Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-16 / 212. (4061.) szám
1936 szeptember 16, szerda. 5 r Hírek — EGYESÜLT PÁRTUNK AZ IPOLYSÁGI KÖZKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ÉS AZ IPOLYMENTI UTAK RENDEZÉSÉÉRT. Pozsonyiból jelentik: Dr. Gürtiteir Dénes, Egyesült Pártunk tertoimjánygyüléisi képviselője a napokban. több javaslatot nyújtott be a szlovcms-zkóli országos elnökhöz. — Az Ipolysági közkórház fejlesztése ügyében benyújtott javaslataiban előadja, ihiOgy a kórház nem fellelhet meg teljesen feladatának, mert kevés az orvosi Személyzet és ezért kérdést intéz az országos elnökhöz-, hogy hajlandó-e az ottani orvosok számának szaporítása tekintetéiben intézkedni. Bizottság kiküldését kéri továbbá a kórházzal szomszédos telek megvétele tárgyában, ahol a kériház céljaira alkalmas épület van és ez a terültet egyébként is igen alkalmas a kórház szükségessé váilit kibővítésére. — Második javaslatában előadja, hogy Per észten y kézség esős időszakiban megközelíthetetlen kocsival vagy jármű vei, mivel a községbe Ipolyságból vezető országnt egy- része magyar területre esik, hatáidülö útja pedig árterületen fekszik. Kérdi az országos elnököt, hogy hajlandó-e a megfelelő útszakasz kiépítéséről gondoskodni. — Harmad,ik javaslatában szóvá teiszi a Pozsonyiból Kassáira vezető ut Tesmag és Ipolyság közötti részének járhatatlan voltát és sürgeti ennek a forgalmi szempontból igen fontos útszakasznak azonnalid rendezését. Dtr. Gürtler eredeti felvételeket mellékelt javaslatához, amelyekből kitűnik, hogy az Ipoly magas vízállása esetén az utat és környékét teljesen ellepi az ár. Ilyen módon negyven (község van elzárva a külvilágtól, úgyhogy még a postafcözlekedés is napokig szünetel. I — A KISANTANT -MINISZTEREK FELESÉGEI A FALUSI BÚCSÚN. Pös- tyéni tudósítónk jelenti: Vasárnap délben Pöstyénbe érkeztek a kisantant-minisztere'k feleségei dr. Girsa belgrádi csehszlovák követ, dr. Seba bukaresti csehszlovák követ és Emandi prágai román követ társaságában. A kiránduláson résztvett Sztoja- dinovicsné, Antonescuné, Seba és . Girsa követ neje, Országh országos elnök felesége, Jansákné és Husek asszony, a pozsonyi egyetem román lektora. A fürdő megtekintése után a társaság a szomszédos Krakován községbe hajtatott, ahol éppen búcsú volt. A hölgyek résztvettek a falusi mulatságon, együtt táncoltak a legényekkel, a követek pedig a szlovák leányokat vitték táncba. A társaság a késő esti órákban tért vissza Pozsonyba. — SZTOJKA PÜSPÖK MISSZIÓS ÚTJA UGOCSÁRAN. Tudósítónk írja: Aj munkácsi görögkatolikus egyházmegye agilis püspöke a napokban missziós körútra indul. Célja: meglátogatni az ugocsai paró- chiákat és közben utjának kimagasló céljaként: megszentelni a nagyszöllősi kórházi kápolnát, amelyet dr. Rokiczky István igazgató-főorvos kezdeményezésére állítottak föl a görög- és római katolikusok számára. A főpásztori látogatások sorrendje a következő: Pénteken, 18-án Csarnatőre érkezik, onnan átmegy Novoszelicére. Este visszajön Nagyszöllősre. Szombaton délelőtt Tekeházát, Gődényházát, Kistarnát látogatja meg. Délután 4 órakor érkezik Szöllősre, ahol a tekeházi útnál diadalkapu -alatt fogadja a város és a helybeli görögkatolikus paróchus a kerület papságával s a többi egyházak vezetőivel. A vasárnapi nagymisét Sztojka püspök pontifikálja a kerület papsága részvételével. Ugyancsak Ő fog szentbeszédet tartani. Utána felvonulás lesz a fölszentelendő kápolnához, ahol dr. Rokiczky igazgató fogadja a magasran- gu vendéget a kórház bejáratánál. A szertartás után diszebédet ad Rokiczky igazgató a püspök és a vendégek tiszteletére. A püspök másnap folytatja útját. Először Csepébe megy, ahol résztvesz a Bazil-rend misszionáriusai által tartott misszió befejező részén. (M. M.) — ÜGYVÉDI HÍR. Dr. Bernát Bertalan uzhorodi ügyvédi irodáját, közjegyzővé történt kinevezés folytán dr. Földi Márton uzhorodi ügyvéd vette át. — A KISANTANT-UJSÁGIRÓK A POZSONYI HEURIGEREKNÉL. Pozsonyi szerkesztőségünk jeleníti telefonom: Hétfőm este a kis- lamtajmtekioinifieiriemciia befejezése utóm a csehszlovák ujsáigirósizimdikáltuB meghívására a kongresszusom részit vett újságírók a pozsonyi országúti Leirchmer-féle heungecben. gyűltek östz- eze, ahol a csehszlovák újságírók vendégei voltak. A házigazda tisztjét Husek Károly főszerkesztő és Steiovfifcy szerkesztő látta el. Tíz óra tájban megjelent a heurigenben dir. Krofta csehszlovák külügyminiszter e fél óra hosszait maradt az újságírók társaságában. A hiirlap- iriók a késő éjjeli órákig maradtak együtt. 31 iskolásgyermek halála a briinni bíróság előli Súlyos könnyelműséggel vádolja az ügyészség a rakwitzi tömegszerencsétlenség vádlottait A túlterhelt lyukas komp halálutja a megáradt Thaya-folyón ■ Zsúfolásig megtöltötték a kompot a rendetlenül felrohanó gyermekek ■ A három tanító felelőssége ■ Briiim, szeptember 15. A rakwitzi borzalmas tömegszerencsétlenség ügyében ma kezdődött meg a bűnügyi tárgyalás Machovsky bírósági főtanácsos elnöklete mellett az itteni kerületi bíróságon. Élénk emlékezetünkben van még az a szörnyű kompszerencsétlenség, amelynek harmincegy iskolásgyermek élete esett áldozatul a délmorvaországi Neumühl község határában, a Thaya-folyón való átkelésnél. Végzetes kirándulás Ez év május 2ó-án a rakwitzi iskola 109 növendéke indult kirándulásra három tanító vezetésével a pollaui hegyekbe. Nyolc lovaskocsin indultak útnak a vidám gyermekek és alig egy órával későbben az a borzalmas hir érkezett a községbe, hogy a gyermekek egyrésze a Thaya-folyón való átkelésnél belefulladt a megáradt folyóba. A halálrarémült szülők a szerencsétlenség színhelyére siettek, ahol megtudták, hogy a hióbhir valóság: harmincegy gyermek és egy felnőtt lelte halálát a hullámokban. A szerencsétlenség után letartóztatták a neu- mübli révészt, az 53 éves Suftr Lipótot, rövid idő múlva azonban szabadlábra helyezték. Kívüle az ügyészség Veverka József 63 éves neu- mühli molnár, a komp tulajdonosa és a három tanító ellen emelt vádat a szerencsétlenség miatt. Ahol a katasztrófa történt Az ügyészség megdöbbentő könnyelműséggel vádolja a szerencsétlenség okozóit. A tizen- kilencoldalas vádirat elmondja, hogy Neumühl községnél, ahol a kompon való átkelés történt, negyvenöt méter széles a Thaya-folyó és mintegy öt méter mély. A kritikus napon a vízállás még másfél méterrel magasabb volt és a megáradt folyó sebes irama tette veszélyessé az átkelést. 1935-ben Veverka molnár Sustr Albin- nek, a vádlott fiának adta bérbe a kompot. Vallomása szerint 1935 elején gyökeresen kijavította a jármüvet, amely 20 méter hosszú és átlagban 3 és félméter széles. Sustr Albin a múlt év őszén bevonult katonának és a tulajdonos tudtával annak kezelését édesapjára bízta. Végzetes könnyelműség A szerencsétlenség napján először egy lovas kocsi és tizenöt gyerek kelt át a kompon tanítók kisérete nélkül. A második átkelésnél Hor- nánsky iskolaigazgató is a kompra ment, hogy megbeszélje a révésszel a díjazást és az átkelés körülményeit. Úgy állapodtak meg, hogy nyolcszor fordul meg a komp, ahány szekér van és minden fordulóra egyenletesen osztják el a gyermekeket. Ha a megállapodást betartották volna, talán nem következett volna be a szerencsétlenség, semmiesetre sem abban a súlyos mértékben, mint ahogy megtörtént. Mikor a komp visszatért a második átkelés után, már megérkezett valamennyi szekér. Az első szekér ráhajtott a kompra és a gyermekek ekkor tömegesen rohantak rá a vízi járműre, anélkül, hogy ebben a tanítók megakadályozták volna őket. így történt, hogy túlságosan megterhelődött a rozoga komp, amely a veszélyesen megáradt folyónak indult. A kétlovas kocsin kívül ötvenkét iskolásgyermek és hat felnőtt személy, közöttük Sustr, felesége, az iskolaigazgató és Be- lech Ferenc kocsis helyezkedett el a kompon. A hozzávetőleges becslés szerint harmincnyolc métermázsa terhelése volt a kompnak és igy nem —HB—BCMMI csodálható, hogy alig három centiméternyire állt ki a széle a vízből. Sustr bevallotta, hogy már az első két átkelésnél is viz hatolt be a kompba, amelynek állapota semiképen sem felelt meg az előírásoknak. A vádirat szerint Veverkának, a komp tulajdonosának kötelessége lett volna, hogy a jármüvet használható állapotban tartsa, e kötelességét azonban elmulasztotta. 1936-ban uj kompot akart bezserezni és ez is bizonyítja, hogy tisztában volt a jármű alkalmadan voltával. Elmulasztotta azt is, hogy alkalmas helyen elhelyezze az előirásszerinti táblát, amely föltünteti, hogy milyen terheléssel, hány személlyel indulhat útnak a komp. Hatalmas lyukak a kompon Sustr teljesein beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a kompon néhány hatalmas lyuk volt, amelyet rongyokkal tömtek be. A legnagyobb lyuk hatvan centiméter hosszú és hat centiméter széles volt. Magas vízállásnál néha naponta tizenkétszer kellett kimeríteni a vizet a járműből. A Bécsben vagy Budapesten lesz a dunai államok központi gabonatőzsdéje Bécs, szeptember 15. Becsben állítólag központi gabonatőzsdét akarnak fölállítani a dunai államok számára. Beavatott tőzsdei körök értesülése szerint a dunamenti államok gabona- nagykereskedői között már folynak is a tárgyalások a dunai terménytőzsde felállítása ügyében, sőt áliliiitóiag arra nézve már meg is egyeztek, hogy e központi gabonatőzsde székhelye Bécs HHHMHB1 lesz. Hir szerint a dunai terménytőzsdén az ösz- szes dunai államok agrártermékeit jegyezni fogják. A Pesti Hírlap ehhez a hírhez azt a megjegyzést fűzi, hogy egyetlen dunai agrárállamnak sem érdeke az, hogy termékeinek az egyik vevőnél legyen az áralakító központja. A lap szerint egyedül Budapest hivatott arra, hogy központja legyen a dunai agrártermékek forgalmának. miMHi- SZABADOS BÉLA MAGYAR ZENETANÁR MEGHALT. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Szabados Béla, a magyar zeneművészeti főiskola nyugalmazott tanára, számos opera és operett szerzője, ma délelőtt Budapestem 60 éves koráiban meghalt. Az elhunyt kiváló zenepedagógus volt, akinek iskolájából nagyon sok híres magyar énekes került ki. — TISZTÁZZÁK A NYUGDÍJASOK LEVONT ILLETMÉNYEINEK ÜGYÉT. Az egyesült párt pozsonyi sajtóosztálya (Jakab vá- rosbiró-tér 16.) közli: Ismeretes, hogy a negyedik korosztálybeli nyugdíjasok, illetményeiből legutóbb bizonyos levonásokat eszközöltek, amivel kapcsolatban a szlovenszkói és kárpátaljai nyugdíjasok egyesületének pozsonyi vezetősége az ügy tisztázása végett távirati utón megkereséssel fordult a pénzügyminisztériumhoz. Értesülésünk szerint a kérdéses intézkedést a pénzügyminisztérium adta ki, de nem azzal a célzattal, hogy a nyugdíjasok ezáltal károsodást szenvedjenek, mivel csupán a pozsonyi vezérpénzügy- igazgatóság eszközölte körzetében ezeket a levonásokat. A pénzügyminisztérium fölhívást intézett a pozsonyi vezérpénzügyigazgatósághoz, hogy sürgősen tegyen jelentést az ügy megfelelő rendezéséről (a határidő szeptember 12-ike volt), tudomásunk szerint azonban ez a rendezés a mai napig nem történt jne$.- A TANULÓK POLGÁRI ISKOLÁBA VALÓ FELVÉTELÉNEK UJ RENDJE, Az is'kolaügyi minisztérium most készít egy uj kormányrendeletet a polgári iskolákba való felvételről. A fölvétel alapja az, hogy a tanuló a tanítási nyelv és a számtan alapelemeit ismerje. A polgári iskolába való átlépés képességét a negyedik elemi osztályban a tanítói kar állapítja meg. A polgári iskolába fel nem vett tanulók számára az elemi iskolában ötödik osztályt létesítenek. A polgári iskolába távozó gyermekek külön nyilvántartási lapot kapnak, mely a szellemi és testi képességeket is feltünteti.- MAGYAR BÚTOROK A NÉPSZÖVETSÉG PALOTÁJÁBAN. Géniből jelentik: A magyar kormány, mint ismeretes, díszes vá- rósaalónt ajándékozott az uj népszövetségi palotának. A szalónt a „nagykövetek szál ónjának" nevezték el. Ebben a díszes szaténban várakoznak majd azok, akiik a népszövetség főtitkárához kívánnak bejutni. A szálén mér teljesen elkészült s azt Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter hétfőn délben bensőséges meleg ünnepség keretében adta át Avenol- naik, a népszövetség főtitkárának. szakértők becslése szerint legfeljebb 33 mé- termázsa terhelést bírt el a komp normális vízáramlásnál. Sustr elmondta azt is, hogy az év tavaszán, katonai gyakorlatok idején, egy tiszt akart átkelni báróim katonával a kompon, de a jármű felületes megszemlélése után elállóit szándékától. A neumiühli polgármester is kijelentette, hogy a koimpon való átkelés veszélyes magas vízállás mellett. Sustr vallomása szerint a szerencsétlenség előtt két kocsi akart átkelni a folyón, de ő nem vállalta az átkelést. Az öreg révész azzal indokolja a szerencsétlenséget, hogy túlsók embert vett fel a kompra és nem külön szállította át a gyermekeket, hanem a kocsival együtt. A tanítók súlyos mulasztásai Különösen súlyos vádakkal illeti az ügyészség a három tanítót, Hornánsky Bohumil 41 éves iskolaigazgatót, Noivotny Henrik 39 éves tanítót és 2ák Zdénka 22 éves tanítónőt. Az iskolaév végével mindhármukat elhelyezték Rakwitzból. A vádirat szerint a tanítók nem gondoskodtak a rájukbizott gyermekek biztonságáról. Egyikük sem törődött avval, hogy hány gyermek helyezkedjék el a kompon az egyes átkeléseknél és az iskolaigazgató a révésszel megbeszélt megállapodást sem tartotta be. A tanítók elnézték azt is. hogy a gyermekek a kocsikkal együtt keljenek át es nem ügyeletek arra, vájjon a komp alkalmas-e egyáltalán az átkelésre, holott fel kellett, hogy tűnjön annak rossz állapota. Tudniok kellett volna azt is, hogy a magas vízállás és a ragadó ár növelte az átkelés veszélyét. Durva hanyagságot lát az ügyészség abban, hogy a tanítók eltűrték a gyermekeknek vad özönlését a kompra, hogy a gyermekek a legnagyobb rendetlenségben rohanhattak fel a járműre és egyenlőtlenül terhelték azt meg. A parton álló tanítóknak észre kellett volna venniök, hogy a gyermekek valósággal össze voltak zsúfolta, de egyáltalán nem akadályozták meg a rendetlenséget. A vádlott tanítók beismerték, hogy nem ügyeltek a gyermekek beszállására és azzal védekeztek, hogy teljesen megbíztak a révészben. A magyar csodauszók Pozsonyban Pozsony, szeptember 15. (Pozsonyi szerkesztőségünk telei onjeleinitése.) A pozsonyi PTE n s zószialkioisztó.ly a nagy úszó versenyt nemde z a közeli napokban. A versenyre meghívta a világbajnok magyar vizipólió válogatott csapatot, Csák Ferenc olimpiai bajnokot s az Európa- bajniok 4 X200 méteres magyar gyorsstafétót.. Eredte tiilleg úgy tervezték, hogy a versenyt szeptember 20-án tiairtiják meg. A pozsonyi rendező 'egyesület azonban ama kérte a magyar uszó- szövietségiet, hogy a versenyt már pénteken, 18-án tarthassák meg. A magyar uszószö vétség teljesítette az egyesület kívánságát s igy a magyar úszók már pénteken megérkeznek Pozsonyba. A magyar uszószövetség a következő úszókból álló keretet jelezte: Csik, Lengyel, Gróf, Kőröél, Kiss, Bródy, Kuta&sy, Sárkány, Homonna-i, Hazai, Halasy, Molnár, Németh, Tarics, Brandy, Bozsi és Ivády. A magyar úszók pénteken délután fél négy órakor állnak starthoz a pozsonyi Lidón. A verseny iránt óriási órdieklődés mutatkozik, ami érthető is. Jegyelővétel szerdán délután kezdődik a Rózsa-uocai Weidenhotfeir—Rarnhar- iter-tféle sport-üzletben. — A SZLOVENSZKÓI TARTOMÁNY- GYŰLÉS SZOMBATI DISZÜLÉSE. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A köztársasági elnök pozsonyi tartózkodása alkalmából, mint ismeretes, Szlovenszkó országos képviselőtestülete szombaton, szeptember 19-én délelőtt 9 órakor teljes ülést tart. Az ülésen egyéb pontok is szerepelnek, majd tiz órakor az ülést félbeszakítják és a tartománygyülési képviselők a Carlton előttitribün elé vonulnak. Az ülésen tíztagú küldöttséget választanak, amely üdvözölni fogja az elnököt. Délután az országos választmánv fogadást rendez az elnök tiszteletére.