Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-05 / 29. (1067.) szám
'PUAftAl-i » lA*i*AU/HlUIiAü t k. uiiCA Ív2u itbiuar ó A városi abszolutizmus tönkreteszi Ungvár adófizetőit Ungvár, február 4. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Az 1926. esztendő a számtalan súlyos adóterhek között egy újabb keserves adót hozott az amúgy is roskadozó adófizetőközönség nyakára. Ez pedig az ungvári zsupáni biztos által behozott „ ujrendszerű szemétfuvarozási dij“ szedése. Az erről szóló szabályrendelet most fekszik a felsőbb hatóság előtt jóváhagyás végett, de reméljük, hogy súlyos antiszociális tendenciája miatt jóváhagyást nem. fog nyerni. A szemétfuvarozási dijakat eddig a lakbér nagysága szerint százalékokban állapították meg. Az uj szabályrendelet szerint a házbért, mint dijkirovási alapot elvetik s helyette megállapítják, hogy iakhelyiségenkint havi 3 korona fizetendő, mig a műhely, üzlet, raktár után havi 6 koronát rónak ki ezen a címen. Ez az összeg első tekintetre egyáltalán nem látszik magasnak. Ha azonban a szám- oszlopok mögé tekintünk, akkor látjuk, hogy az ily módon megállapított szemétfuvarozási díj mennyire antiszociális és igazságtalan. A főváros nagyobbik részében ma is szegény, földhözragadt iparosok, munkások és földmivesek Jaknak, akik eddig pár száz korona házbérük után 3—5%-ot fizettek szemétfuvarozás címén. Egy 300 koronás évi bérösszegnél tehát az a szegény iparos évi 9 korona szemétfuva- rozási dijat izzadt ki a városi kasszába. Ma ez a szegény ember szoba, konyha, kamra és esetleg műhelyből álló lakása után évi 108, a műhely után külön 72 koronát, összesen tehát évi 180 koronát fog fizetni ezen a cimen. Ez nem kevesebb, mint 2000 %-os emelése az eddigi díjnak. Ha nagyobbszámu lakhelyiségból álló lakásokat veszünk alapul, ez az összeg még hor- ribilisebbre nő, úgyhogy valósággal elijesztő számok keletkeznek. Az 1926-ik esztendő Ruszinszkóban a ha* év óta elhanyagolt adóbehajtások éve lesz. Az árverések ezreit fogják megtartani és a tönkrement emberek koldus-hada fenyegetően fog megnövékedi. Ebben a súlyos esztendőben lép elő az abszolutizmus városi képviselője, a zsupáni biztos az uj szabályrendelettel, hogy az adók terheivel amúgy is agyonnyomoritott adófizetőket újabb teherrel sújtsa. Ungvár adózó közönségének tehát egyetemes érdeke, hogy ez a szabályrendelet hatályba ne léphessen, mert az amúgy is tönk szélén álló nyomorgó őslakosságot teljesen elsöpri az uj terhek bevezetése. | Dr. Pick Imre 1 kórházi orvos röntgen, kvarc és |> diathermia Intézete ^ Léva, Teleki-utca 15. sz. i Telefon 73. V □ Ú !* A legmodernebbül felszerelt röntgen Intézet, a betegségek megállapításán kívül felületes és mély the- ráplát (gyógykezelés ) Is eszközöl — Dlathermlája krónikus nöl betegségek és mindennemű reumatikus fájdalmak gyógykezelését eszközli 50% ^ , D | $ Dótszlovenszkó legmodernebbül \ felszerelt közegészségügyi Intézete ABBAZIA ADRIATICA SZANATÓRIUM Tökéletesen berendezett modern gyógyintézet a Südstrandon. Magyar ház. Erosito-edzo-hizókúrak. Pensio Líra 35.— • Kívánatra prospektus. 5102 _ Aki a szivét a jobboldalán hordja Egy szerelmi tragédia epilógusa a pozsonyi járásbíróság előtt — A biró kérlelésére a leány megbocsátott a merénylő szerelmesnek Pozsony, február 4. A múlt év őszén egy szerelmi tragédia hozta izgalomba Pozsony lakosságát, amely — szerencsére — nem végződött halálos kimenetellel. Frics János 27 éves postatisztviselő, kékszemü, szőkehaju, ábrándos fiatalember, halálosan beleszeretett egyik kolléginájába, a feltűnő szépségű Paradeisz Jolánba. Érzelmei azonban nem találtak viszonzásra, mert a lány másnak a menyasszonya volt és állhatatosan visszautasította a szerelmes fiatalember közeledését. A fiú ekkor végzetes tettre határozta el magát, meg akarta ölni a leányt, aki nem akart az övé lenni s utána öngyilkosságot akart elkövetni. Egy este, a hivatalos óra leteltével, a postaépület kapujában megvárta a leányt. Rövid szóváltás támadt köztük. majd a fiatalember izgatottau előr' ' ta a ruhájába rejtett kést és villámgyorsan több szúrást, ejtett a fiatal leány nyakán és mellén, majd teljes erejéből a saját, mellébe szúrta a kést, úgyhogy a nagy vérveszteségtől eszméletlenül, vérezve terült el az utca kövezetén. A mentők mindkettőjüket a kórházba szállították. A leány sebesülései — szerencsére — könnyebb természetűek voltak, úgy hogy két hét alatt begyógyult ik. A fiú ellenben hosszabb ideig nyomta a kórházi ágyat, mellében a kés nagy ronc/ ola -t vitt véghez és sebe csak lassan gyógyult. A lány gyilkosság kísérlete miatt feljelentést tett a poszonyi államügyészségen a szerelmes merénylő ellen. Az ügyészség azon- i bán, miután csak a súlyos testi sértés esetét látta fenforogni, az ügyet a járásbíróság elé utalta. Kvech járásbiró előtt ma zajlott le a Szerencsé.- kimenetelű szerelmi tragédia epilógusa. A tárgyaláson úgy a vádló, mint a vádlott személyesen jelent meg. Paradeisz előadta a tényállást és szigoruau ragaszkodott ahhoz, hogy a merénylő fiatalembert megbüntessék. A postatisztviselő nagy szerelmét hozta fel mentségül, úgyhogy nem volt ura akaratának. Különben ő maga lakolt a legsúlyosabban tettéért, hosszabb ideig élet s halál között lebegett a kórházban. A mellkasában megolvadt vér tömege a szivét eredeti helyzetéből kiszorította s az most a mellüreg jobboldali részében d^bog. Röntgenfelvételeket mutat elő, melyek állítását igazolják, ő most az orvostudománynak két lábon járó szenzációja, aki a szivét jobboldalt hordja. A fiatalember most is sápadt, kimerült. A birónak is megesik a szive ilyen nagy szerelmen s ennyi hiábavaló szenvedésen. — No, bocsásson meg neki, hiszen látja, mennyit szenvedett, nógatja a leányt. Paradeisz Jolán rövid ideig habozik. Azután megenyhiilten nyújtja kezét a fiúnak. A biró pedig befejezettnek jelenti az ügyet azzal, hogy a vádlott köteles a leány kórházi ápolásának költségeit, 500 koronát, megtéri- ; teni. A szlovenszkó magyarság Petrogalli sírjánál Besztercebánya, február 4. (Saját tudósítónk telefonjelcntése.) Petro- yalli Oszkár halálának első évfordulóját Besztercebánya és egész Szlovenszkó magyarsága kegyeletes gyászünneppel ülte meg. Délelőtt 10 órakor a püspöki templomban ünnepi mise volt, amelyet Gerstler Imre nagyprépost celebrált. Mise után a nagyszámú közönség, melynek soraiban ott láttuk Törköly József dr. szenátort, Szilassy Bélát, Tarján Ödönt, valamint a kassai keresztcnyszocialis- la központ és a vidéki keresztényssocialista szervezetek kiküldötteit, a temetőbe vonult Petrogalli Oszkár sírjához. Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő autódefektus folytán nem tudott a gyászünnepségre megérkezni. A simái Törköly József dr. helyezett el elsőnek koszorút a magyar nemzeti párt nevében. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg Petra- galliról, kiemelve a magyarság nagy veszteségét és Petrogalli örök hitét, amellyel az itteni magyarság az igazság kivívásáig küzdeni fog. A kassai keresztényszocialista központ nevében Stefányi Jenő központi kiküldött helyezett el koszorút a szalagon Arany Jánosnak Széchenyihez intézett idézetével. A besztercebányai keresztény szocialisták képviseletében Muliczky István helyi szervezeti elnök koszo- ruzta meg a sirt. A koszorúk elhelyezése után a közönség meghatottan oszlott szét a temetőből. — Országos Fehér Estély Pozsonyban. Az országos keresztényszocialista párt kul- turosztálya Zathureczky Ede hegedűművész és Mécs László közreműködésével február 10-én este a pozsonyi Vigadó nagytermében táncmulatsággal egybekötött Országos Fehér Estélyt rendez. Az estély tiszta jövedelmét a párt jótékonysági alapja javára fordítják. Az est védnökei a keresztényszocialista párt szenátorai és képviselői. — Egy kis gyermek titokzatos halála. Pozsonyból jelenti tudósítónk: A pozsonyi gyermekkórházban ma meghalt Megó Antal háromesztendős galgóci fiúcska, akit súlyos lugkőoldatmérgezéssel szállítottak be pár nappal ezelőtt. Mivel nem tudják, hogy a lugkőoldat hogyan került a gyermek szájába, a vizsgálóbíró elrendelte a holttest felboncolását. — A komáromi református egyház megye köréből. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi református egyházmegye bírósága Gyalokay László esperes és Erdélyi Pál dr. egyházmegyei gondnok elnökletével ülést tartott, melyen a csallóközaranyosi lelkészválasztás ellen beadott felebbezéssel foglalkozott. Itt az egyházközség hivei egy szavazattöbbséggel Tóth Béla segédlelkészt hívták meg, ami ellen az ellenpárt felebbezéssel élt A bíróság a választást helybenhagyta. Ülést tartott az egyházmegyei nyugdíj- és gyámintézet is, mely Galambos Zoltán komáromi lelkészt felvette tagjai sorába. — Pozsonyban fogházra ítéltek egy budapesti zsokét. Pozsonyból jelenti tudósítónk: Bumm János budapesti zsoké pár nappal ezelőtt hamis útlevéllel átlépte a csehszlováké határt és Pozsonyban keresett munkát. A rendőrség letartóztatta. Szerdán került Jeklicska dr. egyes biró elé, aki hatheti fogházra és kitiltásra ítélte. — öngyilkos érseknjvári nevelőnö. Ér- sekujvári tudósítónk jelenti: Schinmta Jozefi- ne 26 éves nevelőnő, aki Eckfeld Béla érsek- újvári kereskedő szolgálatában állott, öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. Súlyos belső égési sebeket szén ??..'lett s az érsekuj- vári közkórházba szállították. Állapota rendkívül komoly. Tettét boldogtalan szerelem miatt követte el — Egy 84 éves özvegyasszony öngyilkossági kísérlete. Budapestről telefonálják: Haggenmacher Károly volt magyar nagyiparos 84 éves özvegye tegnap délután a Dunapartra kocsikázott ki. Egy elhagyott helyen megállitfatta a kocsiját és a Dunába ugrott. Egy rendőrnek sikerült az öreg hölgyet megmenteni. A főkapitányságon azonban nem akart egyáltaláben beszélni s csak amikor eltűnéséről följelentés érkezett, állapították ineg, hogy Haggenmacher Károlynak az özvegye, aki néhány évvel azelőtt, 80 éves korában, gyógyíthatatlan betegsége miatt, ugyancsak öngyilkossági kísérletet követett el. Felkérjük azon pozsonyi és kassai előfizetőinket, kiknek lapunkat kihordó utján kézbesítjük, hogy a kihordás körüli reklamációjukkal Pozsonyban: A Magyar Újság kiadóhivatalához: Krisztina-utea 1. sz. Kolben-palota, Telef. 27-19, Kassán: Grossmann Laura ujságterjosztő vállalatához, Vizi-utca 2. szíveskedjenek fordulni. „Se nem Moránszky, se nem Nagy József, de hát kicsoda?“ Filzinger pozsonyi detektivfelügyelő a bécsi betörökirályról — Moránszky ördög Mihály álnéven járt Olaszországban — Jogi bonyodalom a kiadatása körül — Milyen büntetés vár Csehszlovákiában Moránszkvra? Pozsony, február 4. Garay pozsonyi renaőrtanácsossal Bécs- ben járt Filzinger detektivfelügyelő, a pozsonyi rendőrség bűnügyi osztályának egyik legügyesebb tagja, hogy Moránszky Gyulának, a betörőkirálynak kihallgatásánál jelen legyen. Munkatársunknak ma alkalma volt Filzinger felügyelővel bécsi útjáról beszélni. — Az az impresszióm — mondotta a detektivfelügyelő —, hogy Moránszky se nem Moránszky, se nem Nagy József, hanem egy — harmadik személy. Hogy kicsoda, azt még nem sikerült a bécsieknek megállapítani. Én láttam a fickót. Úgy fest, mint egy suszterlegény. Egyáltalán nem tesz olyan benyomást, hogy ékszerésznek hihetné az ember. Csak olyan nagy városban, mint Bécs, bújhatott meg. Adófizető polgára volt Bécsnek és a kirakatában hat hónapig volt künn a sok ékszer, amit a bécsi rendőrség körözött. Ekkora vakmerőséggel csak egy minden hájjal megkent gonosztevő dolgozhat. Erre még nem volt példa a kriminológiában. — Láttam Moránszky „menyasszonyát" is: Hohldampf Valériát. Igénytelen kis nőcske; a betörő ugyan szeretheti, mert a bécsi rendőrség csak azzal tudta rávenni Moránszkyt az éhségsztrájk feladására, hogy a menyasszonya is sztrájkol és éhenhal, ha ö nem eszik. — A bécsi rendőrségen egész külön szobát rendeztek be a Moránszky üzletében lefoglalt kincsek számára. Akkora gyémántokat láttam — folytatta a detektivfelügyelő — mint egy jókora lóbab. Csak úgy ragyognak a brilliánsok . . . A pozsonyi rendőrség szerdán délben adott ki hivatalos jelentést Moránszkyról és a pozsonyi Weinstobl-féle betörésről. Eszerint Moránszkynál a következő értékeket agnoszkálták: Riemer prágai ékszerésztől 600.000 cs. korona; Bachner brtínni ékszerésztől 60— 70.000 es. korona; Meister zürichi ékszerésztől 300.000 svájci frank: Weinstobl Móric pozsonyi ékszerésztől 300.000 cs. korona értékű ékszert rabolt el. A Weinstobl-féle ékszereket nagyrészt be- j olvasztotta. Garay István rendőrtanácsos szerint a Rimaszombatról megszökött Nagy József nem lehet azonos Moránszky Gyulával. — A rimaszombati fogházból a valódi ; Nagy József szökött meg — mondotta a! rendőrtanácsos. — Moránszky bevallotta ne-j kém, hogy a rimaszombati szökés idején, 1925 március 13-án Zürichben volt letartóztatásban. A Nagy József névhez úgy jutott Moránszky, hogy állítólagos feleségének: Bodor Juliskának udvarolt egy Nagy József nevű betörő Ennek az okmányait lopta el Moránszky, aki Bodor Juliskával állítólag 1920-ban kötött házasságot. — Melyik nap és melyik hónapban? — Arra már nem emlékszem — felelt a betörőkirály. — Nézze — szólt a rendőrtanácsos —, ez lehetetlen. Maga nem lehet nős, mert arra a napra még a halálos ágyán is emlék szik az ember, amikor házasságot kötött... Útlevelet nem találtak Moránszky Gyula lakásán, pedig a betörőkirály sokat utazott, így megállapítást nyert, hogy ördög Mihály álnéven járt Olaszországban. A rendőrtanácsos előtt Moránszky azt állította, hogy Vácott született 1897-ben. Anyja Budapesten a Rottenbiller-utca 10. szám alatt lakik. A pozsonyi rendőrség még szerdán este elkészítette Moránszky Gyula kiadatása iránt az átiratot, amit a törvényszék még ma futárral küld Bécsbe a Landesgerichtre. Nagy jogi vita indult meg a pozsonyi törvényszéken afelől, hogy kinek adják ki először a betörőkirályt? Munkatársunk kérdést intézett Tere- bessy János államügyészhez, aki erre vonatkozólag a következőket mondta: — A kiadatást Csehszlovákiának a lehető legsürgősebben kell kérnie, nehogy más ország megelőzze. Ha Svájc esetleg előbb kéri ki, ugv övé lesz az elsőbbségi jog. Igaz, hogy itt követett el Moránszky bűncselekményt, de a nemzetközi jog- gyakorlat az, hogy annak adják ki a tettest, aki először kéri. A kiadatás ügyében az osztrák külügyminiszter dönt. — Mennyi büntetést kaphat Moránszky Csehszlovákiában?— kérdeztük. — Ha a prágai Riemer-féle és a brünui Bachner-féle betörést egyesitik a Wein- stobl-félével, könnyen kaphat nyole-tiz évi fegyházat. És ha ezt a büntetést leülte, csak azután adják ki Svájcnak. — Ausztria rendszerint gyorsan intézi el a kiadatási kérelmeket, különösen egy szomszédos országgal szemben, úgy hogy egy hónap múlva Moránszky már a pozsonyi államügyészség foglya lehet. Terebessy államügyész szerdán délután Garay tanácsossal hosszasan tárgyalt a betörőkirály kiadatása körüli teendőkről. — ..................... R. J. i