján s dalolt nekik a kolozsvári kollégiumról, a még ma is meglévő székely- keresztúri unitárius kollégiumról s Gábor Áron népe a nagy Mesemondó Egy az Istenén keresztül velünk parolázott. Régi, Ízes jelenet játszódott le előttünk újra, a prázsmári nemzetiségi határon oláh, szász és „szent" helyi székelyek között. S magamban mondogattam a verset, amit húsz esztendővel ezelőtt faragtam szép Erdélyerszagban: „Bucses, Firtos, Retyezát. román s magyar jóbarát". Vajh, megfürdöim-e még valaha gyermekes iérdig-módra a Feketligy vizében, a székelyek ősi folyójábán, amelynek medreiből Csaba népe itatta apró lovait? Vajh, tudok-e még derűs és tudatlan ifjú ésszel földrajzi tájékozó- dásképein felsorolni látott és hallott faluneveket, Nyárádszeredát, Marosvásárhelyt, Mádé- falvát, K’ézdiszentlelket, Csikszentsimont, Ká- szoinaltizt vagy Gélén óét, Bereezket s ezernyi ezer vagy annál is kevesebb, szegény, szegény, de csupa jóiz-falucskát, várost? Amikor igy szénit öl-szemben állottam a még gyerekfolyó Ipoly partján a Fékéteügigyel. valami el nem titkolható nosztalgia fogta el vák regény örökítette meg s mi nem nyúltunk a két kézzel kínálkozó témához. Hiába, hiába, nincs szlovéné z ód .lélek, szár nmnikra, magyarok számára, merít a lassan, de gyönyörűre épült egykori magyar metropolis, ott lenit, a magyar Duna partján mindent elvitt előlünk. Tehetségeket is bőven adtunk, e ők magukkal vitték és tovább adták emlékeinlket. írók, művészeik és tudósok seregét adtuk s egy sem maradt számunkra szőkébb hazánkban. S valahogy hasonlók hozzánk a szlovákok is. nekik sem dalol ‘irodalmuk régi emlékeket, hiányzik a sok vihar, a sárga veszedelemtől a mohácsi vészig, egy Ikiis ország függetlenségiéért, remegő állandó külső és belső küzdelemBudapest s vele együtt az egész magyar nyelvterület, pedig a sajátos szlovenszkói arcunkat szeretné látni. Hiába jön innen de, onnan is dédelgető becéző szó a ezlovenszikói irodalom erősségéről, -mi érezzük, hogy bedőlünk hiányzik az, amit Erdély a 'történelem patinájával együtt kapott: a maradandó, visszasugárzó lélek. Mi csak éltünk ezen a darab földön, s bár ezren és ezren minden gyökénszálunlkikal a Duna, a Ga- ram, az Ipoly, a Sajó, a Rima, a Vág, a Hennád ég a Tarca meg az Umig és a Tisza vizéhez kapaszkodunk, csak apró gyökérszálakkal tudunk évszázadokat visszalépve is idekapaszikodni. Erős, otthoni talajon is mintegy talajtalanul áliktnk, ha kicsiisiégében is olyan erős eiéllyel összehasoulitjuk magunkat. Szlovenszkó lelke valahol elmejtve dalod a Kárpát bérced alatt s a begyifodyók harsionás zúgása veszi fed alig hallható melódiáit. Szlovenszkó magyar lelke valahol ott rejtőzik a csallóközi aranyrónán, kiszáradt nádasok buza- tengert ringató ölében s csak a paraszti kasza baráti pengése tud,ja- kiérteni feltörő kivánfco- zását. Szlovenszkó lelke .bennünk hallgat és rneim tudtuk még tudattá értékelni, fényes napvilágra hozni. Nagyon hirtelen maigurJkra maradtunk és a lélek fájdalmain át, a tanácstalanság vajúdásában nem tudtunk, nem mertünk jobban körülnézni. De talán itt közeleg nnár az idő, amikor ikét lassan múló évtized helyünkre terel és először remegő, nyugtalan kezekkel, majd mindjobban és mind melegebben 'táruló öleléssel magunkhoz tudjuk szorítani fel nem fedett énünket, nekünk is. másoknak is szépséges szépségeinket. Ez lesz Szlovenszkó lelke, mely a rohanó idő megállást sem engedő nógatásában mégis visszaderit majd közösen átélt, szép emlékekre, magunk vailaml- korí. gyönyörűséges meseéletére. Hogy fájdalmakkal és szenvedéseikkel lesz néhol tetézve? Hát vau-e valódi emberi szépség fájdalom, nélkül? De lesz benne tele marokkal ujjongó, büszke öröm >is: lám, mit tudunk nektek, másoknak nyújtani!? S ahogy Erdély egy tudott lenni három nemzetiével, mi is úgy tudunk majd együtt és egyek lenni a múlt káncskeresésénél régi há- Tomságunkban. A kuruc föveget magyar, szlovák és ruszin együtt viselte, a fehér lobogó alatt együtt mentek a szabadság elébe, Branyiszkó- nál is együtt voltak és együtt voltak még a nemrégen ss lezajlott világégésben. Vér ée vas, dal és kenyér eggyé kovácsolta a három nemzetet, a Kárpát csak olyan szeretettel nézett le rájuk, mint ahogy egyformán nekik ringatta babjait a kék Duna és a szőke Tisza. Kell és lehet, mórt meg kell találnunk a szlo- venszikói lelket. I * * * Küiénx>éi^MéiiMA nyitrai antológia a lelkem: miért nincs számunkra S/doven- szkónak is olyan lelke, mint amilyet Erdély adott három nemzetének? A regényes Vág- vöurve sok szép várromjával, a csodás emlékű Munkács hősi asszonyával, a sárosi vidék a Nagy Fejedelem ezernyi apró emlékével, va.py a Csallóköz furcsa, pogány kori településeivel, igazi magyar színével és izével miért nem tudott kitermelni uj történelmi regényt .Szlovenszkó és Kárpátalja talajéiból? Amíg Erdélyiben még Pécíhy Simon is bocsánatot tudott nyerni szombatos szektájával s minden látszólagos nemtetszés ellenére is imegimarad- tak az unitáriusok, nálunk vérfürdő volt éppen abban a városban, amelyben miég ima is Rákóczi palotája a legszebb .épület, s amelyre lemoso lyog a tiszta tél időben a sáros várhegy csonka ormaival. Miért, hogy bár Rákóczink, Vak Bottyánok, Rercsényiek, Kos- suthok. Madáchok, Mikszáflioik is éltek velünk és közöttünk, ez /mégsem Erdély volt és mégis minden történés átment a Királyhágón-túlra, mintha a fenyvesek olt szebben susognának, a tó vize tisztábban csillanna, s Szénit Anna pátronátusa alatt olyan szép, apró hullám- foltokat tarajozik a. víz, mintha ősidőktől ember szem siíuiogatására készült volna.. Lapozgatok az emlékezetben s nem tudom im egtalálná s zellemiségü nikbe n Szlovenszkó közös lelkét. Csák Máté .k isikirályi udl vara tói vissza és előre keresek s lassan kibontakozik elő ttem két nemzetet magáiénak valló tudós Bél Mátyáson át a mai korig egy egész, hosz- vzu, folyamatos élet. A sziüzmiáriás lobogó olyan szent emlékezés, amelynek ima csak beleié való és elhulló visszhangja lámad. Pro libertate! hallom a kuruckori' hangot, amely éppen szláv vidéken született s nem tudtunk belőle magunk módján élete* irodalmat oináíni. C^ejto vár asszonyát hatoJunas satoKülsöre nem nagyon mutatós könyv, — bár ahhoz képest, hogy vidéki nyomdában, Nyitrán készítették, nagyon is rendes — de belsőre, azt hiszem, irodalomtörténeti jelentőségű. A Szlovenszkói Magyar írók Antológiájának második kötetéről van szó. Az antológia általában nem tartozik a rokonszenves és keresett olvasmányok közé, de ez a kötet nemcsak értékes tartalmú, hanem mint olvasmány is izgalmasan érdekes- Azoknak is, akik az idevágó betütengerben mindeddig nem kaptak kielégítő választ arra a kérdésre, hogy miért nincs különálló regionális értékű és eredetiségii magyar irodalma Szlovenszkónak. Ez a második kötete a. szlovenszíkói antológiának a .legérthetőbben válaszol a kérdésre. nem újabb elmélettel, hanem világosan látható tényekkel. A második kötet ugyanis nem az ittélö, hanem az elszármazott szlovenszkói irók és költők válogatott müveinek gyűjteménye. A buzgó és eredményesen aktív kiadók —* Dallos István és Mártonvölgyi László — e második kötettel nagyobb szolgálatot tettek a szlovenszkói, irodalomnak, mint az elsővel, pedig az első a legvalódibb, az ittélő szlovenszkói irók írásait tartalmazza. Nem kerülgetjük a forró kását, kvalitás szempontjából nem teszünk összehasonlitást az első és második kötet, között, ezt nein is lehet — egészen heterogén tartalomról lévén szó —de nem is szükséges. Érdekességben és jelentőségben múlja felül a második kötet az elsőt, nemcsak azért, mert választ ad a fenti kérdésre, hanem — és ez a fontosabb —, mert némi benyomást kapunk arról, hogy mit várhat az egyetemes magyarság a szlovenszkói magyar irodalomtól. Valószínűnek tartjuk <— ezt a kiadók is lehetségesnek tartják —hogy a gyűjtemény nem teljes, nincs benne valamennyi Szlovenszkóról elszármazott magyar irő. De világos képet nyújt az is, amit kapunk. Nem vesszük alapul a kötetben szereplő és az egyetemes magyar irodalomba régen bekebelezett neveket, ha csak az első kérdésre akarunk válaszolni. Csak azokat keressük ki előbb az érdekes seregszemlében, akik az állam fordulatkor nem voltak idősebbek, hanem inkább fiatalabbak húsz évesnél, mert ők azok. akik idetartoztak Szlovenszkó megszületésekor, ők voltak azok, akik későbbi kifej lésük k el itt terebélyesithették volna ki a meglevőnél szélesebben a szlovenszkói magyar irodalmat. Felsoroljuk a neveket: Marék Antal. Habán Mihály, Cs. Szabó László. Aradi Zsolt, Zsolt Béla. Féja Géza. Földes Jolán, Mára: Sándor, ök azok, akiknek íróvá fejlődése a mienk lehetett volna, de akik elvándoroltak tőlünk az elszakadás minden fájdalmassága nélkül, egyszerűen elsodródtak dél felé, a magyar szellem központja felé. Ugyanúgy sodródtak, mint a régi gárda tagjai, akik szintén bent vannak a kötetben, akik többet tesznek ki számban és hírben, mert több évjáratból kerültek ki: Sziláid János, Kóbor Tamás. Szitnyai Zoltán, Schöpflin Aladár, Kassák Lajos, Reményi József, Simándy Vájjon ugyanúgy elsodródtak volna-e & fiatalok, ha Erdélyben éltek volna? — ez a régi, már szimplának ható kérdés. Kell is, hogy szimpla legyen, mert igy kapjuk meg a választ egyszerű tények formájában. Az erdélyi fiatalok nem sodródtak el, az ere, délyiek otthon, Erdélyben fejlődtek ki, a re* gionális levegő sajátos, hangsúlyosabb erejében. Legnagyobbrészt otthon is maradtak és aki elment onnan, mint Hunyadi Sándor, annak nem is volt hazája Erdély. (Hunyadi Pesten nevelkedett, ott kezdett ujságirós- kodni és néhány éves erdélyi tartózkodása annyi impulzust és termékenységet hozott neki, hogy mint sikeres iró térhetett vissza Budapestre.) Erdély különállásának múltja van, — ahhoz képest, hogy utoljára csak ötven évig volt meg a közigazgatási egysége Magyar- országgal, .nagyon is kiadós múltja van — az erdélyi lélek, amennyire magyar volt, annyira megedződött a fajiság predomináló fenntartásának harcában. Az erdélyi magyarság szivósabban és zártabban volt magyar, mint a szlovenszkói magyarság, ezért nem ájult el a trauma első perceiben, mint... Kitűnő történetírók megállapították, hogy Erdélynek mindig meg volt a maga sajátos, erötadó hatása Magyarországra és a legnagyobb mértékben éppen akkor, mikor Erdély külön fejedelemség volt. Illatos, zamatos bor volt mindig az erdélyi magyar lélek, tele vastartalommal és mindig csak adott... Az irodalomban is kész költőket és Írókat adott, otthon kiforrott, erőteljes szellemeket, hogy a közelmúltnál maradjunk; Adyt is Erdély adta, a Nyugat-tal meginduló megújhodás is Nagyváradról indult el. És mikor lezárultak a határok, egyszerre otthon maradt majdnem mindenki, hogy tömör, értékes egységet reprezentáljon, tovább hasson az egyetemes magyarságra, döntőbben és erőteljesebben, mint azelőtt, zárt egységben, zárt körben, mint az indukciós áramkör. És ha Erdélyben jelenne meg hasonló antológia két kötetben, mint itt, dehogyis volna olyan szembeütköző különbözőség a két kötet között, amelyek közül az egyik az otthon élő, a másik az elszármazott Írókat tartalmazza. Talán fordítva volna szembeütköző a különbség? És igy jutottunk el az egyszerű tényékhez, amelyek helyettünk felelnek arra a kérdésre, hogy miért nincs különálló erede- tiségü és kvalitású irodalma Szlovenszkónak. Mert, mint világosan látható, még nincs gyakorlatunk a különélésben. A sikeres szlovenszkói magyar irók és költők egykét kivétellel tőlünk távol élnek, illetve nem is távol, de más országban. Először történik, hogy a szlovenszkói magyarságot országhatár választja el fajtestvéreitől, holott eddig a szlovenszkói magyar tehetségek útja délirányba vezetett. Az egyetemes magyar szellemiség volt éltető elemük, a komoly tehetség csak Budapesten érvényesülhetett, sőt, a legtöbb esetben csak ott fejlődhetett ki. Voltak ,.helyi" irók és költők az államfordulat előtt a szlovenszkói városokban, de ez a megjelölés mosolyra derítette az illető városok müveit embereit is. ,.Az irodalom a nemzet lelkiismerete" — idéz Babitsból a kötet egyik írója, de hogy támadhatott fel ez a lel kiismeret, mikor m ég nem volt külön lélek? A szlovenszkói magyar lélek most alakul, most születik, mert meg kell születnie. Hosszantartó és fájdalmas születés ez, nem tiz év és nem húsz év kérdése. A betüten- ger addig hiába hánytorog a hiányzó vér- bő szlovenszkói magyar irodalom után. A ,,lelkiismeret" azonban már itt-ott megmutatkozik. mindenesetre jobban, mint t\r évvel ezelőtt és ez mutatja, hogy a szlovenszkói magyar lélek vajúdása egyre tart. Ha talán újabb tiz év múlva megint akadnak lelkes kiadók, akik ugyanúgy kiadják a szlovenszkói magyar irodalom két kötetét, mint ma a nyitraiak, akkor már egészen más lesz az arány az első és a második kötet között. És idővel majd felelhetünk arra a másik, fontosabb kérdésre is, hogy mit ad az egyetemes magyarságnak a szlovenszkói magyarság. miként hat az egyetemes magyar irodalomra az itteni magyar irodalom. Amit eddig adott, az a mostani antológia második kötetében mutatkozik meg halvány képben, amit ezentúl fo$ adni, annak majd * ____
