Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-09 / 231. (3783.) szám
1935 október 9, szerda. T^CT-MAG^AllHTraiSP 5 Szőrűi a hurok a kassai gytikos körűi Korompán látták a kassai özvegyasszony gyilkosát A vallásos nagyanya elzfillött árva unokája ■ Eltemették az áldozatot Kassa, október 8. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) özv. Mihalanszkyné szö- késbenlevő gyilkosát a rendőrség a legnagyobb eréllyel nyomozza. Ma délelőtt felboncolták az áldozat holttestét. A boncolási jegyzőkönyv szerint az áldozat halálát fulladás okozta a szájába tömött rongyok miatt. A halál rendkívül erős haláltusa után néhány perc alatt bekövetkezett. A szerencsétlen asszonyt ma délután temették el Kassán. A gyilkos tartózkodási helyét még nem sikerült megállapítani, de már olyan nyomok vannak a rendőrség birtokában, amelyek valószínűvé teszik, hogy menekülésének órái meg vannak számlálva. Tegnap este a kassai rendőrségre értesítés jött a korompai csendőrségtől, amely jelentette, hogy egy korompai fiatalember tegnap délután találkozott Szabó Bélával. A fiatalember még nem tudott a kassai gyilkosságról, azért gyanútlanul fogadta Szabó Bélát, akit régebbről ismert. A gyilkos az állomásról jött. Uj ruha, uj felöltő és uj cipő volt rajta s ezerszáz korona készpénzt mutatott ismerősének, majd azt mondotta, hogy vagy a Tátrába utazik, vagy Prágába látogat el. A fiatalember csak Szabóval való találkozása után olvasta az újságban a kassal borzalmas gyilkosság hirét s azután rögtön jelentette találkozását a csendőrségnek. Kassáról azonnal detektívek utaztak ki autón Korompára, de már hült helyét találták a gyilkosnak. Szabó Béla, aki unokája volt a meggyilkolt Mihalanszkynénak, állandóan kisebb nagyobb segélyekért ostromolta nagyanyját. Az öregasszony módos asszony hírében állt, aki rendkívül takarékos életet folytatott s kis nyugdiját a szűkös viszonyok között élő rokonai között osztotta szét. Megspórolt pénzecskéje is volt .a két betéfikönyvön. A gyilkos unoka ezt is ellopta. Az öregasszony rendkívül vallásos volt, napjának legtöbb idejét a templomban töltötte, ahonnét csak este tért haza. Hogy milyen hidegvérrel követte el Szabó Béla | tettét, jellemző, hogy valószínűleg a gyilkosság után kis jegyzéket is készített azokról az értékekről, amelyeket nagyanyja lakásában talált. A jegyzéket azonban ott felejtette a lakásban és az írásban határozottan Szabó Béla kézírását ismerték fel. Az alig huszonkét esztendős borbélysegéd ismert alakja volt a kassai éjszakai életnek. Csaknem minden éjszakát a kassai bárokban és mulatókban töltötte. Ugylátszik, ehhez kellett a rablott pénz. Különben árva gyermek volt, szülei korán elhaltak s lehet, hogy a szülői otthon hiánya miatt csúszott egyre jobban a lejtőn lefelé. VANISHING CREAM SKIN FŐM Mórt mír ^Bk ^ ttUnubúM. ti JW szállítja le a kamatlábat s ezt követné a kamatláb általános rendezése olyképpen, hogy a takarékpénztárak s néphitei intézetek 3 százalékra, a bankóik 3 és egy negyed százalékra szállítanák le a betéti kamatlábat s ennek megfelelően a hitel kamatlábat is, fejezi be értesüléseit a Moravsky Deník. Hasonló értelemben ir a Polední List is, azzal, hogy a konvertálás ellen, nevezetesen a 4 százalékos kamatozású állampapírok ellen foglal állást a Központi Szociális Biztosító, melynek vagyona javarészt állampapírokban van elhelyezve s a kamatláb leszállítása, illetve konvertálás után ne;m birná teljesíteni nyugdíjfizetési kötelességét. Több lap ama reményének ad kifejezést, hogy a kamatláb leszállitására irányuló tárgyalások e héten befejeződnek. A minisztertanács ülése péntekre, október 10-re várható. A kamatláb leszállítása alakilag rendelettel történik. Hogy lesz-e ilyen rendeletet már e héten, azt pénteken látjuk meg. Berlinben bezárják a hus- drágitó mészárosok üzleteit Berlin, október 8. A berlini rendőrség elnöke közli: „Az utóbbi napokban sertést) us bevásárlásánál Berlinen kivül ismételten túllépték a megállapított 'legmagasabb árakat- E kihágás miatt öt berlini mészárosnak megtiltottam üzeme folytatását és elrendeltem üzletük bezárását. Az érdekelt köröket ismét figyelmeztetem arra, hogy az ánmogállapitási határozatok elleni kihágást minden esetben hasonló rendszabályokkal fogom megtorolni.14 —- A khapurtalai maharadzsa tiszteletére vadászatot rendezett a magyar kormányzó. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Horthy Miklós magyar kormányzó a tóhapur- talai maharadzsa magyarországi tartózkodása alkalmával ma délelőtt vadászatot rendezett a gödöllői vadászterületen. A vadászaton a maharadzsán kívül Gömbös Gyula miniszterelnök é6 több más magyar közéleti férfiú is résztvett. — A szenátus bizottságaiból. A szenátus kulturális bizottsága szerdán délelőtt, a népjóléti bizottság szerdáin délután tart ülést. Csütörtökön délelőtt a költségvetési bizottság ülésezik. — Meghalt Lengyel László, ismert budapesti újságíró. Budapestről jelentik: Lengyel László, a Pester Lloyd politikai szerkesztője 51 éves korában Budapesten elhunyt. A tehetséges uj- ságiró és publicista, aki mint tüzérfőhadnagy többszörösen kitüntette magát a világháborúban, 36 havi frontszolgálat után súlyos betegséggel tért haza. itnnek a betegségnek a következménye volt az a szívroham, amely a szerkesztőségi íróasztalnál végzett a kötelességtudó és rendkívül népszerű újságíróval. Lengyel Lászlót a magyar sajtó és a politikai világ mély részvéte mellett temették el kedden a rákoskeresztúri temetőben. — Kifosztottak egy postyéni ékszerészboltot. Pőstyénből jelentik: Bienenstock Péter pőstyéni ékszerész tegnap üzletnyitás után észrevette, hogy az éjszaka folyamán üzletébe ismeretlen tettesek betörtek és ötvenezer korona értékű ékszert elvittek. A tettesék az üzlet falát kibontották és úgy hatoltak be a bolthelyiségbe. Az ékszerész jelentést tett a csendőrségnek, amely megindította a nyomozást a betörők kéz- rekeritésére. — Másodszor kísérelt meg öngyilkosságot egy 16 éves pozsonyi leány. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Hlaveuka Anna tizenhatéves püspöki leány ma délelőtt öngyilkossági szándékból több üvegszilánkot nyelt le. A mentők beszállították az állami kórházba. Az öngyilkos jelölt nemrégiben lugkövet ivott, de a kórházban kigyógyitották. A napokban hagyta el a kórházat s már ismét öngyilkossági kísérletet követett eL Állapota nem életveszélyes. _ Halálos fadöntés. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Halálos munkás- szerencsétlenség történt tegnap a cseszted •uradalom erdejében. Imrikovics József hetvenegy esztendős gazda a vejével egy csaknem harminc méter magas szálfa kidöntesén fáradozott. A hatalmas fa ledőlt és Iimriko- vics Józesefet maga alá temette. Mire kiszabadították, már nem volt élet benne. A szerencsétlenségről értesítették a pozsonyi államügyészséget. Szerelmi bánatában agyonlőtte magát Nagy Adám iöldbirtokos, Nagy Emit volt miniszter iia Budapest, október 8. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Mára virradó éjszaka a borsodmegyei jákfalvi kastélyban agyonlőtte magát Nagy Ádám 32 éves földbirtokos, Nagy Emil volt igazságügyminiszter fia. A fiatal földbirtokos szivenlőtte magát és a golyó rögtön kioltotta életét. Nagy Ádám a legutóbbi képviselőházi választásokon a független kisgazdapárt programjával lépett fel a putnoki kerületben Putnoky Móriccal szemben, de kisebbségben maradt. Hír szerint végzetes tettének oka az volt, hogy angol származású felesége, akitől egy idő óta külön- váltan élt, most vég'eg elhagyta és visszautazott Angliába. Feleségét halálosan szerette és nem tudta túlélni távozását. — Értekezlet Pozsonyban a magyar munkáskérdésekről. A magyar nemzeti párt pozsonyi sajtóosztálya közli: Vasárnap délután a magyar nemzeti párt pozsonyi főtitkárságának helyiségében a pozsonyi helyi pártszervezet, valamint a vele kapcsolatos ligetfalusi, főrévi és zabos! szervezetek tisztikara közös megbeszélést tartott, amelynek tárgyát a pozsonyi és a szomszédos szervezeteket érdeklő munkásszervezeti, igazgatási és a magyar munkásságot közelről érintő kérdések alkották. A megbeszélésen Kontsek György tartománygyülési képviselő, dr. Bi- csovszky Kázmér országos főtitkár és Varecha József központi munkástitkár is megjelentek annak kidomboritására, hogy a magyar nemzeti párt a magyar munkásság ügyének a legnagyobb figyelmet szenteli. A kassai kincsek megtalálója elesett a jutalomtól, mert megdézsmálta a leletet Kassa, október 8. (Kassai szerkesiztő- ségünik telefonjelentése.) A pozsonyi vezér- pénzügyigazgatóság most döntött abban a kérdésben, vájjon a kassai aranykincsek megtalálásáért járó jutalom megilleti-e Szta- hó Péter munkást, aki a kincseket kiásta vagy sem. Ismeretes, hogy Sztahó a kincseket megdézsmálta és előre akarta magának biztosítani a várható jutalomdijat. Kilenc társával együtt annak idején el is fogták és több napig volt a fogház lakója. A pozsonyi verérpénziigyigazgatóság most úgy döntött. hogy az idevonatkozó törvény 366. paragra- i fusa értelmében a munkást nem illeti meg, a jutalom, mert a talált kincseket megdézs- j málta és nem szolgáltatta be teljes egészük-; ben az illetékes hatóságoknak. Most az az érdekes körülmény állott elő, hogy a jutalom tulajdonképpen azt az embert illeti, aki Sztahó munkást társaival együtt feljelentette a rendőrségen. Az illető azonban jómódú ember lévén lemondott erről a jogigényéről, mert félt, hogy a munkások bosszút állnak majd rajta a feljelentésért. E héten megtörténik a kamatlábleszállitás? A kormány csak azután láthat hozzá a kSltségvetés végleges összeállításához ■ Hiröl tárgyal a kormány? Prága, október 8. A vasárnapi koalíciós lapok nyomán jelentettük, hogy a kormány a kamatláb leszállitására vár s a költségvetés összeállítását csak annak megvalósulása után kezdheti meg. A kamatláb leszállítása s a konvertálás ugyanis az állampénztárnak mintegy 250—300 milliós enyhül etet hozna. Amig tehát e kérdés nincs eldöntve, addig a költségvetésen érdemleges munkát nem végeznek. Ezért a minisztériumok szakkolégiumai — így különösen a gazdasági miniszterek bizottsága az adott pillanatban a müzsirkontáugens fölemeléséről tárgyal. A kérdés távolról sem haladt elő annyira, mint azt szocialista forrás alapján egy kőnyomatos jelentette. Az agrá- Tok ugyanis hajlandók a müzsirkontingenst emelni, de csak úgy, ha egyidejűleg megadóztatják a müzsirt. A Venkov a múlt héten 4 koronát emlegetett kilogramonkint, de ez csak példálózgatás volt, hogy ennyit lehetne bevenni müzsir&dó fejéibe a cukoradóhoz viszonyítva. A valóságban az agrárok 50 fillér müzslradót kívánnak, ezt is úgy, hogy a müzsir a fogyasztónál ne dráguljon meg. Azt állítják, hogy a müzsir termelés ezt a csekély adót elviseli. A szocialisták azért idegenkednek a müzsiradótól, mert az ő szövetkezeteik kezében vannak a legnagyobb müzsir gyárak. A kormány ezen kívül a lakosság burgonyával való ellátásának kérdését is nyilvántartja s tárgyalja. Úgy látszik, hogy a burgonyahiányról szóló hirek indokolatlanok voltak. A burgonyaszüretről beérkező Jelentések szerint nem kell tartani attól, hogy a burgonyaellátásiban zavarok állmának be. A kereskedelemügyi miniszter lapja, a Moravsky Deník Írja: Politikai körökben arról beszélnék, hogy a feszült politikai helyzetre való figyelemmel ezidén nem viszik keresztül az állampapírok konvertálását, sőt hogy a konvertálást hosszú időre elhalasztják. A Nemreti Bank e héten 3 százalékra — Miért nem ülésezik a parlament? — A Micura-párti Ludová Politika — tehát koalíciós lap — ahhoz a hírhez, hogy a képviselőház összehívásáról még nem döntöttek, ezt jegyzi meg: „Igaz ugyan, hogy eddig nem készült el a költségvetés. Ez azonban nem mentség. Hiszen van egy csomó más dolgunk. Követeljük a parlament sürgős összehívását. A nemzetgyűlés nem nyugdíjasok testületé...“ — Egy katonatiszt öngyilkossága a pozsonyi gyorsvonaton. Vágujhelyről jelenti alkalmi tudósítónk: Vágujhely állomása után a Pozsonyba reggel hat órakor érkező gyorsvonat egy másodosztályú fülkéjében agyonlőtte magát egy csehszlovák főhadnagy. A fülkében utazók a revolver dörrenésére riadtak fel álmukból és megdöbbenéssel látták, hogy a katonatiszt már halott. Az utasok elmondták, hogy a főhadnagy Zsolna állomásán érzékeny búcsút vett egy törzskapitánytól. Az öngyilkos neve egyelőre ismeretiem. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást a titokzatos öngyilkosság ügyében. — A felsőbíróság is fölmentette Pulszky sárosi földbirtokost, aki autójával elgázolt egy csendőrt. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: A kassai felsőbíróság ma foglalkozott Pulszky Géza sárosi földbirtokos autó- gázolási ügyével. A vádirat szerint a föld- birtokos még 1933 augusztusában az eperjesi országúton gépkocsijával összeütközött Sandera Károly nevű csendőrőrmester motorkerékpárjával, amelynek mellékkocsijában egy másik csendőrőrmester ült. Az ösz- szeütközés következtében Sandera oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Első fokon az eperjesi bíróság tárgyalta az ügyet, amely a lefolytatott vizsgálat alapján megállapította, hogy a szerencsétlenségért az elhunyt csendőrőrmester volt felelős, aki egy kanyarban meg akarta előzni a gépkocsit és hátulról beleszaladt. A bíróság ezért fölmentette Pulszky Gézát a vád alól. A felsőbíróság most ezt az alsófo- ku ítéletet megerősítette. — Félholtra vert ember a pozsonyi ligetben. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délután hat órakor a dunahidi őrszohára hívták ki a mentőket. Egy súlyosan sérült férfit találtak a rendőrök a ligetiben. Kubis Ferenc zaibosi munkás az illető, akit a Zabosban ismeretlen egyének véresre veirtek. Állapota súlyos. A rendőrség megindította a nyomozást.