Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)

1936-07-26 / 169. (4018.) szám

*^<iaiVUo^HrRiiaÉr Nyári szekerezés a Kiiküllő völgyében székely népművészek és történelmi emlékek között Irta: Hantos László Szováta, Julius közepén. Balázsfalván a robogó gyorsvonatot lassú vicinálissal cseréljük fel, hogy a Küküllő völgyén át Szovátára jussunk. Körülöttünk székely utasok, nagyrészt gazdák, akik a onost folyó aratásról beszélgetnek. Szóba elegyedünk velük, közvetlen, de azért min­den szavukat megfontoló emberek. Panasz­kodnak. Jónak Ígérkezik ugyan a termés, lesz búza és kukorica, már amennyi a Kü­küllő szűk völgyében és a hegyek oldalán megterem, de itt bizony roppant olcsón ve­szik meg. Utunkat Makfalván szakítottuk meg. Az első székely falu, ahol néhány órára meg- állottunk. Faragott székely kapuk, gondo­zott házak, belsőségek, az első kellemes benyomás. Emeletes szövetkezeti épület székely stílusban építve a református tem­plom közelében. Mindjárt elsőnek a ma­gyar történelem nagy parasztlázadójának, Dózsa Györgynek egyik leszármazottjával találkozunk. Dósa Árpád községi biró és a falu református tanítója kalauzolt bennün­ket végig a falun. Nem is gondoltam vol­na, hogy egy székely községben annyi ne­vezetességet találok, mint Makfalván. Jegyzeteimben Makkfalvát Írtam, amit azonnal kijavítottak. Büszkén mondották, hogy a községnek a ,,makk“-hoz semmiféle köze sincs. A falut Szent István egyik ve­zéréről, Makáról nevezték el. Első látogatásunk a székely népművészet legkiválóbb mesteréhez, Vass Áronhoz ve­zetett. Vass Áron a híres székely agyag­szobrász, akinek —< mint később megtud­tam — nyolc kiállításról van aranyérme és megszámlálhatatlan elismerő oklevele. Műtermében fogad bennünket. A polcok tele vannak száradó agyagszobrokkal, med­vékkel, bivalyokkal, állatszobrokkal és kü­lönböző csodálatosan élethü jelenet-szob­rokkal. A művész egyszerű gazdaember, körülöttünk forgolódik felesége, meg az egyik iskolás kisfia. Most készül éppen megrendelésre Petőfi halála. Minden kép, minden segítség nélkül, az egyszerű székely lélek fan­táziájának szülöttei ezek a szobrok. Vass Áron bevezet az agyagszobrászat kulissza- titkaiba is. Elmondja, hogy legénykorában kezdte gyúrni a sarat, állatszobrokat készí­tett eleinte. Észrevették és azóta Behlen Mária grófnő, az erdélyi népművészek ki­váló szervezője és vezetője vette kezébe a kezdő művészt. Elvitte kiállításokra, Buda­pesten ma már fogalom Vass Áron eredeti művészete. A szobrok agyagból készülnek. Az agyag megszárad, majd égetőbe kerül. Égetés után a művész kijavítja az esetle­ges hibákat, majd bronzzal vonja be az agyagszobrokat. Nézelődésünk között egy külön polcon kis medveszobrok tűnnek fel. Vass Áron, az apa, büszkén újságolja, hogy ezeket a szobrokat elemista kisfia formálta ki a sár­ból. A tanító közben megjegyzi, hogy bi­zony tanulni nem igen akar a gyermek, az iskolai kézimunkában azonban a legelső az összesek között. Véletlenül zsebemben volt a kolozsvári Mátyás-szobor képe. Elő­húzom és megmutatom a kis Vass Kálmán­nak. Nem volt még Kolozsvárt a fiú, nem látta még képen sem Fadrusz híres alko­tását. Érdeklődő, álmélkodó szemmel nézi a szobrot. Biztatgatjuk, hogy csak tanul­jon, hogy olyan híres ember legyen belőle, mint aki ezt a szobrot 'készítette, hogy édes­apján tűhegyen. Vass Áron büszkén néz kis müvészfiára, anyja is örömtől sugárzó arccal hallgatja buzdításunkat. A műteremből a lakóházba kerülünk be. A hátsó szobában hatalmas szövőszék áll, Vass Áronné büszkén mutogatja, hogy ho­gyan készül a szőttes. Az első szobában kész szobrok, pompás alkotások vannak szerteszét. Az aranyérmek gondosan be- rámázva, az oklevelek egyrésze csak egy csomagban hever. Vass Áronnak már nincs szüksége reklámra és elismerésekre. Beth­len Mária grófnő legutolsó levelét mutatja. A székely művészek kiváló istápolója ser­kenti a művészt éppen egy kiállitásra. Az egyik szobor annyira pompás volt, hogy a helyszínen azonnal megvettük. Nagyapó mesél, ez a cime a székely művész alkotá­sának. A pipázó nagyapa mellett álldogál a kis unoka és áimélkodva hallgatja a nagyapó meséit. 350 lej az ára. Nem is pénz érte. Lassan elbúcsúzunk Vass Árontól, a legnevesebb székely népművésztől. Utunk a református iskola előtt vezet el. Az iskola bejárata felett emléktáblát látok félig be­takartam Az emléktáblán ez áll: „Adták a székelyek Wesselényinek ha- zafiságáért, szenteli hazafiság kifejtéséért a székely nemzetnek Wesselényi. 1836.“ A tanító elmagyarázza, hogy Wesselé­nyinek telket adományozott a község, hogy tagja lehessen Marostorda-vármegye törvényhatósági bizottságának. Wesselényi éppen száz esztendővel ezelőtt hálából is­kolát építtetett ezen a telken a falunak, az iskolát még ma is Wesselényi-kollégiumnak nevezik. Most készülnek az iskola centen- náriumának megünneplésére. Suba Imréhez vezet további utunk. A fa­lu végén lakik a híres székely fazekasmes­ter, akit minden szerénysége ellenére szin­tén művésznek kell neveznünk. Művészi agyagvázák, csuprok, dísztárgyak, szobrok készülnek Suba Imre portáján, ahol az egész család, szinte nagyiparszerüen ké­szíti a dísztárgyakat és a csuprokat. Az ud­varon békakövet törnek mozsárban, ezt használják a festéshez és a mázhoz. Suba Imre előttünk készít el egy „csörgőkan- csót“ rövid néhány perc alatt. Hihetetlen kézügyességgel, primitív centrifuga segítsé­gével formálja az agyagot. Végignézzük a nagy raktárt, majd az égetést és egy em­lékmütárggyal -továbbállunk* Suba Imre portájáról György Istvánhoz megyünk. György István ma már szintén többedmagával készíti a köröndi cserépfa­zekakat. Az udvar árnyékos helyén szárad­nak a most készült fazekak, lábasok, litere­sek, ennél nagyobbak is. Kéthetenként jön autó György István fazekaiért, megrende­lésre dolgozik. Büszkén állítja, hogy a makfalvi agyagból készült fazekak tűzál­lóbbak, jobbak, mint az eredeti köröndi fazekak. Hogy tényleg igaza van-e György Istvánnak, nemsokára megtudom, mert tőle is hoztam egy literes cseréplábast. Az ucca poros, meleg levegőjében Dósa Árpádra ikerül megint a szó. Nemrég érde­kes pere volt. Felségsértéssel vádolták, mert kijelentette, hogy rokona a román ki­rálynak. Dósa a marosvásárhelyi levéltár­ban pere előtt kikutatta, majd a per folya­mán okmányokkal igazolta, hogy közeli ro­konságban áll a Rhédey-családdal, amely köztudomású, hogy az angol királyi ház legközelebbi rokonsága. Dósa Árpád tehát az angol királyi család révén van rokon­ságban a román királlyal. A pert természe­tesen megnyerte. Dósa György, a nagy ma­gyar parasztlázadó unokája tehát rokona több királyi családnak. Makfalva történelmi és művészi világá­ból Sóváradra vezetett utunk. Székely ko­csisunk egy hegycsúcs alatt szerényen megjegyezte, hogy ezen a hegyen tört meg a világháborúban a románok előnyomulása. A pozsonyi Petőfi-szobor sorsa Irta: dr. Aixinger László Pozsony, julius 25. Néhány napja Házas munka folyik a Séta­térnek közvetlenül a W7,inházgia,l szemben lövő azelőtt elkerített parkos részen. Huszonöt év előtt idehelyezte a pozsonyiak áldozatkész­sége Petőfi Sándor szobrát, Radnai Béla szobrászművész mesteri alkotását. Akkor im'ég Kossuth Lajos terének hívták a Séta­teret, amelyet utóbb Palackyról neveztek el, annak a színház felé eső része pedig néhány év előtt a Hviezdoslav-tér nevet kapta. Már évek óta ismeretes volt az a terv, hogy az mindjárt kezdetben négy visszhangra talált. Megalakult a szoborbizottság! őr. Kramolin Viktor elnökléaéveL, aki mellett Seifert Jó­zsef, a bfaottság pénztárosa buzgólkodott kü­lönös sikerrel. Kramolin távozása után Szailay Ödön, majd 1006-ban Brolly Tivadar, a város nagyérdemű polgármestere lett a bizottság elnöke. Brolily alatt valósult meg a szobor, amelynek 74.000 korona költségét egyedül a pozsonyiak teremtették elő nyilvános gyűjté­sek, önkéntes adományok, valamint ünnepé­lyek rendezése által. 1921-ben eltávolított Petőfi-szobor helyére majd Hviezdoslav Pálnak, a szlovákok neves költőjének szebra fog kerülni. Ez a terv most a megvalósulás állapotába jutott. A Hviezdo- slav-szoborról nem szivárgott sok a nyilvános­ság elé. Állítólag ülő alakban másfélszeres életnagyságban márványból fogja ábrázolni a szlovákok Petőfijét és a szobor leleplezése az idén ősszel fog megtörténni. Petőfi szobrának lebontása után vissza­maradt annak (tömör kétméteres betonalapja. Miután erről eltávolították a különböző, ideig­lenesen odahelyezett virágdíszeket, hozzáfog­tak a talapzat szétbontásához, mert az wj szo­bor céljára annak csak egy kisebb része szükséges. Mótoros fúrógépekkel napokon áf bontották a sziklakeiménységü betont... Nehéz volt a munka. Veritékezve mondot­ták is a munkások: —. Ilyen beton csak régen készült, ma már nem. Erre akármilyen sokemeletes palotát lehetne felépíteni. Ha nem volnának gépeink, nem is boldogulnánk vele. Talán van ebben valami szimbólum. Petőfi miég a betonnál és szilárdabban gyökerezik a pozsonyi talajban.. Ez a szép szobor azért A szobor néhai Radnai Bélának, Fadrusz egyik legtehetségesebb tanítványának müve, aki szintén pozsonyi származású volt. Amikor 1911 szeptember 8-án nagy ünnep­séggel leleplezték a szobrot, a bizottság el­nöke Brolly, titkára Engyeli volt, alelnökök Braunsteiner Gusztáv és dd. Palugyay Ferenc, pénztáros Seifert József, ügyész dr. Kozma Gábor, tagok: ifj. Angermayer Károly, Ar- kauer István, dr. Dobrovits Mátyás, Kemény Lajos, Korce János, Langer Alajos, Mautlhner Gusztáv, Merényi Ödön, Neiszidler Károly, Pichler H. Alajos, Reiss Miksa, Stein Miksa, Szántó Henrik, Schulpe György, dr. Tauscher Béla és Thallner Imre voltak, amint azt meg­említi az alapkőokirat. *' 1001 október 2ilten 'tért vissza váratlanul Magyarországra IV. Károly. Ezzel kapcsolat­ban Pozsony izgalmas eseményeknek vált színhelyévé. Október 26-án kezdődött meg a koronázó (Mária Terézia) emlékszobornak, Fadrusz János remek alkotásának lerombolá­sa. A városi tanács októberben úgy határozott, hogy lebontatja Petőfi szobrát, mert elejét akarta venni annak, hogy ezt a szobrot is ha­volt olyan különösen kedves előttük, mert kezdeményezése minden külső befolyástól ímentesen innen indult ki és a oarrarai már- ványimü minden egyes részéhez a pozsonyiak áldozatos szeretete, a szép, nemes iránt valló lekesedése fűződött... Petőfi pozsonyi szobrának történetéből az alábbi adatokat ismertetjük, hogy ne merül­jenek el teljesen a feledés homályában. 1899-ben a Westungarischer GrenzJbote fe­lelős szerkesztője, a bajor származású Riepl Wolfgang vetette tel azt az eszmét, hogy Po­zsony szobrot állítson Petőfinek. Az eszmét azonnal felkarolta a Pozsonyi Hírlapírók Egyesülete és [Engyeli Jenő indítványára el­határozta az akció megindítását. A mozgalom són ló sors érje. A lebontás november 1-én egy keddi napon kezdődött meg és november 19-én fejeződött be. Ez alatt az idő alatt állandó volt a pozsonyiak zarándoklása a szo­borhoz. Ott álltak, ffagyoskodtak a hidegben és könnyeken át rögződött meg a pozsonyi magyarok emlékében Petőfi márványalakjá­nak képe. A lebontás munkáját a tanács megbízásá­ban Dobisz Jenő műszaki tanácsos, Riigele Alajos szobnáezmüvész és Jurkovic építész irányította. A kivitelre Kruiml F. építőmérnök kapott megbízást,aki a (legnagyobb gondosság­gal végeztette a kényes munkát. A lebontás 23.000 korona költséggel járt. A szétszedett szobor részeit a Grassalkoviich-palota garázsá­ban faburkolat alatt helyezték el. Mikor évek 1936 julina 26, vasárnap. A szétszóródott román sereg innét mene­kült vissza az erdélyi havasok mögé. A1 hegy oldalában ma békés aratók dolgoz­nak, vagy éppen a szőlőt permetezik. Sóváradról székely szekeresünk Kibédre vitt át. Meglepő a iki'bédi székely nép fej­lett gazdasági élete. Erős fogyasztási, tej­es hitelszövetkezete, sőt malomszövetkeze­te is van a falunak. A malom hajtóereje a Küküllő sebes vize, amely villanyáramot is ad a szorgalmas népnek. Kibédről Szovátára kerülünk székely szekerünkkel. Hihetetlenül rosszak az utak. a szekér bírja az utat, de autónak nem igen tanácsos errefelé járni, mert téngelytörés minden percben könnyen érheti. Szováta élénk fürdőhely. Vasárnap délelőtt lévén, sok a kiránduló Kolozsvárról, Marosvá­sárhelyről és Székelyudvarhelyről. A Med­ve-tó sós vizében fürdünk, apró tutajokon, kereszteken uszunk a viz színén. A sós viz minden erőlködés nélkül fenntartja az em­bert a viz színén, 80 méteres mélységek fe­lett kényelmesen fekszünk, napozunk. A só kikristályosodik arcunkon, hajunkon, min­denki ősz, deres lesz ebben a vízben. Nincs különbség öreg és fiatal között, mindnyá­jan fehérek vagyunk. Fürdés után a sószik­lákat másszuk meg, melyeket fegyverrel felszerelt sóörök őriznek. A fenyőerdő mé­lyén a híres remetét is felkeressük. Nem valami szerzetes-remetéről van itt szó, ha­nem egy élelmes, elcsapott egyetemi tanár­ról, aki a szovátai hegyek közt a fák odúi­ban és természetadta helyein bárszerü mu­latót létesített a szovátai fürdőzők részére. Szovátán igen sok a magyar szó. Ne­künk szinte hihetetlen olcsóság ez a híres fürdőhely. Sajnos, rövid ideig élvezzük a fürdő pompás életét, mert? az autóbusz es­te a Küküllő völgyének művészi, történelmi és gazdasági emlékeivel a Nyárád folyó mentén Marosvásárhelyre, a székelység gazdasági és kulturális központjába vesz. múltán riasztó hírek terjedtek el a szobor állapotáról, 1926 december 15-én egy városi bizottság megszemlélte a eroboriészeket. Megállapították, hogy a szobor teljesen ép, csak Petőfi kardjának markolata tort el vé­letlenül. A szobor talapzatára illesztett rele- fes bronztáblát is megtalálta a 'bizottság a Grassalkovich-palota kápolnájában. 10(28 jumius 28-áig maradtak a szobor részei a Gnassalkovioh-palota garázsában. Minthogy az országos katonai parancsnokságnak szük­sége volt erre a helyiségre, más helyre kel­lett számtani a szobrot. Ez a munka városi bizottság jelenlétében indult meg. Junius 28-án eltávolították a szobrot 'körülvevő desz­kaburkolat ot és a 2—3 métermázsás már­ványtömböket 'kocsikra rakták főik Eközben megkerült az eltört kardmarkolat minden része. A bizottság megkereste a palota ká­polnájában lévő másfél métenmázsa súlyú bronzreliefet is és úgy rendelkezett, hogy azt a városi múzeumban őrizzék. Magát a szobrot a Marhavásártéren egy jól fedett és elzárható barakkban a legnagyobb gondossággal he­lyezték el. Azóta ott őrzik a szobrot, amelynek ép­ségéért most már természetesen a város a felelős. * Bizonyos, hogy ez a hely, amelyen Petőfi szétszedett szobrát most már évek óta őrzik, nem méltó sem Petőfihez, sem ahhoz a moz­galomhoz, amely a szobrot Pozsonyban léte­sítette. Az évek folyamán több terv is merült föl a szobornak újra való fölállítására. Vala­melyik park rejtettebb helyén, sőt egy udvar­ban is akarták egyesek felállittatui a szobrot. Ezek a tervek azonban érthetően nem keltet­tek visszhangot a tradícióikhoz hű pozsonyiak ■köriében. Petőfit mint a magyar géniusz megtestesí­tőjét és a világirodalomnak egyik legtündök- lőbb szellemét szobor alakban csali olyan hely illetheti meg, mely méltó az ő nagyságá­hoz, az ő miagyar nemzetéhez és világirodal­mi jelentőségéhez. Ahogy Petőfi nem sajátít­hatja ki valamilyen osztály, valamilyen párt vagy „ideológia0, mert szelleme fényes és termékenyítő sugarait mindenfelé szórta és szórja, úgy szobra sem kerülhet valamely el­dugott vagy minden jelentőség nélkül való helyre. Egy szellem óriást nem lehet másod- vágy harmadosztályúvá degradálni. Ha ennek belátása ma még nem is tud unná lenni, bíznunk kell abban, hogy minden té­ren, elsősorban a kulltura terén, felül fog ke­rekedni a tisatnilitább felfogás. Idő kérdése ez! Egyelőre nyugodjunk meg abban, hogy a pozsonyi magyar szivekben és lelkekben Petőfi mint a multiban, úgy a jelenben és jö­vőben is mindenkor elfoglalja az őt megillető méltó helyet, 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom