Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)

1925-02-24 / 44. (787.) szám

Kedd, február 24. Egybeolvadjak a jugoszláviai ellenzéki pártok A kormány labilis többsége — Davidovics harci tűzben ég... — A P. M. H. eredeti tudósítása — Belgrád, február 23. A politikai had oszlopok rendezése gőz­erővel folyik mind a két oldalon. A március 7-iki nagy íitközetre készül a két ellenfél és az erőviszonyok bizony olyanok, hogy kötiy- nyen fejlődhetik egy Catalaunum belőle. A kormány 163 képviselőjével szemben 153 ellenzéki áll, az összes többség tehát 10 szavazat. Ám mi lesz, ha megválasztották az elnökséget, amely jugoszláv parlamenti szokás szerint nem vesz részt a szavazásban. Az elnök é:s három al­ól nők leszámításával 6 főnyi a többség, arra pedig ki tehet esküt, hogy a kormány oldalán minden ember minden ülésre bejön?! Alapos csalódásban van részük azoknak a kávéházi politikusoknak is, akik arra számí­tottak, hogy Paslcs valamelyik kis párttal fog lepak'fálni. Ez a terv, még ha tényleg volt is ilyen, megbukott, részben, mert kis párt nincs (csak a németeké), másrészt, mert az ellenzéki pártok egységes párttá tömö­rültek, amelynek Davidovics a vezére, lelke, esze és mozgatója. Egy ilyen párt, 153 emberből álló egységes ellenzék, nagyon veszélyes lehet, különösen, ha Davidovics irányítja és különö­sen ma, amikor az ellenzék minden embere személyes elkeseredéssel megy az ütközetbe. Arról is beszélnek, hogy Radicsék 69 mandátumát megsemmisítik, ám ehhez is meg kell lennie az abszolút és biztos többségnek a parlamentiben és a ko­rona hozzájárulásának azon kívül. És akkor következnének a pótválasztások, ahol az elkeseredett horvát néppel még kevésbbé birna a hatalom, mint február 8-án. Davidovics harci tűzben ég és nála csak a németek vannak jobban elkeseredve. Vezé­reik, félholdra verve, még mindig kórházban, Párdányon százával sínylődnek embertelen kínzások között a községi tömlő eben a német szavazók, azonkívül elkobozták az iskoláikat. Éppen elég fájdalom, amire nagyon gyönge fíastrom, hogy a síziváci véres gyűlés rende­zői végre börtönben ülnek. Megnyugtató tudat, hogy vannak még bírák, akik sem presszióra, sem magas kau­ció ellenében nem hajlat! dók szabadlábba he­lyezni a vádlottakat. Még a zágrábi példától sem ijednek meg, pedig onnan a szélrózsa minden irányába szét dobálják azokat a „reni- teris“ bírákat, akik Radicsék fogvatartása el­len foglaltak állást. xx Parfümök és Eau de Cologne a Procbáska parfümériában, Prága, HoleSovlce 700. szám alatt a legpompásabb il!altiak és nemzetközileg elis­mertek s kedveltek­Összezsugorodik az érsekujvári lópaisama-iigy A vizsgálat eddigi eredménye Nyitra, február 33. (Saját tudósítónktól.) A nagy port fölveri érsekujvári lópanama-ügy letartózatott vád­lottjait, Jurecky védő indítványára, kaució ellenében szabadlábra helyezték. Wiíheim József, Klein Gyula, Balogh József és Reiman lókereskedők ellen csalás és megvesztegetés címén indult meg az eljárás, több érsekujvári lókereskedő névtelen följelentésére. Az eddi­gi megállapítások szer'nt az ügy politikai hát­tere az, hogy a megvádolt lókereskedők, mi­vel a minisztériumban nem tudták megsze­rezni a behozatali engedélyeket, kénytelenek voltak a melegvérű lótenyésztő szövetke­zethez fordulná mely a k:adott engedélyedért 200—300 koronákat fizettetett magának, da­cára annak, hogy az állam ezekből az össze­gekből mindössze 25 korona illetéket kapott, hogy az összeg többi része milyen célt szolgált, az ezideig homály fedi. Chauie tá­bornok öngyi'kossága-oly szenzációs fordula­tot adott az ügynek, hogy joggal volt hihe­tő, hogy a nagy port felvert botrány ügyében szenzációs fejlemények lesznek. Ugyanis megállapítást nyert, hogy a tábornok ajándé­kokat fogadott el a lókereskedöktő! s igy vált lehetségessé, hogy azok nagymennyiségű si­lány lovat tudtak drága pénzen az állam nya­kába sózni. A Jókereskedők azzal védekez­tek, hogy az általuk bemutatott lovak egy Szatmár, február 23. Három ország büntető igazságszolgálta­tása várja, hogy Reinitz Jakab kegyetlen rabiógyilkosságaiban igazságot tegyen. Négy üzletfelét Csehszlovákiában ölte meg és tün­tette el. Ezek közül kettőnek holttestét a Kassa mellett lévő Bankó-hegység erdőségei­ben találták meg. A legkevesebb eredménnyel a romániai nyomozás járt, ahol a szatmári ügyészség most emelt vádat rab ló gyilkosság miatt Rei- nitz ellen. Amikor a vádiratot románul kihir­dették a szatmári törvényszék fogházában Reinitz előtt, felfolyamcdást jelentett be, de amikor magyar fordításiban elolvasta a vád­iratot, visszavonta a felfolyamodást. Reinitz látta a vádiratból, hogy tárgyi, közvet’en bizonyítékot nem tudott produ­kálni ellene a szatmári vizsgálat és igy el­állóit a kifogásoktól, hogy minél hamarább főtárgyalás alá kerüljön a íe’söbányai erdő mélyén elkövetett rablógyilkosság ügye. Az ügyészség vádirata jogerős lett és igy ma már a szatmári törvényszék elnöke kiadta azt közlésre a sajtónak. A Prágai Ma­gyar Hírlap szatmári tudósítója az egész Európában nagy föitünést keltett Reinítz- büntigy első vádiratát a következőkben is­merteti: A vádirat Reinitz Jakab 44 éves, zsidó vállású, nős kereskedőt a biintetőtörvény- kenyv 278. szakaszába ütköző minősített gyilkosság és a 344. szakaszban körülirt rab­lás bűntettével vádolja, amelyet azzal köve­tett el, hogy 1923 augusztus 7-én a felsőbá­nyái Su jav-erdőben előre megfontolt szán­dékkal agyonverte Grósz Salamon uagykáro- lyi szállodatulajdonost, .akitől mintegy het­venezer leit rabolt el. A vádirat közli, hogy a Csehszlovákia területén Le’chten Sala­mon, Lebovfcs Lipót, Színük, Hermáim és Nussbacfier Károly e'len elkövetett rabló- gyilkosság miatt a szatmári ügyészségen megindult bűnügyeket az ügyészség elkü­löníti és"ezekben akkor kívánja folytatni az eljá­rást, ha az ezekre vonatkozó akták a cseh­szlovákiai hatóságoktól megérkeznek. Kéri ezért az ügyész a törvényszéket, hogy diplomáciai utón kérje kj a prágai igazság- fígyitdniszter hozz'járulását az ottani bűn­ügyi Íratok kiadásához. harmada vétetett át s igy ezeken a lovakon áron alul kellett tuladtiiok, ami tekintélyes kárt jelentett számukra. Amennyiben tény­leg megvesztegetés esete forgott vo'na fenn, úgy ez nem történt volna meg. Az való, hogy a bizottság tagjainak Érsekújváron való tartózkodása alkalmával az éttereuitulajdo- nosokka! való megegyezés értelmében kifi­zették a nap:dijak és a tényleges kiadás kö­zötti különbséget. A legénységnek is adtak kisebb ajándékokat, ez azonban régi bevett szokás volt, melyet már a háború clötíi idő­ben is megtettek a lókereskedök. A jelek sze­rint a vádak kellő bizonyítékok hiányában egymásután fognak összeomlani. Meg kell itt jegyezni, hogy a Csehszlová- , kia területén elkövetett négy rabtógyilkos- sággal kapcsolatban a kassai bűnügyi ható­ságok bűnvádi eljárást folytatnak Reinitz el­len, inig a Reszegepisiküiton elkövetett rabló- gyilkosság dolgában a miskolci bíróság fog Ítélkezni. Mindkét helyen le vannak tartóz­tatva Reinitz tettestársai és úgy Csehszlová­kia, mint Magyarország igazságügyminász- tere kéri, hogy a romániai eljárás befejezté­vel adják ki nekik Reimitzot. Ennek — különösen Magyarországgal szemben — nincs is semmi akadálya, mivel Reinitzot az itteni hatóságok magyar ál­lampolgárnak tekintik. A kiadatás azonban csak akkor történhe­tik meg, ha Reinitzot a szatmári törvényszék fölmenti, vagy ha kitöltené kiszabandó bün­tetését. Fölsorolja a vádirat azokat a tanukat, akik bizonyítják, hogy Reinitz rá akarta bírni Grósiz Hermanot olyan titkos üzlet lebonyo- litására, amellyel 100—150 ezer lei befekte­tés mellett milliókat lehet keresni. Az üzletet a határhoz közel lévő erdőben lehet íebonyo- lftani, — mondta Reinitz a szerencsétlen Grósznaik. Tanuk vannak, akik látták 1923 augusztus elsején együtt fölszállni a nagybá­nyai vonatra Grósiz Hermannt és Reinitz Ja­kabot, akik egy napig ott voltak, majd más­nap Felsőbányán látták együtt őket. Reinitz előbb mindezeket tagadta, majd a bizonyítékok hatása alatt beismerte, hogy tárgyalt Grósz Hermannal közös üzletről, hogy volt vele Nagybányán és Felsőbányán. Grósz Hermann meggyilkolása — mond­ja a vádirat — abban az időben történt, ami­kor Grósz és Relniiíz állandó összeköttetés­ben! voltaik, amikor együtt utaztak és sehol sem merült föl egyetlen bizonyíték sem arra, hogy Grószt abban az időpontban mással is láttáik volna. Reinitz büntetett előéletű ember. A dési ! törvényszék csalás kísérlete miatt három hónapra, a szatmári törvényszék még évek­kel ezelőtt csalás miatt nyolc hónapra ítélte, míg Budapesten pénzhamisítás miatt volt el­zárva. Szatmárra a háború után teljesen sze­gényen érkezett Debrecenből és itt hamaro­san két házat vett, sőt alkudott egy harma­dikra is, amelynek öCHhQOO lei volt az ára. A vád hatvankét tanút vonultat föl a főtárgyaláson, amely április utolsó napjaiban lesz. tatok! Ölni IMI a Maii Maris ali a Saiawl-lsi isiitek!! Inéin Budapest, február 23. (Budapesti szerkesztőségünk tel efon jelenté se.) Beniczky Ödön volt belügyminiszter nyilatkozata aiapj n, amit a Somogyi—Bacsó gyilkosság tette­seinek ügyében tett, a demokratikus biok beadványt intézett Bethlen miniszterelnökhöz, amelyben kérte, hogy o’dják fel Beniczky Ödönt a hivatalos titoktartás alól. A MTI. most azt jelenti, hogy a miniszterelnök szombaton délelőtt vette kézhez a demokratikus ellen­zéki biok beadványát és intézkedett az iránt, hegy az a hivatalos e'járás, amely Beniczky Ödönnek a hivatalos titoktartás aló! való felmentése iránt már amugy is folyamatban van, sürgősen lefo’ytatfassék. Bethlen István gróf miniszterelnök ma leve’et intézett ebben az ügyben Peidl Gyulá­hoz, amelyben hangoztatja, hogy a szocíá’demokratáknak módot adtak arra, hogy az ira­tokba betekintsenek és mégsem volt semmi előterjesztésük. Sfflyos kenflUíftis a román mlntezt&itim&an Dúca külügyminiszter és VinMa Braíianu pénzügyminiszter csúnyán összevesztek egy nyilvános ülésen Bukarest, február 23. Tegnap a parla­ment egy bizottságának ülésén súlyos összetűzésre került a sor Viníila Braíianu pénzügyminiszter, a minisziersl- nök bátyja és Dúca külügyminiszter között. Az összetűzés valószínűen a kormány rekonstrukciójára fog vezetni. A külügymi­nisztérium költségvetésének tárgyalásánál Bratianu kijelentette, hogy a külügyminiszté­riumot hihetetlenül rosszul adminisztrálják. Dúca külügyminiszter izgatottan pattant föl és kijelentette, hogy nem engedheti mi­nisztériumának ily durva hangú kritikáját. És különben sem a pénzügyminisztertől, akinek pénzügyi és gazdasági hibáit a kül­földön folytonosan a kü.ügyminlsztérium- nak kell korrigálnia. „Semmi -közöm Önhöz, kiáltott föl Dúca, hiába a miniszterelnök bátyja Ön“. Ezután a külügyminiszter izgatottam hagyta el a ter­met. áprilisban lesi a Melnlfö-lisv szatmári liirnilsi . A Kassa vidékén elkövetett rabíógyilkosságok ügyét elkülönítették. Mi van a Reinitz ellen szóló első vádiratban? Németország legnagyobb népgyűlése Óriási arányú volt a Reldisbanuer-szövetség magdeburgi napja Berlin, február 23. A köztársasági Reichs- bütmer-szövetség Magdcburgban vasárnap hatalmas gyűlést tartott. A baloldali lapok kimerítő tudósításokat hoznak erről az ösz­szcjövetelről s megállapítják, hogy ez a legnagyobb volt, melyet a b rodaloni valaha látott. Az ünnepi menetben résztvevők száma körülbelül 150 ezer volt s a Reichsbanner szövetségének alapitói, Sebőnál eh tábornok és Hörsing előtti elvo­nulás több mint négy óráig tartott, ámbár a menet tizenkettes sorokból állt. Maid Strese- maunt támadták élesen, akiről elmondták, hogy a rohamsisak szövetség embereivel ta­valy hajlandó volt monarchlsta diktatúrát alakítani. Az egyik szónok szerint a Rcichs- banner-szövetség ma már három millió tagot számlál, míg egy év előtt alig ötnegyedmil'lió tagja volt. Különös lelkesedéssel fogadta a tömeg Toebe. a birodalmi gyűlés elnökének beszédét, aki a jobboldali sajtó vércsszájusá- gát vázolta és védte Severing belügyminisz­tert és Marxot. Loebo kijelentette, hogy Caiüauxnak fran­ciaországi rebabHtálása nagyjelentőségű Né­metország számára ’s, mert c sokat szen­vedett politikus aktivitásával az igazi kibé­külés politikája ismét lehetővé válik. Caillaux Franciaországinak szívesen ad kezet Németország. Wírfh volt kancellár beszélt ezután. Meg- áílapHfh-a, hogy a mogdeburg? gazdag ke­reskedők hatalmas ifzleth ‘zahi nincs lobo­gó, holott ezek a keröskodőnvágnások min­den vagyonukat a köztársaságnak köszön­hetik­Végül Deutsch volt osztrák hadügymi­niszter beszelt Nrgynémetországról, mely az Északi tengertől a déltiroli hegyekig ős a Rajnától egész a Fertő-tóig terjed. Csak az idegek? „Hiszen csak az idegek11, mondják igen gyak­ran, ha valakinek fáj a feje. vagy reszketnek a ke­zei, vagy ha, valakit lelki depressziók, fűlő Imi Ui tűr­tek, belső nyugtalanságok ok nélkül tépáznak, vagy a legkisebb faliadul ásnál emésztési avarokat szenved, üigeaáékeuy, reggel rosszkedvű, fcárvtsz- ke.fegség, raehéz álmok, kék szemkarikák',, vértolu­lás, szédülés stib. esetek miatt panaszkodik. Ezeket a tüneteket legtőbbnyire ártatlan dolgoknak tartják és nem fordítanak semmiféle gondot rájuk. Ezek a szimptomák azonban nem olyan meg- vetendők. Minden egyes alkalomul il alaposan meg kell vizsgálni a bajnak az okát. Az idegek rend­szeres erősbüléssel gyógyíthatók. Erről azonban idejében keiil gondoskodnunk és. nem akkor, amikor már késő. Idegeit egy kúrával lehet erős'biteni, amely alatt a testnek visszaadjuk a savait koncentrált formában. Különböző prepará­tumok vannak forgalomban, amelyek elöl figyel­meztetjük hangsúlyozottan az olvasót, mert leg­több esetiben csaló cégekről van szó, amelyeknek főcélja a szegény beteg zsebéből a pénzt kiesőim. M. U. Dr. Róbert liahn „NERVIZÁN“-jának össze­tételét nem kell eltitkolnunk, mert hiszen minden skatulyán olvashatjuk azt. Orvosa a mi preparátu­munknak jóságát csak meg fogja erősíteni. Küldje be címét lapunkra való hivatkozással M. U. Dr. Ró­bert Kahn & Co. G. m. b. ü Magdeburg 587 s Ön teljesen ingyen és bérmeníive egy próbaküldeményt kap a ,,Nervizám“-féle idegerősítő pasztillákból, azonkívül egy könyvet, amely az idegbajok okai­ról és gyógykezeléséről értelmes és világos ma­gyarázatokkal szolgál. írjon még ma! Tudja Ón mír mi a CYkallbum? A világ legjobb antilop-, vászon -és posztócipök tisztítószere, összes színárnyalatokban kapható. Teljesen ártalmatlan, rendkívül praktikus, minden időben, kézitáskában vagy zsebben hordható és a bármely pillanatban kapott piszkot bedörzsöléssel azonnal eltünteti. Tudja Ön már, hogy mi a Cykautifolt? A Cykantifolt ezerszer jobb a benzinnél, a világ legjobb fölteltüntetője, mely nem hagy nyomokat s a legkényesebb selymekből és posztókbó' nyom­talanul vesz ki bármely foltot Kereskedők, drogé­riák, börüzleíek részére feltétlenül nélkülözhetetlen. Mivel nagy konzumcikk, óriási jövedelemre tehet­nek szert. Árak: Cykalbum tucatja 18 Ke Cykalbum grossja 144 Ke Cykantifolt tucatja 36 Ke Cykantifolt grossja 400 Ke CYKLAMEN -LABORATÓRIUM A. Takács gyógy­szerész, Bratislava, Lazaret-utca !9. ff* 0 BH8BBB Blf 0BR2115 »*«■■**■■*** 09 g * | Dr. Borüvfea I ezelőtt Dr. Hausmaara szanatóriuma I **}!£" Mm II., Leoeim fii T%r7on | ? .........J

Next

/
Oldalképek
Tartalom