Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)
1925-12-20 / 289. (1032.) szám
3!3Ri(WMA(ír,,&7Fmmp Vasárnap, december 20. Peary is szélhámos volt Mint a világ legnagyobb emberét temették el, — Shea földrajztudós kimutatja, hogy nem járhatott az Északi Sarkon London, december 18. A tankönyvek azt tanítják, hogy az Északi Sarkot Peary Róbert, amerikai származású északsarki utazó 1909. április 6-án elérte s oda az amerikai lobogót kitűzte. .Akadtak ugyan mindig kételkedők, akik azt állították, hogy Peary állításai nem kifogástalanok, mindamellett a tudományos körök megnyugodtak abban, hogy Peary múltja és tudományos munkássága elégséges biztosíték arra, hogy szavában ne kelljen kételkedni. Ismeretes, hogy Peary Róberttel majdnem egyidőben Cook Albert amerikai sark- utazó szintén azt állította, hogy rátette a lábát a föld Északi Sarkára. A két utazó egymással versenyzett, ki ér előbb oda. Cook azt állította, hogy ő 1908. április 22-én jutott el az Északi Sarkra s ő is kitűzte az amerikai lobogót és ezenfelül még egy palackot is hagyott ott, amelyben a következő szövegű iratot zárta el: „Én Cook Albert Isten segítségével, mint első ember elértem az Északi Sar- kot.“ Peary Róbert kétségbe vonta Cook állítását és a bizonyitékok halmazatát vonultatta fel annak igazolására, hogy Cook nem lehetett az Északi Sarkon. E bizonyitékok oly döntő erejűek voltak, hogy Cook tisztára szélhámosként állott a világ előtt. Cook nem mert többé mutatkozni, visszavonult szülővárosába s ott tengette életét. Peary Róbertét viszont az egekig emelték. Bejárta a világ minden nagyobb városát, előadásokat tartott, az egyik arany medáliát a másik után kapta, sőt az amerikai Egyesült-Államok törvény- hozása külön törvényt alkotott az érdemeiről s egyúttal altengernaggyá nevezte ki. Amikor 1920. február 20-án Washingtonban meghalt, az egész müveit világ meggyászolta. Peary dicsősége azóta érintetlenül zöldéit, senki sem nyúlt hozzá. Most azonban váratlanul több tudományos folyóirat felvetette azt a kérdést. vájjon Peary Róbert csakugyan elérte-e az Északi Sarkot? — Igen alapos okaink vannak annak feltevésére, — állítja V. E. Shea, a kiváló földrajztudós —- hogy Peary Róbert nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy elérte az Északi Sarkot, Peary azt mondotta, hogy az Északi Sark felé vezető ut elmondhatatlanul gyötrelmes és nehéz volt. Ennek ellenéne, nyolc napon keresztül napi 57 mérföldet tett meg ebből a gyötrelmes és nehéz útból. Amikor pedig az expedíció kiindulási pontjától nekivágott az útnak, — amely itt aránytalanul jobb volt mint az Északi Sark közelében, — naponta mindössze 9 mérfölddel haladt előre. Ezt az ellentmondást minél előbb tisztázni kell. Shea rámutat arra is, hogy Peary rendkívül szófukar volt, amikor visszatért útjáról. Senkinek sem szólt arról, hogy elérte az Északi Sarkot s csak jóval később beszélt arról, hogy sikerült kitűznie az amerikai lobogót. Ezt a némaságot még akkor is megőrizte, amikor a washingtoni kongresszus bizottsága faggatóra fogta. — Amikor ön visszatért útjáról, — kérdezte a bizottság elnöke tőle — ön bizonyára megmondotta a hajója személyzetének, hogy elérte a célját? ... — Nem, uram — hangzott Peary válasza —nem szóltam nekik arról semmit sem. — És miért nem szólt? — Nem tartottam szükségesnek ... W. E. Shea azt indítványozza, fogják vallató alá mindazokat az embereket, akik Pearyvel resztvettek az expedícióban. Még néhány él közülük, s ezek vallomása alapján ki lehetne mutatni, hogy Peary Róbert is bolonddá tartotta a világot. — Méltatlan korunk civilizációjához — fejezte be cikkét, — hogy szélhámosok állításait készpénznek fogadjuk el, s olyan embert övezzünk tisztelettel, aki valótlanságot ejtett ki a száján. Rest Franc. PffiCBíRISCM American bar üíftI6tt Mnéhaiak Pratara 9., tfó<ZK’r!Ba2>w4M 3®. Elsfiranp déli rnenü 9.—, 15 — KE VOrn' len snlndcn tastti i'dit tfiombre nir.vartH - Moífynr Hí*/oU7d!ík* felelőn *4*7. cnmior ina Egip Hifiiéi gfermekrabids drámai epilógusa tizen ól év múlva fiatal cigány lány jelentkezett Stégnian kereskedő feleségénél, hogy ö az elrabolt leány Az anya borzalmas !e!kivivódások után sem tudja felismerni leányát Munkács, december 19Mintegy tizenöt esztendővel ezelőtt történt, hogy Stegman munkácsi divatáru kereskedő felesége kisleányával] együtt nyaralt Zin kán, egy felvidéki kis fürdőben. Az öt éves leányka egy napon eltűnt az anyja mellől, — valahová elkóborolhatott a közeli erdőkben — és dacára minden kétségbeesett keresésnek nem tudtak nyomára találni. A hosszas és kitartó nyomozásnak csupán az lett az eredménye, hogy rendőrök egy vándorló cigánykaravánt állítottak elő Munkácson, mert egy fehérbőrű, idegenfajta gyereket találtak náluk. Abban az időben egész Beregmegye lázas izgalommal leste a történteket, az asszony és a gyerek találkozását, ami bár meglepő eredménnyel járt. mégsem végződött az anya és gyermek boldog egy- másratalálásával. A kislány, akit Síégmanék házába vittek, ráismert ugyan a eSalád tagjaira, még imádkozni is tudott, de a Stégmamié anyai ösztöne nem ismert rá a smát véréből sarjadt gyerekre a lánykában. Az elrablóit gyereknek — úgy mesélték — hajcsomót varrtak a karja alá. amivel azt akarták elérni a cigánybabona előírásai szerint, hogy veszítse el az emlékezőtehetségét és ne ismerjen meg senkit. Biztos eredmény csak annyi lett, hogy egyik karja csak korlájelsöc, december 18. A kis palóc faluba ma találkoztam a székelyfölddel. Úgy történt az, hogy elsötétült a szoba, mély árnyék feküdt a napsugárra. A székely ember jött nagy batyuval a hátán, az a batyu fogta el a világosságot. Letette a konyhában, széíbontogatfa. Nagy, szépszövésü szőnyegek kerültek ki belőle, diványíakarók és falvédök, Szép Ilonka beleszőtt képével. — Hová való székely ember? — Udvarhelyi. — Udvarhelyi? Ejnye no. majdnem, hogy íöidik vagyunk. Néz a székely ember. A kiterített szőnyeg a kezében. — Honnan gondolja az ur? — Onnan, hogy hónapokig Udvarhelyben éltem! Korondon, Atyhán. Kicsúszik a kezéből a szőnyeg. — Atyhán? Hászen ott lakok én most, a feleségem odavaló. — Üljön le már székely ember. Meséljen a falujáról. Leül a székely ember (Vába, ez a két szó együtt terminus technikus) és mesélget a hegyek búbjára épített falujáról, a felső kútról és az alsó kútról. Kérdezgeti ám, hol, kinél laktam? — Sok helyen jártam, székely ember. De a Kovács Lidi nevére legjobban emlékezem, mert, hogy Pesten is járt, meg a botfalui cukorgyárban is. — üsmerem, hogyne ösmerném. Hát a Győrffy Márton nevére tetszik-e még emlékezni? — Blékszem, hogyne emlékezném... A Firtos hegyre is a . . — No lám, ahová a tündérek az arany- marhákat rejtették. Odajárunk fáért, sok szép erdő van az oldalában. — Mi is odajártunk, székely ember, minden szombat délután. Úgy hessegettük el a toportyánférgeket (farkasokat). — Ejnye, hogy azokra is emlékszik Van belőlük elég. Bejönnek a faluba is, alig járhat tőlük az ember. — Atyháról puskával mertünk csak lemenni Korondfürdőre. ~ Korondfürdőre? Jaj, be szép hely volt már a nyáron, uj házakat építettek, annyi volt a vendég... — Ott is laktam, székely ember. Akkor még puskával mentünk aludni is, mert a kert al^tt ólálkodott a toportyánféreg. — Hát akkor Korondot is ismeri? — Ismérem. Sok fazekat láttam ott. inár arról sem felejteném el. De ismerem át Etedet, KŐsmödöt, Zetelakát. Siklódot, Makk. falvát, Sófalvát, Parajdot, Szováta fürdőt majd. hogy nem az egész Székelyországot. Nagyon megörül a székely ember. — No nézd, az Isten áldja meg, még tán a puliszkát is ismeri? toítan emélődött a szerencsétlen gyereknek. Stégmanné úgy érezte, hogy a gyermek nem a.z övé és visszaadta a cigányoknak... A megraboít és sokat szenvedett asz- szouy az eseményektől meggyötörve, mélám kólíába esett. A lassankint feledésbe borult tragédiának különös, filmdrámába illő epilógusa azonban csak most történt meg az elmúlt hetekben... Egy fiatal cigánylány beállott Stérma- nékhoz, az elrabolt gyerekként és kérte az asszonyt, fogadja /issza gyerekének. A cigánylány különös jövetele útból félsz akii otta a régi sebeket Stégmanné szivében. A szerencsétleu asszony rémülten nézte a leányt, akin persze nvonia sem látszott mar annak, hogy úri családból való. A cigányleány váltig erősíthette. hogy ő a tizenöt évvel ezelőtt elrabolt lány, a cigányok elmondták neki a rémes tör'énetet. Az asszony azonban az erőszakoskodó leányban seb egysem tudt* ^ismerni elveszett gyermekét és sírógörcsöt kapott a kü’önös találkozás és a drámai követelés lelkímegrázkódtatásai következmény eik épp en. Az ismerősök és azon a véleményen vannak. hogv az egész furfangos cigánvfrükk. de a tkok fátyolét ma már nem lehet föllebben- teni. — Ismerem én. Csak főzni nem tudom már. Odaáll a tűzhely mellé a székely ember. Mutogatja, főzögeti gondolatban a meleg puliszkát, a székely rétest. — A sós vizet hordják-e még? Hát az etódi malom őröl-e még? örül, örül a székely ember, a kiterített szőnyegekre mutat: — Csináljunk már vásárt, engedek én az árából, magyar embernek hogyne engednék!-— Jaj, nincsen pénzem, székely ember. Jön ám a karácsony, lába kel a pénznek. A szőnyeg elmaradhat, de nem a Jézuska! — Nekem is van négy k’csi székelyem. Négy kicsi ember. Azoknak kell ám a szőnyegnek ára. Kell a csizmára, harisnyára — igaz ám. látta, hogy szövik a harisnyát? — Nincsen pénzem, székely ember, hiába is alkudozunk. Nem akarom én magát becsapni. — Nézze meg már ezt a szép szövést, nagyságos asszonykám. Vegye meg karácsonyra, jót akar a székely ember. Nézi a feleségem. Szépek a szőnyegek, legtetején a legeslegszebb. Nyolcszázötven korona volt' annak a legelső ára. — Nekem sincs pénzem, székely ember. — Ejnye, ejnye, hogy éppen itt ne hagynék valamit, a jó Ismerősöknél? Engedek én a pénzből, jaj, csak itt hagyhassam. Ha veszitek is rajta. Ha járkálnak rajta, olyan puha, mint a gummi, megemiegefcik a székely embert. ...összerakunk minden található pénzt. Az utolsó fillérig. És megvesszük karácsonyra a székely ember portékáját. Feleáron adta, jó ismerősnek, magyar testvérnek a: székely ember. — Jaj, az a sok adó — panaszkodik, ahogy a melegen üldögél, — majd, hogy a csendőrök ki nem húzzák az ember zsebéből... Verik is nálunk az embert, mint a kutyát... Száz lenért akárki megveretheti a haragosát. Csak annyit adjon a csendőrnek... — Szomorú állapotok ezek, székely ember. Udvarhelyi embereket verni... ...Elbúcsúzik a székely ember. Rossz vásárt csinált, de szives arccal, szives szóval mondja: — Visszajövök még tavaszra. Hozok még barna takarót, szép falvédőt. Mert megismeri az embereket a székely ember... Az Istenem áldja meg kedves mindnyájukat. ...Elmegy a fekete-szemű. feketehaju, barna székely ember, Csaba királyfi utódja Félmázsás teher a hátán, alig, hogy görnyed alatta. Magával cipeli a vagyonát, karácsonyra hazaviszi a kicsi székely embereknek. Anyámasszony ott az atyhai L’diéknél azt mondogatta: — A széköly embernek elsőbb a böcsü- ’ ete . . . Anyámasszonynak igaza volt. Most, majdnem egy évtized múltán, ime itt termeti egy ember a falujából és anyámasszony szavát megpecsételte. Békesség nektek székely emberek és áldás a becsületeseknek... Farkas István, Fölelevenedett Pozsony múltja A Toldy-kör hatalmas kulturmunkája — Mit mond Aixinger László dr.? — Ingyen-előadások a pozsonyi magyarság számára Pozsony, december 19. A festői fekvésű, történelmi patinával bevont dimaménti város múltjának szentelte a pozsonyi Toldy-kör az elmúlt hetek folyamán tartott sorozatos kultureíőadásait. Három estére tagozódott ez a Pozsony-ciklus és mindhárom este zsúfolt ház előtt, óriási érdeklődés mellett folyt le. Aixinger László dr., a „Híradó*4 helyettes főszerkesztőjének és a Toldy-kör agilis alelnökének elméjében született meg a Pozsony-ciklus gondolata és az ö erélyes, céltudatos munkájának köszönhetjük a ciklus megvalósulását is. Aixinger László dr. rendkívül ügyes rendezése az egyes esték műsorát három különböző részre osztotta fel, melyek azonban együttesen mind a közös célt: Pozsony múltjának a legszélesebb rétegekben való megismertetését szolgálták A műsor első harmada Pozsony múltjának zenei vonatkozásait ismertette. Föielevenitette Liszt Terencnek, a nagy magyar zenehérosznak pozsonyi emlékét, majd Pozsony szülöttje, Hűmmel Nepomuk Jánosnak már kissé feledésbe ment egyéniségével foglalkozott, hogy végül rátérjen Pozsony még élő nagy szülöttjének, Dohnányi Ernőnek (aki jelenleg mint a Newyork States Orchester karnagya járja Amerikát) s a lángelméjü Bartók Bélának méltatására, akik szoros barátságban Pozsonyban együtt töltötték ifjú éveiket, melyek már, sajnos, szintén a múltat jelentik A második rész pozsonyi és pozsonyi vonatkozású versek recitálásábó! állott Ebben a részben szóhoz jutottak a régiebbek közül Reviczky és Gyóni Géza, de az újak is: Szeredai-Gruber Károly, Tamás Lajos, Virágh (Wimberger) Anna és Lórándi K. Lóránd. Az utolsó és befejező rész a régi Pozsony müvészéletét ódon, értékes épületeinek müvészettörténelmi méltatását s a város életének azon korszakát tárta a közönség elé, araikor Pozsony még legföljebb Pressburg is volt, de semmiesetre sem Bratislava. És itt megint csak Aixinger László dr.-ra kell visszatérnünk, akinek .Képek a régi Pozsonyból'4 cimü, nagy- koncepciójú előadása mintegy az egész ciklusnak magvát képezte. Aixinger leült az előadó asztalhoz és beszélni kezdett. Halkan, behízelgő hangon, lágyan. £s szavalnak nyomában fölelevenedett Pozsony múltjának panorámája. Mi, az ifjabb nemzedék, megláttuk ennek a kedves, szőlőhegyektől körülvett, napsütötte magyar-német városnak a báját. Azt a bizonyos „alt Pressburg*1-út, amelyet sóhajtozva kívánnak vissza manapság a derék spieszerek, ha el-el ábrándoznak az idő múlásán a srammelkvartettes heuriger mélyén. Mint a régi, elsárgult Pozsonyról készült gyönyörű angol metszetek sorozata, melyeken a várrom, mint „Castle of Pressburg44 van feltüntetve, úgy hatottak reánk Aixinger dr. szavai. Végigvezetett városunk soktornyu hajdani védcölöpén, a Mihálykapun, a Lőrinckapun, a Kecskekapun, lefestette a tisztes, de szörnyen nehézkes hajóhi- dat, melyen nagyapánk vitte át nagyanyánkat a Duna másik oldalán fekvő csendes Ligetkébe, az első csók kivívása céljából. Megmutatta a harag- vó Dunát, amikor kicsap a medréből és félrevert harangok zúgása riasztja fel álmából a szép „Weingartnerstochter“-t. Mesélt a város közelében dúló csatákról, tüzekről, meg olyan télről, amikor a befagyott Duna szalmával felhintett jegén vitték át a kocsik a farsangi bálok vendégeit. De Aixinger dr. nemcsak képeket rajzolt, hanem hangulatos, mélybelátó előadásával fel tudta eleveníteni a régi Pozsony lelkét Is. Magánbeszélgetés közben mondta Aixinger László dr.: — A Pozsony-multja ciklus közelebb akarja hozni a város lelkét a lakossághoz. Szeretném, ha e város polgárai megtanulnák becsülni szülővárosukat, mely a maga kedves egyszerűségében Is hosszú és értékes múltra tekinthet vissza. Szeretném. ha Pozsony magyarsága meglátná a gyökeret, mely őt ezer .éven keresztül e városhoz kötötte és felbuzdulva a múlton, intenzivebben élné magyar életét. Szeretném kissé fölkavárni, mozgásba hozni, felélénkíteni az itteni magyarság vérkeringését. Ingyenesek a2 előadások, mert tudjuk és méltányoljuk - az általános elszegényedés okozta nyomorúságot és még anyagi áldozattól sem riadunk vissza, ha arról van szó, hogy a magyar kultúrát támogassuk. Szinte követendő példának lehetne felhozni a többi szlovenszkői városok részére is Aixinger dr. „Pozsony-multja ciklus44 eszméjét, mint olyan gondolatot, mely mindenütt csak a magyarság életébe való jótékony elmélyülést jelentheti Hu jól informálódtunk, úgy Kassa máris megkezdte a „Kassa múltjából44 cimü előadássorozat megszervezését. Mezei Gábor. Találkozás a Székelyfölddel Nyolcesztendös viszontlátás — Atyhán szövik meg a harisnyát —■ Él még öreg Györify Márton — Csapiunk hát vásárt 4 ■ ■■ ........... *
