Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-01 / 200. (3752.) szám
6 ^RXCaMAGfeRHTKLSÖ1 1935 szeptember Y» vasárnap. Jióbortás Irta: tfzomúatfky Viktor Arad? augusztus vége. A lezárt 48-as muzeum Arad is úgy van megépítve, mint ezen a vidéken sok hasonló nagyváros : először kiábrándítóan poros uccákon, földszintes házak, külvárosi telkek között, tűző napsütésben ballag az ember, amig egy poros parkot talál s mikor már gondolatban mélyen elitélte a várost, akkor nyílik meg hirtelen a főucca s tárul ki a város szépsége... Hosszú, széles ucca Arad ,,ütőere“, olyanforma, mint a prágai Vencel-tér: ha akarom. ucca, középen parkkal, virággal, két szélén templomokkal s hatalmas épületekkel. ha pedig akarom : téglaalaku tér, amely a végtelenségbe fut egyik végén, mig másik végén hirtelen egy keresztbenálló, hatalmas és öreg épület zárja le. hogy tulsóoldali folytatásában helyet adjon egy zsivajos, mozgalmas és igen olcsó piacnak. A legendás aradi vár azonban messze van, oda autótaxin jut ki az ember s alig tudják már megmutatni azt a helyet, ahol a szomorú emlékű aradi tizenhárom ... Különben sem ajánlatos a várbástyák körül járkálni, mert minden kegyeletes szándék ellenére még könnyen gyanúba keveredhetik az ember, noha az öreg aradi váron már nincs mit nézni. Pedig Aradon mire gondolna másra az ember, mint egy bánatos októberi délelőttre ? Hol vannak hát ennek a szomorú hatodikénak emlékei ? A Kultúrpalotában A Kultúrpalota háború előtt épült s egyike volt a vidéki magyar kulturélet legszebb, leghatalmasabb bizonyságainak. Az aradiak most is büszkék rá, —- a büszkeséget illetőleg még a Maros szépen kiképzett, strand- fürdős partjával s a hatalmas minorita-templommal kell osztozkodnia a Kultúrpalotának, — s körülbelül ez az első épület, amelyet az idegen megtekint. Megdöbbentően nagy és szép, belül hasonlít a pesti Gellért-fürdő interiörjére. Könyvtára most is látogatott, előadóterme viszont a budapesti Zeneakadémiára emlékezteti az embert. Múzeuma gazdag és több részből álló. Különösen az őskori ásatások múzeuma, valamint a néprajzi gyűjtemény értékes. A néprajzi gyűjteményben inkább románjellegü gyűjtés talált helyet, noha Aradmegye nagyrészben ma is magyar még. Képtárában sok régi magyar névvel találkozunk, újabb román festők müveivel vegyest. Ami azonban leghíresebb ebben a múzeumban : a negyvennyolcas relikviák gyűjteménye, az le van zárva. Nyilvánosság előtt a Jancu Ávrám, Horia és Kloska emlékei szerepelnek csupán. Megfelelő utánjárás szükséges hozzá, hogy rövid időre mégis megnyissák a gazdag negyvennyolcas gyűjteményt. Kegyelettel és szorongó érzéssel lépünk a hosszú terembe : ami a tárlók alatt s a falakon, a szekrényekben van, hatóerő még ma is. Micsoda ellentét van „Világos” neve és sürü, sötét emléke között. Világoson sötétedett be egy jó időre a magyar ég s ennek az elsötétedésnek bús emlékeit gyűjtötték össze kegyeletes kezek. Csodálatos, mi mindent tudtak emlékként összegyűjteni, a Petőfi faragott botjától kezdve a vértanuk utolsó kezevonásáig. A kardok, szemfedőkendők, könyvek, pecsétek, okmányok és arcképek között órákhosszat járhat az ember. mindegyik szekrényről hosszú tanulmányokat lehetne irni. Jelentkezésünk a múzeumban kegyeletes aktus inkább, mint tanulmányi lehetőség, lázasan futunk egyik tárlótól a másikig, hol egy tépett, véres kendőre. hol Kossuth kezevonására, Bem tábornok atillájára, vagy Görgey kardjára hívjuk fel egymás figyelmét, tele van írással. emlékkel, gombbal, sarkantyúval, pisztollyal, kokárdával az egész terem, egy letűnt korszak temetője ez . . . még néznénk, figyelnénk, kutatnánk az emlékek között, de az őr türelmetlen, rázza a kulcsot, sürget már. mennünk kell . .. * % Nem. ezek után nem tudok holnap kimenni Világosra, pedig Szántó György, a „vak iró“ szeretettel invitál, rokonságának ott szőlleje van, megmutatják azt a szobát is, ahol Görgeyék azt az okmányt aláírták ... Az asztal : kerek, nagy asztal, már a múzeumban van ... De a szobát megmutatják, még laknak a házban, — pezsditő a világosi bor s a szöllőhegy lankái fölött vidáman ragyog az augusztusi ég .. * Mondják, hogy általában kitünően érzi magát az ember Világoson, jó a társaság s érdekesek a falvak ... Nem, nem megyünk most, majd talán máskor, ha előzőleg nem jártunk egy szomorú, lefüggönyzött, zsúfolt múzeumban .., Szántó Györgynél Arad különben a határszélre jutott kisiparosvárosok tengődő életét éli, kulturális és gazdasági értékéből veszített. Magyar jellegét mindmáig megtartotta. Temesvár gazdaságilag jobban áll, a kulturális vezetés inkább Kolozsváré s Marosvásárhelyé. Mint minden erdélyi városnak, Aradnak is lenA szobafestő künn a hatemeletes ház falán, le és fölverklizhető állványon csapkodta a falat meszelő- jével és hozzá vígan énekelt. Rettentően tetszett sajátmagának a hangja. Szívből s torkaszakadtából fújta ugyanannak a dalnak immár negyedik strófáját. Azaz, mivel közben meg is ismételte a dal felét, tehát összesen nyolcadizben zengte el ugyanazt a dallamot Az csak természetes, hogy a szobafestő arról is meg volt győződve, hogy ahogy tenmagát elbájolja az éneke, éppenugy élvezheti más is, aki hallgatja. Jelesen is a ház lakói. Az ucca természetesen nem jöhetett számításba, mint hallgatóság. Mert részint a festő éppen a hatodik emelet magasságában dolgozott és ha kieresztett hangja le is hallott esetleg az uccára, a járókelők füléig, azokat nagyon megzavarhatta műélvezetükben, az ucca sok autója, motociklije, undok berregésével, pöffögésével, hőgésével, ugatásával. Ellenben a ház lakói, kivált a fölsőbb emeleteken igenjs teljes pompájában élvehezhették a szobafestő hangját. Kánikula volt. Az ablakok sorban nyitva álltak az egész óriási épületen. ★ A primadonna hirtelen ugrott he egy nyári színház revüjébe. Máról-holnapra, pontosan negyven- nyolc óra alatt kellett összecsapni ezt az énekes, táncos édességet. Olyan szörnyűségeset bukott a színháznak a jelen darabja. Tehát a rendelkezésre álló negyvennyolc óTából a primadonna csaknem huszonnégyet próbált végig. Irtózatos kimerültséget hozott haza a színházból a primadonna. Trillás madártorka égett, gyönyörű szeme égett, minden bájos tagja remegett. Ájulás, émelygés, halálfélelemhez hasonló érzületek környékezték a primadonnát, mikor végre hazaérkezett pihenni. A primadonna igen szerény polgári körülmények között élt. A hatodik emeleten volt nővérével közös háromszobás lakása, egy szép tetőterasszal és a ház szegletére nyíló kis erkéllyel. Egy fiatal nőcseléd látta el a házimunkát. , A primadonna jelen pillanatban éppen halálos fáradtságát panaszolta nővérének: — Semmi-semmi, semmi sem kell! Aludni- aludni-aludni akarok. Hagyjatok magamra! Csak konyakot, két szem pasztillát és cigit készítsen ide a lány nekem. És már alszom is. Ledobálta a primadonna, ami ledobálható ruhanemű volt rajta a kánikulai melegben. Pongyolát kapott föl a és végigdőlt a széles hencseren. A szobában fulladt meleg volt, annak ellenére, hogy a redőnyök le voltak eresztve és a félhomályon át alapos kereszthuzatban cirkulált a levegő, a sarokszoba két oldalt nyíló ablakain és a kitárt erkélyajtón át. A primadonna lenyelte a két idegcsillapitó pasztillát, ivott utána két stampedli konyakot, rágyújtott egy cigarettára és az első szippantást akkora sóhajjal szivta tüdejére, hogy köhögni kezdett tőle. Máris azon volt, hogy eldobja a cigarettát, mert végig se bírja szívni. Kezében ingatta tétovázva és mozdulatlan, szemét lehunyva hevert, a pamlagon. A primadonna valóban iszonyatokkal járó fáradtsága legfőbb oka, a láncos revünek a slágere volt. És pedig a slágernek a refrénje. Ezt, a refrént görlicék kara énekelte együtt a primadonnával és a Jóisten tudja micsoda indokból kidülétes, élénk magyar újságjai vannak, — az erdélyi magyar szellem valahogy újságokban éli ki magát s a különféle lapok, uj- ságíróklubok versenyt futnak egymással. Itt lakik Szántó György, akinek hatalmas regényei újabban oly nagy s megérdemelt feltűnést keltettek. Szomorú világtalanságá- ban a legkedélyesebb, legkedvesebb emberek egyike, tele nagy tervekkel, amelyeket azonban valóra is vált. Az aradiak büszkék rá, ő pedig igen megszerette Aradot, nem tágít onnan s csak hébehóba „megy beljebb Erdélybe", hogy fenntartsa a barátságot a többi Helikonistával, évenkint megjelenik a marosvécsi Kemény-kastélyban. Néha valami nyughatatlanság űzi, — néha a tengerpartra utazik, máskor Pesten jelenik meg. Felesége tájékoztatja őt a látható s olvasható világról, aztán hozzáül kis Adler-gépé- hez s szorgalmasan kopogtatja rajta a betűket. Most önéletrajzán dolgozik. Azt mondják, igen érdekes lesz. *' írók emlékeitől terhes ez a vidék. Nem messze, Nagyszalontán egy falusi nótárius, bizonyos Arany János szedte rímekbe a hires-neves Toldi Miklós vitéz történetét. S kissé északabbra, ahol az Alföld s a Hegyvidék találkozik, egy másik versiró, Ady Endre nevű, ismerkedett a nagyvilággal... folyólag ezt a refrént következetesen elvétette hol a kar, hol a primadonna. A karmester keveset mondani, százszor állította meg ezzel az átkozott refrénnel a primadonnát a próbán. Ez a refrén a primadonna agyában, minit valami utálatos, mérges kukac, úgy turkált a próba után és szinte véresre marta minden idegvezetékét. Most is, ott fúrta, tépte a primadonna agyát ennek a refrénnek ez a nyomorult pondrója, amint a primadonna elomlott pamlagján. Még pedig most is valami őrjítő kajánsággal, hol a karmester szigorú intenciói szerint, hol hibásan cirpelt agyában ennek a refrénnek undok tücsökje. És ne adj Isten! hogy a primadonna rá tudott volna jönni, hogy: mi okozza azt, hogy két egészen szimpla taktust következetesen félre énekel ebből a renfréniből? Dehát most már annyira fáradt volt, hogy nem törődött többé ezzel a refrénnel. Hagyta: vinnyogjon eszében úgy, ahogy akar! . . , Pihennie kell! Már az aléltságihoz jobban hasonlítható félálom- féle kavargott a primadonna eszméletén és boldog eloldottságban zsongtak érzékei. * Akkor kívülről, közvetlen a házfal mögül érce6 fiatal férfihang harsant be a primadonna szobájába. A primadonna előbb alig rezzent föl erre. Hiszen a ngyvárosnak ezer rondább nesze hatolt föl hozzá ... De mi ez? A fal mögött ez a férfi bariton egyszerre átcsapott pontosan abba a refrénbe, amely már a gyötrelmek gyötrelmét állatta ki ma a primadonnával, a karmester orditozásai közepette és utána . . . Jaj! . . . A primadonna félálmából a tébolyultakéhoz hasonló tekintettel meredt a levegőbe és figyelt erre a férfihangra. Erre a dalra! Pont ottan, annál a taktusnál, ahol ő mindig elvétette a karral együtt a refrént, a férfihang szintén a hibás ütembe fogott . . * ¥ Hát persze, hogy sűrűn megesik más slágerekkel, hogy valami ismert, régi dalhoz hasonlítanak részben. Ez a körülmény egyáltalán nem tesz senkire, egész biztosan, olyan szörnyű hatást mint amilyet a primadonnára tett most. A primadonna rángó állal, egész édes, gyönge testében reszketve ült föl a hencseren . . . ★ A szobafestő, ahogy a dalnak második, harmadik, negyedik strófáját énekelte tovább, bizonyára még kevesebb sejtelemmel volt arról, micsoda hatást tett a dala benn a házban. A szobafestő csak annyit konstatált, hogy a hatodik emeleti szögleterkély redőnyét fölhúzzák. Az erkélyen megjelenik egy percre egy nő. Mintha kissé zilált volna haja és . . . Dehát a szobafestő éppen a házfal másjj< oldalán meszelt. Nem figyelt meg többel az erkélyre kijött nő felől, mint azt, hogy egy percnyi hallgatózás után visszahúzódott. Természetes, hogy a szobafestő szívesen tette föl, hogy a nőt, az ő nagyszerű danája csalta ki az erkélyre. Még buzgóbban fújta hát tovább a szobafestő a dal lovábbi strófáit. ★ ó poklok gyötrelme! Az erkélyre a primadonna T szinte vad önkívületben szaladt ki. Azt akarta oda* í ordítani a szobafestőnek, hogy: irgalmazzon végsőkig zaklatott idegeinek! Hagyja abba az énekv lést. Ámde a primadonna végső elcsigázottságábatt szóra képtelen volt az erkélyen. Ájulás környékezte meg. Visszatámolygott a szobába. Ott összerogyott a padló Szőnyegén és síró görcs jött rá. ★ — Milyen jó hangja van ennek a szobafestőnek! — szólt a konyhában a primadonna nővére a cselédnek: — Esküszöm magának, hogy különb hang ez, mint a nővérem partneréé, a bomviváné! — Igen! — válaszolta a cseléd. — Szép hangja van ennek a festőnek. De nem tetszik hallani? Mintha a kisasszony fönn volna! Az erkélynek húzta föl a redőnyét. — AJhh! — figyelt oda a primadonna nővére. —i És mintha zokogna a nővérem! Istenem! ★ Ott lelték görcsökben fetrengeve a primadonnát. Alig tudta, legnagyobb ámulatukra kiakadozni, hogy: a szobafestő danolása hat rá megőrjitőleg! ★ A szobafestő az állványon a legkellemesebb illúzióját vesztette el azzal, hogy a hatodik emeleten megint fölhuzódott egy ablakon a redőny és azon egy női féltest hajolt ki, aki igy szólt feléje: — Festő ur, kérem! Ne haragudjék! De a nővérem nagybeteg. És nagyon bántja őt n maga éneklése. Arra akarta kérni magát az erkélyről, hogy hagyja abba. De ereje sem volt rá. A szobafestő pedig már magában azt gondolta: milyen különböző izlésüek egy lakásban az emberek! Egyik nő gyönyörködni jön ki az erkélyre a hangjára. A másik utálja az éneket. —■ De tessék! Most kisült, hogy az erkélyre kijött nő is undorodik a danolástól. A szobafestő félre köpött mérgesen, a kék levegőbe az állványról. És lenyomta énekelhetnék- jét!... Savanyúság, csüggetegség érzései gyur- kálták össze szivét... Hiszen a hiuság-hiuság, egy műkedvelő énekművészben is. * A primadonna hánykódott — hánykódott — gyötrődött a hencseren a pihenés helyett. Újabb pohár konyakhoz és újabb pasztillákhoz folyamodott. Ez és a fáradtság végre is megint ráborított olyan félálomszerü szendergést. És ez alatt a szendergés alatt a primadonna érzékeny szive egyre azzal foglalkozott gyötrődve, hogy: milyen igaztalanul, tapintatlanul, kíméletlenül fosztott meg egy szegény embert egyetlen szórakozásától, keserves munkájában. A primadonna babonás volt. Szorongva gondolt rá, hogy majd a közönségtől kaphatja visz- sza a kölcsönt, azért, hogy torkára forrasztotta a szegény szobafestőnek az énekét, egy tépelődés miatt! A primadonna álmában egy rémes kemence előtt állott. A kemence ajtaja nyitva állott és benne, a lángok között: óh, rémes!... Valaki bekerült valahogyan ebbe a kemencébe és ott a tüz'halál kínjai között vergődött. Mert óriási volt ez a kemence. Az ajtaja maga mint egy mozilepedő, akkora volt... A primadonna tisztán látta, hogy a lángok mögött az a szobafestő sínyli a tüzhalált, akit az erkélyről állványán látott, a nyári nap sugárözönében.. . És a lángok mintha azt a slágert sisteregték, üvöltötték volna, tulharsogva a szobafestő kinorditását!.., A primadonna verejtékező arccal, szivszo- rongva riadt föl álmából * Ezalatt künn az állványon meszelőjével a szobafestő egyre közelebb és közelebb jött a hatodik emelet sarokerkélyéhez. Éppen mikor odaért az erkély korlátjához, a szobafestő elfeledkezett róla, hogy mire kérték őt ebből a házból: Márminthogy ne lehessen neki danolással űzni el a munka unalmát! A szobafestő rázendített egy vidám nótára. Ekkor egyszerre, mint a tilalom megelevenedett nemtője, az erkélyen a pongyoláé, borzas nő jelenik meg. A festőnek azon nyomban torkán akadt az ének, zavartan, dühösen krákogott, mintha szépíteni akarná ezzel szószegő danolászását. És ösz- szeráncolt szemöldökkel nézett a primadonna szeme közé. De mi ez? A primadonna arcán kedves mosoly. A primadonna fehér karja a pongyola redői közül barátságos intésre mozdul a szobafestő felé és angyal- hangon ezt hallja a festő a primadonnától: — Milyen kellemes és müven kitűnő minőségű hangja van magának Csak énekeljen bátran! És bocsásson meg. hogy imént szóltam! Csak énekeljen, kérem! Ezzel a festő bámész szeme elől a primadonna eltűnt az erkélyről. * Ki igazodik el, az Istennyilába is, ezeken a szeszélyes urinőkön! — dörmögte magában a festő. Azzal most. r»ár igazán jogos és boldog lendülettel vágott bele egy áriába! Ki igazodik el? Irta: Tersánszky Józsi Jenő
