Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)
1925-08-11 / 179. (922.) szám
Kedd, augusztus 11. * tf&Mnmf mé m Felhős, zivataros, meleg, délnyugati szél. — (Apácabeöltöztetés Érsekujvárott.) érsekujvári tudósítónk írja: Vasárnap tartotta meg az Isteni Megváltó Leányainak anyaháza 11 apácajeíölt be öltöztetését a plébániai templomban, mely alkalommal a templom hajói zsúfolásig megteltek. A főpapi misét Jeszenáík Gábor pozsonyi prépost celebrálta, a mise alatt az egyházi énekkar egyházi dalokat énekelt. — (Cseppköbarlangot fedeztek íel a Vértes-hegységben.) Székesfehérvárról jelentik: A fejérmegyei Vértes hegységben, Barachá* za közelében egy barlangot fedeztek fel, amelynek kilométerekre elnyúló labirintusai a legpompásabb cseppköképzödményektől ékesek. A Székesfehérvári Turistaegyesület ásatásokat folytat most e barln&ban és már három termet tárt fel, amelyek szebbnél- szebb látványban részesítik a kutatókat. A Turistaegyesület a jövő évre akarja a barlangot a nagyközönség számára megnyitni. — (A szlovenszkói zsidó hitközségek kongresszusa.) Érsekujvári tudósítónk jelenti: A most felépült érsekujvári zsidó iskolapalota ünnepélyes felavatása augusztus 30-án lesz. Ez alkalommal Klein Sámuel dr., jeruzsálemi egyetemi tanár, az érsekujvári hitközség volt főrabbija Érsekújvárra érkezik. A főrabbi kongresszusra óhajtja összehívni Szlovenszkó valamennyi zsidó hitközségének képviselőit, hogy megbeszéljék a szlovenszkói zsidó rabbi- és tanitóképző létesítésének módozatait. — (Apad a Nyitra.) Érsekujvári tudósi* tónk írja: A Nyitra folyó a múlt heti áradás után tegnap éjjel elérte a rendes magasságot. — (Elitélték a szegedi feleséggyilkost.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Annak idején részletesen megemlékeztünk arról a véres családi drámáról, amely március 10-én játszódott le Szegeden, ahol Nyáry István megölte feleségét és egy húsvágó kés* sel súlyosan megsebesítette annak barátnőjét- Tegnap tárgyalta a szegedi büntető törvényszék az iszákos és brutális ember bünperét és szándékos emberölésben, valamint súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki vétkesnek Nyáryt, akit hét évi fegyházra, 200.000 korona pénzbüntetésre és 10 évi hivatalvesz* tésre ítélt. A súlyos ítélet ellen a vádlott és védője felebbeztek. — (Kokainíáz Budapesten.) Budapestről írják: Jelentettük a minap, hogy a budapesti rendőrség leleplezett egy veszedelmes ko- kainszövetkezetet, amely horribilis áron tér* jesztette a prostiuáltak körében a veszedelmes mérget. A rendőrség most kokain-razzi* át tartott és a VI. kerületbeli találkahelyeken nyomára jött az ott dívó kokain orgiáknak. A rendőrség most szigorú vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy a méreg honnrn került Magyarországra és a bűnszövetkezet kezébe. — (Pedíow kapitány Budapestre érkezető) Budapestről jelentik: Hat évvel ezelőtt jött először az amerikai Pedlow kapitány Magyarországra és nagyszerű jótékonyságé* val csakhamar megszerezte az egész ország háláját és szeretetét. Mikor két évi működés után eltávozott Magyarországról, szivében ő is elvitte a magyar nép iránti szeretetet és Amerikában sorra látogatta a magyar telepeket. Most újra Budapestre érkezett az amerikai „kis kapitány41, ahogy a nép nevezi és ve* le jött az Ujhazából hatvan amerikai magyar is. Pedlowot az állomáson óriási tömeg fogadta és tiszteletére megjelentek az összes jótékonysági egyesületiek kiküldöttjei- Pedlow újabb pesti tartózkodását is a jótékony* Ságnak óhajtja szentelni. — (Megalakult az A Reggel részvénytársasága.) A belügyminisztérium engedélyezte a pozsonyi Minerva lapkiadóvállalat rész* vénytársaság megalakítását 90.000 korona alaptőkével. Üzletvezetők: Medveczky Lajos, dr. képviselő, Kasztor Ernő dr. prágai szerkesztő és Hornyánszky Aladár dr. pozsonyi tanár, a Reggel felelős szerkesztője- A kis közgazdasági hir a tények erejével .szögezi le, hogy a kormánypárti pozsonyi magyar lap mögött Medveczky agrárius képviselő áll. & AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAA Sor s)o> iithtl mindenki csak BaSpierik bs Tsa DiirttmSm vm, BraHsliava, ESadraftaiá irt. Telefon 1020 és 23r,'C fYYYYYYYYYYYYYYYYYYYVYYYYYYYYYY? — (Az első lapelkobzás Beigrádban.) Belgrádiból jelentik: A hivatalos lap tegnap délelőtt 10 órakor megjelent száma közölte az uj sajtótörvényt. Egy órával később az uj törvény rendelkezései alapján már el is kobozták a Republikát, amely karrikaturákat közölt Pasics miniszterelnökről. Az elkobzás egész Belgrádban óriási feltűnést keltett. C3000000000COG€30S20C€XXX50300000C» Jobban és erősebben leket hallani a Philips RÜiliipil tazaálaláflál Kapható minden rádiókereskedésben OGCOOOaOCXXSOOOGSCOOOCOOOOQOCGOOO — (Vasutasok gyűlése Budapesten.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar vasutasok központja tegnap Budapesten gyűlést tartott, amelyen többek között felszólalt Tobler József volt pozsonyi keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselő, aki a keresztény munkásság változatlan bizalmáról biztosította a vasutasok képviselőit. — (Adomány a gölnicbányai tüzkáro- suitak számára.) Gölnicbányai tudósitónk írja: A köztársasági német közművelődési egyesület központja 5000 koronát, az egyesület iglói fiókja pedig 200 koronát adományozott a gölnicbányai tűzvész által károsult német lakosságnak. — (Bányaünnep Gölnicbányán.) Gölnicbányai tudósitónk írja: Az itteni római katolikus egyházközség szokásos bányaünnepét augusztus 15-én tartja meg. Gyermekkocsikat csak Kovács István üzletéből Rimavská Sobota, z. Gemer rendeljen. — (Autószerencsétlenség a váci országúton.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Szappanos Gerö dr., fiatal budapesti ügyvéd tegnap délután a váci országúton motorkerékpárjával fölborult. Súlyos hátgerincsérüléssel szállították a budapesti kórházba. v Eszakmagyarországi válogatott—csehszlovák zsupa 5:2 Kassa, augusztus 9. Szombaton délben érkezett Kassára a lengyelországi túrát is abszolváló kiváló magyar együttes. A pályaudvaron a kassai körzet, a csehszl. zsupa vezetősége és az érdeklődők lelkes csapata fogadta a vendégeket. Várnay E. elnök és Miticky zsupavezető szives szavakkal köszöntötték az érkezetteket, mig részükről Step- nitzky főtitkár mondott meghatódott köszönetét. A magyar nemzetiszinü s címeresen ékesített csapat igy állt fel Safranek biró sípjelére: Kozusnyik DVTK; Dankó SAC, Posteiner DVTK; Müller DVTK, Pataky MVSC, Chvojka DVTK; Bán DAC, Szabó, Menich SBTC, Muhovay és Gyuricskó MVSC. — Csehszl. zsupa: Szántó CsSK Uzhorod; Mráz és Bares CsSK; Zsenisek, Vasator, Vanisek CsSK; Brabec, Rezek, Reá, Zalud CsSK, Csízek CsSK Uzhorod. Kezdés után nyomban kitűnik a vendégcsapat egyénenkénti pompás technikája, gyorsasági. Félidő eleién tetszetős áttörésből Menich kapu előtti védhetlen helyzetből az első gólt lövi. Szabadrúgásból Mahorayhoz jut a labda, ki azt második góllá értékesíti. A Csehszl. csapat is levegőhöz jut. Utóbb ismét Muhoray vezeti a támadást és off side helyzetből visszafutva a harmadik gólt lövi. Ezideig a zsupaegyüttes gyenge játékot nyújtott, de most erősiti tempóját, mig a magyar csapat enged agilitásából. Csehszl. ellentámadások befejező veszélytelen labdáit a résen levő kapus könnyen fogja. A félidő előtt a csehszl. csatársor szép kombinációval kapuközeibe jut és Rezek kapásból védhetlen gólt rúg. A második félidőben cseh támadás után a magyar csapat erősiti tempóját és Muhoray Bán leadását értékesítve újabb gólt lő. Majd a zsupa csatársora jön lendületbe, szélről centerezett labdából szép fejeléssel a megzavart magyar védelem mellett a 2. góljukhoz jutnak. Muhoray azonban — 4 gól hőse — nagyszerű elánnal tör át s védhetlen lövéssel 5-re szaporítja a gólok számát. A határozottan nívós és fair mérkőzést Safranek (zsupa) biró korrekt igazságossággal vezette. Mérsékelt számú, de lelkes és hálás közönség. (v. e.) Esz&kmagyarország—Keletszlovenszkó 3:0 (1:0) Kassa, augusztus 10. (Kassai tudósítónk távirati jelentése.) Ünnepe volt vasárnap Keletszlovenszkó magyar sportjának. E napon látta vendégül Magyarország egyik legjobb vidéki együttesét: Északmagyarország válogatott csapatát. Gyönyörű időben folyt le a mérkőzés, a két csapat az eredeti összeállításban szerepelt. Kölcsönös üdvözlés és selyemzászló át- nyujtása után a támadást a vendégek kezdik, utána azonban a hazaiak jönnek frontba és Auszlán- der szép támdásokat vezet Észak kapuja ellen, Drab tiszta helyzetből mellé lő. Ezután újra magyar offenziva, majd változatos játék. Igen agilisak Szuszi és Hegyi. Észak fölénye mindinkább kidomborodik és Muhoray a védelem hibájából megszerzi a vezető gólt. A második félidőben Észak teljes fölénybe kerül. Egy kassai támadásnál Észak büntetőn belül handset vét, de Czink biró tévesen komért ítél, amely eredménytelen marad. Nemsokára rá a szabadon hagyott Gyuricskó éles gólt helyez Répás hálójába. Szuszi áttör, de pompás beadása hajszállal a kapu fölé kerül. Kassa komért ér el. Szuszi büntető rúgását Magyar kapus védi. Ezután Muhoray Répás lábai között a harmadik gólt lövi. Meccs végén Kenedich veszélyes támadását Észak kapusa kitünően parírozza. Keletszlovenszkó csapatában az ungvári Molnár, Feuermann és Drab csődöt mondottak, Czink biró — eltekintve fenti tévedésétől — megfelelt. A mérkőzést rekordközönség nézte végig. Boxmérközés Prágában. Frank Rose és Re- gener tegnap az Edenben 12 menetre megbeszélt boxmeccset vívtak, amely Frank győzelmével végződött. A köztársaság könnyűsúlyú boxbajno- ka már a harmadik menetben knockautolta ellenfelét. A belga vizipólócsapat, amely vasárnap Prágában vendégszerepei, a holland válogatott csapatot nehéz küzdelem után 5:4 (3:2) arányban legyőzte. Prágai futballeredmények. Szombaton: Cse- choslovan Kosife—Sparta Smichov 6:1 (3:0). — SK Smichov—AFK Radlicky 3:1 (0:1). — Vasárnap: AEK Vráovice—Union VrSovice 3:2 (2:2). — Liben—CsAFC 2:0. — Sparta Koáire—Csechie Smichov 5:3 (2:2). — Meteor VIII—Nuselsky SK 3:1 (2:0). — Rendőr AC—Meteor Vrsovice 1:1. Ligeti—Makkabea 3:0 (2:0). Első bajnoki mérkőzés Pozsonyban. Rapid—Cérnagyár 2:0 (2:0). Barátságos. Kassa—Eperjes—Kassa kerékpárverseny (70 kilométer). A KAC rendezésében lebonyolított hatalmas távú országúti kerékpárverseny győztese Matej Vasas. Meglepetés. A kassai gázgyárig a győztes előtt haladó favorit Fekete KAC görcsöket kapott. Második Klema KAC. Indulók száma 15. A győztes hatalmas ezüst serleget kapott tisztel etdijul. Érsekujvári SE—Nyltral AC 3:1 (0:1). Revánsmérkőzés Érsekujvárott. Az érsekujvári csapatnak heves, de fair játék keretében sikerült re- vánsot venni a multheti 2:1 arányú vereségért. Nyitra Hanák és Krcsera nélkül mélyen formáján alul szerepelt. Jók voltak Fischer, Takács, Vendel. A hazaiaknál Zsarnóczay és Kiima tűntek ki. Grünbcrger bíró erős kézzel és jól vezette a mérkőzést. Sparta—Viktória Zsizskov 3:1 (0:1). Barátságos és mindvégig nyilt mérkőzés. A Viktória általában fölényben volt, de csatárai gólképtelensége és védelme gyönge volta miatt meg nem érdemelt vereséget szenvedett. DFC Prága—AFK Kolin 6:2 (2:2). A reorganizált prágai német csapat Kolinban valóságos iskolajátékot produkált. A DFC kapuját már Zsig- mondy, a Blue Star volt magyar kapusa védte. A DFC-ből kiváltak Steffel, Patek és Kannbauser. Union Zsizskov—SV. Niirnberg 3:0 (2:0). Pályafelavató mérkőzés Nürnbergiben, amelyet a prágai csapat szép játékkal nyert meg. Slavia Prága—Fener-Backcse Konstantinápoly 5:0 (2:0). A prágai Slavia a Galata Serail felett elért 4:0-ás fényes győzelme után fölényes játékkal győzte le a konstantinápolyi bajnokcsapatot. A Slavia lelke Vanilf volt, aki két gólt lőtt. A mérkőzést Allén angol biró vezette. Belföldi futball. Pilzen: Viktória—Polabán Nürnberg 1:2. — Lysa: Vráovice II — Lysa 4:8. A kassal Slavia Lengyelországban turnézott és szombaton legyőzte 2:0 arányban a Jutrazen- kát, vasárnap pedig a Wisla ellen l:0-ás eredményt ért el. Az eredmények kedvező fényt vetnek a kassai cseh csapat tudására. Az FC Montevldeo — úgy látszik — nem tud megválni Európától, mert tegnap a spanyolországi Vígéban mérkőzött és ott a Celta ellen 2:2 eldöntetlen eredményt ért el. Bécsi futball. Wacker Bécs—Badeni AC 11:3 (6:1). A bécsi csapatban már a prágai Bures és Bejbl is játszottak. A szentgallenl nemzetközi lövöversenyen, amely augusztus 15—17-én lesz megtartva, a legjobb magyar lövők indulnak: Vclez, Oláh, Szántó, Tliege és Prokop dr, az 1912. olimpiász világbajnoka. A magyarországi vidéki uszóbajnokságok szombat és vasárnap folytak le Kaposvárott. A verseny első napját a szegediek, általában azonban az egész meetínget az egriek dominálták, akik a Szent István vándordíját véglegesen megnyerték. Az 1500 méteres úszás országos bajnoka az egri Szigricz lett 23 perc 262 mp. alatt. A német atlétikai bajnokságok szombaton kezdődtek meg Berlinben. Mindjárt az első nap óriási szenzációt hozott, amennyiben Padock, Murchison és Houben, a világ első három sprintere, már a középfutamból kiesett. Houben betegen állott ki, ennek dacára az a körülmény, hogy a középfutamok négy ismeretlen nevű győztese 10.8-on belül futotta a 100 métert, azt jelenti, hogy Németország elsőrangú sprinteranyaggal rendelkezik. Az első nap eredményei: 100 m sikfutás Corths Stuttgart 10.6, 2. Büchner Magdeburg 10.7, 3. Kömig 10.8. — 100 m gátfutás Trossbach 14.9. Országos rekord! Fölényesen, kitűnő idővel nyerve. — 800 m Peltzer dr. Stettin 1.55.2. — 5000 m Frandsen Oldesloe 15:20.2. — 3szor 1000 m staféta Zehlendorf 7:44.5, 2. Köln 7:45.4, 3. Breslau 7:46.3. Mindhárom eredmény uj német rekord. — Kétkezes diszkosz Haehnchen 75.70, 2. Buchgeister 73.78. Magasugrás Skorczinszky Rendőr AC Berlin 1.88 m, 2. Huhp Jéna 1.82, 3. Köppke 1.77 m. — Távolugrás Doberman 7.15, 2. Schumacher 7.04, Hoffmann 6.80. Dobermannak volt egy 7.28 méteres ugrása, de belépés miatt érvénytelenítették. A vasárnapi verseny eredményei: 200 m Schüller Crefeld 22 mp, 2. Büchner Magdeburg 22.2. — 400 m Schmidt 49 mp, 2. Te- wes Kolin 49.4. — 1500 m Peltzer dr. 4:00.2, 2. Boseher Kolin 4:01.9. — 10.000 m Wermuth Berlin 32:51. — 400 m gátfutás Trossbach 55 mp. — 4szer 100 m staféta Berliner SC 42.2, 2. Frankfurt 42.5, 3. Ludwigshafen 42.8. — Gerelyvetés Lüdecke 55.71 m. — Kétkezes gerely Schnur 95.81. — Hármas ugrás Brech München 13.81 m. — Diszkoszdobás Haenchen 42.05 m. A német uszóbajnokságok vasárnap folytak le Brémában. Kiemelkedő eredmények voltak: 100 m női szabaduszás Hehmann München 1:19.3. 100 m mellúszás Rademacher 1:18.9 100 m hát- uszás Fröhlich 1:15.2. 400 m szabaduszás Hein- rich 5:28.6. 3szor 200 vegyes staféta Magdeburg 7:32.7. 4szer 100 m staféta Magdeburg 5:01.8. A német regattabajnokságok Hannoverben folytak le. Jobb eredmények voltak: Négyes kormányos nélkül Berliner BSV Borussia 7:10.15. — Egyes Hellmann Hamburg 8:19.4. — Négyes kormányossal Frankfurter Regatta 7:40.4. — Kettős kormányos nélkül Bremer Ruderverein 8:15.4. — Kettős páros Wassersportverein Godesberg 7:21.5. — Nyolcas Breslau 6:36. Országúti kerékpárverseny Pilzen—Klattau között. A verseny 128 kmes távon folyt le. Szeniorbajnok lett Charvat Slavia Prága 4 ó 30:26.8. — Ifjúsági bajnok Honig Zsizskov 4 ó 35:06. A besztercebányai tennisz verseny ma fejeződik be. A versenyen számos magyarországi és bécsi játékos jelent meg. Kehrling távolléte folytán a férfibajnokságok favoritja Szoyka, Oláh, Bárczy, Révay és Csermák. A versenyen elsőrangú női játékosok jöttek össze: Janotta, Nebes- káné, Bárczyné és Herzog Margit, a bajnokság aspiránsai. Eddigi eredmények: Herzog Margit— Weiss bárónő 6:0 6:2. Nebeskáné—Tilles 6:2 6:2. Bárczyné—Witt Böske 6:0 6:1. Férfi páros: Csermák-Somogyi — Révay gróf—Hauptstummer báró 6:2 6:3. Csermák Szeged bajnoka. Werthei- mer dr. Bécs — Markovics asszony Budapest győztek Dowden (a pozsonyi angol konzul) — Tilles Palóka pár ellen. A férfiegyesben Jelűnek Miklós Rimaszombat győz Wertheimer dr. Bécs ellen 6:1 6:3 arányban, Szoyka legyőzte Vogelt Zsolna és Winklert. A vegyes párosban az Alt— Herzog pár nehéz küzdelem után győz a Jelűnek —Hoznék kettős ellen 6:3 8:10 6:2 arányban. • Franciaország—Svájc atlétikai viadalt a franciák 75:57 pontarányban nyerték. Kiemelkedő eredmények voltak: 200 m Mourlon fr. 22. 400 m Tensvean fr. 49. Uj francia rekord. 2. Imbacih sv. — 800 m Marin sv. 1:53.3, 2. Wiriath fr. — 110 m gátfutás Semps fr. 15 mp. Francia rekord. 2. Schröder sv. Nyugatmagyarország—Alsóausztrla 3:0. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Sopronban lefolyt országközötti mérkőzést Nyugatmagyarország csapata fölényesen nyerte. A mérkőzés előtt Sopron város csapata mérkőzött Burgenland válogatottjával, melyet 7:2 (5:2) arányban legyőzött. Újból meghiúsult a La Manche csatorna átuszása. Londonból jelentik: Freiberger angol kapitány 17 órai úszás után 100 méterrel a végcél előtt feladta a La Manche csatorna átuszását. A csatornát eddig csupán hatan uszták át, köztük a magyar Tóth Károly is. Lengyelországi eredmények. Szombaton: Vienna Bécs—Pogon Lemberg 3:1 (2:1). A lengyel csapat több tartalékkal játszott. — Hakoah Graz—Makkabi Krako 1:1. — Vasárnap: Vienna Bécs—Pogon Lemberg 3:0. A revansmeccs is a bécsiek győzelmével végződött. A csapat legjobb tagja Uridil volt, akinek ez volt az első szereplése a Viennában. Belgrád. Slovan Bécs—Belgrádi SC 4:2 (2:0). Vasárnap a bécsi cseh csapat a Jugoszláviával 3:3 eldöntetlenre végzett. A budapesti I. bajnokság — amint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti — augusztus 30-án kezdődik. A bajnokság sorsolását a jövő hét elején ejtik meg. Ugyancsak augusztus 30-án ját- szák le az elmaradt országos bajnoki döntőt is az FTC és MTK között. Bologna lett az olasz bajnok. A hónapok óta húzódó olasz bajnokság ,-tegnap végre döntésre került. Bologna 2:« (1:0) arányban legyőzte a Genovát és igy ő lett ez idén Olaszország bajnokcsapata.