Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-18 / 188. (3740.) szám

'PKAüAW v tA&l£AR.HlUIiAE> 1935 augusztus 18, vasárnap Á tctnfr Leülök az íróasztalhoz, kezembe vészéül ceru­zámat, a papírt szépen magam elé teszem, sze­retnék valamit irni. Az Íráshoz azonban más. is kell, nemcsak ceruza, papír, asztal és hasonló fi­zikailag érzékelhető tárgyak, kell még valami, ami még ezeknél is fontosabb: a téma. De még ennél sem állhatunk meg, a téma sem minőén. Lekötetlen helyzetbe kerül az ember, amikor ez-1 zel rendelkezik, de hiányzik a kedv, ez a pszicho­lógiai valami... ez talán még fontosabb ... Nálam fordítva van a dolog: kedvem volna az íráshoz, de nincsen témám. Mit is irhát egy kezdő újságíró, aki csak pár hete van Prágában? Talán azt, hogy Prágába érkezésekor az állo­másról a szerkesztőségbe háromnegyed óráig ko- csikázótt, holott másnap megtudta, hogy gya­log- maximum öt percig tart az int? Az ilyen dol­gok, azt mondják, gyakran megtörténnek olya- nyokkal, akik először vannak abban a bizonyos nagyvárosban, Kedves dolog például az is, hogy a- kanyargós uccák tömkelegé valami olyan szo­rongó érzést vált ki az ember leikéből, hogy en­nek nyomasztó hatása alatt a kijelölt helyet nem másfél, hanem három óra alatt éri el, mindég mű­vésziesen kikerülve a keresett uocát Az sem lenne rossz téma egy riporthoz, hogy az ember kivesz egy olyan hónapos-szobát, ahol semmi pénzért sem vállalnák a cipőtisztítást, annak a cipőnek a tisztítását, amelyet olyan szépen. oda­tettél az ágyad mellé orral befelé, mert lakótár­sad rendesen későn jön haza, könnyen ráléphetne amúgy is fénytelen orrára, Tehát ott hagytam el, bőgj' nem tisztítják cipődet, Bat’áihoz azonban soha sincs időd bemenni, hogy vegyél magadnak cipőkrémet és rongyot (egy ideig az ágy alá do­bott szennyesed is megfelel erre a célra), hát a Vencel-téren észreveszel egy cipőtisztítót és minden előzetes, nyugodt meggondolás nélkül odadobod magad a karjaiba. Odaállsz, felteszed jobblábadat (én legalábbis mindég a jobblábamat használom először) a kis zsámolyra, a cipőtisztító esetleg azt mondja, hogy maucta (néha ugyan ez is elmarad) és minden kérdezés nélkül elkezdi a melegtől a jobblábadon szörnyen feszülő poros cipődet tisztítani. Először letörli a port, kinyit egy skatulyát, amiből ijesztően kandikálnak ki a különféle kenőcsök és valószínűtlen nedvek üveg­jeinek rendjei. Nagy fontoskodva kikeres egy üveget, odatartja jobbcipődhöz, nézi, visszateszi a skatulyába, elővesz egy másikat, harmadi­kat ... na, végre jó a szin. Aztán ugyanaz a ke­resés a kenőcsökkel... Nagy dühösen bekeni ke­nőccsel, ronggyal lekeni, valami nedvvel bekeni, újra. lekeni, bekeni.. lekeni. Közben érzed jobb­lábad szörnyű zsibbadását, ballábad gyöngülését, ami ritmikus remegésben nyilvánul meg. Moc­canni sem meisz, mert metamorfozlfeon mehet ke­resztül tiszta harisnyád, amit azért vettél fel, mivel kávéházba szeretnél menni, különben cipő­det ie azért tiszti itatod, de ő csak nagy bőszen, de lassú nyugalommal keni-feni... Baltérded ed­dig már háromszor becsuklott, jobblábad már p.em érzed és ezekhez a kínokhoz járul még az a félelmetes sejtelem, hogy ez a fényűzés igen sokba fog kerülni, legalábbis egy reggelibe. Agj-ad fáj, szemed kifáradt, mert mindenáron el szeretnéd olvasni, hogy vájjon a kis táblán három, hat, vagy nyolc korona van felírva. Most már tudod azt is. hogy három koronán akii nem úszód meg... Eddig nyolc ötös villamost sza­lasztottal el és még hátra van a szerencsétlen ballábad is! Ugyanaz a tortúra — ecset, rongy, kenőcs összeállításában ... agyad tovább tom­pul a biztos meghülyülés felé, tested zsibbad és ez mindég jobban és jobbam ... Na, végre... fi­zetés: három korona, bagatell három korona há­romnegyedórás mulattatásért. De kávéházba már nem mehetsz, de cipőd tiszta és este 9 óra van csak ... Szervusz, Öregem, gyere fel a Juliéba, — fog karon rég nem látott barátod és máT mész is vele a venceltéri kávéházba. Vagy nem volna rossz gondolat megirni azt, amikor spórolni akarsz és bemégy egy büffébe, gondolod, négy koronával meguszod a dolgot. Azonban ott benn azt látod, hogy olyan sok és finom dolgok vamnak felhalmozva, elragadtatod magad, engedsz gyarló kívánalmaidnak, eszel ebből is, abból is, végén annyit adsz ki, hogy megvacsorázhattál volna a Mánesben is. Első­rangú gondolatok jutnak akkor is eszedbe, ami­kor fürdeni mész a Moldvába... Micsoda különös érzés: milyen különbség a Vág és a Moldva kö­zött. Furcsa gondolatok, amikor beleveted ma­gad a barna hullámokba, különös gyanú fogam- zik meg lelkedben a folyó tisztaságával kapcso­latban. Amikor kimászol a vizből, tested barna szint játszik, olyan barnát, mint a Moldva vize a sűrű, füstös, prágai levegŐD gyengén áttörő nap­fényben. És mi történne akkoT, ha megírnám, hogy az ember fenn ül a Barrandov festői ter- raszán és minden megerőltetés nélkül nézhet vé­si}? egy uszósport-attrakciót a mélyen lenn elte­rülő uszodában. És amikor minden gyanú nélkül izgulsz az ötös számúnak, valaki megérinti vál­ladat. hátranézel és minden kétséget kizáróan megállapíthatod, hogy a karszalagos embert a verse,nyrcndezőbizott.Kág küldte fel a milsemsejtö vendégek nyakára. Pénzt, vagy életet, de te in­kább az életet választod és undorral fordítod 'el fejedet a nyüzsgő uszodától... Amióta írok, rájöttem valamire: téma már volna, de megfordult a helyzet, nem megy az Írás, majd máskor talán. De félek, hogy akkor meg témám lesz először és a kedv fog hiányozni. A kettőre együtt lenne szükségem! HEGEDŰS ÖDÖN. ASSZONYOK LAPJA BOSSZÚ Sofie Arnould, az ünnepelt énekesnő levetette Diana kosztümjét és felvette csipkével és sza­lagokkal díszített legdivatosabb, egészen uj es­télyi ruháját. Lábhegyről, türelmetlenül hajította görög szandáljait egy sarokba és öltöztetőnője igyekezve szorította bele kicsit már szélesedő lábát a magassarku zöld selyem cipellőkbe. Elé­gedett pillantás a tükörbe: a frizura magasabb, mint a Madame Dübarry-é és a ruha szabása!. , A királynénak fogalma sincs még róla, hogy ilyen is van a világon! Még csak egy kis púder, kevés pirositó, az öl­töző ajtaja kitárult és Sofie a páholyba tipegett. Az operának vége volt, most jött a balett és ő a páholy lebocsájtott rostélyán keresztül figyelme­sen vizsgálta a közönséget. Élénk, Sötét, okos tekintete Lauragais grófot kereste. Itt volt, ott tilt a megszokott helyén mint négy éve már minden este, ha ő énekelt, ő, a. hí­res, az egyetlen, a legszellemesebb művésznője Párisnak. Telt keble nekifeszült ruhája szoros zöld selymének: csuda-e, ha neki van a legszebb barátja, a leggazdagabb, a legelőkelőbb? Mit szá­mit az, hogy már a harminc felé közeledik és hogy az a sovány kis táncosnő, az a Madelaine Guimard, Olyan sikeresen mutogatja pókosan vé­kony lábszárait? ... De azért ez az ostoba kis béka valahogyan mégis bosszantó!... Sem szép, sem tehetsé­ges ... Ki érti meg az ilyesmit?... Hogy mer az a nyavalyás vele versenyre kelni?... És végül is... Érthetetlen!.., Mindenki tapsol!... Az ujjongás és ünneplés nem akarnák végetérni! Az urak felugrálnak a földszinten és... Sofie Lauragais grófot leste éhesén, a kezét figyelte, azt a fehér, gyönyörű, kesztyütlen kezét, amely... amely tapsolva emelkedett a szinpad felé. Tűrhetetlen! Sofie megtépte és föklhözvágta legyezőjét, aztán kisuhogott páholyából. Minél előbb beszélnie kell a gróffal, fel kell őt világo­sítani, meg kell magyaráznia neki, hogy az öez- szes majmok tombolása koránt sem elég ok- ar­ra, hogy egy szellemes és okos ember is részje­gyen • az Ízlést séTtő ünneplésben} mikor... Gondolatainak menete egyezerre elakadt, mert a szinpad mögötti szűk folyosón a Lauragais gróf inasa jött feléje egy nagy csokor fehér rózsával kezében. — Hát nem elragadó ,hogy a gróf ma, éppen ma, gondolt rá. ilyen gyengéden? ... Falánk, boldog mozdulattal nyúlt a virágok után, de... Oh, ami most történt kegyetlenebb volt minden­nél és lealázóbb, mintha a parókáját vesztette volna el a színpadon, mert az inas védekezve szorította magához a rózsákat és bocsánatot kér­ve nyögte: „Pardon ... pardon ... Guimard kisasszonyt keresem." Sofie a foga közé kapva az ajkát, belereszke­tett a féltékenységbe, de aztán a büszkesége győ­zött és felkacagott: „Természetes!... Természetes!... Hogy is té­vedhettem?... Milyen szórakoztató!../1 A nevetése eleven maradt mindaddig, amíg be nem csapta maga mögött az öltözője ajtaját, de ott kétségbeesett, vad zokogás lett belőle: „A nyomorult!... A hitvány!... Az utol­só!... Na megállj te álnokl..." tózathatja azt a fenyegető, veszedelmes jár­müvet. Óvatosan szétnézett: a csarnok üres Yolt! Lábujjhegyen osont tovább még egy lépést, de akkor... olh borzalom, a felesége hangja állí­totta meg: „Végre, végre itt a szegény férjem! Úgy — az udvarnál voltál?... Persze, persze... ál­lamügyek ... Te drága, mennyire igénybevesznek mostanában." A gróf még egy reménytelen kísérletet tett, hogy elérje az ajtót. De késő volt, mert már kö­rül is fogták a vendégei, kivonszoltik a terrasz- ra és - tekintete éppen a félelmetes járműre eshe­tett, amely most fordult be a park szélesre tárt kapuján. — Mi készül itt?... Mit tervez az a félelme­tes, az az okos?... Mert, hogy ez a hintó... — Lauragais az őrület határán volt és udvariatlanul rázott le karjáról egy táncba hivó női kezet. -Még egyszer megkísérelte, hogy utat törjön magának, de már késő volt.... A hintó a kastély feljárója elé gördült. Ki jön még ilyen későn? A vendégek érdek­lődve lesték az inast, aki leugorva a bakról, a kocsi hágcsóját engedte le. Az arannyal és amorettekkel díszített ajtó kitárult és... És a kocsiból egy kis komorna ugrott egyetlen szökkenéssel a széles márvány­lépcsőre. A bóbitás csinos kis személy egyenesen a meglepett grófnéhoz lépett, kezébe téve egy terjedelmes ékszerdobozt és egy hatalmas kalit­kát. amelyben egy zöld papagály himbálódzott. „Elragadó" — kiáltották a hölgyek. — „Per- szer a férjétől!... Milyen figyelmes!... A ked­ves gróf nem hiába késett!... A grófné megilletődve mosolygott és próbált elkapni élettársa pillantását, azonban a gróf ép­pen a hátát fordította feléje és a terrasz kőkor- látján áthajolva a hintó belsejébe igjmkezett be­pillantást nyerni. — Mi fog onnan még előke­rülni?... JÓ6ág06 egek, ki és mi? Egyelőre egy nagy ’ kosár volt a következő meglepetés, amelyet az inas a grófné lába elé tett. A: komorna kék szalagon lógó apró kulcsot húzott elő kebléből, felnyitotta a záTt ée... A kíváncsiság egyre nőtt és a tér körülötte egyre szűkült. Mindenki látni akarta, ami most fog következni. „Minő appart formája az ajándékozásnak", — állapította meg az orrán keresztül Polignac her­cegnő. „Appart... Appart... milyen appart!..." — a kijelentésből egyszerre jelszó lett és a leg­messzebbmenő kíváncsiság is udvarképes. A grófné hízelegve mosolygott, a gróf lélek- zeni is alig, alig mert, a komorna pedig kezdte kicsomagolni a kosarat. Porcellán figurák kerültek elő, aztán ruhák, szalagok, kalapok, cipők, legyezők és sok-sok levél, amelyek széthullottak, kitárultak úgy, hogy a billets-doux-k merész szerelmes 6zaval elérhetők lettek minden érdeklődő lorgnon szá­mára. Aztán ... oh most szemérmesen fordultak el a hölgyek és a férfiak alig tudták elfojtani kaca­jukat, mert a komorna fürge ujjai egyszerre a legcsipkésebb, legizgatóbb, legintimebb desszukat teregették az ijedt grófné elé, aki még mindig a papagályoe kalitkát himbálta dermedt kezében. „Elég... elég" — könyörgött majdnem sirva a férje felé. — „Olyan nagyon kedves és megható részedről, de ... de ez nem való a nyilvánosság elé, kedvesem. Elég ... elég ...!“ „Oh még korántsem" — nyelvelt vissza az ismeretlen, szörnyű szobaleány és egyet tapsolt. A hitnó ajtaja újra feltárult, a grófné véde­kezve emelte arca elé a papagályt, a gróf halálra szántan hunyta le szemét, a vendégek kíváncsi­sága elérte a tetőfokot és a. komorna két gyö­nyörű kis leányt emelt ki a hintóból, hogy egye­nesen a grófné elé vezesse őket. „Drága!... Édes!.... Ikrek?...“ — sikitotta a höigykoszoru. „Ez már születésnapi ajándék!** — A Polignac hercegnő hangja győzött. — „A kedves grófné úgyis annyit panaszkodott, hogy nincs gyer­meke." „Mon dieu!" — A grófné már nem küzdött a sirás ellen, zokogva himbálta a kalitkát a férje felé, aki széttárt karral ugrott a gyermekek elé mintha el tudná takarni, tüntetni őket. „Bocsánat... Nyilván tévedés ... én . . ón...“ „Papa!... — kiáltott fel u jongva az egyik kis leány. „Papa!... Papa ... Papa ...!“ — és egyszerre otthonosan mosolygott mind a kettő az ismeret­len, ijesztő tömegben. Papa!... a 'hölgyek visítottak a gyögyörii- ségtől. Papa! — Egy óra múlva az udvar, Páris, az egész nagy világ tudni fogja a pikáns újsá­got és egyáltalán nem törődve a szegény meg­tört grófnéval, a gyermekek körül tömörültek. Lauragais grófnénak születésnapja volt és egy nagy kerti ünnepélyt adott saját tiszteletére, va­lamint a gratulálok szórakoztatására. A vendégek már mind meg is jelentek volt, éppen csak a háziúr hiányzott. A grófnőt külö­nösen mélyen sértette férjének viselkedése, mi­kor a párisi haute-volée és a királyi udvar leg- ibefolyásosábbjai gyűltek össze őt ünnepelni. Polignac hercegnő, a királyné barátnője már háromszor érdeklődött, a clhér comte holléte iránt és Besenval báró, XV. Lajos kegyence egyre csak a grófot kereste. Mit törődött Lauragais gróf a hercegnővel, a báróval, a királlyal, Franciaországgal, a felesége haragjával, mikor éppen most tért haza a kis Guimard-ral való első találkájáról! Soká öltöz­ködött, kedvltelve vizsgálva magát a tükörben. Aztán az ablakhoz lépett. Lenn a parkban zene szólt, szép asszonyok sétáltak az utakon vagy táncoltak a pázsiton. Minden csupa fény, csupa nyár, csupa napsütés volt és ő szerette volna odakiáltani az egész világnak: — Ide nézzetek, itt vagyok, itt van a férfi, akit az isteni Made­laine imád, aki... — A gyönyörűségek ábrándja hirtelen végétért. A gróf az ablakdeszkához kapott mindkét kezé­vel. Szörnyűség!... Mit jelenthet ez?... Mi fog történni?... és egy pompásabbnál pompásabb hintóra meredt tekintete, amelyet, sajnos, igen jól ismert és amely éppen most fordult bó a kas­télyhoz vezető útra. A gróf igyekezett elegendő lélekzethez kapni, aztán lerohant az elsőcsarnokba. Azt remélte, hogy a hátsó ajtón még kisurranhat és feltar­A komorna egy graciózus pukkerlivel köszön­te meg a nagyszerű sikert, aztán egyenesen a grófné elé állva, hangosan ée nagyon érthetően adta elő jól betanult mondókáját: „Madame, úrnőm Mademoiselle Arnould sze- rencsekivánatait hozom. Úrnőm a legjobbakat kí­vánja, és egyetlen lelkismereti furdalásoktól gyötörve visszaküldi mind azt, amivel őt Laura­gais gróf megajándékozta és ami jog szerint csakis a feleségét illetné meg: a híntót.,. a lo­vakat ... az inast... a ruhákat... a kocsist... az ékszereket és.. és természetesen a kedves gyerekeket is" Még egyszer pukkerlizétt, aztán gyorsan el­tűnt a park fái között. A háziasszony lexikona A TEJ NEM BÖRÖSÖDIK MEG, ha forralás közben állandóan kavangatjuk , majd edénnyel együtt vizbe állítjuk 6 addig kavarjuk, mig ki nem Mit. * FÜSTÖS ABLAKÜVEGET legjobb szám fahammval tisztítani. Ablaküvegek tisztításá­ra igen alkalmas a finom krétapor, kevés szalmiákszesszel és vízzel elkeverve. Ezt vé­konyan felikenjük, száraz ronggyal letöröljük, végül lehetőleg szarvasbőrrel ábdörzsölljük. Ujságpapirossal is jól megtisztíthatjuk az ablakokat. * MOLYOKAT SZŐNYEGBŐL, vagy bútorból nagyon egyszerűen kiirthatjuk. Terítsünk a molyos anyagra nedves ruhadarabot s jó me­leg vasalóval vasaljuk végig néhányszor. A gyorsan fejlődő gőz behatol a molyos tár­gyakba s nemcsak a molyokat öli meg, ha­nem a petéket is. * TAPÉRTÉK MEGŐRZÉSE. Csökkenthetjük a főzéskor az ételek táp Iá 1 ó értékében be­következő veszteséget, ha a zöldséget, külö­nösen pedig burgonyát nem daraboljuk fel, nem hámozzuk meg, hanem egészben főzzük puhára. — Igen célszerű a táp érték meg­őrzésére a zöldségfélék párolása is, kevés víz hozzáadásával, zsíron. így készülhet a káposzta, kalarábé, sárgarépa, sóska, zöld­borsó stíb. A forró zsírban a zöldségfélék felszínén alvadt fehérjékből zománc alakul, amely megóvja a belső réteget a kioldódás­tól. A kioldódott anyag sem vész kárba, ha párolással készítjük a zöldségféléket, mi­után itt a vizet nem öntjük le. Az elkészí­tett étel ne álljon órák hosszat, hanem lehe­tőleg az étkezés idejére készüljön el. Ugyan­azon az ételen táplált kísérleti állatok közül azok maradtak el leginkább a fejlődésben, amelyek a legtovább állott ételen nőttek fel. A forró zsírban való hirtelen kisütés, viz hozzáadása nélkül1, alhógy pl. burgonyaszele­teket szoktak elkészíteni, szintén nagyon al­kalmas a tápérték megőrzésére. Hüvelyesek gyorsan megfőnek ugyan a szódabikarbóná­val lágyított vizben, de a vitaminok ebben a kissé lúgos közegben sokkal gyorsabban tönkremennek. Ez az eljárás tehát lehetőleg kerülendő. * MIÉRT FÉNYESEDIK A RUHA? Az úgy­nevezett elemi szálak felületén mikroszkóp alatt jól látható pikkelyek vannak, ezek le- koptatása, lecsiszolása az egyik oka a ruha fényesedésének. Minden fénytelenitő eljárás azt célozza', hogy részint fellazítsa a lepréselt szálakat, részint pedig, hogy az elemi szálak simára koptatott felületét ismét érdessé te­gye. E célokra olyan oldatok felelnek meg, amelyek vasalásra gőztermékeket fejleszte­nek. E termékek egy része duzzasztja a szá­lakat s ezáltal fellazítja őket, valamint a szá­lak felületét is egyenetlenné, igy homályossá teszi. Ecetbe áztatott vasalórongyot helyezve a flénytelenitendő felületre, meleg vasalóval átvasaljuk a kapott ruhadarabot. A fénytele­nitő hatás tovább tart, ha utána iivegpapirral dörzsöljük, majd ecetes rongy alatt újra át­vasaljuk a ruhát. A gőzölésre szalmiákszeszt is lehet használni. Ezek teljesen ártalmatlan eszközök. * Gyümölcsfoltot a kezünkről íróval lehet le­mosni. Jó szer az, ecet, citromlé vagy borkősav is. Ezek használata után még szappanos vízzel is meg kell mosni a kezünket. Végül ne rnulasz- szuk el a krémmel való bedörzsölést.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom