Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-05 / 3. (2816.) szám
1 m Január 5, aedd. Az italtól bódultán megrontotta saját nyolcéves gyermekét egy lévai kucséber A rendőrség Seleségének följelentésére letartóztatta a fajtalan- hodó apát — Beismerte szörnyű bűnét és részegséggel védekezik ~~ firtesités. A Kersék János-eir9mékbi®0'tt- ság, hivatkosással a már korábban kiadott pályázati hirdetményre, eaennel közli, hogy több művész felkérésár© a pályázat határidejét 1932 március lö-ónek déli 12 órájáig' meg- hosazabbi tóttá, amikor az összes pályaműveket nyilvános szemlének teszi ki Ja a husvét utáni napokban történik meg a dijak odaítélése. Léva, 1931 december hé 80-én. Klain üdén *. k,, a bizottság etoőke. — Orvosi Mr. Haner Károly dr. esomászssak- orvoa. % saola&i gzemkórhás r-olt asszisztense szemorvos! rendelését Nyitrán, Masaryk-ncca, 4. szám alatt 1932. január 12-én kezdi meg. — Kíloae kommuaisía ísgatót fogtak eí Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma délben Budapesten kilenc kommunista fiatalembert tartóztattak le, akik lázadásra izgattak a munkásság közt xx Epe- és májbetegségeknól, epekő és sárgaság eseteiben a természet©® „Ferenc Jóaseí" keserüviz a hasd szervek működését, élénkebb te vékonyságra serkenti. — Oroszország szomorít karácsonya. Oroszországban különös módon készülődnek a karácsonyi ünnepekre, mely náluk, ősi szokás szerint, január 7-én veszi kezdetét. Nyoma sincs a kirakatokban & szokásos karácsonyi képeslapoknak, ajándéktárgyaknak és feldíszített karácsonyfáknak, melyek nálunk jóé lőre ünnepi hangulatot keltenek a járókelőkben. Ehelyett már december elején a könyvkereskedésekben vallásellenes könyvek jelenték meg, melyek a karácsony ünneplésének eltörlését célozzák. „Életünket isten (következetesen kis kezdőbetűvel írják) és a kapitalisták nélkül akarjuk berendezni^ „Elég nekünk a könyv, sport és a munka, nincs szükségünk istenre és az ördögre!" — ilyen és hasonló feliratok jelennek meg mindenfelé. Magán az ünnepen pedig, az iskolákban és gyárakban vallásellenes gyűléseket tartanak, a rádiót és mozit szintén ennek a célnak a szolgálatába állítják és mindent elkövetnek arra nézve, hogy a karácsony megünneplését megakadályozzák. A munkások közül sokan vannak olyanok, akik a falvakból kerültek fel a városba s akik vallásos érzésüket nem tudták még kitörölni lelkűkből. Az ünnepen azonban semmiesetre sem IhiányozJhatnak. munkahelyükről, mert bármiféle mentséget is hoznak fel, igen szigorú büntetésben részesítik. Bár tüzzel-vassal igyekszenek kiölni az emberekből a karácsonynak „a szeretet ünnepének" gondolatát, mégis vannak igen nagy számban olyan, orosz családi otthonok, melyeknek rejtett zugában felállítják a titkon szerzett karácsonyfát .Ahová semmiféle szovjetszem nem láthat, a szivek mélyén mégis ünnepük a Megváltó születéséi Ha sólyfc fektet külsejére: ruháját rend- smvmm tisztitíaasa MORK-nál Baftská BystarSea —- Negyvenöt óráig úszott egyhuzamban egy angol hölgy úszó. Londoniból, jelieuitik: Oliaotffi Mercedes angol uszóbajnoitnő &z egyik londoni úszódéiban megszakítás nélkül negyvenöt óráig úszott, amivel uj úszási rekordot állított fel- Az nézőin ő az utolisó órákiban, már eszméleílen. volt, de azért erőteljesen végest© uisEómo zduiliaitait. xx Az ujtátráfüredi Palace-Szanafórium olcsó árad. Az ujtátrafüredi Palaee-Szanalő- mim, amely ma minden. tekintetben Közép- eruirópa legmodernebb gyógyintézete és a modern technika 'vívmányaival berendezésében állandóan lépésit tart, áraiban is alkilmazko- dik a mai viszonyokhoz. Tekintetilel a rendkívül rossz gazdasági helyzetire, annyira mérsékelte a napi ellátás és szoba árait, hogy ennek eredménye már meg is látszik. A szanatórium december eleje óla zsúfolva van és a Magas jurában uralkodó rendkívüli kedvező időjárás miatt oly nagyszámú az érdeklődés, ho"” szoibákat ajánlatos előre lefoglalni és előjegyeztetn.i. A Palace-Szanatőriium konyhája mintaszerű és mindenki a nyújítottakról a legnagyobb elismeréssel beszél. Prospektussal, valamint további felvilágosítással szívesen szolgál az igazgatóság. — „Hiitsd meg magad mindennap" Bé-ceből jelentik: A lécei “Hüted meg magad .mindennap" egyesület ebben az évben is igen eredeti módon ünnepelte meg az uj esztendő beköszöntését. Az egyesület 28 tagja, elnökével, Fanét eh Károly dr. 68 éves orvossal az élén, Szilveszter setén a Dunához vonult és éjfélkor a Dunában egy darabot leúszott, egyik kézben fáklyát tartva. Az úszók a part felé harsányan kívántak mindenkinek boldog újévet és újévi jókívánságaikhoz hozzátették jelmondatukat is: . Hüted meg magad mindennap". Az egyesület tagjai között, akik között a legidősebb Ascher Moritz dr. 74 esztendős ügyvéd, igen sok ügyvéd, sportember, munkás és egyéb foglalkozású egyén van. _ Veszekedés közben lelőtte a lányát egy budapesti gyári munkás. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma reggel Halász Károly 56 éves gyári munkás Szigony uccu 62. sziámii házban* veszekedés közben előrántotta revolverét és lelőtte 17 éves Mária leányéi. akinek a golyó az agyába hatolt. Ezután fíalá'-z niMlbelőfofce magát. Mindkettőjüket életre.-;Kpos állapotban szállították a. bórliázba. Léva, január 4. (Saját 'tudósítónktól) A váróé lakosságát e^y fölháborítóan bestiái le bűncselekmény tartja izgalomban, amelynek tettesét. Pantics Milán jugoszláv állampolgárt., volt szerb hadifoglyot a rendőrség nyolcéves kisleányának megrontása miatt letartóztatta. A fenevaddá aljasait embert felesége jelentette föl, aki azt a vádat emelte férje ellen, hogy hat gyermeke közül a legidősebbet, nyolcéves kisleányát megfontolta és a fajtalan kod ás a gyermeket beteggé tette. Pantics Mikin egyik közismert és karakterisztikus alakja Lévának, még a világháború Idején került a városba, mint szerb hadifogoly. Nyáron fagylaltot gyártott és árult, ősszel éc télen pedig kucsébereskedett. Róma, január 4. A* olaszországi „©fcseirélt ember" éveken át. folyó szenzációs per© december 28-án végérvényesen befejeződött a perrendtartás szempontjából, amennyiben a Suprema Corte (legifelsőbb bíróság) kimondotta m utolsó ásót: a 44,170. számú eoiliegnoi ismeretlen, minden kétséget kizáróan Mario Braueri rovott- raultii és csalásért B évi és 10 hónapi elzárásra Ítélt torinói nyomdá/saml azonos. A híres per, amely évieken át kgakümibaai tartotta az egész világot, ezzel a végsotfotkai ítélettel sem záródott le még teljesein és abban olyan, újabb szenzációs fordulat várható, hogy érdemes isimét foglalkozni ennek a valóban nem mindennapi 'ügyinek eddigi fejleményeivel. A nagy pör előzményei Hat élvvel eaelőtt a torinói zsidó temetőben egyik éjszaka egy emlékezetét veszített csavargóira találtak, akit — miután kilétét meg- áülapitárná nem tudták — beszállították a col- legnoí elmegyógyintézetbe. Az ismeretlen emlé&iező'teheíségét az orvosoknak sem siíke- rült visszaadni s így közzétették fényképét a lapokban és kérték iniindtaaoíkat, akik az ismeretlent teilii'sniern i vét Ük, jelentkezzenek az elmegyógyintézet igazgatóságánál. A fényképek piuJbüitoáláisának meg is volt a kellő hatása, mert nemsokára jelentkezett a háborúban eltűnt Canella bolognai egyetemi tanárnak felesége és kijelentette, hogy az ismeretlenben eltűnt férjét ismerte fel, A collégnél ismeretlennel való szembesítés© után ez a biztos tudata még fokozódott és az asszony meggyőző személyazonosság igazolása után az elmegyógyintézet igazgatósága M le szolgáltatta a Canelília-osa iádnak a bolondokháza csendes lakóját. A szereocséiflen ismeretlen „visszatért" a családi, otthoniba, ahol láthatóan kezdte emlékezőtehetségét is lassan- kint visszanyerni és ismét tudományos munkássághoz látott. A iitesMefc. egymásra találtai, csendes boldogságban élitek hét telje* (festendőn át s ez alatt az asszony két gyermekkel ajándékozta meg „újra megtaláld* férjéi Nyugodt családi életüket azonban várattam esemény zavarta meg: jelentkezett egy másik asszony is Mari© Brunerri évekkel azelőtt eltűnt torinói nyomdász féleségének ezemélyében, aki ugyancsak férjét vélte felismerni az ismeretlenben. Megindult tehát a harc a két asszony koiaött s ebből fejlődött ki az a világraszóló saomély- azaaoesag megál'apiitása iránt indított per, Az ünnepek örömére már Jóval karácsony előtt inni kezdett és gonosztettét Is alkoholos mámorában követte eL Nyolcéves leánykáját orvosok vizsgálták meg, akik súlyos sérüléseket konstatáltak rajta, melyekkel haladék nélkül kórházba szállították. A följelentés után Panticeot tüstént elővezették, a rendőrségre, faggatóra fogták, mire a kucséber minden huza-vona nélkül beismerte borzalmas tettét és védekezésül csupán azt tudta fölhozni, hogy „nem volt teljesen magánál, üem tudja, mi történt vele, olyan részeg volt1", A bestiális apát a rendőrség letartóztatta és valamivel későbben a lévai Járásbíróság fogházába szállította. A bíróság fog Ítélkezni a magáról megfeledkezett, szörnyű bűnbe esett ember fölött. frappánsabb és a. legötletesebb francia bohózatot vagy graind gdgaolt is megszégyenítő, izgalmas és meglepő fordulatok. A személyazo nosság megállapítását számtalan körülmény komplikálta. így elsősorban az a hallatlan hasonlatosság, amely a két eltűnt testalkatában, arckifejezéséiben, sőt még „különös ismerteíő“-ijelei'knek azonosságában is megnyilvánult, továbbá az, hogy a per passzáv alanya, a oollegnoi intézet 44.170. számú .ismeretlenje semmire aem ©mlékecíett teljea határozottsággal. A per későbbi folyamán, ugyan már határozottan Canella tanárnak vallotta magát, azonban. ennek már nem ttilajdondíhatott fontosságot a bíróság, mert a sóikat hányatott emberinek eminens érdeke lehetett, hogy magát inkább a gazdag Ganella profesis^osmak adja ki, mint a büntetett előéletű! és többrendbeli csalásiért körözött, vagyontalan Bnuneri nyomdásznak. Canella vagy Bruneri? A bonyodalmas peribe laesaukint belekapcsolódott a két ©Műt egész családja, valamint azok ismerőseinek hatalmas tábora is. Most már nemcsak két asszony, hanem két, igazsága győzelmében fanatikusan bizakodó páfrt küzdötte késhegyig menő, ádáz harcát. A por eteő fokon a CaneEa-párt győzelmével végződött, második fórumén azonban Brumetni híved győztek. A Canella-család erre semmiség! panasszal élt az ítélet ©fllien és a semmi tősaék hosszas huzavona után elrendelte a per uijraifelvié- telét. A® ulfralfeltvétedí tárgyalásra, amely árult év májtiDsálban játszódott le a firenzei tel- lebfbvitelli bíróság előtt, mindkét tábor fel- vomu'ltajtta összes érveit és eHenérveit. A Canélla-fpárt legfőbb érve volt a feleség abszolút felismerése, továbbá az eltűnt Canella professzor néhány harctéri bajtámának vallomása, valamint az, hogy a megkerült ember több magaentvóju szociológiai tanulmányt int, amelyeknek legelsője még az elmegyógyintézetben látott napvilágot. Ezzel eremben a Bruneri-párt, amelynek vezére maga az eltűnt Mario Bruneri felesége és Felioe Bruneri, az eltűnt bátyja volt, felkutatták az egyik fogházban, ahol Mario Bruneri egy régebbi bűncselekmény miatt több évvel azelőtt raboskodott, az eltűnt ujjlenyomatát; a tudományos dolgozatokkal szemben pedig becsatolták Bruneri két. szociális problémákkal foglalkozó röp- iratát, amelyeket a nyomdász még eltűnése ©lőtt saját kiadásaiban jelentetett meg. mertetése, valamint a két pöröeködő család nvolc ügyvédjének és az ügyésznek a legapróbb részletekre 1* kiterjedő beszéde több napot vett igénybe. Az utolsó tárgyalási nap és az Ítélet kihirdetésének napja között újabb másfél hónap telt él, mert a bíróság nem akart elhamarkodott ítéletet hozni ebben az egyedülálló pör- ben. A firenzei bíróság végül is kimondotta és 116 gépírásos oldalra terjedő indokolással támasztotta alá, hogy a collégnél ismeretlen Marle Bruneri nyomdásszal azonos. Az ítélet kihirdetése után az ügyészség azonnal le te tartóztatta a most már Bruneri nek nyilvánított ismeretlent, hogy a különféle csalások miatt reá „In contumaclam‘s kirótt 3 évi és tizhónapl börtönbüntetést leülje. Canella családjában érthető elkeseredéssel fogadták & -hatóságok intézkedését és a firenzei Ítélet ellen ismét semmiségi panasszal éltek a legfelső bírósághoz. A Suprema Corte most hozta meg végső és .megföllebbeahetetlen Ítéletét ebben a pörben és most már hiába próbálja visszaszerezni háborúban eltűnt férjét Canella professzoráé, kényte len belenyugodni a változhatatlanba, hogy az ismeretlen férfi, aki két évig élt mellette férjeként, nem a tudós professzor, hanem egy ro- vottmultu nyomdász. Bmnerií újabb veszély lényégéit Mario Bruneri felesége és bátyja most, a végső ítélet után, kezdenek csak arra ébredni, hogy kitartó pörösködésükkel milyen végzetes helyzetbe sodorták a szerencsétlen nyomdászt. Mert nem elég, hogy régi bűneiért kell vezekelnie 8 évig és 10 hónapig a palién zai börtönben, hanem most még újabb büntetőpör szakad a nyakába a szerencsétlen kimenetelű pör pövetkez- tében azért, hogy éveken keresztül hamis néven élt és félrevezette a hatóságokat Ezt Olaszországban igen súlyosan, többévi börtönbüntetéssel sújtják. Ezt látva most Bruneri családja, megbízta egyik ügyvédjét, hogy készítsen kegyelmi kérvényt, amelyet Bruneri összes hozzátartozói, aláírnak és rövidesen eljuttatnak a királyhoz. Azt kérik ebben, hogy Bmnerit ne vonják a történtek miatt felelőségre, mert nem volt teljesen beszámítható akkor, amikor az elmegyógyintézetbe és onnan Canella családjához került, később pedig azért nem mert© kilétét fölfedni, mert félt a reá kiszabottt súlyos büntetéstők Kfnlévöségeit a legelőnyösebben Inkasszálja a „FIDESM hatóságilag engedélyezett inkasszó Intézet fiókja Banjská Eystríca Horni uL 9. Tel 102. — ÉRTESÍTÉS. Lapunk nővé zámky-i bizományosa, a Kultúra könyvkereskedés és újságíród* január 1-től ideiglenes helyiségéből Dr. Kincs-féle házba (Komáromi ucea) költözött. Minden lapunkra vonatkozó előfizetés, hirdetés vagy reklamáció oda intézendő. — Államfői kegyelem és negyvenezer dolláros örökség egy napon. Pécsről jelentik: Az uj esztendő egy nagyhareányi gazda, a negyven éves. Kázmór Dezső számára igazán nagy szerencsét hozott. Évekkel ezelőtt meghalt a.felesége és emiatt bánatában ivásnak adta magát. 1929, június 10-én a falubeli leventéket arra biztatta, hogy ne járjanak többé gyakorlatra. Kázmér Dezsőt ezért a pécsi törvényszék hathónapi fogházra Ítélte. A tábla a büntetést fölemelt© nyolc hónapra. A Kúria jóváhagyta a tábla ítéletét. Á% elitéit gazda jóviseletó rab volt, ezért karácsonykor kegyelemre terjesztették föl a kormányzóhoz. Karácsony napján érkezett az értesítés, hogy a kormányzó Kázmér Dezsőt kegyelemben részesítette. Ugyanezen a napon a budapesti amerikai követség értesítette az ügyészség révén Kázmér Dezsőt, hogy 40.000 dollárt örökölt. A boldog örökösnek egy nagybátyja élt Amerikában, akinek dobozgyára volt. Ez a nagybácsi most meghalt és ráhagyta vagyonát. Kázmér Dezső ezután. hazament Nagyhareányba, ahol újévkor, mint a község legmódosabb gazdáját ünnepelték. I Igaza van annak, aki hátgerincsorvadáa- ban szenvedvén, bizalmatlan, minden gyógyszerrel szemben. De tartson néhány hónapig CIGELKA jódosvizkurát I — és meg lesz lepve az eredménytől!!! Megrendelhető: CIGELKA íorráavállalat Bardejov. (4) — Londonban forró viasszal forrázzák la azt aki — fogyni akar. Londonból jelentik, hogy londoni szépitöszalonok újabban viasz- fürdőt ajánlanak gyors fogyókúra céljaira Az „áldozat" testét tetőtől talpig forró viasz- szál öntik végig s azután zsiráthataitlan papírba kötözik, mint egy osomagot. Félóra maiivá a kezelt, egyén súlyából legalább 2—8 fontolt veszít. AZ 1VÁN-SZINTÁRSULAT MŰSORA RIMASZOMBATBAN: Kedd; Lehár: A. mosol} országa. Sziies László, a budapesti m. kir. operáhúz teuorislójának felléptével. Szerda délután: A cárevíes. Lehár operett. Szerda este; A mosoly országa asadybeai évietoem Át egymást ktMMfe i. kg» A firenzei tárgyalás tok időt vett igénybe, mert — bár uj tanukat nem hallgattak ki — a h&btjnws ügy iratainak óttaiNi'kiányozáÉa és teNem professzor, hanem rovottmultu nyomdász az emlékezőtehetségéi elvesztett torinói ismeretlen A Canella - Bmneri-pör még a legfelső bírói Ítélettel sem ér véget — Hamis név használatáért akarják az ál egyetemi tanári felelősségre vonni %