Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-08 / 230. (3782.) szám
5 1935 október 8, kedd ."Hírek— VÍZUMOT (magyart, románt, lengyelt, bolgárt) igen t. előfizetőinknek é8 olvasóinknak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, Lő- rinckapu-ucea 17. II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállaljuk. A többi országba szóló vízumot és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk eszközli: Praha, II. Panská ul. 12. III. — A magyarországi dunánirmeni evangélikus egyházkerület uj püspöke: dr. Kovács Sándor yolt pozsonyi professzor* Budapestről jelentik: Most választották meg a nemrég elhunyt dunán- inneni evangélikus püspök, dr. Kiss István utódját. A gyülekezetek a püspöki méltóságra osztatlan egyhangúsággal az eddigi egyházkerületi főjegyzőt, dr. Kovács Sándor soproni teológiai professzort, a Luther-Társaság főtitkárát választották meg. A megválasztott uj püspököt élénk szálak fűzik Szlovenszkóhoz is, amennyiben hosszú ideig működött a pozsonyi ág. ev. teológiai akadémián, ahová alig huszonhatesztendős korában, 1896-ban hívták meg helyettes tanárnak. 1904-ben rendkívüli, 1907-től pedig rendes tanára volt a pozsonyi teológiai akadémiának, ahol tiz esztendőn keresztül Raffay Sándornak is tanártársa volt. 1917-ben kinevezték az akadémia igazgatójává. Pozsonyban ő alapitotta az Evangélikus Teológusok Otthonát. Később Budapestre került, ahol 1921-ben a Luther-Társa- sáig főtitkárává, majd pedig 1923-ban az Erzsébet Tudomány Egyetem akkor fölállított soproni evangélikus hittudományi karára rendes tanárrá nevezték ki. — A Magyarország jelentése Szerint október 25-én iktatják be méltóságába országos ünnep keretében a dunáninnenl evangélikus egyházkerület uj püspökét, dr. Kovács Sándort. — Berzeviczy Albert lemond a Magyar Tudományos Akadémia elnökségéről. Budaipesti szerkesztőségiünk jelenti telefonon: A budapesti „A Reggel'* értesülése szerint Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Balogh Jenő, a® Akadémia főtitkára magas korukra való tekintettel, lemondanak állásukról. Berzeviczy nyolcvan éves, Balogh Jenő pedig hetvenegy esztendős. — Törvényhozói fogadónapok a magyar nemzeti párt kassai kerületében. Kassáról jelentik: A magyar nemzeti párt kassai kerületének központi irodájában október 2-án tartotta meg Nitsch Andor nemzetgyűlési képviselő az információs és panasznapot. Ez alkalommal úgy Kassáról, mint a kerület több községéből nagyon sokan jelentek meg a pártirodában ügyes- bajos dolgaikkal. Nitsch Andor képviselő — akit Kristóf! Sándor pártigazgató fogadott — az összes panaszosokat meghallgatta, jegyzőkönyvet vétetett föl az ügyekről, amelyekben a párt a szükséghez képest az országos hivatalban és az illetékes minisztériumokban a legrövidebb idő alatt interveniálni fog. — Itt említjük meg, hogy a magyar nemzeti párt a legközelebbi időben Szepsiben, Csapon és Nagykaposon is tart információs és panasznapokat, amikor is Füssy Kálmán szenátor és dr. Giller János tartomány- gyűlési képviselő fog a jelentkező párttagok rendelkezésére állani. A panasznapok pontos idejét annakidején közölni fogjuk. — Egy pozsonyi ügyvéd halála. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: Dr. Rosorwatsch József ismert pozsonyi ügyvéd vasárnap rövid betegség után 42 éves korában meghalt. A fiatal ügyvéd halála nagy megdöbbenést keltett széles körökben. Dr. Rosorwatsch régi kereskedői családból származik és mint kriminalista is ismertté tette nevét. Az elmúlt hetekben mellhár- tyagyulladást kapott, majd embólia lépett föl, ami megölte a fiatal ügyvédet. Dr. Rosorwatsch a katolikus mozgalmakban is tevékeny részt vett. Halálát özvegy édesanyján kívül felesége, szül. Hammerle Marianne gyászolja. Temetése kedden délután lesz a Szent András-temetőben. — Az aradi vértanuk ünnepe Magyarországon. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Vasárnap a magyar fővárosban és a vidék számos községében kegyelete* ünnepségeken emlékeztek meg a tizenhárom aradi várta' nuról. Budapestem az „Aradi Szövetség" a Tu- dományakadémia dísztermében tartott haza fias ünnepet. Az aradi vértanukról dr. Hegedűs Lóránt, mondott emlékibeszédet. Az ünnepség során Eckhardt Tibor is nagyobb beszédet taT- tott, alki az aradi hősöket a magyar államesz- me legméltób'b képviselőinek mondotta, akiknek dicsősége — úgymond — nemcsak az emlékezést kell, hogy szolgálja, hanem okulást Is a jövőre nézve. A magyar nemzet jövője múltjától elválaszthatatlan és csak az a nemzet adhat maradandó történelmet a világnak, melynek tradíciókon fölépült nemzeti története van. A kormánytöbbség őszi mérlege: belső válság és munkaképtelenség Külügyi expozét vár a közvélemény ■ ■■ Miért maradt el a kamatláb leszállítása? ■ A többségnek a gazdasági politikában nincs egységes irányvonala Koalíciós csaták Benes körül LIDOVÉ NOVINY: Csak a külpolitikai helyzet akadályozza meg a kormányválság kitörését (d) Prága, október 7. Az egész világ érdeklődése csak az afrikai háború felé irányul * a háború hírének nyomasztó hatása nemcsak az európai külpolitikán, de még az államok belpolitikai életén is mutatkozik. Belpolitikai csend van mindenütt. Nálunk különösen. Itt az ősz és még nem kezdődött meg a szokásos őszi munka. A költségvetés még mindig nem kész, a parlament Összehívására még nem is gondolnak. Pedig nagyon égető problémák várnak megbeszélésre. Az első, aminek sürgősen el kellene hangzania a parlament fórumán: a külügyminiszter beszámolója a nemzetközi helyzetről. A lakosság megnyugtató formában akarja hallani a külügyek intézőjétől, hogy a népszövetségi politika ravasz labirintusai nem jelenthetik Csehszlovákia számára azt az eshetőséget, hogy egyes nagyhatalmak szankció-sakkkuzásai által belesodródik európai konfliktusokba; mikor tudvalévő, hogy a szankciók egy-két nagyhatalom magánügyei lehetnek csupán, de semmiesetre európai ügyek és a középeurópai államok ügyei. Erre nézve világosabb tisztázást kíván a közvélemény, mint amennyit a minisztertanácsról kiadott pénteki kommüniké mondott. Ez a kommüniké ugyanis két mondatot tartalmaz az olasz—abesszin kérdésről. Az egyik mondat kategorikusan kimondja, hogy Csehszlovákia nem avatkozik bele az olasz— abesszin konfliktusba. Ez megnyugtató kijelentés, amit az állam minden polgára megelégedéssel vesz tudomásul. A másik mondat ellenben azt hangsúlyozza, hogy Csehszlovákia ezzel egyidejűleg — miként eddig is — következetesen figyelemmel kíséri a nép- szövetség politikáját. Ez a tétel már nem oly világos, mint az előbbi és ezért kívánatos volna, hogy a külpolitika felelős intézője sürgősen alkalmat keressen ennek közelebbi megvilágositására. Akarjuk tudni, hogy a két mondat közül az elsőn, vagy a másodikon van-e a hangsúly. A kamatláb leszállításának kérdése A kormány sürgő* teendői közé tartozik az őszre ígért problémák megoldása. Ilyen elsősorban az önkormányzati testületek szanálásáról szóló törvény fedezetének biztosítása. Erről egyelőre szó sem esik. A gazdasági élet terén a legégetőbb kérdés a kamatláb leszállítása A Nemzeti Bank kormányzója ezt tartja a gazdasági gyógyulás legelső előfeltételének. Enél- kül nem lehet gondolni a hitelélet élénkülésére, nem lehet kiírni államkölcsönt, amely a munka- nélküliség leküzdését célzó beruházásokat lehetővé tenné. Már a pénteki minisztertanácsnak kellett volna kimondania az utolsó szót ebben a kérdésben, de a dolog megint csak későbbre halasztódott s ezzel eltolódnak azok a kilátások, amelyek a kamatlábleszállitás következményeként ,a drágaság elleni küzdelemben némi enyhülést ígérnek. A kormánytöbbség belső ellentmondásai Mért nem dolgozik a kormánytöbbség? Mért ha- gyogatnak el hétről-hétre sürgős feladatokat és közben a munkanélküliség növekszik, a drágaság nő? Mért nem orvosolják a gazdáknak a gabonafölvásárlás körüli nagy panaszait? Azért, mert a kormánytöbbség nem eléggé munkaképes. Még munkaképtelenebb, mint akkor volt amikor az iparospárt nem volt a tagja. Az iparospárt bekapcsolódásával a koalíció belső nehézségei, nézeteltérései nemcsak hogy nem csökkentek, hanem ellenkezőleg: fokozódtak. Például itt van a drágaság kérdése. A kormány égés® idő alatt határozottan azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy drágaság-ellenes kurzust folytat. Ezzel szemben az iparospárti kereskedelemügyi miniszter azt hangsúlyozza, hogy a „drágaság nem jelent árdrágítást" és semmi kivetnivalót nem talál az árak uj alakulásában, ami ellen a többi kormánypártok, elsősorban a szocialisták annyira tiltakoznak. A kormánytöbbség elhatározta az állatmonopóliumot. Ezzel szemben az iparospárt minisztere kétségbevonja, hogy ezt valaha végrehajtsák. A gazdasági kérdésekben a koalíciós pártok vezéreinek nézetei homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. Amit az egyik akar, azt a másik nem akarja, amit a másik akar, azt az első hiúsítja meg. A koalíciónak nincse egységes irányvonala. A koalíció l nyár óta egy helyben topog. Az egyetlen dolog, amit most ősszel produkált: a népjóléti bizottságokban lefolyt drágaság! vita. Be itt sem történt semmi konkrét kezdeményezés. Csak akadémiai vita volt. Az elmúlt őszi hónap politikai mérlege igy elképzelhetetlenül sovány. Csaknem a nullával egyenlő. Ennyit tudott a kormánykoalíció egv hónap alatt végezni. Ez a munkaképtelenség már beszéde* bizonysága annak, hogy a kormánytöbbség komoly válságba sodródott. A kealició válsága A válságnak sok jele vau. Ezek közé számítható elsősorban, hogy az agrárpárt a cseh néppárt segítségével komoly tárgyalásokat folytat Hlinkával a koalíció kibővítésére. Még beszédesebb tünet az a nagy feszültség, amely a csehszlovák agrárpárt é6 a szocialista pártok között nemcsak a kulisszák mögött, de a sajtóban is kitört. A szocialisták nem titkolják, hogy az agrárpárt belsejében is nagy válság uralkodik s az agrárpárt belső bizonytalansága, okozza az egész koalíció irányvonalának bizonytalanná válását. Miért udvarolnak Henleinnek ? Hogy a szocialisták és az agrárok között nemcsak elvi, hanem személyi kérdésekben is nagy csaták folynak, ezt legszebben illusztrálta az agrárpártnak és a cseh nemzeti szocialista pártnak Henleinhez való viszonya. Kezdetben az agrárpárt volt az, amely a szudétanémet pártban leendő szövetségest látott s ekkor a cseh nemzeti szocialista sajtó azzal vádolta az agrárokat, hogy „hazaáruló" pártot vesznek védelmükbe. Csak néhány nappal ezelőtt támadta meg a belügyminisztert egy szociáldemokrata lap pusztán azért, mert egv bir szerint Henleint kihallgatáson fogadta. Néhány napra rá a nemzeti szocialista pártnak egyik tekintélyes politikusa, — holott a párt sajtója régebben hazaárulókkal való cimboTálást látott a Henlein-párt tűrésében, — odament a Henlein-párt gyűlésére „háztüznézőbe" és ott kormányképesnek minősítette ezt a pártot. Látható ebből a következetlen taktikázásból, hogy itt olyan paktálási kísérletről van szó, amely inkább személyi mint tárgyi jellegű s amelyben úgy az agrárpárt, mint a nomzeti szocialistapárt a maga oldalára szeretné megnyerni a szudétanémet párt szavazatait. Nem nehéz kitalálni, mi ez a személyi jellegű kérdés. A leendő köztársasági elnök személyéről van szó. Egy Időben már úgy látszott, hogy Benes külügyminiszter elnökjelöltsége elintézett kérdés s hogy az agrárpárt szintén beletörődött abba, hogy nem az ő jelöltje, hanem a franciák által annyira kedvelt Benes lesz a leendő államfő. Ám az utolsó időben rendkívül feltűnő hangulatváltozás vehető észre az agrárpártban Be- nessel szemben. Amikor Benest a genfi népszövetségi közgyűlés elnökévé választották, olyan hír jelent meg a. világsajtóban, hogy ezzel a kitüntetéssel Benes voltaképp búcsúzik a genfi fórumtól, mert a jövőben államfői teendők végzése várakozik rá. Az agrársajtó akkor hevesen megtámadta a külügyi propagandát azért, hogy ez a hir napvilágot láthatott, sőt azt is nagyon rossz néven vette Benos- nek, hogy Csehszlovákiáról per „az én Országom" emlékezett meg, mert ez a kifejezés az agrársajtó szerint nem egészen tartozik a demokratikus frazeológiába. Abból, hogy a nemzeti szocialista párt feltűnő közeledési kísérletet tett a szudétanémet párt felé, az agrárpárt féltékenysége még jobban fokozódott Benesékkel szemben s ez az ellentét szintén kimélyitette a koalició vezető pártjai közt meglévő régebbi feszültséget. Az egyszerű polgár nem érti ezeket a koalíciós nehézségeket. Csak egyet lát: a kormánytöbbség nagyon szomorú őszi munkamérlegét. És látja, a bőrén érzi a gazdasági válságot. És várja, hogy kivezessék ebből a válságból. És az őszi mérleg láttán elvesztette a hitét abban, hogy a mai koalició. amely maga szemmelláthatóan válságba került, képes legyen erre a feladatra. Félmilliárddal több kiadás lesz, mint tavaly? Egyébként- a sajtó vasárnapi megnyilatkozásaiból is számos konkrét adatot találunk a kormány- többség válságáról és a költségvetés összeállításának nehézségeiről. A miniszterelnök lapja, a Venkov szerint mintegy félmilliárddal magasabb költségvetést várhatunk a tavalyinál. A költségvetésnek három csoportja van a kiadásokban. A hadsereg szükségletei figyelembe veszik a hadgyakorlatokon szerzett tapasztalatokat, a motoro- sitás és a repülésügy követelményeit. Ezzel b/o- rosan Összefügg a belügyminisztérium kiadásainak csoportja a belső rend fenntartása érdekében (rendőrség átszervezése az egész határvidéken). E csoportokon kívül, ha az államadósságok csoportját nem nézzük, igen jelentős az iskolaügyi szükséglet, mely eTŐeen meghaladja a 2 miliárdot. A nyugdijak és ellátmányi összegek 2200 millió koronát vesznek igénybe. Valószínű, hogy valamennyi tárcánál emelkednek a kiadások. Eddig még nem becsülhető fel, hogy a fedezetlen kiadások milyen összegűek és hogy miképpen történik gondoskodás a fedezetről. — A költségvetés legalább félmilliárddal lesz magasabb a tavalyinál. A fedezetet részben a kamatláb leszállítása hozná meg, mely az államadósságok kamatainál mintegy 200 millió enyhülést hozna, továbbá számolni kell a tőkeadóval, amely ugyancsak 200 milliót jövedelmezhetne. A költségvetést egyébként egyensúlyba hozzák. „Tiszteletreméltó illúzió"... A miniszterelnökhelyettes lapja, a Právo Lidu azt írja, hogy a kormány egyéb sürgős munkája miatt (?) nem foglalkozhatott a költségvetéssel, valószínű azonban, hogy a jövő héten már befejeződhetnek a költségvetési tárgyalások. „A pénzügy- miniszter — Írja a lap — egyensúlyba hozott költségvetést igyekszik benyújtani — ámbár ki nem egyenlített gazdasági viszonyok között kiegyenlített állami költségvetést készíteni csak tiszteletreméltó illúzió — s evégett néhány uj bevételi forrást ajánl, amilyen a különös kereseti adó és a stabilizációs nér- legtörvény reformja. A •szociáldemokrata párt ezenkívül a szabad pénzpiacon való hitelműveletekkel is akar könnyíteni a pénzügyi gondokon." A Lidové Noviny szerint szó volt a beruházási költségvetésnek a közigazgatási szükségletektől való különválasztásáról, de ezt a tervet elejiették, mert ez a különválasztás arra csábitana, hogy a beruházási költségvetéssel szemben egyre nagyobb igényeket támasztanak. A tényleges költségvetési egyensúlynak a lehetősége adva van. És figyelembe kell venni azt is, hogy az 1034 juius 27-i, a katonai beruházásokról szóló törvény szükségletei amúgy is hitellel fedezendők, mely azután a jövő évekre osztandó szét. Mihelyt a költségvetés alapelveit megállapítják, akkor azután már a végleges elkészítése aránylag rövid időben történhetik meg és már csak a kölcsönös összhangbahozás szükséges. Mindezek ellenére a költségvetés november első fe- I lénél korábban nem jut a parlamentbe, fejezi be a I Lidové Noviny jelentését. Nehézségek a kompromisszumoknál Ugyanez a lap egy másik jelentésében azt közli, hogy a nemzetgyűlést csak október 20.-a utáni valamelyik napra hívják össze (amit mi már egy bét előtt megírtuk) és hogy a koalíciós pártok kompromisszumos tárgyalásai a szokottnál is nehezebben mennek. „Az adott körülmények között csak a rendkívül komoly nemzetközi helyzetre való figyelem az, amely elfojtja oly viták keletkezését, melyek különben könnyen kormányválságot idézhetnének elö.‘‘ A lap megerősíti azokat a híreket, hogy a kormánykoalíciót ki akarják terjeszteni, különösen a szlovák néppárttal, ámbár a politikusok az e tárgyú megbeszéléseket nem akarják még beismerni s a tárgyalásokat tagadják. — Uj orvostanár a prágai német egyetemen. A közitársasági elnök dr. Knaus Hermán rendkívüli tanárt a prágai német egyetem szülészeti fakultásán rendes tanárrá nevezte ki. — Halálozás. Grosinger Miksa kereskedelmi tanácsos, rimaszombati kereskedő hosszas betegség után 68 éves korában elhunyt. Temetése a város társadalmának őszinte és impozáns részvéte mellett ment végbe. Elhunytét nején, született Deutsch Szerénán kivül gyermekei. dr. Schalet J.-né, László és Imre, valamint a kiterjedt rokonság gyászolja.