Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-23 / 293. (1920.) szám

2

QM«wws3i!ia8)BBgMgHnwBMpywwBMgaaHBa5SiaaBGgi3iait^g.~,‘ua

1928 december 23, vasárnap.

Február 5-én tartja IV. országos kongresszusát a keresztényszocialista párt

Az ofrsaágos keresetényszoeia-líistta pánt 1929, évi február hó 5. napján (kedd) délelőttit 10 órai kiezdieitteil tanítja Pozsonyban a Vigadó na gytetrmébeai

IV. rendes országos kongresszusát.

amelyre a szervezeti saaibiáilyok V. fejezett 1. §-a érteti miében az összes helyi pártszervezeteket és a párt törvényhozóit ezennel meghívjuk.

Az országos pájntikonigresezus tárgy sorozattá t a párt országos főífciltikártsága 15 nappal a kongresszus előtt közli a szervezetek vezetőségével.

A kongresszus elé tartozó összes indiitványoknak legiaíllá'bb 20 nappal a kongresszus eflőftt kell az országos íőliÜkáTságkoz beérkezniük, hogy a ikoingresszus napirendjére föi-vehetők legyenek.

Minden szervezetnek 100 tagiig jogában áll 1, 100—150-ig 2, 500—1000 tagig 4 kiküldöttet és minden további megkezdett 1000 taig után 3 kiküldöttet küldeni az országos kongresz- szusra. A kongresszusi kiküldött'ek helyi szervezeteiken kiivül más helyiszervezeteket is képviselhetnek. Egy Mküldötit azonban legföljebb 10 idegen hölyiszervezeitet képviselhet írásos meghatalmazás alapján. Ha valamely szerveseinek több kiküldött küldésére van joga, de annyi megbízottat nem küld, a kiküldöttekéit annyi szavazattal ruházhatja föl, ahány kiküldötteit jogában áll küldeni.

Az országos kongresszusra kiküldötteket a helyi szervezetek azok nevével legkésőbb 15 nappal a kongresszus határideje előtt jelentik be az országos főtitkársághoz.

A kongresszusm szóló belépőjegyeket az országos központ állít!ja ki és küldi meg a szervezetdkn ök.

Pozsony, 1928 december 22.

Tiesttvéri üdvözlettől: T v

Bohm Rudolf s. k., ocrszágos főtöüflkiár. Szüllő Géza dr. s k., oí .-zágos eíínök.

parlamenti választások aikalmávad, ameíye- j két tatán már tavasszal kiírnak, Szlovenszkón ! is a mszinszkóiaik példáját? Ha a két pórt programjának a különbözősége és szervezeti különállása Ruszinszkóban nem akadálya a közös listának, úgy Szlovén szkón sem leiket elvi ellentétekről és az együttműködés útjában álló erkölcsi lehetetlenségekről beszéLni.

Elvi ellentét nincsen, sőt taktikai differenciák sincsenek, mert mindokét párt végcélja közös és mándakettő éles ellenzéki harcot viv az uralmon levő rendszer elten. A mi közéletünkben az aktivizmus és negatívizimus közti megkülönböztetés véleményem szerint csak mondva csinált. Ezeket a mükifejezéseket a szudétan érnetek politikai szótárából vettük át, anélkül, hogy a mi viszonyainkra ráiHellének. A szudétan érnetek negatávósfáknak azokat hívják, akik az állomot nem ismerik el és akik Lodgman híres kijelentése szerint a hazaárulást nemzeti kötelességüknek tartják. Ezzel szemben az aktivisták azok, akik az állam alapjára helyezkednek és a törvényes jogrend-nyújtotta eszközökkel kívánják elérni belpolitikai céljaikat. A cél felé vezető utak, sőt a közvetlen célok tekintetében az aktivisták különböző frakciót persze eltérnek egymástól. Vannak aktivisták (Bund dér Landwirte, keresztényszocialisták és iparos- párt), akik a kormány támogatása utján remélik népük jogait biztosítaná, de vannak olyan aktivisták is (a nemzeti szocialisták, a Rosche—Kafka-csoport és a szociáldemokraták), akik ellenzéki, sőt néha igen éles ellenzéki harcot vívnak az uralkodó rendszer, tehát a német kormánypártok ellen is és annak megbuktatásától várják nemzeti, illetőleg asztál yköveteléseik érvényesülését.

Ilyen értelemben a mi közéletünkben soha sem volt negativizmus. A magyarság politikai józanságára vall, hogy sohasem akart fejjel nekiroiianni a falnak, hanem kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy a törvénykönyvvel a kezében fog a kisebbségi szerződésben és az alkotmány bán biztosított jogaiért küzdeni, vagyis a csehszlovák állam jogrendjét magára nézve mindig kötelezőnek ismerte el. A magyarság mindig tiltakozott az eUen, hogy irredentizmussal vádolják és nem ő tehet arról, hogy Prágában még mindig hisznek az irredentizmus rémregéjében. De a magyarsíig sem egészében, sem részeiben nem fogadta el az akttvizmusnok azt a fajtáját sem, amelyet a német kormánypártok követnek, mert —- és ez megint csak politikai okosságára vall — nem volt hajlandó Spináék és Mayr-ílar- tingék példájára nemzeti követelései minimumának biztosi tása nélkül a ha talomnak megtenni azt az igen nagy szívességet, hogy szavazataival megerősítse a kormány belpolitikai helyzetét és egyúttal az akkori nagyon válságos külpolitikai helyzetben azt az ütőkártyát nyomja Benesék kezébe, hogy íme a magyarok is meg vannak elégedve a sorsukkal. Az ártatlanság a politikában is igen nagy kincs és balga szűz az, aki hamis gyöngyért áruba bocsátja.

Tudtommal egyik magyar párt sem mondotta soha, hogy semmi körülmények között sem hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz, de viszont egyikük sem képzeli el az esetleges megegyezést úgy, hogy csak a kormány nyerjen rajta, a magyarság és az őslakosság pedig lemondjon jogairól. Á keresztónyszocia- Lista párt elnöke az egyik választógyülésen egy nagyon szellemes francia mondást idézett, amely igy szól: Dana la politique et dams 1‘amour, il n‘y esi „jamiais“ et il n‘y est „tou- jour". Magyarul: A politikában és a szerelemben nincsen „soha“ és nincsen „mindig".

A magyarság vezetői nem dogmatikusak és egyikük sem mondja azt, hogy spha, semmi szín alatt nem volna hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a kormánnyal és mindig, mindenáron ellenzékben akar maradni. Amiként a párt nem öncél, úgy az ellenzékiség sem a? és előadódhatnak helyzetek, amelyek a .kormányt rákén yszeritik arra, hogy a magyarságnak megadja azt, amire joga van. Ha egy ilyen helyzet előadódnék, pártjainknak tárgyalásokba bocsátkozniuk nemcsak lehetne, de kellene is és ha a tárgyalások megfelelő eredményeket hoznának a magyarságnak és az őslakosságnak, az ellen sem lehetne kifogást emelni, hogy belépjenek a kormányba. Azonban a helyzet ma, sajnos, nem olyan, hogy ennek valószínűsége fen,forogna. Prága még mindig „quantité négligeable" gyanánt kezeli a magyarságot s nemcsak az alkotmány megváltoztatásáról nem akar hallani, hanem azt sem akarja nekünk maradék nélkül megadni, ami a tételes törvény szerint kétségtelenül jár. A kormánypártok elbizakodottsága akkora, hogy elvből nem kérik soha a magyarság választott képviselőinek véleményét. Ilyen viszonyok között nem is képzelhető el más ut, mini a legélesebb ellenzékiség és a politikai logika törvényei, valamint a magyarság méltósága ellen vét a

sajtónak az a része, mely mindezek ellenére állandóan azt igyekszik bebeszélná a közönségnek, hogy csak a kormány támogatás hozhatja el sorsunk jobbrafordu 1 ását. Közönségünk dicsőségére válik, hogy ezeknek az ugratásoknak nem ül föl, hanem rendületlenül kitart ellenzéki pártjaink mellett.

Mindezeket azért tartottam szükségesnek oly részletesen kifejteni, hogy érvekkel 'támaszthassam alá ama meggyőződésemet, mely szerint az aktivisták és nemaktivisták szembeállítása politikai életünkben korántsem bír azzal a súlyos elvi jelentőséggel, amelyet neki általában tulajdonítaná szoktak. De véleményem szerint még csekélyebb elvi jelentőséggel bír a területi és a nemzeti autonómia" szembeállítása. A területi autonómia hívei Szlovenszkó és Ruszinszkó összlakossága részére az önkormányzatnak azt mértékét követelik, amelyet a páttsbourgíhi, illetőleg saint-germaini szerződés állapított meg. A nemzeti autonómia szószólói eddigelé sohasem fejtették ki tüzetesen, hogy az ön- kormányzat e fajtáját miképpen képzelik el. Az elméletben nemzeti, vagy amint Renner és iskolája nevezi: személyi autonómia alatt az önkormányzatnak azt a módszerét értjük, amely nem a területhez, hanem a nemzet ösz- szességéhez kapcsolódik és azt, mint kollekti- vumot ruházza föl tágabb vagy szükebbkörü autonóm jogállással. In concreto tehát a nemzeti, a személyi autonómia azt jelentené, hogy valamennyi magyar, lakjék bár Komáromban, Losoncon, Késmárkon, Liptószentmiklóson Ungvári, Prágában vagy Reichenbergben, bizonyos ügyeket, elsősorban talán a kultúrával összefüggőket, valamely külön és az államhatalom által elismert szervezet utján intézné. A nemzeti autonómia legtipikusabb alfaja éppen a kulturális önkormányzat, amely Észtországban már létrejött és amelyet a kisebbségi "kongresszus is erélyesen propagál. Emlékeztetni akarok itt arra, hogy amikor a kisebbségi kongresszus 1925 őszén Genfben első ízben ült össze és a kulturális autonómia kérdésével is behatóan foglalkozott, valamennyi ott képviselt magyar csoport hozzájárulásával álláspontunkat igy fejtettem ki: „Mi csehszlovákiai magyarok már e kongresszus előtt a kulturális autonómia platformjára helyezkedtünk és azt az autonóm Szlovenszkó és Ruszinszkó keretén belül kívánjuk." Ez a formula is bizonyítja, hogy a területi és nemzeti autonómia követelése nem állanak szükségképpen ellentétben egymással, amiként a gyakorlatban is azt látjuk, hogy a magyar nemzeti párt is követeli Szlovenszkó és talán még erősebben Ruszinszkó területi autonómiáját, másfelől pedig az országos keresztényszo- cialista párt sem veti el a kulturális önkormányzat eszméjét. Egyébként teljesen tisztában vagyok azzal, hogy e kérdés körüli vitáknak éppen úgy, mint e fejtegetéseknek csak elméleti értékük van és gyakorlati jelentőséget csak akkor nyerhetnének, ha a csehszlovák alkotmány gyökeres megváltoztatása aktuálissá válnék. Mindazonáltal nem ártana a fogalmakat tisztázni és az eltérő nézeteket összeegyeztetni.

Igen gyakran halljuk hangoztatni azt, hogy az országos keresztényszocialista párt katolikus, a magyar nemzeti párt pedig protestáns párt és ezzel a különbséggel indokolni annak szükségét, hogy más-más utakon járjanak. De ez a megkülönböztetés sem állja meg a helyét. Jól tudjuk ugyanis, hogy a keresztény- szocialista pártban nemcsak katolikusok, de protestánsok is vannak, közöttük tekintélyes egyházi és világi tisztségek viselői, sőt a

pártnak egyik képviselője is protestáns ember, amint megfordítva a magyar nemzeti párt hívei, törvényhozói és országos képviselőtestületi tagjai között erős katolikusok, sőt papok is vannak. De különben is a politikai párt nem vallás és amiként például Erdélyben a legerősebb katolikusok, a legnvakasabb kálvinistáit és a leghithübb zsidók is megférnek a magyar pártban, úgy nálunk sem lehet a felekezeti különbség akadálya a magyarság legszorosabb együttműködésének. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, mintha egy valláserkölcsi alapon álló pártnak nem lenne létjogosultsága és abból, hogy Erdélyben nincsen keresz- tényszocialista párt, * még nem következik, hogy a más viszonyok között élő Szlovenszkón ne lehessen, hanem csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy vallási és világnézeti eltérés az országos politikában nem lehet gátja a magyarság egybetalálkozásának. Ma nem a vallásunkat, de a nemzetiségünket fenyegeti a végveszély és ezért minden rendelkezésre álló erőnket erre a pontra kell vetnünk.

Végül nem lehet akadálya az együttműködésnek és véleményem szerint a közös listának sem az a körülmény, hogy a keresztényszocialista párt magyar, német és szlovák tagozatokkal bir, a magyar nemzeti párt pedig csupán magyar választók beszervezését tekinti föladatának. Mert eltekintve attól, hogy a magyar nemzeti párt esztendők óta együtt megy a Zipser Deutsche Partei-jal, döntő súllyal esik a latba az az érv, hogy azok a szlovák szavazatok, amelyek a mi pártjainkra esnek, olyan szlovákoktól erednek, akik együttéreznek a magyarsággal és nem szégyenük, sőt büszkék arra, hogy magyarónoknak gúnyolják őket. Egyáltalában nem látszik valószínűnek, hogy ezek a szlovákok a legközelebbi választás alkalmával csupán azért fordítsanak hátat a keresztényszocialista pártnak, mert az a magyar nemzeti párttal szövetségben van, vagy közös listát állított föl, különösen akkor, ha a lista föliratában e párt neve is ott szerepel, talán éppen első helyen.

Bármiként töröm is a fejem, most irás közben is, nem tudok rábukkanni egyetlenegy komoly ellentétre sem, amellyel a pártjaink között sajnos oly gyakran előforduló harag- szomrádot meg tudnám okolni. Nem akarom követni azokat, akik a pártellentéieket egyszerűen személyi okokra vezetik vissza és szívesen elismerem, hogy egyes részletkérdésekben a követendő ut és eljárás tekintetében vannak nézeteltérések, de ezek nem nagyobbak, mint azok, amelyek egy párt különböző szárnyai között elő szoktak fordulni. Mig azonban egy párton belül a különböző nézeteket kompromisszummal hidalják át, vagy az egyik csoport deferál a másiknak, addig a nálunk meghonosodott merev pártrendszer mellett hiányzik az a fórum, ahol kompromisszumokat lehetne kötni és a másikat érvekkel meggyőzni. A régi közös bizottsági rendszer sem tudott minden ellentétet kiküszöbölni, de az a nagy előnye föltétlenül megvolt a mai állapot felett, hogy a pártokat ösz- szehozta a zöld, majd a fehér asztalnál is, elejét vette sok félreértésnek és nem egy nézeteltérésnek húzta ki a méregfogát. Állítsuk vissza mielőbb a legutoljára 1926-ban összehívott közös bizottságot! A sokszor aposztrofált atmoszféra kétségtelenül jobb, mint akkor volt, mert most mindkét pártnak a kormánnyal szembeni viselkedése azonos.

E politikai megfontolások mellett nem szabad megfeledkezni a kulturális, a társadalmi

fit;

NA.RüMA-üKeRy:uc.sPoi.

qOMÖP*! ' RUM*é$- UKÓRGY^ R- P'r _____* P, QZ NIAVAés a gazdasági kérdésekről sem. Bármennyire is fontos legyen a politika, a nemzet sorsa nem egyedül itt dől el, hanem a kultúra, a társadalom és a gazdaság mezején is. Ameny- nyire nem közömbös az, hogy parlamenti képviseletünk tizenöt vagy busz tagból áll-e, legalább annyira nem közömbös az sem, hogy ifjúságunk mennyire ismeri irodalmunkat és történelmünket, a falu népe milyen könyveket olvas, társadalmi szervezeteink miképpen működnek, gazdaságilag milyen a magyarság ereje. Egy nemzeti kisebbség életében a politikusnak fokozott figyelmet kell szentelnie e kérdéseknek és felelősséggel tartozik a történelemnek, hogy miként sáfárkodott a reá bízott értékekkel. Senki előtt nem lehet kétséges az, hogy a nemzet kulturális és gazdasági javait könnyelműen elfecsérelni nem szabad, sőt a lehetőséghez képest gyaraDitani is kell azokat. Egy kulturáüs téren lezüllött, gazdaságilag pedig tönkrement embercsoporttal nehezebb önérzetes politikát csinálni, mint egy szellemileg müveit és gazdaságilag független néppel. Ebből persze nem következik az, hogy a kulturális emelkedés vagy a gazdasági jólét kedvéért feláldozzuk nemzeti eszméinket és térdet hajtsunk a hatalom előtt, hanem csak az, hogy önerőnkből igyekezzünk megteremteni azokat az eszközöket és intézményeket, amelyek segítségével megtarthatjuk és fejleszthetjük szellemi és anyagi birtokállományunkat. A nemzetnek ne a materializmus, de az idealizmus legyen az útmutatója, de azért igyekezzék alkotni és önmagából pozitív értéket létrehozni. Politikai pártjainknak, akik ma a magyarság legszélesebb átmérőjű körét alkotják, erre ösztökélniük és ebben támogatniok kell a nemzetet.

Mivel a kulturális és a gazdasági élet mezeje nem művelhető pártpolitikai alapon, hanem csak a nemzet egyeteme által, nemzetünk és vezető intelligenciája pedig két pártunkban helyezkedik el, az utóbbiaknak meg kell találniok a módját annak, hogy miképpen lehet az eddiginél hatásosabb módon közös irányításuk alá venni kulturális, társadalmi és gazdasági mozgalmainkat, átütő erejüket fokozni, általános nemzeti célkitűzéseiket minél teljesebb összhangba hozni és ily módon fokozni a magyarság ellentáJló képességét. Ez talán a legsürgősebb feladat, még a pártok együttműködésénél is fontosabb. A politikai pártok nem önképzőkörök, nem jótékony nőegyesliletek, nem kaszinók és nem is hitelszövetkezetek, ez igaz. de éppen azért, mert nem azok’, hanem társadalmunk legkülönbözőbb rétegeit átfogó szervezetei a magyarságnak, nekik kell kijelölniük a nemzeti élet általános programját, amelynek a társadalmi egyesületek és gazdasági szövetkezetek működése is egyik részét alkotja. Ezt a programot közös megegyezéssel mielőbb meg kell állapítani s ezért folytatni kell a társadalmi és kulturális együttműködésre vonatkozó megbeszéléseket és kezdeményezni egy nagyszabású gazdasági ankét összehívását.

A béke és egyetértés nagy ünnepén fogadjuk meg mi egyformán sorsüldözötl és mégis folyton egymással marakodó magyarok, hogy ezentúl jobban fogjuk szeretni egymást. Ilyen szellemben vezessenek bennünket azok, akiket népünk élére állított a gondviselés és akik működésükért elsősorban felelősek a történelem elölt.

ft íarmisssfeskeserimz j

flyomoi és béitiszfitó hatása páratlan, '

Az Ijjmándit ne tévessze össze másfajta kcaerüvizzell Kapható mindenütt kis ós nagy (ivedben. Sckmldthauer kúiv&lalaf Komárom. J