Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-25 / 293. (2810.) szám
1981 december 25, pénífce&. Séta Pozsonyban a levett és iennhagyott emléktáblák nyomán Jókai házában ma vak öregemberek laknak, Petőfiről nem tudják, hogy „partáj” volt, Kisfaludy emlékét egy cseh sziicsmester őrzi Ahol a bús feledékeny ség alakjai lebegnek — Beszélgetés Jókai kiadójával, az írói előlegek örök problémájáról - Amikor Petőfi a Dunába akart ugrani Szerelmi idil 1817- ben a mai Kisfaludy-uccában Petőfi aranyért szétdarabolt atillája és a pozsonyi jurátusok PoiZiSony, december közepén Sárgászöldre festett kétemeletes ház a csöndes Jókai-uooálban. Most a 10-es számot kapta az uj uccarendezés óta. Alul két ablak. a7 emeleteken négy-négy. Jobboldalt a régimódi húzós csengő mellett kis cégtábla: J. POLAÖEK Pansky krajür Az uocaajtó nyitva, nem is kell csengetni. Jobbra van a szűk, sötét folyosón Polacsek uriszabó „'műterme". Boltíves, öreg szobáés- ka, most miüihely. A falakról hull a vakolat, füstösek ezek a falak. Ebbein a Szobában tanult valamikor, csaknem száz évvel ezelőtt, Jókai Mór, a nagy mesemondó. Hat évvel ezelőtt, amikor/ orsaágos Jókai- oentennárium volt, senkinek sem jutott eszébe ide, a történelmi nevezetességű házba ellátogatni. Senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, hogyan élnek ennek a háznak1 lakói, tudnak-e egyáltalában róla, hogy ki volt az, akinek nevét emléktábla örökíti meg a homlokzaton, ahol írva vagyon: „Jókai Mór koszorús költőnk e házban Dőlté 1836—1837. tanulóéveit. Ennek és fel- százados írói jubileumának emlékére emeltette a Pozsonyi Toldi Kör 1894. És alatta Molnár István dr. tanár epi- gramja: <>$.-? Jókai egykoriban hozzád „ . . Jött német igére, Most te sietsz hozzá Nemzeti szóra Pozsony." Tudjuk, hogy Jókai cseregyerekként került Pozsonyiba és Zsigmondy Imre ev, teológus tanárnál lakott itt a tizes számú házban. Az összeomlás után az uocát átkeresztelték Szél-uooára és eltávolították az emléktáblát, amit a ház tulajdonosa évekig a pincéjében őrzött. Aztán jobb belátás lett úrrá a telkeken: hat évvel ezelőtt visszakeres ztelték Jókai uccuját a nagy költő nevére és visezatették régi helyére a senkinek sem vétő emléktáblát is. Odaibent Polacsek mester urat éppen munkában találjuk. Egy vevője kabátját vasalja, amikor belépünk a sötét tuséula- numba. — Tudom, persze, hogyne tudnám — mondja egész jó magyarsággal Polacsek ur — hogy ki lakott valamikor ebben a házban, hisz itt van a táblája kint, amit annyian elolvasnak, megállnak az ablakom alatt Feleségem azt mondja, hogy ez a műhely volt valamikor a Jókai tanulószobája. (Téved, mert a Jók a ítélet rajzirók szerint az első emeleten lakott.) — Itt velünk szemben, a folyosón túl van a lakás — folytatja — abban lakott a Jókai koszt adó gazdája, ez meg itt az irodája volt, amelyben Jókai tanulgatott... Most egy kissé rossz, kormos a fal, szombaton tudniillik felrobbant a benzin- lámpásom és tűz keletkezett a műhelyben, kijöttek a tűzoltók is, akik azután eloltották. Kis hiija volt, hogy nagyobb veszedelem nem keletkezett — feszi hozzá a májszter ur kissé elgondolkodva. — De fessék a háziúrhoz fordulni, az bővebbet is tud talán mondani. Én csak nyolc-kilenc év óta lakom itt, a háziúr már régebben vásárolta a házat. Fölmegyünk az emeletre. Nem tudjuk leküzdeni megillefedésünket, amikor a szűk falépcsőkön felkapaszkodunk. Ezeken a lépcsőkön járt-kelt, ugrándozott, játszott, biflázta a németet Jókai Mór, a caoregyerek, néhai való jó Zsigmondy tanár uréknál. A ház binony eléggé az elhanyagoltság állapotát mutatja. Négy lakás van a két emeleten. Az elsőt maga a háziúr: „Zigmund vori Strada" nyugalmazott megyei, tisztviselő foglalja el. Beteges, mindkét szemére világtalan ember, de Mívesen áll rendelkezésünkre, amikor azt hallja, hogy Jókairól érdeklődünk. Felnőtt leánya is jelen van, ő is segít az apjának, ahol az öreg elakad emlékezéseiben. Strada Zsisrmond olasz származású, de Buda,pesten született. A pozsonyi megyeházán volt tisztviselő. Tizennyolc érvel ezelőtt vásárolta meg a Jókai-házat Berecz Károly törvényszéki hivatalnoktól. — ügy hiszem, Jókai idejében még csak egyemeletes volt a ház — mondja a Jókaihoz vak gazdája. — Később húztak rá egy emeletet, amelyben most a Somogyi-család lakik. Hát bizony kérem mi ig nemsokára jubileumot ülünk, mert a tábla szerint 1836-ban lakott itt Jókai, tehát 1936-ban lesz száz esztendeje. Látszik, hogy örül a jubileumnak. Szeretettel beszél arról az időről, amikor a most már visszahelyezett emléktáblát a pincéjében őrizte évekig^ imig aztán újból ki,tehette régi helyére. — Pedig a házra tulajdonképpen már ráfizetek, tessék elhinni — mondja kissé elkeseredve. — Sok a teher. A lakók keveset fizetnek, még a békeévek után van kiszabva a lakbér. Szeretném jó pénzért eladni, de nem igen akad rá vevő. Nincs pénz. Pedig itt a belvárosban egy ilyen ház kérem a telek miatt la megér vagy egy negyedmilliót. Az háziban nincs villany, sem gt&z, csak vízvezeték. Jókai idejében persze még vízvezeték sem volt. Az udvaron látható korhadt artézi kút szolgáltatta a vizet. Apropos! az udvar. A Jókai-háznak tulajdonképpen nincs is ma udvara. Ezért is nehezen lehet túladni rajta. A szűk kis udvar, amelynek egyetlen dísze: egy vén diófa alatt Jókai nyáron tanulgatott, telekkönyyileg ugyan a 10-es számú házhoz tartozik, de a szomszédes 8-as számú ház tulajdonosa: • Páhr „Kis Pipa" vendéglős azt állítja, hogy az udvar tulajdoniképpen az övé, az ő házához tartozik. Strada ur egy ideig pereskedett is vele, de aztán megunta a Péter-Pátoskodás-szerű cávakodást és a béke kedvéért átengedte az udvart Páhr vendéglősnek, aki azt használja is. Nyári vendéglői székekkel, asztalokkal van most telerakva Jókai egykori udvara. Kérdezzük Strada Zsigmondit, nem zarar- je-e esti nyugalmában a környékbeli sok heuriger, de az öregur azt mondja, hogy az azokból kihallatszó muzsika hangja mellett szakot nyári estéken elszenderedni. Inkább az uocai gyerekek lármája zavarja, akik mióta kiaszfaltozták Jókai uccáját, nyáron seregestől lepik el a finom aszfaltos uccát és görkorcsolyáznak, hameuroznak, kiabálnak. Ez az idegeire megy. Strada kisasszony, aki áhítattal hallgatja apja előadását, büszkén mondja, hogy Jókainak nagyon sok regényét elolvasta miár, csupa kegyeletből. Megkérjük a kisasszonyt, kalauzoljon le a földszintre, ahol a szabóval szemközt: Zsig- mondyék volt lakásában, egy S tememé nevű öreg, vak asszony lakik. (Másik vak e házban. Jókai, ha élne, megírná uj regényét a „Vakok Házát.") Szívesen megteszi. Steiner- né asszony csak hangos kopogtatás után nyit ajtót. Nagyon fétös néni. Mikor kidugja borzas fejét az ajtónyiláson, ijedten kapja visz- sza és arra kér, hogy az ablakon át nézzünk csak be hozzá, mert éppen nagy rendetlenség van nála. Hosszas magyarázgatás után megérti, hogy csak körül akarunk nézni, a berendezés nem érdekel bennünket. Egy roppant sötét, ablaknélküli, bolthajtásos konyhából és egy szobából a hajdani Zsigmondy lakás. De minek is vak asszonynak világos lakás. — Hallott már valamit arról — kérdezzük az öreg németül beszélő nénikét — hogy ki Lakott itt valamikor? — Nem én, kérem. — Nem hallott Jókairól, aki itt volt „stucLeut" koráiban? v — Hja, igen a Móriíz von Jókai! — feleli felderült ábrázattal. — Hisz olvastam is tőle a „Zweimal vermahlt" c. regényt (Talán az „Akik kétszer halnak meg" regényre gondol.) és a „Gold menseket" (Aranyembert) meg a színházban láttam Bécsben. Valamikor tudtam ám kérem én magyarul is, de évtizedeken át Bécsben éltem és csaknem teljesein elfelejtettem. Most már 75 éves vagyok, nem is látok, de azért életem legszebb napja volna, ha még egyszer legaljább végighallgathatnék (ha már nem láthatok) egy Jókai-d arabot a színházban... Jól esett, hogy egy német zsidóasszony igy gondolkodik a nagy mesemondóról. Búcsúztunk is ezzel a kétemeletes háztól, annak derék lakóitól, hogy az emlékezés aranyhidján át eljussunk ahhoz a még éOő emberhez, aki Jókai müveit mint könyvkiadó kiadta. Beszélgetés Jókai kiadójával Staimpfel Károly könyvkereskedő ez, aki a Krisztina ucea 15. számú házban lakik. A könyvkereskedést már a fia, Hugó folytatja, másik fia ügyvéd Pozsonyban. Stempfel Károlyt két érvel eaefflőtt elütötte egy automobüi. A nyolcvannégyesztendős öregur még nem heverte ki teljesen ennek a balesetnek a nyomát: Kissé sán tát és a hallása is meggyöngül t Azért nehogy azt higyje valaki, hogy talán otthon az ágyat őrzi! öh, nem! Stampfel Károly rém elfoglalt ember: egy takarékpénztár igazgatósági tagja és aktív részt vesz a bank munkájában. Mikor felkerestük Krisztina uceai házában, éppen elmenőben van hazulról. — A közjegyzőhöz kell sietnem — mondja — valami fontos ügyet kell ott elintéznem. Az uecán — engedőim ével — hozzá szegődöm. — Szeretnék valamit Jókairól hallani öntől, aki a regényeiből többet kiadott. Láthatólag jól esik a szép, fehérihaju, daliás termetű öreg urnák, hogy a P. M. H. érdeklő dik a régmúlt időkről. Ezt mondja lassan, el gondolkodva. — Jókai igen gyakran fordult hozzám a könyveinek kiadása ügyében részint levélileg, részint személyesen. A leveleit mindig német nyelven irta (büszke volt rá, hogy Pozsonyban tanult németül), ha személyesen jött, mindig Samar- jayval, a most is Pozsonyban élő ügyvéd nagyapjával keresett fel. Ügy emlékszem, az első regénye, amit kiadtam, a „Rab Ráby“ volt. Ezt követte több müve, a címekre bizony -már nem elékszem, csak azt tudom, hogy minket jobban szeretett, mint a pesti kiadókat, — Én a könyveit részint magyar, részint német nyelven adtam ki. — Volt-e Jókai például pénzzavarban? Szerette-e az „előleget"-, az „ákontót", — kockáztattuk meg a kérdést. Stampfel Károly elmosolyodik. Már az Iparkamara mellett járunk és az ucoa forgatagában egy autó elől ugyancsak az utolsó percben térünk ki. — Az előleget? Ki nem szerette az írók közül az előleget? Bizony Jókai is szerette és nem egyszer előfordult, hogy három kötetének kéziratát egyszerre küldte be előre, hogy az előleget megkaphassa. Hát bizony meg is kapta mindig. Már búcsúzik is, sietős az útja. Kezet szőrit s a Hűmmel uoca irányában eltűnik fürgén, elevenen, mintha nem is 84 év nyomná a vállát... Ahol Petőfi lakott . •, A közhit Pozsonyban azt tartja, hogy Petőfi Sándor a róla elnevezett uccában, az y-nal Írott „Pefefy-ho ulicában" lakott, amikor Pozsonyban élt, pedig ez tévedés, mert csak az ..Országgyűlési Tudósításokat" szerkesztette Kalmár Józseffel együtt 1843-ban a Zsidó uccából nyíló Petőfi uoca egy szűk kis padPet6Ii,leli a régi Bél vitJházhan szá.mi1’ az egykori BlaskoikJL ^ amö]^ a Toldy-kör 1900 Sí a felkáítí^ helí®»« » „Ebben a házban lakott Petőfi Sándor 1843 május és junius hónapban. Kegyeletes emlékül a Pozsonyi Toldy-Kör 1^00 március 15." Az uocát azóta átkeresztelték Apáoapályá- nak, a házról, amely később az evangélikus egyházközség tulajdonába került, 1920-ban levették az emléktáblát és azóta sem került oda vissza. Pedig Günther M. Vilmos, az ev. egyházközség képviseletében uj emléktábla elhelyezésekor szóról-szóra a következőket mondotta: ,,Az ev. egyházközség nevében ünnepélyesen kijelentem, hogy ezen az ő tulajdonát képező házon elhelyezett emléktáblát híven megőrizni és annak jókarban tartásáról gondoskodni mindig kötelességének ismeri." No de hát tempóra mu tan túr és nemcsak Petőfi emléktáblája tűni el, hanem — Petőfi szobra is elkerült a színház előtti térről és a Marhavásár-tér egyik istállójában adták át a csöndes enyészetnek. Az emléktábla felavatásakor — mint azt az egykorú följegyzésekből megtudjuk — Horváth János államvasuíi hivatalnok lakott abban a kis udvari szobában, amely két hónapig Petőfi hajléka volt. Lássuk, ki lakik ott most, 88 év után? Az egyemeletes szürkéinlu épületnek az ucca felől lent öt, az első emeleten bét ablaka van. A régi húzós csengőt itt is megtaláljuk még. A csengő mellett ügyvédi iroda cégtáblája: „Jablonfczky János dr. és Jurenko dr. ügy védi irodája" A másik oldalon egy divatszalon reklámja. A kapu alatt a lakók névjegyzéke. Van vagy húsz lakó ebben az ódon házban. Egy öreg nénit szólítok meg az udvarban: — Kérem, nem tudja, melyik az a szoba, amelyben Petőfi lakott? A megszólított idegenül néz rám. Németül felel: — Hogy? Petőfi? Nem ismerem azt az urat. Én csak 6 éve lakom itt, tessék talán a házmestert megkérdezni, ment itt sok lakó van. Petőfi nevű lakóról nem tudok... A kis házmesteri lakásban már tudják, hogy miről nevezetes a ház, bár pontosan nem tudják, melyik a keresett szoba. Holló- ékhoz utasítanak, akik már nagyon régen, 70 éve itt laknak a földszinten. Hollóéknál 70 év körüli fehérhaju asszonyság fogad. — Oh, hogyne tudnám, hol lakott Petőfi, itt, kérem, fölöttünk, az első emeleten, most Neugebauer kisasszony lakik a szobában... De majd föl vezetem az urat... Útközben az öreg német asszonyság csillogó szemmel beszél Petőfiről, akiről az édesapja sokat mesélt neki. így elmondta, hogy Petőfi a bútorozott szobában hátrahagyta jurátus kabátját (attiláját), aminek később Ilire ment és mikor Petőfi híres ember lett, a pozsonyi jurátusok a kabátnak minden egyes négyzet centiméteréért egy aranyforintot adtak, mert hogy széjjel vagdosták emléknek. így a házigazda, akinél talán a bohém, vé- konypónzü költő, néminemű hátralékban lehetett a lakbérrel, hőven kárpótolva lett a jurátus kabát árából. Nem tudom hamarjában, hogy a Petőfi életrajzírói őrről a kedves epizódról megenilé«*** *1 iB \\ ^ 9 \ \ ^xMII ilAiliiisiima