Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)
1935-01-31 / 26. (3578.) szám
1935 jantiár 31, c*ftfc»rt8R Szövetkezet alakult a szomolányi cseppkőbarlang teljes feltárására Nagyszombat, január 30. (Saját tudósítónktól.) A szomolányi cseppkőbarlang felkutatására szövetkezet alakult, amely vasárnap délután nagy érdeklődés mellett Szomolányban tartotta alakuló ülését. Az egész környékről ■egybegyült érdeklődők előtt Benyovszky János nagyszombati járási főnök üdvözlése után Pru- dik János számolt be a szövetkezet céljairól. A szomolányi cseppkőbarlangot, mint ismeretes, 1933-ban és 1934-ben egy kilométer bosszúságban építették ki, de a cseppkőbarlang legalább négy-öt kilométer hosszúságban terjed ki és Burszentpéter határában ér véget. Az előadó kifejtette, hogy a szövetkezetnek saját erejéből kell feltárni a szomolányi cseppkőbarlangot, mely egyik legszebb és legnevezetesebb cseppkőbarlang lesz az egész köztársaságban. Az újonnan alakult szövetkezet részjegyeket bocsát ki 100 koronás értékben. Az alakuló közgyűlés tiszteletbeli elnökké választotta Pál- ffy József nagybirtokost és Benyovszky János járási főnököt, Pálffy József tulajdonosa annak a hegységnek, amelyben a cseppkőbarlangot felfedezték és a munkálatok az ő engedélye alapján történhettek meg* A közgyűlés megválasztotta a szövetkezet elnökségét és felügyelő bizottságát a következő- képen: elnök Jurenka Márton ig. tanító, alel- nök Bublavek Lajos szomolányi gazdálkodó. A felügyelőbizottság tagjai: Seszták A. bíró (Szo- molány), Szádon Salamon mészáros (Szomo- lány), Jirman Rudolf nyomdász (Nagyszombat), dr. jónoska György közjegyző (Nagyszombat), Szucsán József lelkész (Bogdány). Pénztámok Kvapil Lajos jegyző (Szomolány), intéző Smolek Károly titkár (Nagyszombat) és Prudik József csendőrőrmester (Szomolány). Az alakuló közgyűlésen máris száz részjegyet jegyeztek. Arra számítanak, hogy a szövetkezet úgy a járástól, mint az országtól és az államtól is támogatást fog kapni. — Letartóztatták a sajgóéi csodadcuktort. — Pozsonyi szoirkesztőségüTiik jelenti telefonon; Ma szállították be a pozsonyi államügyészség1 fogházaiba Káposzta Tamás 60 éves galgőci gazdálkodót, aki kuruzslással tengette életét. Káposzta Galgáé és Nagysenkőc között állandóan utazgatott s az utasoktól az után érdeklődött, hogy ki beteg a faluban. Amikor egy- egy betegről tudomást szerzett, elment hozzá, szidta az orvosokat és maga vállalkozott a beteg meggyógyitására. Egy ideig egészen jól élt ebből. Egy hatvanéves beteg asszonnyal azonban tudománya csődöt mondott. Az öreg asszonyt maga vette gyógykezelés alá, de a szerencsétlen asszony kezelés közben meghalt. Erről tudomást szerzett a csendőrség és az öreg kuruzsló! letartóztatta. — A Senkőci fogyasztási szövetkezet hűtlen alkalmazottja. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A nagy senkőci fogyasztási szövetkezet vezetősége följelentést, tett a pozsonyi állam- ügyészségen Ja ne a Vendel és felesége ellen. Jan- sa a szövetkeze,) vezetőségétől 50.000 koronát vett át különböző árucikkek beszerzésére, de a revízió folyamán rájöttek, hogy mintegy 34.000 koronával nem számolt el. Sikkasztás gyanúja miatt eljárás indult ellene. xx Nehéz székelésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás. a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végcélba jók teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes j.Fe.renc .József* késerüvizet. xx Sportolók figyelmébe! Autocarutazások, A bratislavai városi villamos vasút és autóbuszok igazgatósága közli, hogy február elején a következő autocarkirándulásokat rendezi: 1. Február 2-án autocarkirándulást rendez síelők számára Puchbergbe (a Schneeberg tövébe). Indulás 17.00 órakor a Városi Takarékpénztártól (Köztársaságtér). Visszaérkezés vasárnap, február 3-án este. Útiköltség oda és vissza 55 korona. — Visszavonhatatlan jelentkezések legkésőbb január 30-ig. 2. Február 9-én autóira r indul Bécsbe a hölgymükorcsolyázó világ- bajnokságra. Indulás 13.00 órakor a Városi Takarékpénztártól (Köztársaságtér). Érkezés visz- sza 24.00 órakor. Útiköltség oda és vissza 30 korona. — Jelentkezések február 7-ig. — A villamos vasút igazgatóságának (Rasin-ut t) hivatalos órái hétköznapokon 8~ 1? és 14—17.30 óráig, szombaton 8—13 óráig. Mindkét kirándulás résztvevői, kell, hogy saját útlevéllel fen- '(lelkizzenek. Kotrógépek helyett emberi munkaerővel végzik a Nyitra szabályozását, hogy több munkanélküli jusson munkához Nyitra, január 30. (Saját munkatáraimktdl.) Mint ismeretes, néhány évvel ezelőtt kezdődtek meg a kanyargóé Nyitra-folyó szabályozási munkálatai. A hivatalos statisztika szerint a tavaszi és őszi áradások évenként mintegy 50 millió korona kárt okoztak, Így tehát minél sürgősebben hozzá kellett fogni az égető probléma megoldásához . Mikor már az országos hivatal iryitrai technikai osztálya kidolgozta, a részletes terveket, a déli érdekeltségek váratlanul megtagadták a rájuk eső költségek viselését, A törvény rendelkezése szerint hasonló esetben bármelyik szakaszon megkezdődhetnek a szabályozási munkálatok és igy Nyitra, város határában tényleg hozzá is fogtak a munkához. Előrelátható volt. hogy amennyiben a középső szakaszon kezdik meg a szabályozást, úgy a déli szakaszokat állandó árvíz fogja fenyegetni. Ennek tudható 'be, hogy végül a déli érdekeltségek is hozzájárultak a tervhez. Sikerült biztositani a. 70 százalékos állami. 10 százalékos országos hozzájárulást és igy az érdekek töknek mindössze 20 százalékot kellett volna viselniük a terhekből. De, úgy látszik, még ez a hozzájárulás is csökken, mert, a népjóléti minisztérium jelentős összeggel járul hozzá a költségekhez. A szabályozási munkálatuk ugyanis a környékbeli munkanélküliek százait fogja foglalkoztatni hosszú időn keresztül. A hírek szerint a minisztérium 10 százalékot juttat e célra, ami a szabályozás több mint 3 és félmilliós költségvetésében 350.000 koronát tesz ki. A szabályozásra kerülő folyószakasz 8 és fél, kilométer hosszú és a munkálatok, elvégzése alatt előkészítik a további szakaszokra vonatkozó terveket is. Néhány év leforgása, alatt elkészül a Nyitra-folyó teljes szabályozása. A következő szakasz szabályozására már ki is irták a pályázatot, amely a hivatalos lap legutóbbi számában jelent meg. A szabályozással kapcsolatban hét uj betonhidat is építenek hét-nyolcméteres fes/Távolságban, ezen felül öt itatót létesítenek a falvak határában és rendezik a hidakhoz vezető utakat is. A szabályozási munkálatoknál nem fognak Bagger-gépet használni és igy jelentékenyen nagyobbszámu munkás jut foglalkozáshoz. A kézi erő mintegy 10 százalékkal megdrágítja a munkát, ezt a különbözeiét azonban a népjóléti minisztérium hozzájárulásából akarják fedezni. A munkálatokat a jövő év végéig fejezik 'be. A pályázatra vonatkozó feltételeket az országos hivatal uyitrai technikai osztálya közli az I érdeklődőkkel. Fiatalkorú miíliomosgy az amerikai esküdtek előli Gyilkosságot követtek el, gangszíer-büntényehe.t terveztek a falsai ólaimágnások úyérmékéi ■ Különleges élet a „Cilinder-klubban" T u Is a (Oki aliam a), január 30. Ez a százötvenezer lakossal bíró város, amely Amerikában kisvárosnak számit, hónapok óta állandó izgalomban él. Az izgalom ma hágott tetőpontra, mert. ma kezdődött a rejtélyes gyilkos-ági bűnügy tárgyalása, amely talán fel fogja, rebbentem a fátylat az itteni milliomos ifjak rejtélyes, bűnös életéről. Halóit az autóban Múlt év november 28-án autójában holtan {Málták Gőrrel! John egyetemi hallgatót, egy milliomos fiát. A rendőrség először öngyilkosságra gondolt, de csakhamar jelentkezett, egy tanú, Riiöhard Olivér, a meggyilkolt jóbarátja, ahi elmondotta, kogy barátjáí Philipp Kemmairoer 19 éves diák gyilkolta meg. Rtchard Olivér tanukat hozott, akik Kenua- mer szájából hallották, hogy valóban készül a gyilkosságra. Kenu amer a rendőrségen be is ismerte, bogy ö gyilkolta meg az egyetemi hallgatót, de azt állította, hegy önvédelemből cselekedett. A „Cilinder-klub" A gyilkosság napja óta felborult az egyébként nyugalmas és gazdag város rendje. Mindennap történt valami, ami összefüggésben volt a gyilkossággal, A meggyilkolt barátai fenyegető leveleket kaptak, hogy ne merjenek kedvezőt lenül vallani a gyilkosról. Elrablással fenyegették meg telefon és levél utján a milliomosok fiait és leányait, akik az utóbbi időben már csak detektívek társaságában mertek kimenni az unciára és eljárni az egyetemi előadásokra. Tulsa fiattal, gyorsan fejlődő város, újonnan épült villanegyedével magán viseli a gyors meggazdagodás bélyegét. Fellendülését a közelben lévő olajforrásóknak köszönheti és az olajrnágnások gyermekei egymáson igyekeztek föltenni excentrikus viselkedésben. ,\ tizenhét-húsz éves fiatalok pompás autóikban kirándultak a környékre és mindent elkövettek, hogy nagystílű és különleges életet (folytassanak. Alakítottak egy klubot, amelyet elneveztek „Higíh Hat ölub“-nuk, vagyis dlinderklub- nak. Ez a társaskör lett a helybeli a/rany- iífljuság központja éiS ebből a klubból indult '*1 a gyilkos i« áldozatával. Fantasztikus tervek Senki eem temeti a® okokat, amelyok miatt Kennamer meggyilkolta társát, de mindenki meg van győződve, arról', hogy a gyilkosság terve a „cilinderMubbóT1 származik. A klubban néhány héttel a gyilkosság előtt elhatározták, hogy az egyik leggazdagabb olajmágnás, Boris két leányát, Virginiát és Barbarát, elrabolják és csak nagy váltságdíj ellenében bocsátják őket szabadon. A két leányt nem rabolták el, de néhány nappal Gorrell halála után Sidney Bőm, a technikai főiskola egyik professzorának: tizenkilenc éves fia, aki szintén tagja volt a eiiin- derkliubnak. öngyilkosságot követett el. Kennamer tizenkilenc éves menyasszonya, Betty Watson, ettől az időtől kezdve csak detektív társaságában mert az uccura lépni. Egy tehetséges ifiu A gyilkos, Kennamer, nagyon jó megjelenésű fiatalember, aki nagy népszerűségnek örvendett társai között. Tizenhárom éves korában megszökött hazulról, néhány évvel későbben részt akart venni egy délanierikai háborúban, majd be akart lépni az idegenlégióba. A szülei hazahozták és különböző iskolákba íratták be. Végül is a Cas- cia Hall College-t látogatta Túlsóban, ahol feltűnést keltett kiváló képességeivel. Kiváló szónok volt. és egész verseskönyveket és beszédeket tudott kívülről. Társai különösen irigyelték azért, mert .nagy sikerei voltak a nőknél. A. fiatalember szeretett inni és ilyenkor vadul hajtott, autójával a városon keresztül. Emiatt többször meggyűlt baja a rendőrséggel. Egyszer részeg állapotban kijelentette néhány barátjának, hogy G orréit meg fogja gjdlkolni. Azt az á Ili tárni, hogy önvédeleniibői cselekedett, a tárgyaláson könnyen meg fogják dönteni. Az ügyész koronatanúja Huff repülő, aki az előzetes eljárás során határozottan azt; vallotta, hogy Kennamer többszőr beszélt neki a gyilkosság tervéről. Elmondta neki, hogy repülőgépen fog felszállni Gorrellel és a levegőben egy tőrrel fogja szivem szúrni. A közönség érdeklődése elsősorban nem is arra irányul, hogy vájjon Kennamert elítélik-e, hanem főleg arra, hogy miféle terveket főztek ki a cilinderklublbam és imiféle élet folyt eddig a •klub fiatal tagjai között.. Tény az, hogy a klubtagok állandó félelemben élnek a gyilkosság óta és a tulsai gazdag tár- tfosfig e félelem okát .akarja megtudni. Nátha, kataxrhus kezelése Rh in osonnál A Rhinosan tudományos alapon van felépítve, használata egyszerű, hatása biztos. A Rhim<v san belélegzése által bevonódik az orr nyálkahártyája egy kellemes antiszeptikue párával és rövid pár óra alatt megszünteti a náthát és katanrhust. Meghűlésnél 3—4 csepp Rhinosant zsebkendőre cseppentve mélyein belélegzünk Ezt naponta többször megismé- •; téljük. Az infekció rövidesen megszűnik. — Egy üveg Rhimosiam ána 12 korona. Kapható: Vörösrák gyógyszertárban, Rratislava, Mi- hálykapu. nwniflmiiiwiwDii' 1 Társad almi Elet # A Losonci Régi Asztaltársaság — sajnos, ez alkalommal a közönség' gyönge érdeklődésié mellett —, most tartotta meg szokásos farsangi mulatságát. A bevezető műsorban nagy sikerrel szerepeltek Demetes Jolán. Hereiét Irén, ifj. Hex- czeg József, Kállay József. Hragyán Ferenc és Tatár Pál. A csárdás versenyt Krista György és Seidl KlotiM, míg a keringő-versenyt. Rakottyay Ferenc és Titkay Manci nyerték sorshúzással, mivel a Kállay-házaspárral holtversenyben lettek elsők. # A kassai Katolikus Olvasókör ma este 7 órai kezdettel saját nagytermében (Bethlen körút 27. sz.) kutfeurelőadást tart. Előad Listyáfe Jenő hitoktató „A babonáról". Előadás előtt szavalatok. Be- léptidiij nincs. # A Kárpátegyesület ezidei bálját, az úgynevezett Zipser-bált feibruár 2-án rendezi meg a késmárki Kereskedő- és Ipa.roskaszinó termeiben. A bál védnöknői: dr. Keblei- Tiborné, Nitsck A adumé, dr. Szontagh Miklósné. Vargha Imréaé és Wein Aladár né. # A losonci Járási Közművelődési Egyesület több előadást, rendez az egyes községekben, hogy ezáltal fellendítse a falvaik kulturális életét. Az előadások mezőgazdasági, adóügyi, szövetkezeti és közegészségügyi tárgykörűek. # A kassai magyar reálgimnázium műsoros táncestélye február 16-án (szombaton) lesz a Sdhalloházban. A védnökséget a szülők szövetsége vállalta és a bálanyai tisztségre száz kassai ui- hölgyet kértek fel, akik lelkesen fáradoznak a bál sikerén. A diákbálon a. kassai társadalom szüle- java. vesz részt és a mulatságnak évről-évre megújuló sikere garantálja az ezévi sikert is. A bál különben nemes célt szolgál, az intézet kebelében működő és szegény tanulókat felsegélyezo Segítő Egyesület javára, rendezik. A bált, amely szigorúan l zártkörű, magas nivóju program előzi meg. A meghívók szétküldését a napokban kezdik meg. # A losonci Caritas-egyesuleíben Beinrohr Dezső tartott adóügyi előadást zsúfolt terein mellett. A' közérdekű előadást a. közönség nagy ■ érdeklődéssel hallgatta e a kiváló előadót melegen ünnepelte. # A nyitrai állatvédő egyesület Stáft Jenő I nyitrai hírlapi ró kezdeményezésére hóna<pokkal ezelőtt alakult, meg. Az alakuló közgyűlésen megválasztották az ideiglenes tisztikart és felterjesztették jóváhagyás végett az alapszabályokat. A minisztériumtól most jött meg a válasz, amely szerint az alapszabályokat jóváhagyják és igy az egyesület megkezdheti működését. Az első vezetőségi ülést január 31-én tartják meg a. Steiger és Ott-féde vendéglő külön termébeir. # A ruttkai FC február 2-án tartja nagyszabású álarcos bálját az Uránia, összes helyiségében. A bál keretében be fogják mutatni a klub- divízióé tizenegyesét. — A pozsonyi YMCA uj esti nyelvtanfolyamai közül már megnyíltak a szlovák helyesírási, szlovák, német kezdő és haladó, valamint a magyar és angol haladó tanfolyamok. A többi nyelvtanfolyamok (francia és cseh), úgyszintén a 4 hónapos esti kereskedelmi tanfolyam, a gyorsírás és gép- írás február 1-től nyílnak meg. Tanítás a Torna- uccar reáliskolában. Ezen tanfolyamok abs zol vénáéi érvényes bizonyítványt nyerhetnek. Behatás még február 5-ig a pozsonyi Sánc-uti YMCA-bán. — Betörtek egy nyitrazobori villába. Nyitrai munkatársunk jelenti: Ismeretlen tettesek éjnek idején behatoltak Csernav Anna nyitrazobori villájába, ahonnan különféle értéktárgyakat, és háztartási cikkeket loptak cl. A betörők letörték a zárat és igy jutottak a villába. Kézrekeritésükre megtették a szükséges intézkedéseket. — Szovjetoroszország éltetésével vádolták, I’o zsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jurenka 8amu mijavai cukrászsegéd rendtör vényét ügyét tárgyalta ma a pozsonyi kerületi bíróság Mazál-tanicsa. Jurenkn ellen az volt n vád, hogy tavaly tnájus elsején Saovjetoroszorszúgót éltető felirással tarkította Mijava uccéiit, Az egyedüli tanú egy mijavai esendőről-mester volt, aki azt vallotta, hogy megismerté Jurenka írását. Az írás azonban nyomtatott betűkbe! állott, Jureuka pedig tagadta, a vád által terhére rótt cselek ményt s ezért a. bíróság dr. Spiegel Béla Ügyvéd védőbeszéde után fölmentette a cukrászig ódét a remdtürvényee vétség alól. 8