Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)
1931-11-15 / 261. (2778.) szám
8 t>sa:gai.Ma<Aar.-hiriíAI? giárváinykőrházat is meg akarja íokiinteni, őrről az orvosok !e akarták beszélni. De hajt- hatatlan maradt. Ke resztül-kasait járta a jár- tványűíőrházat; felkereste a kolerás betegeket ds. Mi. akik a Vöröskereszt képviseletében 'kísérői voltóink, bizony csak a körház bejárra fáig követtük* Tisza főiháborodva jött ki a kolerás betegektől s ott nyomban közölte a kezelőorvosokkal, hogy -a betegek kellő gondozásban nem részesülnek, piszokban találta őket és hogy erről az illetékes helyen jelentést tesz. Erélyes, nem kertelő föllépése nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a járványkórházakra ezután, legalább is Eperjesen, nem volt panasz. A katonai egészségügyi főfelügyelő, Lipót Szal- vátor főherceg is meglátogatta Eperjest. Már 5 meg volt elégedve mindennel. Különösen tetszett neki az eperjesi Vöröskereszt által fönntartott kétszázágyas kórház, pompás berendezésével. A néphit az orvosok eí?en fordul Száz évvel ezelőtt azonban a kolera terjedésének senki sem tudta útját állani. Az egyszerű népet csakhamar fölrázta apatikus állapotából a járvány gyors terjedése. Megdöbbenve látta, hogy máról holnapra az egész falu beteg s rakásra halnak az emberek. Most már gyanús szemmel nézte az urak rendelkezéseit a járvány megszüntetésének, terjedésének meggátíása érdekében. Különösen bizalmatlan volt a nép az orvosokkal szemben, mert az orvosszereket méregnek tartotta. S amint az ilyenkor történni szokott, mindenféle rémtörténet terjedt el a néfi között Hogy miképpen keletkeztek ezek a mesék, ennek megvilágításául beszéljük el talán a. szent- marjaiak történetét. A szentmarjai rémmeséből indul el a vészhirdavina Szentmarja, zemplénmegyei falu, a kassai megyéspüspök tulajdona volt ebben az időben. A szentmarjai jobbágyok julius 19-én (1831) a megyéspüspöknek fizetendő dézsma elengedése érdekében kérőlevelet küldtek 'be Kassára. Nem volt jó termés és nagy volt a nyomor a szegénység körében. Á kiküldött szentmarjai jobbágy elintézvén megbízatását a püspöki udvarnál, betért egy kereskedésbe, ahol több kassai polgár épp arról beszélgetett, hogy az egyik orvos, akit a vármegye a falvakra küldött ki a kolera gyógyítása végett, mily buzgóeággal végzi teendőjét. így nem elégszik meg a vismut- por ajánlásával, amelyet ebben az időben a kolera gyógyszeréül használtak, de erőszakosan bevétette e gyógyszert az egészséges gyermekekkel, akik közül többen ezután kapták meg a kolerát és abba belehaltak. Ugyanez az orvos megfenyegette az embereket, hogy minden kútba öntet a vismutporbói és igy azok is, akik vonakodnak, akaratuk ellenére is azt az ivóvízzel beveszik. A pletykázó kassai polgárok rosszal- ták az orvos eljárását, mert így a nép csakugyan elhiszi, hogy az urak méreggel irtják jobbágyaikat é® még a kutakat is megmérgezik. Az én szentmarjai emberem hazafelé ballagván, útközben mindenkinek elbeszélte, amit hallott; persze oly változtatással, hogy az urak meg akarják mérgezni a jobbágyokat, mert már nagyon sokan és a mai Ínséges Időkben terhűkre vannak. Szécskereszturon áthaladva, találkozott egy obsitos katonával, aki megerősítette őt e hitében, sőt még tóditott is e rémhistórián, mondván, hogy a kolerára azért is szükség van, mert az egész ország ellenséggel van bekerítve. Ezeknek benyomulását, nem lévén elegendő katonaság, csak úgy akadályozhatják mev. ha kolera az egész országban úrrá lesz és Így az ellenség nem merészel bejönni. A kolera rémétől különben is fölizgatott kedélyekre nagy hatással voltak ezek a me©ék. S akárcsak maga a kolera, hihetetlen gyorsasággal terjedtek el a Galíciával határos vármegyékben. Csakhamar akadtak véresszáju demagógok mindenütt, akik a népet a hatóság emberei és a földesurak ellen uszították. így történt aztán, hogy csaknem egy időben több helyütt megtagadta a nép az engedelmességet, sőt föllázadt urai ellen. Az első atrocitások Szentmarján julius 27-én a jobbágyok Mohá- c&y Lajos vármegyei egészségügyi biztost és az uradalmi ispánt összeverték, megkötözve a községházán elzárták. Ugyanez történt két nappal előbb Szécskereszturon Lőrintzfy vármegyei biztossal, akit börtönéből a helybeli lelkész szabadított ki. A járás főbiráját a szécskeresztu- riak másnap a faluba be sem engedték és a bűnösök megbüntetésére kiküldött bizottság nem mert a fölingerelt nép ellen föllépni és csúfosan, eredménytelenül hagyta el a föllázadt falut. Izsépen, miután egy kis leány azt mesélte, hogy egy zsidó a falu kútjába valamit beleszórt, a zsidókat összefogdosták é6 Lőrintzfyvel, aki csak az imént szabadult ki szécskereszturi fogságából és hazajött izsépi birtokára, július 30-án a bíró házába hurcolták és itt őket kínozták, vallatták. Mindezeknek híre futótűzként terjedt el Izsóp környékén. A terebesi lázadás Az izsépi események hirére augusztus 1-én a terebesiek közül többen átrándultak Izsépre és itt szemtanúi voltak a szerencsétlen Lőrintzfy megkinoztatásának, aki azonban mitsem vallott; sőt kínjai közepette is igyekezett megmagyarázni a népnek, hogy a kolera ellen külsőleg legjobban lehet védekezni klórmésszel és a legjobb belső orvossága ennek a vismut. Többek között azt is mondta, hogy ő neki hét-nyolc falut kell e gyógyszerrel ellátnia. Ezt aztán az egyik terebesi paraszt odahaza úgy adta toBBWMMtCMMMWWMEMTWiWBWriUT *1—M—KIT————M—M——EUfc hetett, mert szétverve és összegubancolódva futottak a felhők és mind-mind Oderberg irányának. Északkelet felől pedig egyre szaporodott az ágyú dörgés. Nagy csatája leheteti a hadosztálynak. Később ránéztem Miriszlayra; — Hogy el ne felejtsem: a hadnagy ur meghagyta, hogy mihelyt előkerülsz, menj utána! — Már mint én? -— mutatott csufondáros mosollyal sajátmagára. Hát ezt ugyan lesheti a hadnagy ur! Ha dolga van velem, keressen fel ő! Sejtettem mindaz által, hogy Miriszlay félórán belül jelentkezni fog a hadnagynál. Csak adta a nagyhangot. Azonfelül meg tudta az ebadta, hogy sokmindent elnéz neki a hadnagy, A zalai jött felénk az éjszakai borulat ijesztőn s Miriszlay — félig elborítva az éjszaka közeledő színeitől — maga elé hajolt valamit s a levélbe merült el újból, őrjítő boldogságban. Egyszer aztán átszáll: — Imádnom kell már csak azért i®, ahogy a nevemet Írja: „Miritzlaj". Tézével és jével! Mihelyt fölkereshetem legközelebb, összecső- kolorn a busz körmét... A lábujjait is? kérdeztem némi éllel, mert soknak találtam már ez az ömlengést. A horgas önkéntes gondolkozás nélkül mondta rá: ~~ Azt is! Egyáltalán megeszem,, ahol érem! Hallgattunk darabkát. Azalatt messziről, ■ /.v!:keleti irányból, merre a Szon-nak kellett ballagdáini, busán, mintha fel-fetviillog- . k- volna az ágyuk torok!tizei s jobban ki 1-e- Iunott vonni már az ütegek hömpölygő szavát, gé.-zeu fönt magukon kívül kalimpáltak a i',ok, ideient az uban alig zsongott a szél. *Jami olyan volt az, mintha távolról hall- ttiu volna azt a szivtépő zokogást, amely • utunkon vém;1 kíséri, mialatt Lombéig ••arjyáuui- fi-ilmít velünk a katonavuuut. Ma- y.ir lányok sirak utánunk akkor el-elfer- d'uiva Ott álltam a dombhajlatban, lábhoz engedett puskával s amiatt való gyötrődésben, haza- visz-e még valamikor az Isten? S egyáltalán mi lesz sorsom holnap, vagy holnapután ebben a hontalanságban? Hiú tépelődésemből Miriszlay vert kd. Megrendültén szólt at hozzám: — Figyelj csak ide, kenyeres, milyen szépen ír ez az egyetlen kislány! Németiből fordítom ezt a részletet, tehát döcögni fogok némileg s a költői szépségek minden árnyalatát sem tudom majd viszaadni híven, ami magától értetődik. Noshát: „Ach, Herr Mii- ritzlaj! Mi van azokkal a hetyke magyar önkéntesekkel ... akik oly... akik oly figyelmesek voltak velem szemben... a szambori pályaudvaron...? És mi van magával, Herr Miritalaj, a hideg mezőkön...? Élinek-e még azok a rokonszenves... fiuk?... Vagy meghaltak talán? ... És számtalan csaták után ... csak egyedül maga reménykedik még... a szabadulásban?... Istenem, Istenem!... •— Eszébe jut-e még Szambor... és a délután, amelyet családi körünkben töltött el? .. Mert ón sokszor, igen. sokszor gondolok... a letűnt napokra... De hova lett azóta Szám- bor... és hova az én hazám?... Ach, Herr Minitzlaj, látni fogom-e még egyszer?" Itt megállt Miriszlay pajtás, mert elcsaik- lott a hangja És nem fordított többet. Szivemből sajnáltam már keszeg fronttársamat, tért megéreztem, hogy az elmúlásra gondolt. Egyszer ő is felbukik majd valamelyik tarlón, egy országút árkában vagy éppen a rudnikierdők zúgása közben, elvágödik kitárt karral és senki nem ir táborilapot a szambori hajadonnak azontúl. S Miriszly esetleges hősi pusztulására gondolván, mélységes részvétet kezdtem érezni iránta. Célozgatni is próbáltam egy ilyen eshetőségre « ezokból óvatosan szóltam At neki: — Aztán biztos-e testvér, hogy feleségül veszed azt a kislányt? — Ha mondom! — csapott a combjára idegesen. — Tudhatnád jól, hogy nem szokásom A ke'etsz'ovenszkói ker.-szoc munkásmozgalom Kassa, november 14. A kassai keresztényszocialista szakszervezetek népes össztaggyülést tartottak a Legényegyesületben, amely a legteljesebb harmónia jegyében folyt le. Kerekes János elnöki megnyitója után Székely Ferenc szöv. megbízott h. tartott szakmozgalmi beszámolót, melynek során ismertette a szezón- munkásokra vonatkozó uj s átmeneti érvényesté- gü ügyrendet s ezzel kapcsolatosan a szezón- munkásokra vonatkozó munkanélküli segélyezést. Ezenkívül ismertette a szövetség által legújabban kiadott rendeleteket. Bejelentette, hogy a kassai ker.-szoc. szakszervezetek minden hónapban egyszer össztaggyülést fognak tartani, hogy az összmunkásság ezen gyűlések utján szerezhessen tudomást a legfontosabb munkásügyekről. Ugyancsak a szakszervezetek által a tél folyamán rendezendő előadássorozat megtartását jelentette be azzal, hogy ezen előadások jövedelme a munkanélküli tagok családtagjainak felsegélyezésére lesz fordítva. Ismertette még a zenekar és a könyvtár ügyét, mely utóbbi rendezése a közeljövőben befejezést nyer s a munkásság részére újból megnyílik. A nagy érdeklődéssel hallgatott beszámoló után Fleischmann Gyula dr. tartománygyülési képviselő emelkedett szólásra. A munkásmozgalom' egyik legfontosabb programja — mondotta többek között — a munka- nélküliség elleni küzdelem. A nagy nyugati ipari államokban é& az Egyesült Államokban évek óta milliós munkástömegek élnek a legnagyobb nyomorban, mert nem jutnak munkához. Az ál'lavább, hogy Lőrintzfy megvallotta, hogy reá nyolc falu megétetése volt bízva. Maga Lőrintzfy óvszerül egy zacskóban klór- meszet hordott a nyakán. Amint ezt kínzói fölfedezték, kényszeríteni akarták, hogy ezt egye meg. S mikor erre szabadkozott és állította, hogy ez csak külső szer, amit megenni nem lehet: a gyanakódók a klórmeszefc kutyákkal és macskákkal étették meg s ezek attól csakugyan megdöglöttek. A jámbor nép most már szentül hitte, hogy Lőrintzfy csakugyan mérget hord magánál. Ilyen tapasztalatok után a terebesi atyafiak, magukkal hurcolván Lő- rintzfyt, hazatértek s a város lakosságát fellázították az urak és a zsidók ellen. Csatlakoztak a lázadókhoz a környékbeli urasági cselédek, úgyhogy számuk kétezerre rúgott. Augusztus 2-án kora hajnalban ez a nagy embertömeg dorongokkal, vasvillákkal fölfegyverkezve, iszonyú lármával végigvonult Tere- besen, ahol ekkor a Frigyes Vilmos-huszárez- redböl tiz ember állomásozott. Ezek parancska, Ábrahámy százados, reggeli álmából fölzavartatván, ablakából lekiáltott a zendülőkre és megkérdezte őket szándékuk felől. Miután pedig megértette, hogy a lázadók nem ismerik el a vármegye felsőségét és hogy le akarják gyilfelelőtlenül locsogni! Mindinkább elszorult & szivem: — De hátha el találunk esni, tesvér... — Elesni? — és felhahotázott. — Majd su- vixot ettem nekik? Csöndesen mondtam rá: A golyó nem válogat testvér ... És ha igy tart tovább, előbb-utóbb mindenki odavész. Miriszlay nem válaszolt mindjárt Ahelyett nagy figyelemmel boritékba tette vissza a szerelmes-levelet, óvatosan összehajtotta s a blúza balfelső zsebébe csúsztatta be. Akkor maga elé nézett, tünődözött valamin s még később igy körvonalazta előttem a hősi halállal szemben elfoglalt álláspontját: — Szilárd akaratom, hogy ne patkoljak el dicső módra, orgó: becsületszavamat adom neked, hogy hazamegyek valamikor. Az eljárás, melynek révén megmentem a bőröet, fölötte szimpla: valamennyi ütközetben olyan paklizást viszek végbe, akár egy gummilabda.. Fejet csóválva akasztottam meg: — Ezt valahogy nem értem, pajtás. — Majd elmagyarázom, —. kiáltott föl türelmetlenül, mintha ingerült kifakadásával sajátmagát igyekezett volna továbbáltatni. — Tehát: abból a föltevésből kell kiindulnunk, hogy a golyó poutosan az embernek jön neki. Hogy kikerülhessem, szakadatlanul jobbra és balra ugrálok a golyó föltételezett röp- pályája elől, mintha dróton cibálgatnának. Ilyen eljárás mellett kilencvenkilenc százalékos a valószínűség, hogy a golyó mellettem röppen ós nem a hasamat lyukasztja ki . . . És mialatt a puskájának dőlt meg, igy dar- vadozott tovább: — Akadhatnak persze golyók, amelyek az ember mellett füttyentenek el és igy ha jobbra, vagy balra pattanok, egynest a 1 golyónak ugrok eléje. Ezeeetben alighanem kampec. Dehát hadjáratban volnánk elvégre . . . Azt azonban már most kijelentem, hogy a lakodalmamban te leszel a vőfélyem! És ezt már elváltozott hangon mondta, miközben édes andalgásba esett mok munkanélküli segéllyel igyekeztek eddig átmenetileg segíteni a munkanélkülieken. Ez azonban nem tekinthető végleges megoldásnak, sem az állam, sem a munkásság szempontjából A gazdasági válság minden szépitgetée dacára az utóbbi hónapokban ismét súlyosbodott és most már egészen világos, hogy az egész kapita/- lista gazdasági rendszer — úgy a termelés, mint az értékesítés és a pénzügyi gazdálkodás — válságba jutott, amelyekből egyelőre nincs kiút ée egyelőre csupán a kisérletezésnél ée tanácskozásoknál tartunk. A munkásságnak meg kell őriznie a nyugalmát s jogainak védelme és biztosítása mellett részt kell vennie a nehézségek leküzdésében, a válság megoldásában, amire felemelő ée követendő példaképet nyújt az angol és a német ker.-szoc. ée szoc.-dem. munkásság. A nyugati államok munkásai elvetik maguktól a szovjet metódusait, amelyekkel nem oldhatók meg az európai munkáskérdések és amelyek pusztulásba vinnék az egész európai civilizációt a munkássággal együtt. Ezután áttért a legfontosabb szociálpolitikai kérdésekre, amelyek a csehszlovákiai munkásságot a belföldön a legközelebbről érintik. Ilyenek az építkezési és a lakók védelméről szóló törvény meghosszabbítása. A munkanélküli segélyek problémája. A ker.-szoc. párt, a többi pártokhoz hasonlóan, nagyobb közmunkák kiirái át követelte. Állandóan követeli a munkásbiztositók reorganizálását és a választások kiírását. A nehéz helyzet szükségessé teszi, hogy a szakszervezeti mozgalmat tovább fejlesszük. A keresztény munkásságnak fel kell készülnie arra, hogy súlyt* harcokat keli megvívnia egyrészt a nagytőke bérleszállitási kísérleteivel, másrészt a kommunisták bomlasztó és erkölcsromboló munkájával szemben. ^ I I— kölni az uradalmi tiszteket és orvost, — bátran ellentmondott nekik; de sem szép szóval, ©em fenyegetéssel nem tudta őket reábirni, hogy hazaraenjenek. Annyit azonban elért, hogy megígérték, senkit 6em ölnek meg és az eífogott méregétetőket őrizet végett hozzá viszik. Ily módon sikerült Ábrahámynak egy csomó ember életét megmenteni a nép dühe elől. A zendülők Kazicska János tiszttartót, Mo- ravtsik orvost, a gyógyszerészt és az összes zsidókat kegyetlenül összeverték ugyan, de Ábrahámy követelésére a katonák szállására vitték őket. Ide került az Izsépről átharcolt Lőrintzfy és Idemenekült a helybeli plébános Is. A nép balálra kereste a grófi uradalom kormányzóját, Tomsits Józsefet. Ez azonban lakásáról a kastélyba menekült s Itt egy kéménylyukba rejtőzött Lakását a nép kirabolta, illetve abban mindent összetört ée zúzott. A grófi kastélyba is behatolt volna a tömeg, de ez elé Ábrahámy katona- strázsát állított, azon ürügy alatt, hogy az ekkor Terebesen tartózkodó grófnét őrizteti s nem engedi, hogy fogságából megszökjék. A jámbor nép ezt elhitte s igy Ábrahámynak sikerült Terebest minden vérontástól megkímélnie. (Folytatjuk.) Megütközve néztem rá s valami olyast szerettem volna mondani neki: „nagy szamár vagy te, pajtás." Mert láttam már, hogy a szerelmes-levél végkép megfosztotta a hétköznapi eszétől. De mégsem szóltam semmit. Hisz oly nyomorult reménytelenségben tengettük az életünket akkor, hogy legszivtelenebb ellenségünk is megsajnált volna, ha látott volna. Akkor toppant hátunkba a hadnagy. Észrevétlenül került elő, hogy csak abban a pillanatban rezzentünk össze, amikor szigorú hangon kiáltott rá Miniszlayra: — Hé, önkéntes, hol csavarogtál? —- Hadnagy ur, jelentem alásan, — fordult hátra Miriszlay, de minden emóció nélkül — megtudtam, hogy levelet irt a dinemre egy kislány s ezért ugrottam be a tábori postahivatalba . . . A haduagy nem volt szigorú többet: — Miféle kislány, te? — Egy lengyel kislány — somolygott fel savanyúan Miriszlay. — Mihelyt vége ennek a tiszteletreméltó háborúnak, megkérem a kezét s feleségül veszem. S a puskája fölé hajolt vissza. És mosolygott, mosolygott maga elé. Mint akinek holnapután lesz az esküvője. A hadnagy először fejet csóvált s ő is mosolygott. Am hitelen elkomorodott s hallgatag maradt azontúl. Csak állt, csak állt Miriszlay mögött g leengedte a fejét ő is. Meg1- érezte, hogy nagy dolgokról van ezó ezúttal. . Akkor már félig körülfont bennünket az éjszaka. Álltam előőrsön a dombhajlatban e északkeleti irányban néztem Onnan, északkelet felől mind szaporábban vert az ágyuk zúgása e megállás nélkül villogtak az ütegek toroktüzei. Gyötrelme* csatában állhatott a hadosztály. Sötét volt már, sötét s ezért nem láttam többé a szélben sivitó felhőket. Ugyanakkor ide- lent is szilajodni kezdett a szél s mind több szőr összedideregtünk, mialatt szuronyaink sikoltoztak.
