Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-13 / 157. (1491.) szám
5 1927 Július 13, szerda. ímSE Egy szegény nagyszombati asztalos tizenhatmilliót örökölt egy ismeretlen ausztráliaitól Nagyszombat, julius 12. (A P. M. H. 'munkatársától.) Az élet a romantika legnagyobb mestere. A nagy Durnas fantáziájának alkotásait is gyakran megszégyenüli játékos szeszélyében, amellyel összevisszadobál embersorsokat, a kétségbeesés örvényébe hajt, majd váratlan fordulattal a magasba emel egyszerű földi halandókat, rik, aki önt a romlásba taszította, őmiatta'követte el a lopásokat és egyéb bűncselekményeket, amelyek miatt a légybábba került. Mindezt pontosan megfigyeltem. Amig a fegy- háizibian szenvedett, életemnek legboldogabb korszakát töltöttem. Felesége az én élettársam lett és segítségével meg tanácsával nagy vagyonhoz segített. Most már mindezt bevallha-! tóm Önnek, ön a fegyházban ült, mig én boldogan éltem feleségemmel, amig ő el nem ha-' lálozott. Ettől a pillanattól kezdve gazdagságom tulajdonképpen nagy terhet jelentett a számomra. Nem engedtem önt szem elől, több ízben fel akartam keresni, hogy támogatásomat felajánljam, de gyáva voltam, féltem, hogy megsértem vele. Most végrendeletemmel mindent jóvá akarok tenni, amit ön ellen vétettem. Annak a vagyonnak örökösévé teszem, amely tulajdonképpen mindig Önt illette, mivel feleségem segített ahhoz- Éljen vele boldogan. John Charles Midwood.“ Eddig a história. Ami utána következik, az már nem romantikus, a hirtelen és váratlanul meggazdagodott ember élettörténete. höngött. Jeruzsálem kerületében 26 ember meghalt. 30 súlyosan megsebesült. Nablus- ban harminc ember életét vesztette. Jeruzsálemben több ház Összedőlt, a héber egyetem és a kormányénület pedig súlyosan megrongálódtak. A Szont Sir szintén jelentő* kárt szenvedett. Csehországban 13 millió korona a kár Prága, julius 12. Az a katasztrófális vihar, amely vasárnap é jjel a német Freh egységben dühöngött, a csehszlovák határvidéken is nagy kárt okozott. Aussig közelében. Sohönwaldban 27 ház a hullámok martaléka lett, 150 család hajléktalan. Tellnitzben és Streckenwaldban a termés negyven százaléka megsemmisült. A csehországi kárt 13 millió koronára becsülik. akik olyan könnyű játékszerek kezében, mint a tollabda a gyermek ütőjén. Ez a história is, ami alább következik, olyan, mintha egy romantikus regény lenne. A messze Auszráliá- ban kezdődött, ahol olyan csodálatos világ van, az eukaliptus fa levelei függélyesen állnak és nem adnak árnyékot, a bennszülöttek fákra csúsznak fel a majom ügyességével és bumeránggal ütik le ellenségüket, a fiahordó kenguru 10—12 méter széles patakokat szökik át játszi könnyedséggel. A történet vége pedig Nagyszombatra vezet, a szlovenszkói Rómába, amelynek közönsége most izgatottan tárgyalja a nagy szenzációt Évek óta él Nagyszombatban egy asztalos- mester. Sten Henrik, szegény, nyomorult páriája az életnek. Sokszor meggyötörte a sors, amely börtönökön, szenvedéseken, idegen világrészek kalandozásain végre elvezetett a ná- bobi gazdagság révébe. Már rég elvesztette munkakedvét és egyedüli élvezete a szesz volt, amelyet szorgalmasan fogyasztgatott gondjainak m üzért -e, Síén Henrik gazdag sz’ő! Űrnek a gyermeke, azonban könnyelmű életmódot folytatott és miután pénzét elpocsékolta, évtizedekkel ezelőtt Ausztráliába vándorolt ki. Ott megházasodott és eleinte igen boldog életet élt. A munka azonban nem Ízlett, nem tudott megkeresni annyit, hogy magát és feleségét eltartsa és ezért a bűn útjára tévedt. Lopott és másfajta visszaéléseket is követett el és ezért utolérte az igazságszolgáltatás keze. öt évi fegyházra ítélték. Amikor büntetését kitöltötte, otthonát üresnek találta. Felesége anélkül, hogy valami értesítést hagyott volna hátra, eltűnt. A szegény mesterember uj életet akart kezdeni és két gyermekével együtt visszatért régi hazájába. Itt azután nyomorgóit, ivott és talán mirit az élet hajótöröttje fejezte volna be életét, ha . , . Ha egy szép napon levél nem érkezik a távoli Sydneyből, Ausztrália régi fővárosából. ;A hivatalos levél arról értesítette, hogy egy ausztráliai dúsgazdag polgár, John Charles 'Midwood meghalt és vagyonát teljes egészében reá hagyta. Ez a vagyon pedig ausztráliai viszonylatban is tekintélyes, mintegy százezer font készpénzt, ami 16 millió csehszlovák koronának felel meg és amellett egy nagy földbirtokot jelent Sten Henrik értetlenül állott a híradással szemben, sohasem hallott Charles Midwoodrői, nem tudta elképzelni, hogyan szállhatott a nábobi örökség ő reá. A múltkoriban aztán megérkezett hozzá az elhunyt levele, amely mindent megmagyaráz. A levél a következőképpen szól: „Kedves Henrik barátom! ön valószínűleg egyáltalán nem is emlékszik az én nevemre. Valószínűleg egyáltalán nem tudja, ki vagyok, vagy mikor találkozott velem. Nos, én segítségére leszek emlékezetének. Husz évvel ezelőtt megszerettem egy leányt, akit Harriet- nek hívtak, ön is udvarolt annak a lánynak. Mind a ketíen megkértük a kezét és ön volt a szerencsés, aki el is nyerte. Akkor olyan szerencsétlennek éreztem magam, hogy öngyilkosságra gondoltam. Aztán megfontoltam a dolgot és eltűntem arról a vidékről. De csak az ön szemei elől tűntem el, feleségével fen- tartotíam az összeköttetést és egy év múlva elértem célomat: Felesége az enyém lett! ön szerette a feleségét, bárha az asszony ezt nem érdemelte meg. "Mert ő volt az, kedves Hen%y fiatalít és szépít a t GoralI-créme Sgfilt-pyder ■ telkzapp FClerakat r í, S. R. í ■ • l-ÍKSéSS; Vörös Rák győgytár, Bratlslava. Debrecen, julius 12. Hajdúszoboszló határában, minit ismeretes, 73 fokos jódbrómos hőforrás van, amely azonban nem a legteljesebb mértékben van kihasználva. Vasárnap este hat órakor Hajdúszoboszlóra érkezett Vass József dr. népjóléti és Mayer János föMmivelésügyi miniszter, akik Dalmady Zoltán egyetemi tanár kíséretében megvizsgálták a forrásokat azon óéiból, hogy ott na- gyobbszabásu állami fürdőhelyet létesítsenek. A hajduszoboszlői hőforrás megtekintése után Vass József miniszter Debrecenbe érkezett, ahol Balthazár Dezső református Berlin, julius 12. Az eddigi hivatalos jelentések szerint az Érchegységben dühöngő borzalmas időjárás körülbelül 70 millió márka kárt okozott. Egyedül a birodalmi vasutak kára 10 millió márka. A vasúti közlekedést a rettenetes pusztítások miatt egyes helyeken valószínűleg csak félév múlva fogiák fölvehetni. Pillanatnyilag az utászkatonaság és az önkéntes segédcsapatok szükséghi- dat építenek, hogy legalább a gyalogjárók és a könnyebb kocsik számára lehetővé tegyék a közlekedést. Az eddig kiutalt segély elégtelennek bizonyult, A birodalmi kabinet gyorssegélyként kétmillió márkát folyósított s a szász kormány ugyanennyit küldött. A szász kormány ezenkívül felhívást intézett a birodalom lakosságához, melyben önkéntes adakozásokra szólítja fel a népet. A birodalmi őrség ezer embere éjjel-nappal a törmelékek eltakarításával é3 a holttestek kihalászásával foglalkozik. Párosban a vihar elpusztított három házat Páris, julius 12. A francia fővárosban tegnap heves vihar dühöngött, amely nagy károkat okozott, a parkokban és az utcákon. A rendőrség több esetben kénytelen volt kivonulni s a tűzoltóságnak i;s dolga akadt. Körülbelül 40 súlyosabb villámcsapást jelentettek. Három rozoga ház. amelyet már a múlt napokban kiürítettek, a nagv szélviharban összedőlt. püspök vendége volt. Az esti banketten Balr thazár püspök Mköszöntőt mondóit, amelyben a felekezeti békét dicsőítette. Beszédében kiemelte, hogy Vass József miniszter látogatásával sikerült felépíteni azt a sokat emlegetett aranyhidat Pannonhalma és Debrecen között. Aki a felekezeti békét Magyarországon megbontja — fejezte be a püspök beszédét —, az Magyarország ravatalára helyez gyászkoSZOTUt. A villám egy embert nyílt utcán agyon- sujtoti. A telefon és a távirati összeköttetés sok helyütt szünetel s az épen maradt, vonalakon is komoly zavarok álltak be. — Franciaország számos más vidékéről ugyanilyen katasztrőlális égiháborurél érkezett jelentés. A londoni árvíz London, julius 12. Az a vihar, amely tegnap este dühöngött London és később Anglia más részei fölött, mindenfelé jelentős kárt okozott. Lancashire grófságban a négy óráig tartó vihar elöntött egy fonógyárat és közvetlen vidékét. Harminc család hajléktalanná vált. Londonban az egyik pinoelakásban meghitt egv másféléves gyermek, akit a beáradó víz egyedül talált, a szobában. Víz alatt a tempelhofi repülőtér Berlin, julius 12. Hétfőn délután Berlinben is heves vihar dühöngött, amely többek között, súlyos károkat okozott a tempelhofi repülőtéren. A betonnal takart startmezőn a víz 40 cm magasságban állott, úgy hogy az érkező és az induló repülőgépek alig tudtak közlekedni. A kiszálló utasok számára minden alkalommal kénytelenek voltak improvizált deszkajárdát állítani. Passiátó földrengés Palesztinában London, julius 12. Jeruzsálemben és vidékén tegnap katasztrófális földrengés düA képviselőház csütörtökön kezdi meg nyári szünetét Prága, julius 12. A képviselőház ma egészen rövid, izgalommentes, szürke munkaülést tartott. Az elnökség határozata értelmében még szerdán ós csütörtökön délelőtt fél 10-től késő estig ülésezik a ház. hogy letárgyalhassa mindazokat a törvény- javaslatokat. amelyek a szenátusban már keresztülmentek. mint az útépítési törvényjavaslat, a cigányok megremdszabálvozásáról. a kényszermunkáiéi epek létesítéséről szóló és más törvényjavaslatok. Ezután a képviselőház megkezdi nyári szünetét, Az ülést délután félnégv órakor nyitotta meg Malypetr elnök. A napirend első pontjaként, Malik agrárius képviselő bei erjesztette a forgalmi bizottság véleménye® jelentését a nemzetközi vasúti egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatról, amelyet, a szenátus már letárgyalt. Procházka cseh nemzeti szocialista felszólalása után a többség a javaslatot elfogadta. Ezután Danek dr. cseh néppárti javasolta az alkotmányjogi bizottság nevében, hogv a képviselőház kérjen a szenátustól ez év végéig terminust a váltótörvényjavasla- tának letárgyalására. A ház az indítványt, elfogadta. valamint elfogadta Králik agrárius képviselőnek ugyancsak az alkotmányjogi bizottság részéről benyújtott, azon javaslatát, hogy a képviselőház kérjen október végéig halasztást a szenátustól a szenátus által már elfogadott, polgári ügyekben való bírósági és végrehajtási eljárások módositásá- ra vonatkozó törvényjavaslatra. Néhány mentelmi ügy le tárgyalása után véget is ért az tiltás. A legközelebbi ülés holnap délelőtt féttiz órakor kezdődik. Uj halálos itélst Ntekváhan Moszkva, julius 12. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma ma hajnali három órakor meghozta Ítéletét Drusilovski ügyében. Dru- sdlovskit kémkedéssel vádolták és most halálra ítélték. A halálos itél&+,ft+ a-mtinnl végrehajtják. Tituiescu Külpolitikája Bukarest, julius 12. Tituiescu román, külügyminiszter tegnap fogadta a sajtó képviselőit, akik előtt expozét mondotr. a külpolitikai helyzetről. — Románia külpolitikája mindenáron a békés fejlődést, kívánja, Románia és Európa érdekei ma azonosak. — A külügyminiszter a jövőben minden tekintetben igyekezni fog megfelelni a kisantant4 szerződéseknek és ápolni azt a ió viszonyt, amely Romániát, a nyugati nagyhatalmakhoz fűzi. Tituiescu a román—francia barátság hangoztatása mellett külön foglalkozott az olasz—román barátsággal is. melyet szükségesnek vél. Magyarországra a küliixrv,miniszter nem terjeszkedett ki. Keresik Higgins gyilkosait London, julius 12, Higgins ir igazságügyminiszter meggyilkolásával kapcsolatban eddig kilenc egyént, tartóztattak le Dublinban. Az angol király táviratban fejezte ki részvétét az ir szabad állam főkormányzójának. Lécián augusztusban kerül a bíróság elé Olmüta, julius 12. A vizsgálat a többszörös rablógyilkos Lécián Márton ügyében már befejeződött és a vádirat is elkészült. A főtárgyalásra valószínűleg augusztusban kerül sor. A legfelsőbb katonai bíróság még nem döntött véglegesen arról, hogy a főíár- gyalást Olmützben tartják-e meg, vagy pedig másutt. Léciánt különben még most is szigorított őrség őrzi. Léoián társa, Kasparik jelenleg is a maehrisch-ostraui járásbíróság* fogházában ül, mivel ellene a vizsgálatot még nem fejezték be. Hetven millió marka kár a német irchegységben Egyes vasútvonalakon félévig nem vehető fői a közlekedés — Segélygyüjtés a birodalomban — mindenfelől katasztrofális viharokat Jelentenek Miniéit eddiginél I masabb háborút Jövendöl, f őrnagy J«3 onfordl egyetem uj dlszdoktorának nyilatkozata — Sfsisz éven belül kitör a nagy har« és asszonyok meg gyermekek Is részt vesznek benne London, julius 12. (A P. M. H. - munkatársától.) Foch tábornagy, akit legutóbb választott és avatott di®z- doktorrá az oxfordi egyetem, interjút adott a Weekley Dispatch egyik munkatársának a békekilátásokról é® a jövő háborújáról. Azt mondotta, hogyha az ember képet akar magáinak alkotni a legközelebbi háborúról, vissza kell emlékeznie arra a hadihelyzetre, amely 1918-ban volt a nyugati fronton, de hozzá kelt képzelni azokat a pusztító harci eszközöket, amelyeken most dolgoznék világszerte. Sokkal borzalmasabb lesz az elkövetkezendő uj háború és körülbelül 15—20 éven belül feltétlenül ki fog tömi. Még nagyobb kiterjedésű lesz, igazi világháború, mert majdnem minden ország részt fog benne venni és ] nem. csupán a férfiak fognak harcolni, hmem a nők és a gyermekek is, minden nép asszonyai és gyermekei. A nők már a legutóbbi háborúban is kitünően beváltaki különösen mint automobilvezetők és betegápolőnők, az uj világháborúban azonban valósággal harcolni fognak. Minden állam mozgósítani fogja valamennyi asszonyát, gyermekét és férfiút. A váilágháboru borzalmait növelni fogja, hogy a szárazföldi és tengeri csatákon kívül légi ütközetek is lesznek, egész harci flották fognak háborút viselni a levegőben és olyan nj hadieszközök is Szerepet fognak vinni, amelyeken most dolgoznak minden országban és ezek borzalmasságukkal hamar véget fognak vetni az uj világháborúnak. Pannonhalma él Debrecen békéié Vass József miniszter Debrecenben BaltasSr püspök vendége volt — A ref. püspök nagyjelentőségű pohárköszöntője